Kapcsolat

globetrekker128@gmail.com

Bosznia-Hercegovina

2015.06.27.

Bosznia-Hercegovina

ZDRAVO

Ha a jó öreg Hérodotosz mester a Nílus ajándékának nevezhette Egyiptomot, akkor Bosznia-Hercegovina is megérdemli, hogy a víz adományaként tekintsünk rá. Ez a számunkra annyira közeli, természeti szépségében lenyűgöző, kulturális sokszínűségében is felfedezésre méltó ország számos kiemelkedően varázslatos látnivalóval hívja a vándorokat. Szinte minden ilyen "ékkő" kapcsolódik valamilyen formában a vízhez. Ha a nyelvészeti kutakodások tűzbe hoznak bennünket, akkor átgondolhatjuk azt az elméletet, mely szerint a Boszna folyó és az ország neve a Bosana indoeurópai alakból származik, mely cseppet sem meglepő módon éppen vizet jelent (ha további nyelvelős elmélkedésekhez szottyanna kedvünk, hát gondoljunk a bhog gyökre, az illír Bass formára, vagy a német Bach szépségre, mellyel patakokra szokás referálni, mert a szó ma ezt jelenti). A térképen némi fantáziával szív formájúnak tűnő országot én teljesen a szívembe zártam két látogatásom alkalmával, 2003-ban és 2014-ben.

Ha válogatni kellene a vizes gyönyörűségek közül, akkor talán azzal kezdeném, hogy szerintem Európa legszebb vízesései közül kettő Bosznia-Hercegovinában található. Kravica az egyik kedvencem. Ez a több vízesésből álló, bő 120 méter szélességű vízicsoda az egyik legnagyszerűbb családi és iskolai kirándulóhely Boszniában, Mostartól mintegy 35 kilométerre (a legközelebbi várostól, Ljubuskitól pedig 7 kilométer távolságra). Ez egy rejtőzködő szépség, a főútról, de még a parkolóból sem lehet sejteni, hogy a közelben hatalmas, legmagasabb pontján 26 méteres zuhataggal örvendezteti meg a helyieket és a turisztokat a Trebizat folyó. Egy zegzugos csapáson kell dzsesszelni ide-oda, főleg felfelé, mire aztán valahol felbukkan egy kis víz, alias valami patakocska, aztán némi meredély, aztán megint víz és utána a nagy víz. Lenyűgöző látvány, ahogy a zuhatagsor hirtelen felbukkan, "párját ritkítja" ahogy ezt néha furcsán mondani szokták. Egy derék kis tavacska jött létre a zuhatagok mellett, bizony csábító az oda-vissza úszkálásra, ha a víz hőfoka sem riasztó. Forró nyári napokon lehet akár kemény 15 fokos is a tó vize.

A másik pazar vízesés, a Pliva zuhataga Jajcénál már feltűnőbb jelenség és messziről látható. A festői látvány az általam leginkább kedvelt magyar festő, Csontváry Kosztka Tivadar figyelmét is felkeltette. Az életében még kevéssé elismert művész pályája késői időszakában, a huszadik század elején járt erre. Nem tudhatom, hogy a természet fizikai, vagy akár spirituális energiája, a formák vagy a tónusok, esetleg a közeli Jajce városka középkorias hangulata nyűgözte -e le annyira a Mestert, de az biztos, hogy itt, ahol a Plíva a Verbászba omlik, a természet és a művész is fenségeset alkotott.

Kissé bizonytalan vagyok abban, hogy vajon igaz lehet -e az a sokat emlegetett anekdota, mely szerint Pablo Picasso és Marc Chagall éppen együtt nézegették Csontváry képeit, amikor Picasso kissé elmosolyodott és megjegyezte, hogy, jé, "volt még egy festő rajtam kívül az elmúlt száz évben". Akár igaz ez a történetecske, akár nem, a Plíva mellett járva mindenképpen illik megemlékezni a Mesterről.

Talán kevésbé ismert, hogy Csontváry nem egyedül a "Jajcei vízesés" című remeket készítette jajcei tartózkodása alatt. Az idős Mestert az itt álló villanymű is megihlette, erről készült a "Jajcei villanymű éjjel" című munka (fent). 

A legérdekesebb Jajcében készült alkotás szerintem mégis a "Villanyvilágított fák Jajcéban" (fent). A fény, az elektromosság ereje, a platánok szépsége, az itt csámborgó emberek alakjai, kíváncsi lennék, mi indította meg leginkább a Mestert. 

A sok kedves víz mellett az érintetlenség, a vadság íze az, ami megragadja a magamfajta jámbor turisztot a nem is messzi Boszniában. A gyönyörű erdős hegyek, a Csontváry szavait idézve "smaragdzöld" Neretva mentén, bizony mennyire szép és vadromantikus és közben milyen közel van.

A vén Európában elég nehéz már bárhol "ősvadonról" beszélni, azt hiszem, az egyetlen kivételt talán Bosznia-Hercegovinában lehet fellelni. Perucica erdősége ugyanis valódi "primeval" őserdő, és talán az egyetlen ilyen rengeteg az öreg kontinensen.

Bosznia-Hercegovina mem pusztán a földrajzi közelség miatt lehet magyar szempontból érdekes. A középkori magyar királyok érdeklődése már Könyves Kálmántól kezdve gyakran fordult a terület felé. A magyar korona viselői egészen Kálmán korától 1918-ig viselték a "Ráma királya" címet is, bár ez csak igen ritkán és rövid időszakokra jelentett tényleges hatalmat a vidék felett. Kiemelendő viszont, hogy 1878-ban, a hosszú oszmán-török uralom után, a Berlini Kongresszus döntése nyomán az Osztrák-Magyar Monarchia igazgatása alá került a terület.

Ha az önfeledt pancsolás, gyönyörködés, rácsodálkozás mellett valami megnyugvásra, lecsendesülésre, elmélkedésre is vágyna az utazó Bosznia-Hercegovinában, akkor a vízesések robaja után célszerű a Buna folyó forrásához, Blagajba ellátogatni.

A Buna egy hatalmas szikla oldalából kilépve kezdi meg folyózós életét. Ez Bosznia egyik legszebb és legmegnyugtatóbb természeti jelensége. Az élmény már a sziklához való sétálásnál kezdődik, akár a parkolóból, akár Blagaj városából battyogunk a forrás sziklájához és a mellette épült derviskolostorhoz.

A blagaji móka része a ráhangolódó kutyagolás az itt még éppen bébikorában csordogáló folyócska partján, igen, a forrás irányába. Líraian idilli a bandukolás a békésen beszélgető és vidáman mosolygó kacsák mellett, ezt a helyet bizony a lecsillapodást kereső turisztoknak és az elvonulásra vágyó derviseknek szánta a világegyetem.

Amikor már éppen eleget sétáltunk, akkor felbukkan a jutalom, a szikla, és az oldalába épült derviskolostor. 

A táposok kellemesen kávézgathatnak egyet az árnyas kerthelyiségekben. Ez mindenképpen illendő, ha már ezen a földön járunk, ahol mint tudjuk, a lakosság a bolygó TOP 10 legnagyobb kávészürcsölgető népe közé tartozik.

A sportosabbak különböző vadvízi műveletekkel, csónakos zsonglőrködéssel, klasszikus raftingolással is ötvözhetik a kávézgatást, bár mondjuk a rekkenő nyári hőségben lehet, hogy jobb ott maradni a lugasok alatt a kis kávéval.

A lombok alatti kávézdákból és az ösvényekről is megkapóan látszik a hatalmas szikla mondjuk úgy, hogy gyomra, ahonnan előbukkan a Buna. A forrás csobogása kicsit lendületes, mégis igen megnyugtató ritmust és lüktetést ad, ha még nem lüktetnénk eléggé a sok finom balkáni kávétól. 

A szikla kinek védelmező, kinek félelmetes, de bizonyára senkit sem hagy közömbösen. Órákig lehet itt ücsörögni, a szikla tövében, a forrásnál.

A nagyszerű természeti képhez egy különleges kulturális örökség is kapcsolódik. Az iszlám alevi ágához tartozó bekhtasi dervisrend az 1500-as években már biztosan működtetett itt egy kolostort. A ma látható, a szikla oldalához simuló kolostorépület nem azonos az első épülettel, de a hely ma is derviskolostorként működik.

A kolostor turisták számára is látogatható. Az átszellemüléshez a hölgyek eltakarhatják hajukat, illik illendően öltözöttnek lenni. Belül méltóságteljes csend és nyugalom honol. Ízléses, puritán egyszerűséggel berendezett termek, olvasószobák, hálók fogadják a látogatót. Gyönyörű, finom munkák a szőnyegek. Az ablakokból közvetlen közeli, mesés kilátás nyílik a sziklából fakadó Bunára. 

A kolostor melletti kis leülős részeken pihenhet egy kicsit a vándor a szép ötvösmunkával készült asztaloknál, vagy közvetlenül a forrás partján. "Allah trónja a vizek felett áll", mondja a Korán egyik szúrája, a víz ösztönöz az áhitatra, a nyugalomra, az elmélkedésre.

Amikor 2014-ben csoportosan itt jártunk, nem derült ki egyértelműen, hogy a naksbandi szerzetesek állandó jelleggel lakják-e már a kolostort. Azt lehetett biztosan tudni, hogy bő ötven év kényszerű szünet után 2006-ban nyerte vissza vallási szerepét az épület. A szerzetesek a hét több napján, kezdetben csütörtökönként és szombatonként tartottak itt együttléteket, a lélekemelő hely spirituális élete újra elkezdődött. Ez tehát a jelen. Állítsuk most meg az időt, és menjünk egy kicsit visszafelé.

1952-ben a szerzeteseknek el kellett hagyniuk a kolostort, mert a Tito vezette, kommunista irányítású, pártállami Jugoszlávia nem igazán nézte jó szemmel tevékenységülket. A délszláv háború pusztításai utáni konszolidálódás részeként vehették birtokukba megint a dervisek az épületet.

A jelenleg látogatható építmény az 1850-es években nyerte el a maihoz hasonló formáját. Letisztult, a tájba illeszkedő, ugyanakkor a hagyományokat tisztelő arculatú a dervisek háza. 

Az átépítés előtt már bő három évszázadon át működött itt bekhtasi derviskolostor. Az 1600-as évek elején az Oszmán-Törok Birodalom alapos, nyughatatlan kíváncsiságú utazója, Evliya Cselebi már említi a Buna forrása melletti kolostort. A kor bedekkerének számító leírásaiban Cselebi a birodalom látnivalóit ragyogóan összegyűjtötte, értékes forrással szolgálva ezzel az utókornak.

A bekhtasi dervisek fura szerzetek, mondhatni fura szerzetesek voltak. Az iszlám elég ambivalensen viszonyul a szerzetesi léthez, de ez önmagában még nem tenné annyira izgalmassá a bekhtasik elmélkedő kolostorát. Figyelemre méltó viszont az, hogy a világ dolgairól és a világ keletkezéséről tényleg a legjobb és legelcsendesítőbb helyen gondolkodó dervisek egyes források szerint hittek a lélekvándorlásban és más vonatkozásban is kissé "elhajló" nézeteket valottak.

Ha rendíthetetlenül tovább haladunk az időben visszafelé, a történet egyre izgalmasabb lesz. Az oszmán-törökök a tizenötödik században gyűrték uralmuk alá a boszniai területet, a bekhtasi dervisek hamarosan felfigyeltek az eszményi kolostorlakot adó helyre. A szufizmus viszont már jóval az oszmán-törökök érkezése előtt, a tizenkeharmadik században ismert volt errefelé. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a szufi tanokat terjesztő Sari Saltuk földi maradványainak egy része éppen itt, Blagajban nyugszik. Azért csak egy része, mert a nagy bölcs úgy rendelkezett, hogy hamvait hét helyen szórják szét szerte a Balkánon, illetve Anatóliában. 

A dolog még izgalmasabb lesz attól, hogy a szufik és a bekhtasik bizonyosan kapcsolatba kerültek a kereszténységen belül eretnekségnek kikiáltott bogumil tanokkal. Bosznia volt a bogumilok egyik legerősebb "hátországa". A kutatók egy része mind a bogumil tanokban, mind a szufizmusban erős zoroasztriánus gyökereket vél felfedezni. Egy lengyel szerző egyenesen úgy gondolja, hogy a boszniai vallásosságban gyakorlatilag a kora középkortól kezdve egészen napjainkig egy nagyon erős zoroasztriánus háttér figyelhető meg. 

A lélek megnyugtatása után egy kis földrajzi és történelmi távlat is üdítő lehet. Bosznia-Hercegovina és egyben az egész Balkán egyik drágaköve Pocitelj vára. A lebilincselő kilátást nyújtó történelmi várnak ráadásul magyar történelmi vonatkozásai is vannak. A vár építése és megerősítése részben 1465 és 1471 között zajlott, amikor Hunyadi Mátyás csapatai állomásoztak itt.

Ha létezik emlékezetes "történelmi séta", akkor a Pocitelj tornyaihoz való felbaktatás biztosan az. A régen elmúlt évszázadok hangulatát sugalló kövezett utcácskákon sétálni a Neretva festői panorámájával a hátunk mögött kihagyhatatlan élmény.

Pocitelj erődítménye valószínűleg az 1300-as években, Tvrtko király uralkodása idején kezdett kiépülni. Gyakorlatilag ez volt az egyetlen olyan század, amikor tulajdonképpeni önálló "bosnyák államiságról" lehet beszélni a modern Bosznia-Hercegovina létrejötte előtt. Az 1440-es években már oklevelek említik a Mostarhoz közeli várat a Neretva partján.

Magyar szempontból az 1460-as években lesz érdekes az erődítés. Az észak felé nyomuló oszmán-törökök megjelennek itt az 1460-as évek elején. Hunyadi Mátyás magyar király csapatai azonban 1465-ben elfoglalják a várat és elkezdik a rendkívül kedvező stratégiai fekvésű hely bővítését és megerősítését. Pocitelj fejlődésében tehát a magyar elem sem elhanyagolható. Mátyás prioritásai azoban gyakran, időnként a kortársak számára is nehezen érthetően változtak, így Pocitelj 1471-ben megint az oszmán-törökök kezére került.

Ezzel elkezdődött a városka és az erődítmény mintegy négy évszázados török élete. Ellentétben más európai területekkel, Boszniában tömeges volt az iszlámra való áttérés az oszmán uralom alatt, illetve erőszakos áttérítés is zajlott. Ennek köszönhetően Pocitelj városkája is egyre inkább keleties jelleget öltött. Minaretek, mecsetek, hammamok (fürdők), szerájok épültek a vár körül. 1878 után, a török uralom elmúltával csökkent a település jelentősége és egyben konzerválódott az oszmán kor építészeti öröksége és hangulata. Ma úgy sétálgathatunk itt, mintha évszázadokat repülnénk vissza az időben.

A második világháború után kialakult itt egy művésztelep, mint oly sok más helyen is, ahol "megállt az idő". Ennek a művészparadicsomnak aztán a délszláv háború borzalma vetett véget. A pusztítások drámaian elcsúfították az idilli települést és a dzsámikat gyakorlatilag teljesen újjá kellett építeni.

A művészek és a kézművesek visszatértek már ide, Pocitelj régi hangulatában várja a felfelé battyogni vágyó gyalogokat.

Kihagyhatatlan látnivaló Mostar városa. Mimar Hayruddin néhai mesterműve, a Stari Most, az Öreg Híd volt Mostar emblematikus látványossága. Az oszmán-török kor sztárépítésze által tervezett, 1557 és 1566 között megépült híd túlélte négy évszázad viszontagságait, de az őrült délszláv háború idején találatot kapott. Így a ma álló híd nem az eredeti, hanem a magyar szakemberek és műszaki csapatok hathatós segítségével és közreműködésével négy éven át épített rekonstruált utód. Az eredeti híd darabjait magyar műszaki kontingens csapatai emelték ki a Neretva vizéből, az újjáépítéshez ezeket is felhasználták. 

A mintegy 30 méter ívű, 24 méter magas mű a kor egyik műszaki csúcsteljesítménye lehetett. A korabeli oszmán világ "sztárépítészének" számító Hajruddin mesternek bizony volt oka az aggodalomra, hogy az ambíciózus munka, a birodalom legnagyobb egyívű hídja sikerrel átívelje a Neretvát, mert megbízója, I Szulejmán szultán nem takarékoskodott a selyemzsinórokkal, ha valaki felbosszantotta. 

A híd rendkívül híres és óriási tömegeket vonz Mostarba. Mostar utcáin valósággal hömpölyegtek a turisták 2014-ben, a nyári szezon elején. Megteltek a remek balkáni stílusú kifőzdék, csevapcsicsások, kávézók. Az egyívű híd egyik modern látványossága lett a hídugrás. A műveletet bemutató fiatalok bevárnak egy kicsit nagyobb közönséget, begyűjtik a bátorságért járó elismerő díjat és ugorgatnak.

Mostar buszparkolójában százával állnak a turistákat ide szállító járművek a nyári szezonban. Lehetséges, hogy a vendégéjszakák statisztikáját tekintve nem állnak annyira fényesen, de az egynapos látogatók volumenét nézve bizonyosan bíztatóak az adatok. Itt látszik, mennyire számít az, hogy a nagy tengerjáró luxusóriások utasai egynapos kirándulások keretében elbuszozhatnak ide (többségükben Dubrovnikból) és az oda-vissza út belefér egy napba. Egy ilyen luxushajón több ezernyi utas járja a Mediterráneumot. Pécsre már sajnos nem jönnek fel, nem lehet egy nap alatt megfordulni, mert az utasok ugye a hajón alszanak. Itt látszik, micsoda drámai különbség van egy olyan város között, ahol "hömpölyögnek" a turisták, meg egy olyan között ahova csak "csordogálnak", mint például a mi Pécsünk. Az egyébként szintén gyönyörű baranyai megyeszékhely is jelentős turistacélpontnak nevezi magát, de itt még komolyabb turistabuszos parkoló sincsen, mert a júniusi osztálykirándulózós időszakot leszámítva gyakorlatilag nincsen rá tömeges igény. Mindez ebből a prspektívából nézve elég szomorú.

A híd sziluettje a város képével együtt megragadó látvány. A hangulatos belvárost bejárva, az egymás hegyén-hátán sorakozó, hatalmas forgalmat bonyolító étkezdéket kipróbálva is számos nagyszerű fotózási pontot lehet felfedezni. Néhány helyen mementoként láthatóak a délszláv háború rombolásának nyomai, a lövedéknyomok a falakon.

A Neretva partjához közel található a város nyüzsgő piaca, az egyik kedvencem a Balkánon. Érdemes még felkeresni a Spanyol teret, vagy a látogatható Karadozbej dzsámit (itt a minaretbe is fel lehet menni), vagy megnézni a Bilcevica utca régi török házait. Érdekesek a sportlétesítmények, a város etnikai megosztottságát szimbolizálja, hogy létezik külön bosnyák és horvát futballcsapat. Egy meglepő sporttörténeti momentum, hogy a fáma szerint város futballja 1903-ban egy magyar földről érkezett labdával kezdődött (aki nem hiszi, járjon utána). 

A Mostarhoz közeli Hum hegy oldalában egy mintegy 30 méter magas monumentális kereszt található. Ez hasonlít egy kicsit a Macedónia fővárosában, Skopjében található hasonló kereszthez. A kereszténység 2000 éves történetének tiszteletére állíttatták a mostari horvátok, kellő kontrasztot adva ezzel a mostari mecsetek erdejének.

A Neretva partján egy egészen bizarr történelmi emlékre bukkanhatunk Jablanicánál. A második világháború idején a hazájukat védő partizánok a folyóba robbantották a megszálló náciknak utánpótlást szállító vonatot, épp akkor amikor az a Neretva hídján kelt át. Mementóként a vízbe robbantott híd ott áll a Neretva oldalában.

Sarajevo, a mintegy négyszázezer lakosú főváros igen mély élmény, rám nagyon erősen hatott 2003-ban és 2014-ben is. Kultúrák, uralmi rendszerek határmezsgyéjén, találkozási pontján feküdt ez a vidék. Errefelé volt a kettészakadt Római Birodalom nyugati és keleti felének határvonala, aztán a keresztény Európa és az iszlám oszmán-török világ kötélhúzása is rányomta a bélyegét a vidékre. Etnikailag hárompólusú a város, bosnyákok, horvátok és szerbek is lakják. Néhány száz méteren belül lehet itt római katolikus, ortodox keresztény templomokat, illetve mecseteket és zsinagógákat találni. Az egészen egyedi kulturális sokszínűség különleges hangulattal párosul. 

2003-ban jártam itt először, még egy évtized sem telt el a délszláv háborút lezáró daytoni egyezmény megkötése után. Akkor még nagyon durván látszottak a vérontás nyomai, a kiégett toronyházak, a lövedékek, géppisztolysorozatok nyomai az épületeken, elsősorban az iskolákon. A gyakorlatilag egy katlanban fekvő Sarajevo a modern hadviselés egyik leghosszabb ostromát szenvedte el a kilencvenes évek elején, mintegy 22 hónapon át lőtték a környező hegyekből a szerb mesterlövészek, különösen az iskolából igyekvő gyerekekre és a nyílt főútvonalakon sietőkre célozva. 2014-ben már sokkal kevésbé voltak szembeszökőek a háború okozta sebek, a város megújult és mintha a háború okozta letargiából is kilépett volna.

A Bascsarsija, Sarajevo történelmi központja, az óváros igazi Kelet számunkra alig egy éjszakányi buszozásra vagy vonatozásra. Imádom. Kiemelt kedvenceim itt az Édes Sarok, a cukrászok utcája, a Bezisztán, a bazár eldugottabb zugai, a Szahat-Kula, az óratorony, a Sebilj, ez a kioszk alakú szökőkút, és a Gazi Huszev dzsámi, ennek is az udvarón álló szép kútja. Ezt a dzsámit egyébként Gazi Huszev, a szultán által az 1520-as években Saraybosna Sarajevo török neve) élére állított vezető (mellesleg a szultán egyik lányának egyik fia) részben a mohácsi csata után magyar földről zsákmányolt és ide szekerezett kincsek jövedelméből építtette. 

A történelem lehellete mellett a finom balkáni kávé íze itt az igazi szüret. Sarajevo a kávébarátok paradicsoma, utcakávézók, kávézóutcák, egész tereket megtöltő fotelos kávézók, kerevetes kávézók, mecsetek vagy hammamok oldalában megbúvó piciny kávézdák, mindenki kedvére válogathat a kávézók közül, hiszen a világ egyik legnagyobb, legtöbb kávét fogyasztó népének fővárosában járunk! Micsoda öröm ez az érzékeknek!

Változatok kávézókra...Igazi sarajevói életérzés! Bizonyára akad néhány csevapcsicsázó is a környéken...

A turisták mellett a helyiek is betöltik délután és este a reggel még gyéren megtöltött kávézókat. Sarajevo turizmusát néhány jelentős esemény is fellendítette, mint például az 1984-ben itt megrendezett téli olimpia. A várost övező hegyekben remek sípályák találhatóak, az olimpiai falu és a bobpálya pedig ma is áll, talán még látogatható is. A környező hegyeket talán már megtisztították a délszláv háborúban elszórt taposóaknáktól, ám az óvatosság bizonyára nem árt (a 2004-ben paraolimpiai bajnok boszniai röplabdacsapat több tagja is a taposóaknáktól sérült meg). .

A város lelke a Miljacka folyó. Az oszmán-török Saraybosna is a folyócska két partján épült ki, majd 1878-tól, az Osztrák-Magyar Monarchia okkupációja alatt jelentős fejlesztések zajlottak itt. Épült például osztrák mintára, osztrák irányítással egy Zenepavilon. Itt ma újra zajlanak zenei események.

Kellemes élmény a Miljacka partján elidőzgetni és vizslatni a hidakat, a különböző kultúrák, uralmi rendszerek alatt épített látványosan különböző stílusú épületeket, például a szép Városházát.

Az Osztrák-Magyar Monarchia idején indult meg Sarajevo az európai fejlődés útján, ez a várostervezésben és néhány egészen érdekes apróságban is testet öltött. Minden jó idegenvezető megemlíti például, hogy a Monarchia idején vezették be Bosznia-Hercegovinában a telekkönyvezést és az ingatlanok nyilvántartását. Nekünk ez persze egyértelmű, de például Szerbiában és számos más tőlünk keletre fekvő államban az egészen közeli évtizedekig nem volt ilyen (erős probléma például a privatizációnál).

Sarajevo történetéhez több tragikus történelmi esemény is kötődik, a délszláv háború mellett a Gavrilo Princip által Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége ellen elkövetett merénylet a legismertebb. A tett színhelyét sok turista felkeresi és ennek tragikus politikai hátterét is ismeri. Kevésbé él a köztudatban, hogy a drámai, iszonyatosan súlyos következményekkel járó esemény mögött milyen személyes emberi tragédiák is húzódtak. A szerb szélsőséges merényló halálos, gyógyíthatatlan beteg volt (TBC-ben szenvedett, ettől halt meg a börtönben), neki gyakorlatilag nem volt mit veszítenie. Egyébként az eredeti terrorista terv több merénylővel számolt, a többiek azonban elbizonytalanodtak. Princip egy szintén nem tervezett eseményt használt fel a merényletre, a Ferenc Ferdinándot és feleségét szállító sofőr döbbenetes módon megzavarodott az utcákon, és meg kellett fordulnia, hogy egy eltévedést korrigáljon. Megrázó emberi tragédia a házaspár sorsa, hiszen ez egy rangon alúli házasság volt. A Habsburg család nem szívlelte a cseh származású feleséget, az udvari protokolláris eseményeken, banketteken nem is vehetett rszt. Chotek Zsófia (német nevén Sophie Maria Josephin Albine Chotek Gráfin von Chotkowa und Wognin) nem is nagyon mutatkozhatott együtt a férjével a hivatalos eseményeken. Gyakorlatileg itt, ezen a tragikus június 28-án lehetett szinte először a trónörökös oldalán egy rangos plitikai eseményen. Ferenc Ferdinánd családja ellen szinte tüntetőleg magá mellé vette az autóba, ahol aztán majd mindkettőjük élete drámai véget ér. 

Ha jól megvizslatjuk Sarajevo villamosait, akkor egy kicsit a műltba révedhetünk és picit történelmi távlatokba helyezve ezeket a síndöcögényeket felidézhetünk egy érdekes közlekedéstörténeti mozzanatot. Itt, Szarajevóban, az Osztrák-Magyar Monarchia igazgatása idején, 1885-ben indult meg Európában elsőként a rendszeres, menetrend szerinti villamosközlekedés. Egyes büszke lokálpatrióták úgy vélik, hogy a bécsi villamoshálózat tervezése is a szarajevói "modell" alapján zajlott.

A "Latin híd" egy kissé félrevezető elnevezés, mert a Miljackát átszelő műtárgy az ottomán korban épült.

A bosnyák főváros kevésbé ismert, de izgalmas történelmi emléke a ma már múzeumként funkcionáló Tunel Spasa, azaz a Remény Alagútja. 1993-ban, a város ostroma idején alagutat fúrtak a városból, hogy a repülőtéren túli, bosnyák, illetve ENSZ ellenőrzés alatt álló területekkel kapcsolatot tudjanak teremteni a szerbek által körülzárt és a külvilágtól elvágott városból. Sarajavo az ostrom hónapjai alatt így jutott élelmiszerhez és más utánpótláshoz.

Ha a Miljacka folyót megunjuk, akkor kirándulhatunk egyet a Vrelo Bosne túraösvényén, vagy akár a Skakavica vízeséshez is.

1995 óta egy neves filmfesztiválnak is otthont ad a város.

A hosszú szarajevói sétákat és kávézásokat üdítő, jéghideg és igen finom helyi sörökkel is leöblíthetjük a Monarchia alatt virágkorát élő, annak enteriőrjét tükröző sörgyár nagyszerű sörözőjében. A Miljacka folyótól nem messze található ez a kultikus és igen emlékezetes hely.

vissza