Kapcsolat

globetrekker128@gmail.com

Azerbajdzsán

2015.06.21.

Azerbajdzsán

SALAM

A tűz országa

Megvallom, kedvenc hegységem a Kaukázus. Nagyon kedvelem a kaukázusi régió három nagyon különböző ex-szovjet köztársaságát. Grúzia, Örményország és Azerbajdzsán számos hasonló vonással rendelkezik, én mégis sokkal inkább a különbségekre helyezném a hangsúlyt. Egyikük meglátogatása sem pótolja a másik megismerését.

 A fent említett államok közül talán Azerbajdzsán szolgál a legtöbb meglepetéssel. Itt sárvulkánok köpködnek, "magától" lángol egy hegy... Az azeriek nem a teába teszik a cukrot, hanem a cukrot a foguk között tartva, a kockacukron átszűrve hörpintik fel a csáját. A teába lekvárt tesznek inkább, de nem is csak akármilyen szokványos fajtákat... Olyan szürreális készítményekkel is turbózzák a nedűt, mint a padlizsánból készített lekvár, vagy a valódi perverzikum, a hagymadzsem. A kenyeret felaggatják a fákra. Ezek után már nem annyira hihetetlen, hogy a fáma szerint az újszülötteket egyszer sós vízben is megfürdetik, mert ez szerencsét hoz...  

Azerbajdzsán neve óperzsa nyelven olyasmit jelenthetett, hogy a "tűz védője". Bár a tűzimádó, zoroasztriánus tanokat követő közösségek földjének képe inkább a múlthoz kapcsolódik, az óriási mennyiségű olaj, illetve földgáz léte viszont nagyon is meghatározza az azeri jelent. A gáz néhány helyen úgy szivárog felfelé, hogy egy villám, esetleg egy eldobott cigaretta elég volt hozzá és évtizedek óta gyakorlatilag folyamatosan tűzben áll egy hegy oldala...

Ha a sok furcaság nem lenne elég, nem lehet meggyőzőbb érv egy tűzimádók földjére indított kirándulás mellett, hogy itt terem a földkerekség egyik legfinomabb gránátalmája. Ha gránátalmából kirakott építmények és hosszű gránátalmabarikádok látványa túzbe hoz bennünket, akkor irány a Kaszpi-tenger felé! További bíztatásul szóljon, soha nem volt ilyen könnyű Azerbajdzsánba utazni, mint mostanában, az utóbbi néhány évben. Évtizedekig körülbelül olyan bonyolult volt az azeri utazás, mint a néhai Szovjetunió rejtelmeinek egyszerű turisztként való felkutatása a jó öreg átkos időkben. A szovjet érából örökölt paranoia, az örmény-azeri konfliktus okozta "kémfélelem" olyan bizarr követelményeket állított az utazni vágyó elé, mint a követségi arcvizit, "elbeszélgetés", nehézkes vízumprocedúra. Nem is oly régen azonban ez szinte varázsütésre megváltozott, látványos politikai "összebarátkozásunk" megszülte a politikai akaratot az utazást nehezítő hülyeségelések felszámolására. Ma már egy rendkívül egyszerűen, szállásfoglalással és repülőjeggyel megszerezhető e-víza, elektromos vízum birtokában egészen fájdalommentesen juthatunk az áhított gránátalmák közelébe. Mivel így már kellő számú turiszt kap kedvet egy azeri kiruccanáshoz, az egyik fapados légitársaság, a Wizz Air egészen csalogató áron kínál közvetlen légi összeköttetést Budapest és Baku között. 2013-ban "valamennyire" az elsők között utazhattam ezzel a járattal Azerbajdzsánba.

Azerbajdzsán az ellentmodások országa. Ezek néha egészen tanácstalanul hagyják az utazót. Hát hogyan is van ez itt... Az olajvagyon okozta prosperitás jelei élnek együtt a szovjet korból örökölt nyomorúság máig látható ismérveivel. A főváros, Baku vidám, szabad, európai metropoliszokhoz hasonló hangulata áll szemben azzal a rideg valósággal, hogy ez az ország mégis egy klán diktatúrájának alávetetten él. Azerbajdzsán a rendőrállam mintapéldája, jelentős részben megtartva a szovjet kor elnyomó apparátusának hagyományait. Több rendőr van az utcákon, mint Lukasenko Belaruszában, közelítve az üzbég szintet. A sajtó és a politizálás szabadsága nem létezik, mégis meglepően lelkes civil szféra működik igen aktívan. Az alkotmány szerint nincsen hivatalos állami vallás, az iszlám azonban domináns szerepet tölt be. A klasszikus vallási előírásokat viszont itt elég lazán kezelik, legyen szó akár az alkohol fogyasztásának tilalmáról, vagy az öltözködésre hatni kívánó előírásokról. Az iszlám felszín alatt a zoroasztriánus hagyományok is élnek. 

Baku határozottan elkényezteti a gyalogos kutyagolást kedvelő, mindent lépésről lépésre felfedezni kívánó látogatót. A belváros nem csupán meglepően gondozott, hanem váratlanul pezsgő. Vonzó oldalát mutatja a szintén igen ellentmondásos fővárosnak. Tiszta utcák, rendezett parkok, élénk fiatalok, modern öltözetű, gyönyörű lányok, egymást karon, vagy kézen fogó családtagok. Baku ezen szelete azt a benyomást keltheti, hogy egy egészen nyugatos, kozmopolita szellemiségű városban járunk. Igen, Bakunak valóban van egy látványosan kellemes arca, hasonlóan látványosan kellemetlen arcát pedig a turisták általában kevésbé ismerik meg. 

Ha a legkellemesebb részek megismerésével szeretné kezdeni a turiszt, akkor bizonyosan a nevéhez méltóan szökőkutakkal diszített Fountain Square, a szökőkutas főtér környékén kell Baku forgatagába vetnie magát. A főváros itt mutatja leginkább világvárosias, kozmopolita, egyben valamennyire természetes, emberközeli képét. A szerencsésen nagy lélekszámú fiatalabb generáció is itt lehető fel leginkább. Talán az ő generációs szobruk a mobiltelefonozó modern lány szobra...A térről nyílik egy mellékutca, ebben található a ROOM nevű étterem és bár. Itt szerda esténként olyan partikat rendeztek, vagy talán rendeznek ma is, ahol a svédasztalos étel szabadon fogyasztható, az elfogyasztott italok bevétele bőven elviszi a bulit. Ez a bakui "expat hideout", rengeteg külföldi jelenik itt meg a fiatal turistáktól kezdve az itt élő idős üzletemberekig és sok azeri diák is ide jár. Igazi kulturális élmény.

Ha kissé historikusabb ívet és patinásabb környezetet szeretnénk a bakui korzózáshoz, akkor csak néhány lépés innen a történelmi óváros. Könnyen felismerhető, hogy itt vagyunk, mert ez egy fallal körülvett terület, tehát mindjárt látható, hogy biztosan "történelmi" terület, bizonyára még az UNESCO világörökség helyszínei között is szerepel. Így is van, a Sirvansah tér, a sirváni sahok palotája, a Szűz-torony, illetve több karavenszeráj és mecset is az UNESCO védelme alá került azzal, hogy 2000-ben a világörökség részének nyilvánították az óváros egy részét. 

Az óváros egyik legfontosabb műemléke a sirván sahok palotája a tizenötödik századból.

Az óvárosban több karavánszeráj és régi fürdő is található. Ezeket vizslatva lehet egy picit elképzelni a középkori Baku hangulatát.

Az "Ichari Shahar", az Óváros két-három, vagy akár több órás kellemes bandukolásra adhat apropót. Itt található Magyarország nagykövetsége is, valamint a magyar turisták körében népszerű, egyszerű, de kényelmes Hotel Altstadt szálloda is. 

A régi fürdők, karavánszerájok, paloták világa belülről is megtekinthető. Az egyik karavánszerájban étterem működik. Az óváros kútjaiban a helyiek szerint gyógyító erejű víz volt. A sirván sahok palotája azért különösen érdekes, mert a grandiózus épületet emelő Shirvánshah dinasztia jeles patrónusa volt az itt élő szufi rendnek. Az 1500-as években, a dinasztia bukása után a szufikat is elüldözték és egy időre a palota is romlásnak indult. A palotát a közelmúltban renoválták.

Az Ichari Shaharban levő fürdőházat a tizenhetedik századra datálják a szakértők. Ha jól melékszem, nem kevesebb mint huszonhat fürdőterme van.

Az óváros élő múzeum, ehhez bónuszként járul egy kis járműtörténeti nosztalgia :) Itt, 2013 egyik őszi délutánján, az ódon falak mellett pózol éppem egy szintén letűnt kor egyik emléke, egy Zápor Jóska. A farmotoros Zaporozsec romboló volt a néhai Szovjetunió autóiparának egyik legmegbízhatatlanabb és legmókásabb poduktuma. Az Ukrán SZSZK területén készült és remek, sűrű járműjavítási leckék elsajátítását ösztönözte. Magyarországre viszonylag kevés került záporjóskákból, de óvodás koromban egyik szomszédunk pont egy ilyen szürreális gépezetet indított be minden munkanap reggelén, mielőtt visszament lakásába megreggelizni.

Baku emblematikus műemléke a Szűz-torony, a Qiz Qasali. A tizenkettedik században már valószínűleg őrizte a partot, hiszen a legelfogadottabb vélekedés szerint őrtoronyként kezdte szolgálatát. Akkor még a Kaszpi-tenger partján pózolt, azóta a feltöltések miatt kissé távolabb került a víztükörtől. Nem lakik benne sem szűz, sem költő (az íreknél szokás, hogy egyes átszellemült tollforgatók leszerelt világítótornyokba költöznek). Egyes történészek szerint a torony sokkal korábbi, mert a tizenegyedik/tizenkettedik századi építésre csak egy vitatott értelmezésű inskripció utal. Más írott forrás nem maradt fenn a torony készültéről. A rejtelmes építmény szerkezete és belseje alapján több történész úgy gondolja, hogy már a negyedik vagy ötödik században is állhatott a torony és akár a zoroasztroanizmushoz is köze lehetetett, esetleg szentélyként működhetett. Egy harmadik vélekedés szerint a Qiz Qasali kezdetben egy obszervatóriumnak adhatott otthont. 

Persze a név is izgalmas kérdés, miért éppen Szűz-torony? Bár több, változó szinten hihetetlen, de legalább morbid történet létezik, melyben fiatal hajadonok hozhatók összefüggésbe a toronnyal és a környék aktuális uralkodóival, a szűz fogalmát valószínűleg képletesen kell érteni. A torony annyiban szűz, hogy soha nem vette, illetve veheti be ellenség. Azerbajdzsánban több helyen is neveztek el őrtornyokat így, valószínűleg ugyanezen ideológia mentén.

A főváros másik kellemes oldala az amolyan "vízi Baku". Líraian úgy is fogalmazhatnánk, hogy Baku a posztszovjet Velence, vagy a Kaukázus Velencéje. Legalábbis valami ilyesmire aspirál a város, mert a belváros írd és lásd, valami csónakszerűségeken is körbevizitálható. 

Akár bejövős a turisztnak ez a lagunás illúzió, akár nem annyira, a kis mesterséges csatornácskák határozottan jót tesznek a városnak. A kaszpi Velence mindenesetre emberközelibb és kevésbé költséges, mint a kaszpi Dubai felé törekvés...

Baku igen szeles hely, időnként igen nagyon az. Ilyenkor a csatornácskák melletti sétányocskák egy turisztbarátabb alternatíváját nyújtják a tengerparti promenádnak.

A tengerparthoz és az óvároshoz is közel van ez a tájjellegű formavilágú épület. Nekem őszintén tetszik a dizájnja, főleg, hogy éppen elcsíptem, amikor újrafestik rajta az ornamentikát. Nekem elsőre egy szőnyeg jutott róla eszembe, de nem biztos, hogy ez a hivatalos álláspont.

A tengerparti korzó egy igen "high-end" költségvetésű vállalkozás lehetett. Látszik, hogy semmilyen költséget nem kíméltek a kivitelezésekor. Ideális szelfiző hely, szépen dizájnolt és karbantartott infrastruktúra, néhány részén némi autentikus élettel. A hatalmas erőfeszítések dacára sem lesz egy egyszer az életben élmény, hiányzik belőle mondjuk a nápolyi paseggiata természetes, friss lüktetése. Túl mű. Mindemellett a Kaszpi-tenger nem kifejezetten hívogató, főleg az obligát "orkánerejű" (vagy hogyan is mondták az ilyet) szélben. Az egyik végén áll a világ második legmagasabb zászlórúdja. Sokáig ő volt a number 1, de Tadzsikisztán szükségét érezte, hogy készítsenek egy még magasabbat, így Baku már csak tiszteleg Dusanbe felé.

Annyit illik elismerni, hogy a gyerekekkel sétálóknak viszonylag sok minden van a promenádon, és ha jól emlékszem, mintha egy kerékpárút is rémlene.

A tengerparti korzóról viszont jól megfigyelhetőek a város jelentősebb, különböző korokhoz köthető építészeti alkotásai. A partról jól látszik az a hegyekbe épített emlékmű is, mely a Szovjetunió utolsó éveiben Bakuban történt sortűznek állít emléket. Innen a "funicular", mely visszarepíthet bennünket a tengerhez, láss csodát, mindig és mindenkinek ingyenes. Az egyik azeri lány kommentárja: "A kormány annyit vesz el az emberektől, hogy valamit azért illik adnia..."

A régi Baku mellett, annak hátterében, fölé magasodva áll a modern azonosságát kereső Baku. Ennek a keresésnek egyfajta szimbóluma a három Tűztorony komplexuma. Ez egy technokrata, progresszív, high-tech üzenet a projekt megálmodói és finanszírozói szerint. A tornyok formája valóban megkapó. A HOK által tervezett építészeti lángnyelvek valóban látványosak az éjszakai kivilágításban, különösen a tengerpart felől szemlélve. A legmagasabb toronyban 130 luxus színvonalú apartment található. Némi fantáziával kitalálható, hogy kiknek. Az olajipar rengeteg külföldi üzletembert és szakembert is vonz ide. Ez a felhőkarcoló 39 emeletes. A másik két torony egyike hotel, társa pedig irodaház.

Ha a hoteles lángban szeretne lakni a turiszt, akkor Fairmont Hotel Baku néven kell keresgélnie. 36 emeleten összesen körülbelül 300 szoba közül lehet választani, ha valaki szívesen imitálná a whiskyfaló J. Ewing lakhatási körülményeit. A szálloda egyébként korántsem annyira drága, mint építésének minden bizonnyal horrorisztikus költsége alapján gondolnánk.

Az "új" Baku másik szimbolikus épülete a 2012-ben megnyitott Geydar Aliyev Center. Ez egy nagy "művelődési ház", benne egy konferenciateremmel, egy galériával és egy múzeummal. Neve alapján jelképe is lehetne a családi klánuralomnak. Geydar Aliyev, a 2003 óta hivatalban levő jelenlegi elnök, Ilham Aliyev apja volt az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság kommunista pártjának főtitkára, tehát a szovjet tartomány első számú vezetője 1969 és 1982 között. 1993-ban az immár független ország elnökeként tért vissza a politikába. Sokat elmond a helyi viszonyokról, hogy ő volt képes konszolidálni a helyzetet a teljes káoszba süllyedő ex-szovjet köztársaságban. Aliyev megteremtette saját klánjának uralmát, de megmentette Azerbajdzsánt az összeomlástól. 1994-ben tűzszünetet kötött a hegyi karabahi területek státusza miatt kitört konfliktusban háborús ellenféllé vált Örményországgal, egy borzalmas vérontás ért ezzel véget (hivatalosan békekötésre azonban azóta sem került sor). Geydar Aliyev szerette a kultúrát, a fáma szerint vezető helyi kommunista kádertársainak kötelezővé tette, hogy a Filharmóniába járjanak.

A futurisztikus épületet Zaha Hadid iraki-brit sztárépítész tervezte. A valahogyan "folyós" benyomást keltő alkotás szinte belefolyik a környék lankáiba. Számos nemzetközi rendezvényt tartottak benne. 2013 őszén, amikor ott jártam, valamilyen nemzetközi tudományos szimpózium zajlott, a tévé "csapjából is ez folyt". Az elnöki klán több tagja, köztük a vezető felesége és lánya is mint prominens "tudós politikusok" vettek részt a rendezvényen. Más autoriter rendszerekhez hasonlóan, az azeri diktatúra is igyekszik mindenféle nemzetközi rendezvényekkel javítani közképén és legitimizálni magát. 2012-ben Bakuban rendezték például az Eurovíziós Dalfesztivált. 

A tengerparthoz közel található az elnöki palota. 2003-ban, amikor Gejdar Alijev fia, Ilham indult apja örököseként az elnökválasztáson, hatalmas tüntetések voltak itt a vélhetően nagyon kiterjedt választási csalások miatt. Itt megszokták, hogy a választás csak egy komédia, ez megmaradt a szovjet korból...2013-ban odáig fajult a helyzet, hogy a már tíz éve elnökösködő Ilham Alijev 72 %-os győzelmének hivatalos bejelentése már a választás előestéjén megjelent  egy mobiltelefonos alkalmazáson... 2003-ban rendkívül kegyetlenül szétverték itt az Alijev elleni megmozdulásokat, a tér azóta is számos tüntetést és nagyon kemény rohamrendőri fellépést látott.

A jelenlegi autoriter, tekintélyuralmi, és nem meglepően rettentően korrupt rendszert elsősorban a fiatalok nem kedvelik. Az új generáció változást akar, bár ők sem igazán tudják, milyen vezetőkkel. Annyi biztos, a jelenlegi elnök uralma ellen gyakoriak a tüntetések vagy a különböző tiltakozó művészeti performanszok.

Mivel Bakuban egészen elképesztő mennyiségű endőr van az utcákon, a rendszerellenes szórólaposztások vagy pólós flashmobok nem sokáig maradnak rendőri fellépés nélkül. Nagyon rövid idő alatt nagyon sok rendőrt tudnak egy helyre csoportosítani ezzel a nagy készültséggel, nyilván nem véletlenül. A tüntetés nagyon nem kockázatmentes, a tiltakozókat szinte mindig elviszik és szigorú büntetéseket kaphatnak. Itt mindennapos az a vérlázító toposzkép a diktatorikus rendszerekről, amikor egy tüntetőre négy-öt olyan csillagokháborújás stormtrooperszerű rohamosztagos jut, hogy versenyezzenek egymással, ki vonszolja és gumibotozza durvábban a rendszer ellen lázadni merőket.

Az azeri rezsim különösen nem szívleli a rendszert kritizáló bloggereket, ők posztjaikért gyakran több évnyi börtönt is kapnak. Az utcai festés is hasonló, fessük mondjuk azt, hogy azadliq, azaz szabadság, és várjuk a rabszállítóba repülést...

A kaszpi "Dubai" titulust hallottam néhányszor Bakuban is. Nevezhetjük ezt majmolásnak, vagy az azonosság keresésének, esetleg modernizálásnak, nem tudom... A helyi fiatal erők azért tudomásomra hozták, hogy az olajbevételből levő pénzt lehetne hasznosabb dolgokra is szórni, mint a főleg  presztízsből dizájnolt csodaépületek és az újabb és újabb megalomán tervek. A szovjet mentalitásra jellemző monumentalitásra törekvést nem igazán sikerült elhagyni (ahogyan persze Magyarországon sem). Az emirátusok példájának "majmolását" igen jól illlusztrálja az a terv, hogy valahol nem messze az alsó képen levő kikötőtől egy, a Dubaiban található eszementséghez hasonló mesterséges luxusszigetet szeretnének belekonstruálni a tengerbe. 2013-ban még nem lehetett tudni, mi lesz belőle...

A külvárosi Baku már kevésbé csili-vili, de rendezett és biztonságos. Néhány idegesítő szovjet örökség persze akad... A hepehupás, trehányul odavágott aszfalt a járdákon, ez mindenhol megvan a volt SZUban, ahol még nem csinálták meg rendesen újra. A hangszóróból bömbölő rendőrök, amint igyekeznek a forgalmat irányítani a reggeli csúcsban. A férfiak reggel látványosan ugyanolyan ruhákban sietnek útjukra, mintha kötelező lenne ugyanazt a dzsekit hordani. Óriási a torlódás, az olcsó üzemanyag miatt mindenki autózik, úgynevezett "környezettudatosságnak" semmi nyoma.

Egy kis járműtörténeti érdekesség, az egyik mecset mellől sikerült egy gyár és egy kikötő udvarát egy kicsit besasolnom és ott láttam ezt a gyönyörű kollekciót. Magyar szív dobban, ezek bizony Ikarus 250-es vagy esetleg 256-os autóbuszok, a hajdani legendás kockaikarus család távolsági forgalomra specifikált vasai. Amennyire megfigyeltem, főleg munkásszállító buszként járnak még ezek a rombolók Azerbajdzsánban. A nyolcvanas években akár évi tíz, vagy akár tizenöt ezernyi buszt is eladott a székesfehérvári/budapesti Ikarus a Szovjetuniónak. A piros távolsági gépek jellegzetes buheráláson estek át a Szovjetunióban, valami plexiszerű valamit raktak előre, a négyes lámpákhoz, gondolom a lámpákat a felcsapódó kavicsoktól védendő. Ha az útviszonyokat nézzük, Európa nem a Szovjetunióban kezdődött... 

Baku legendás tisztaságáról köztisztasági dolgozók egész légiói gondoskodnak. A dolog szomorú része, hogy ők szemlátomást mind nagyon idős nénik. Néha olyan érzésem volt, mintha minden nyugdíjas nénit valami köztisztasági dolgozóként foglakoztatnának... Az idősek helyzete több ex-szovjet államban is nehéz kérdés. A SZU széthullásával gyakorlatilag a nyugdíjalap is elveszett, az idősek ellátását az új államok igen változó sikerrel oldották meg. A patyolattisztaság látványosan csökken, ahogy elhadjuk a "kirakatfővárost". A "rossznyelvek" szerint vidéken akkor takarítanak, ha jön valami "főmufti". Az alső kép másik különlegessége a fa mögött megbúvó Rózsaszín Párduc, egy észvesztő pinkre átfestett hazánk gyártotta Ikarus 250-es. autóbusz (biztosan nem gyárilag lett rózsaszín, SZU-nak készülő távolsági masinák zömmel obligát piros színűek voltak).

Az azeri arany fekete, az olaj. Mindenhol látni a tartálykocsis szerelvényeket a vasutakon, a szorgosan himbáló kutakat az utak mentén. Ezeket fényképezni egyébként nem igazán szabad, mondhatni tilos, ezért kattintgattam róluk néhányat. Magát a szerkezetet is itt kezdték el először tömegesen alkalmazni. "It is a very hard work, they have a very hard job.", kommentálta a munkát taxis idegenvezetőm. Az Arab-félszigeten levő olajmezők feltárásának megkezdése, tehát valamikor a huszadik század eleje előtt volt olyan időszak, amikor a Baku környéki olajmezők adták a világ olajtermelésének majdnem a felét. Believe it or not. Egy másik higgyem vagy ne is történet szintén az olajhoz kapcsolódik. Állítólag itt a helyi Schirilla-féle arcok nem jégben úsznak, hanem megfürdenek nyersolajban, gondolom csak nyaktól lefelé. Ezt hiszik egészségesnek. Gondolom utána hetekig zuhanyoznak, ez már biztosan egészséges.

Az azeri vidék képe kevésbé fennhéjazó, mint Baku. A gyönyörű kaukazusi tájak mellett a síkságos félsivatagosnak tűnő pusztái kissé lehangolóak. Az autópályákat időnként olyan fal övezi, hogy ebből ne is nagyon lássunk sokat.

A Kaukázus szépségeit bén Grúziában jártam be, de ha nem megyünk Azerbajdzsán kaukazusi részeibe, akkor is találhatunk lélekemelő tájakat.

Rögtön izgalmas lesz viszont a táj ott, ahol hegyek vannak. Egészen fantörpikus sziklaformácók bűvölik a turisztot.

A föld mélyében rejtőző gáz néhány egészen különleges aduászt adott az azeri idegenforgalom kínálatába. A törtnelmi szempontból legérdekesebb emlék az a zoroasztriánus szentély, ahol a "szent tűz" állandó táplálást kapott a föld alól szivárgó gázból, tehát a "hét szent tűzforrás" folyamatosan égett. Ennek csak 1969-ben lett vége, a mikor a szovjet kor hatlamas ütemű gázkitermelése miatt a szentélynek "már nem jutott". A szentély kora és eredet vitatott Az biztos, hogy az 1700-as években már működött, és az Indiából a Kaszpi-tengerhez kereskedni járó zoroasztriánus hívek rendszeresen használták. Később szerzetesek állandó meditáló helyként használták a hét szent tűzforrás környékét. A vita tárgya az, hogy Zoroaszter, Zarathusztra hívei korábban is műkötettek -e már egy szentélyt. Sok azeri hisz abban, hogy maga Zoroaszter próféta a mai Azerbajdzsán földjén kezdte meg tanításait. Zoroaszter éldetéről kedvenc vallástörténészem, Mircea Eliade rengeteget írt. Nem tudom, ő járt -e vajon Azerbajdzsánban.

A felfelé törekvő gáz még mókásabb dolgokat tud produkálni. A Yanar Dag, az égő hegy oldala az ötvenes évek óta lángol szép folyamatosan. Állítólag egy pásztor cigarettája gyújtotta lángra.

Nem kell túl sokat utazni a fővárosból egy olyan látnivalóhoz, mely talán még szürreálisabb a lángoló hegynél. A Dashgil, a világ talán legnagyobb és leglátványosabb sárvulkán kollekciója bő ötven kilométerre fekszik csak Bakutól.

Európában talán valahol Szicíliában és talán Romániában van néhány hasonló képződmény, de azok parányiak ezekhez a sárköpködőkhöz képest. Nem csoda, ha itt nem leszünk egyedüli turisták. A mi taxisunk, hotelünk recepciósának édesapja, veterán idegenforgalmi káder, már a nyolcvanas években hordta ide a turistákat. 2013.ban valami dél-koreai csodán mentünk, de a nyolcvanas években persze ő is Ladát vezetett. "Lada was better", mondogatta, persz, gondoltam, akkora volt benne a kormány, hogy az ember kamionpilótának képzelhette magát...

Bolygónk mintegy ezer sárvulkánjának majdnem a fele itt található, ezen a Bakutól délnyugatra fekvő "vulkánmezőn". Kérdés, miért is lövi ki a föld bendője a sarat? Igen, ha az Azerbajdzsán felett fekvő hatalmas gázmezőre gondolnánk, akkor jó helyen keresgélünk. Több ezer néter mélyen keveredik a forró víz, a gáz és a föld. 

A sárvulkán remek partner a szelfizéshez. A kirobbanó sár nem túl veszélyes, olyan 30 fok körüli hőmérsékletű a tudorok szerint. Nem mértem meg, elhiszem.

A sárvulkánok között sétálgatni is nagyon kellemes, ha szeretjük minthamásbolygónlennénk hangulatot.

A helyiek felidéznek egy történetet 2001-ből, amikor váratlanul lángok csaptak fel az egyik ártatlan sárvulkánból. nem is akármekkorák, tizenöt méteresek...Hát ilyen is volt...

A kitöréseket néha kedves hangeffektusok, pöfékelések, sziszegő hangok, böffenések kísérik.

A látvány valóban alkalmas a felületes szemlélő megtévesztésére, még igazi lávázós helynek is tűnhet...

Aki az oviban szeretett sarazni, az itt eszményien evokatív játszóhelyre talál.

A terület érdekessége egyébként, hogy közel a Kaszpi-tenger, mindenfelé zöld, dúsan termő területek vannak, de ezek között fekszik egy szinte sivatagos, kopár sáv.

A közeli mészkőhegység víz által kivájt barlangjaiban a neolitikumban biztosan megtelepedtek emberek. Művészetük nyomai a gobusztáni petroglifák.

Cirka tízezer esztendősek is lehetnek, mégis olyanok, mintha tegnap rajzolgatták volna őket.

vissza