TRAVELINSTEAD128

Utazók, turisták, gondolkodók, révedezzünk -e a múltban, ha van ilyen szó. Milyen érzés is ez, a múltat keresni valahol a jelenben, lehetséges -e ezt megélni egyáltalán?

Egy kubai utazás rendkívül intenzív élmény. Pozitív és negatív értelemben egyaránt.

Valóban,  a kubai kalandozás intenzivitását részben az adja, hogy más országok, népek számára már csak a múltat jelentő társadalmi-politikai viszonyok, életmódbeli elemek, fizikai és szellemi környezet itt még a mindennap megélhető valóságot jelentik.

Ebben a megközelítésben Kuba valóban egy igazi időkapszula, de ez nem is olyan egyszerű. Itt valójában egy hármas időkapszuláról van szó, három kor él együtt a kubai hétköznapokban.

A koloniális időkapszula a tizenhatodik és a tizenkilecedik század közötti időkbe repít bennünket vissza.

A kis-USA időkapszula a húszadik század első felének amerikai világába vezet bennünket vissza.

Az "amerikanizálás" itt az USA hatását jelenti, hiszen a 160 kilométerre fekvő nagy szomszéd segített a kubaiaknak kiszabadulni a spanyol gyarmati függésből 1898-ban, hogy aztán majd igen sokféle módon kihasználja a maga számára a kis szomszéd nyújtotta lehetőségeket.

Végül, de nekünk, magyarok számára talán leglátványosabban itt van a szovjet időkapszula, a szovjetizált Kuba világa.

Supersorprendente. Kuba különösen izgalmas ország, számtalan izgalmas történelmi esemény, emberi sors, kulturális keveredés, művészeti teljesítmény teszi felejthetetlenné az utazást.

Igaz ez még akkor is ha közben lépten-nyomon szembesülünk a kommunista diktatúra által okozott gazdasági hanyatlással és a mismanagement miatt egyre nehezedő életkörülményekkel.

 Mindhárom időkapszulát becsületesen végig fogjuk járni. Kuba azonban nem csupán az időutazás meglepetéseit nyújta, hanem rengeteg kulturális és művészeti élményt is. 

Talán sztereotip elképzelés, de teljesen megfelel a valóságnak, hogy a kubai utcákon valóban általános az élő zene.

Ez jelenthet passzióból játszó, talán unalomból pengető arcokat vagy egészen professzionálisnak ható együtteseket.

Van ennek persze egy talán kevésbé feltűnó árnyékos oka.

Néha úgy tűnik, hogy a kubaiak egy része mindig ráér az utcán élni és zenélni. Igen, mert egy részük nem talál megfelelő munkát

. Ha pedig munka után van otthon, akkor inkább az utcán tölti az időt, mint a gyakran rossz állapotú, düledező otthonkban.

Mindez mit sem változtat azonban azon, hogy a kubaiak imádják a zenét és az élő zene, tánc a mindennapok része.

Jelentős szerepet játszik ebben az is, hogy a kubai kultúrában van egy nagyon erős afrikai beütés.

A kubaiak számottevő része a rabszolgaként behurcolt afrikaiak leszármazottja. Az "afrós"ritmust, életérzést öröm felfedezni mindenfelé, ez is izgalmassá teszi a szigetet.

A bárokban, sarki presszókban is gyakran adnak háttérzenét a táncosoknak.

Kedvencem Havannában a tengerparti Malecón trombitása, aki egy kedvező akusztikájú romhalmaz mellett gyakorol esténként egy hasonlóan lelkes instruktorral.

Havanna óvárosa, a La Habana Vieja tele van galériákkal, kiállítótermekkel. Művészet van a levegőben.

A sztereotípiák mellé állítható az az igazság,  hogy ez egy művészeti és kulturális életében nagyon aktív és gazdag ország. Ez a kulturális pezsgés, ez a kulturális "humusz", ahogy egy neves pécsi fotóművész az ilyet nevezni szokta, számos művészt vonzott a szigetre.

Ernest Hemingway, az amerikai írólegenda ezt mondta erről: "In Cuba I found the perfect place to write."

Hemingway 29 éves korában járt először a szigeten, átutazóban.

Aztán később visszatért ide horgászni és halászni, majd szerelmes lett a szigetbe és itt írta műveinek egy részét.

A tengeri világ tudományos szempontból is érdekelte, hajójára tudósokat hívott és aprólékos kérdésekkel faggatta őket halakról és más tegeri lényekről. Egy halfaj is viseli nevét, a

Egy ideig a Hotel de los Ambos Mundos egyik szobájában élt Havannában. Az ikonikus szálló előtt ma is muzsikusok varázsolnak hamisítatlan kubai hangulatot. Később a Kubában megírt "For Whom the Bell Tolls", "Por quién doblan las campanas", 'Akiért a harang szól" bestsellerré vált mű bevételéből vásároltak egy "fincát", egy birtokot, ahová harmadik feleségével együtt kiköltöztek.

Két kedvenc iszogatós csehója ma a turisztok számára kötelező zarándokhely.

A La Bodeguita del Medio pultjánál kortyolgatta a mester a jó kis mojito koktélokat, a La Floridita nevű bárba pedig a daiquiri fogyasztására járt.

Mindkét lokálnál a nap minden szakában látogatók tömegeire lehet számítani.

A La Bodeguita közvetlenebb hely, meglepően kicsi, az utcára nyitott térrel és szinte állandó élő zenével.

Az utcán gakran táncolnak a történelmi levegőtől, Hemigway emlékétől és a jóizű itókától túzbe jött vendégek.

A bejárat mellett egy táblácska mutatja azokat a híres-neves arcokat, akik valaha megfordultak itt. Hemingway ha látná, mekkora kultusza lett.

Márai Sándor naplóit lapozgatva számomra igen nagy meglepetést jelentett, hogy a magyar író mennyire nem kedvelte, illetve naplóiban jól meg is cinkelte az általa "femeninnek" tartott Nobel-díjas kollégát. Őt, aki minden a férfias helytállást kereste.

A tamáskodó magyar író véleménye ellenére Hemingway az állhatatosság, a férfiasság, a küzdésvágy és küzdeni akarás nagy megörökítője marad.

A második világháború idején Hemingway  halászhajójával német tengeralattjárókra vadászott a kubai tengernél. Úgy gondolta, hogy a víz felszínére tud csalni egyet a hírszerzési források szerint is errefelé ólálkodó náci U-bootok közül. Egy Ubootspottingra valóban sor került, a német tengeralattjáró azonban hamar elviharzott, így Hemingway nem tudta kideríteni, hogy merre lehetnek esetleges üzemanyagfelvevő helyeik a náciknbak a Karib-térségben.

Az irodalmi Nobel-díj mellé kapott plakettett Hemingway bemutatta Kuba védászentjének a Santiago de Cuba városában álló szentélynél. A szent ábrázolása meglepően hasonlít egy afro-kubai istennő képeihez.

Az immár Nobel-díjas írót élete utolsó éveiben különösen izgatta az afrikai animizmus, melyet a behurcolt rabszolgák Kubában is tovább őriztek.   

Érdekes módon Fidel Castro kommunista diktatúrája évtizedeken át megőrizte Hemingway szellemi és tárgyi örökségét. Egyes történészek egy bizonyos " dark secret" tényezőt emlegetnek erről, illetve az író halaláról, mely időben igen közel áll Castro hatalomra kerüléséhez.

Ez a titok talán nem is annyira sötét, mert Castroegyszer elárulta, de majd erről kicsit később.

Kuba egyik yachtkikötője, a turisztikai létesítményekkel és szállodákkal övezett Marina Hemingway ma is az amerikai író nevét viseli.

A Hemingway általlakott finca területén szinte minden az 1961-es állapotok szerint, érintetlenül áll. Ez alól kivételt képeznek azok az ingóságok, melyeket az író utolsó felesége, Mary 1961-ben Fidel castro engedélyével elvitt az Egysült Államokba. Ezek ma bostonban, a J.F. Kennedy Archívumban tekinthetőek meg. A finca alagsorában levő gyűjteményt, benne az író levelezésével és mintegy 3000 fényképpel, az utóbbi évtizedekben kezdték el feldolgozni a kutatók.

Ne feledkezzünk meg a daiquiri szentélyéről sem, a La Floridita a Capitol melletti tértől egy-két utcányira található. 

Itt van persze a Karib-teger is. Mit jelent a karibi életérzés?

Bizonyára valamilyen érzéki szempontra gondolnánk.

A Malecón, a Havanna  tengerparti szakaszán hosszan végigkúszó sugárút egy igazi szenzuális chimborazo. Bármelyik napszakban különleges fényjátékokkal kecsegteti a parton sétálókat.

 Az alkonyati vagy éjszakai Malecón különösen megkapó.

Viharosabb szél, vagy tormenta esetén pedig igazi show, ahogyan a hatalmas,  járdára és útra felcsapodó hullámok egybeolvadnak a felhőkkel és a város fényeivel. Órákig el tudnám nézni.

Nézzük hát az időkapszulákat. A spanyol gyarmatosítás korából impozáns épületek maradtak fenn. Ilyen például, a Palacio de Los Capitanes.

Az amerikanizálás időkapszulánál kicsit a 80-100 évvel ezelőtti Amerikai Egyesült Államok viszonyait láthatjuk.

Kicsit hézagos, de töredékességében is látványos.

Az 1959, tehát Fidel Castro hatalomralépése előtt behozott amerikai autócsodák látványa számos turista számára a legfontosabb ok Kuba felkeresésére.

Ezek az autók itt nemcsak turisták számára restaurált nosztalgia flottát vagy utcára szabadult múzeumi darabokat jelentenek, hanem ezek a jellemző családi járgányok vagy üzleti célt szolgáló haszontermelők, például taxik.

Minimum 65 éves minden ilyen utcán látott Dodge, Buick, Chevrolet, esetleg Pontiac.

Egy új gyártású személyautó gyakorlatilag elérhetetlen az átlagos kubai családok túlnyomó többsége számára, ezért vagy ezeket a verdákat hajták, vagy az 1959-1990 között behozott szocialista járműcsodákat.

Így hát, ha beülünk egy Chevy taxiba, akkor egy jó 70-80 éves matuzsálemmel furikázhatunk?

Vajon kibírnak -e ezek automobilok még 70-80 évet?

Állati kényelmes kocsik ám ezek!

Bőségesen párnázott ülések, hintaszékes rugózás, az első üléssor sem osztott.

Igazából egy dívány benyomását és kényelmét keltik.

A műszerfal egy egyszerű repülőgépre emlékeztet. A váltó kicsit fifikás, általában közvetlenül a kormány mellett kap helyet.

Már nem ennyire szembeszökő, de kis kereséssel nagyon könnyen felfedezhető az amerikabarát kor építészeti öröksége.

A 20. század első felében Kuba az amerikai és a kanadi jetset, művészek és vállakozók kedvelt nyaralási vagy akár hétvégi üdölőhelye volt.

Villák, nyaralók százai, ezrei épültek ebben az időben.

A havannai Vedado területén több mai tulajdonos turistaszállásként is kínálja ezeket.

Az 1920-as években egészen látványosan megnőtt az idelátogató gringók száma.

Nem véletlenül, hiszen az Egyesült Államokban ez volt az Age of Prohibition, azaz a nagy kísérlet az alkohol betiltására.

Az USA Alkotmányának 18. módosítása megtiltotta az alkohol előállítását és árusítását.

Kubában viszont szépen, szabadon lehett tovább kortyolgatni.

A szesztilalom váltotta ki az államokban a szervezett bűnözés megerősödését, új maffiavezérek, köztük a hírhedt Al Capone felemelkedését.

Az illicit tevékenységeket irányító bandavezérek időnként Kubában találkoztak egymással.

Al Capone havannai tartózkodásai alatt a Hotel Sevilla nevű méregdrága szálló egy teljes emeletét bérelte.

Ilyen csúnya találkozókra az 1940-es és 1950-es években is sor került. Két nagy főmaffiózó egyszer egy havannai Frank Sinatra koncert ürügyén egyezkedett a piacok felosztásán.

Persze egészen véletlenül jegyet vettek ugyanerre a koncertre, persze hasonlóan véletlenül ugyanabban a szállodában szálltak meg, és hasonlóan véletlenül ugyanabban az étteremben is étkeztek meg.