Kapcsolat

globetrekker128@gmail.com

Görögország

2015.07.16.

Görögország

HJERETE

Amikor elmentek halászni...

Eudaimonia válság idején

A szenvedélyes utazót semmilyen válság, meg hasonló riadalmak sem tántoríthatják el, így 2012-ben éppen ideális utazási ötletnek látszott egy hellászi kiruccanás. Bár a derék helléneket éppen aktív megélhetési halászásra bíztatta egyik kis okos miniszterük az ország súlyos gazdasági helyzetére utalva, a görögös életöröm, az eudaimonia mégsem veszett teljesen a "régi szép idők" homályába. 

A számomra leghangulatosabb athéni tér, a Monasztiraki esti forgataga, háttérben az ókori Athén műemlékeinek sziluettjével, válságoktól függetlenül varázslatos marad. Megkapó látvány hajnalban, meglepő csendben és tisztaságban, vagy alkonyatkor, a piac és a trafikok legélénkebb nyüzsgése közepette.

Igen, a trafikok, vagy kioszkok. nevezzük őket görög nevükön, tehát a peripterók egy sajátosan görög életforma és társadalmi koncepció bástyái. Amíg a peripterók élnek, Görögország is "still alive and kicking". Ezek a kissé terjedelmes, mindenféle földi jóval megrakott boltocskák tudatosan lettek a görög közterületek kiemelten fontos pontjai. Az első feljegyzések 1890 körül szólnak ilyen üzletekről, utalva egy Nafplioban működő trafikocskára.

A tizenkilencedik század végén, 1897-ben zajló egyik görög-török háború után kezd kialakulni az a szokás, hogy a háborúból hazatérő, gyakran sebesült katonák és családjaik kapják meg a peripterók üzemeltetési jogát. Athénben 1911-ben nyílt az első ilyen trafik. A polgármester kezdeményezésére általánossá vált, hogy leszerelt katonák és családjaik "peripteróztak". A dohánytermékek adózása egyébként nem volt szabályozott, az ilyen termékek forgalmára viszont görög földön nem nagyon lehetett panasz.

1922-ben az akkori "népjóléttel" foglalkozó minisztérium kezdeményezésére jogszabály született a peripterók működtetéséről és a leszerelt katonák családjainak ilyen formában való támogatásáról.  Gondoskodtak róla, hogy a peripterók ne kerülhessenek nem privilegizált családok kezébe. Bár ezt írásban talán sehol sem rögzítették, de a peripteró tulajdonosa egyfajta "területfigyelő" őrszem szerepét is ellátta. A peripterós ma is mindent tud. Ha keres valakit vagy valamit a turiszt, akkor hát nála célszerű érdeklődni.

Kezdetben csak dohánytermékeket és újságokat árultak. Ha egy kicsit nagyobb ívű koncepcióban szeretnénk látni a történetet, akkor mondhatnánk, hogy az újságok terjesztésével és népszerűsítésével hozzájárultak az írni-olvasni tudás arányának jelentős növeléséhez a huszadik század első felében.

Később az édességek is megjelentek a kínálatban. A hűtőládák megjelenése elhozta a nagy limonádés dzsámborit, majd a többi nagyszerű üdítőitalt.Ma hatalmas árúválaszték jellemzi őket. A peripterós boltjának négy oldalából három megrakott oldalt gyakorlatilag nem lát, mégsem kell portékáját tolvajoktól féltenie. A közbiztonság a válság ellenére is elfogadható szinten maradt Görögországban.


Az athéni utcakép jellegzetes figurája a szalepit kínálgató árus. Ez a fahéjas ízű, valójában az orchidea gyökeréből készülő itóka igen finom, bár ezt talán inkább a turisták kóstolgatják. Az éttermek, köztük a hagyományos görög tavernák, a bárok viszont a hazai törzsközönségre is számíthatnak. Itt nem csupán a turisták, vagy a külföldi diákok járnak tömegesen, rendszeresen éttermekbe. Éppen ezen kezdett el egy kicsit változtatni a válság kényszere, de talán még nem látványosan. Thesszalonikiben egy esős vasárnap délután láttam, hogy minden étterem, bár, cukrászda dugig van a derék helyi polgárokkal. Ezt mikor éljük meg mondjuk Pécsen...Pedig épp olyan októberi esőzős időjárást lehetett élvezni, hogy nem feltétlenül kívánkozna ki az otthon falain kívülre az ember, ha nem oly muszáj.

A reggeli vagy nappali éttermezés aránya viszont csökkenőben van a helyiek és az országot ismerő szakemberek szerint. A válságosdi számos görögnek azt jelenti, hogy nem bárban reggelizik és tavernában ebédel, hanem kénytelen egy kicsit takarékoskodni. Némi spórolási kényszerből veszi fel a mi közép-európai szokásainkat, lásd a vajas kenyér otthoni kenegetését reggelire, vagy a házi főzőcskézést a jól megszokott taverna helyett.

A szalepis helyi Bagaméri csak egy képviselője a turistákból élő rengeteg görög kisembernek. Nekik fájdalmasak az utóbbi időben menetrend szerint érkező ukázok és "megszorító csomagok" a túlköltekezés visszafogására. Görögország kívülről szemlélve egy jól működő, valahogyan önszerveződő anarchia benyomását kelti, ahol az Európa északi és nyugati részeire jellemző puritánabb életfelfogás és "túlszervezettség" eléggé közegidegen elemeknek mutatkoznak.

A hitelintézetek és az EU görcsös próbálkozásai a görög gazdaság megregulázára nem pusztán azért váltanak ki visszatetszést, mert a holmi takarékoskodás miatt kénytelenek átformálgatni a kifelé élő, könnyed mediterrán életformát. Legalább ilyen fontos ok az is, hogy az egyszerű, turizmusból élő kisvállalkozók adminisztrációs és egyéb terhei is növekednének, ha Görögország lelkesen követné a külső útmutatásokat. Hab a tortán, hogy a mi kellemetlen emlékeket felidéző Bokros-csomagunkhoz hasonlóan itt is felmerült, hogy a közműszolgáltatásokat biztosító cégeket netán külföldi tulajdonosoknak kellene eladni. Ez u8gyan bevételt hozna a konyhára, de pontosan olyan kiszolgáltatott helyzetbe hozná a görög fogyasztókat, mint amibe honfitársaink kerültek azután, hogy a kissé cinikus bajszos csomagjának egyik elemeként külföldi cégek szerezték meg a közműszolgáltatókat, ráadásul úgy, hogy az ügyes rendszer még a profitjukat is garantálta.  

 A "válsághangulat" ellenére Athén központjának utcácskái lüktetnek az élettől. Rengeteg a bevándorló. Jelentős részük már régóta itt él, de látható, hogy sokan a közelmúltban menekültek ide. A jelentősebb bevásárló utcákban méterenként ülnek a jobb sorsra érdemes mutatványosok, jelentős részük gyerek. Nekik Görögország a lehetőségek földje, válság ide vagy oda. Tanulságos egy utazás a Thesszaloniki-Athén éjszakai vonaton. Beszédük és arcuk alapján egy afgán társasággal sihuhuztunk végig ezen a vonalon, az ellenkező irányban talán bangladesiek voltak a társaim a kocsiban. Az athéni vasútállomás környékén sorakozó buszparkolóból talán százasával indulnak este az éjszakai járatok Albániába és vissza.

A fáma szerint egyébként is görögök jellemzője a filoxénia, a vendégbarátság, az idegen vándor tisztelete. Miért is... Hát persze, Zeusz szeretett egyszerű földi halandó kóbor vándorként elvegyülni az emberek között, hogy miért, arra mindenki emlékszik (még az is, aki másra tényleg nem emlékszik az antik görögséggel kapcsolatos sokmindenségből). Tehát bármelyik vendég lehetett maga Zeusz, ezt a görög magyarázatot nagyon kedvelem.

Athén ókori műemlékei viszonylag kompakt egységben és a hatalmas város területéhez képest kicsi magban találhatóak. A válság ellenére is folyamatos a nyolcvanas években kezdődött restaurációs projektek sorozata. Igaz, épp az én kedvenc ókori építményem ebből a felújítási lázból még éppen kimaradt. Míg a periklészi korban épült műemlékek valamelyike szinte állandóan a restaurátok ostroma alatt áll, a római uralom idején épült Szelek Tornya viszont 2012-ig még nem kapta vissza eredeti pompáját. Nemrég azonban elterjedt a híre, hogy a Szelek Tornyára is fordítanak némi csordogáló uniós forrást és talán hamarosan turisták által is látogatható lesz a felújított műemlék.

Bár egyes forrásokban a Krisztus előtti második századi eredetre való utalásokat találunk, az elfogadottabb nézetek szerint egy Andronikusz nevű szíriai csillagász kezdeményezésére, illetve magánvagyonából tett adományaira alapozva készült ez a nagyszerű torony Krisztus előtt 47 körül. Igen, ebben a korban divatja volt a magánvagyonokból kezdeményezett illetve finanszírozott építkezéseknek és rendezvényeknek. Persze részben azért történt mindez, mert nem lehetett a halmozódó vagyonkákat évente lecserélt ájfonokkal és plazmatévékkel az egészségesen alacsony szintekre leapasztani, a fogyasztás helyett erre jó buli lehetett az adományozás is.

A Szelek Tornya nem pusztán a felújítás előtti állapotukban is gyönyörű, szélisteneket ábrázoló művészi alkotások miatt izgalmas, hanem praktikus funkciói miatt is. Az ókorban horológiumként, óratoronyként funkciónált. Két oldalán két napóra, belsejében pedig egy vízóra működött. Ennek mechanizmusát sikerült rekonstruálni. Az ókori mérnökök ügyeltek rá, hogy az óramutatók mozgatására elhasznált víz ne menjen csak úgy ebek harmincadjára, így egy szökőkutat is táplált a horológium. A torony tetején az ókorban egy forgó Tritón, azaz félig hal, félig ember istenalak jelezte az éppen uralkodó szélirányt. Igen, ez tulajdonképpen egy ókori szélkakas, talán ötletet adott a későbbi ilyen forgó figurák megalkotásához.

A büszke szélistenek nyolcasa is alapos munka, hiszen a mellékégtájak szélistenei is képviseltetve vannak. A tuti főnök azért a Boreász, az északi szél istene. A mai görögben mintha a szép voreiasz szó lenne a megfelelő terminus az északi irány jelölésére. A fáma szerint az északi szél istene egy thrákiai barlangban rendezte be főhadiszállását és tudja mikor kell az emberi világ eseményeibe beavatkoznia. Ilyen látványos pillanat volt az ókori görögökre támadó perzsa flotta elpusztítása egy derekas viharban Krisztus előtt 492-ben. Így jár, aki kikezd Boreász kegyeltjeivel. Aranyosak az ilyen történetek, és persze egyes görögök szerint nem csupán az ókorban történtek ilyen izgalmas beavatkozások. Néhányat még Mircea Eliade is megemlít nagyszerű vallástörténeti értekezésében (Vallási eszmék és hiedelmek története). A kedvencem a busz motorját megállító és aztán kámforrá váló idős néni története az Athén-Szaloniki buszjáraton, erről a legendás esetről Eliade szerint 1940-ben hónapokig cikkezett az athéni sajtó.     

A hajnali és az alkonyat előtti, illetve szürkületi órák talán a legszebbek az Akropolisz körüli sétákra. Érdemes hajnalban kezdeni a környéken való sétálgatást, vagy a műemlékek megtekintése utánra, alkonyatra időzíteni a műemlékegyüttes panorámájának kívülről való megcsodálását.

Az Akropolisz oldalánál elhalad egy HÉVféle csattogó síndöcögény, a sínpártól nem messze pedig egy gyalogos ösvény mellett lehet egyet sétálózni a műemlékegyüttes körül. Hajnali és éjszakai kivilágításban, vagy vihar idején különösen megkapóak az épületek. Az errefelé obligát nappali verőfényes napsütésben pedig lenyűgöző kontrasztot ad a gyönyörű pentelikoni márvány, melyből az épületek egy részét emelték, és a ragyogó kék ég. Szín, szín, szín, a színvilág egy igazi "lakoma az érzékeknek", ahogyan ezt néhány nyelven kissé furcsán mondani szokták.

A Monasztiraki nem csupán remek kiindulási pont, de nagyszerű összekötő kapocs, vagy ejtőzős levezető is lehet az Akropolisz és az Agora területe között. Akár a Parthenonnal és az Erechteionnal kezdtük, akár az Agorán, az Attalosz sztoájában található múzeumban, egy pihenő a Monasztiraki sokszínű, hagyományt és modernitást megkapóan ötvöző kavalkadjában feldobhatja az ókori hangulattól már kissé bezsongó turisztot. A Monasztiraki metróállomása mindkét történelmi helyszínhez ideális, bár az Akropolisznál is van egy megálló. Ez jól jöhet, ha Hadrianus diadalívét vagy az Olümpiai Zeusz templomának nem túl látványos maradványait egy külön túra keretében kívánja megszemlélni a további ókori emlékekre vágyakozó fanatikosz látogató.

A Monasztirakin Athén keleties arca érződik és egy igazi lakoma az érzékeknek. Ez megbecsülendő, mert Athén néhány igazán borzalinosz térrel is rendelkezik, az Onomia tér például majdnem olyan lelketlen, mint a Széll Kálmán tér Budapesten (felújítás előtt és után egyaránt). A Szintagma tér talán kicsit emberibb, de ott van épp a Parlament épülete is, így oda meg az egyszeri turista nem igazán fér be a tüntetőktől a válság idején. Utcai megmozdulások itt gyakorlatilag minden áldott nap akadnak, a görögök nem éppen az úgynevezett "bárgyú" arcok közé tartoznak és igazság iránti szenvedélyük, illetve az igazság különböző értelmezése igen sűrűn az utcára viszi őket...

Az Akropolisz szó felső várost, fellegvárat jelent. Az ókori görög poliszá jelentős része büszkélkedhetett egy akropolisszal, mely gyakran már évszázadokkal a poliszállamok kialakulása előtt, a mükénéi korban is erődített fellegvárnak adhatott otthont. Az athéni akropolisz esetében azt feltételezik a régészek, hogy ezen a mintegy 150 méter magas kiemelkedésem már a neolitikum idején is lehettek erődített települések. 

A hellénekre törő perzsák a Krisztus előtti ötödik század elején feldúlták az akropoliszt, így az ezt megelőző épületekről keveset tudunk. A grandiózus, Periklész korabeli építkezéseik eredményeit csodálhatjuk meg. Az talán kevésbé közismert, hogy a tizenkilencedik században, az oszmán-török uralom való felszabadulás után, minden veszélyre felkészülve ismét megerősítették az athéni akropoliszt és katonai-védelmi szerepe ismét előtérbe került.

Az Akropolisz déli oldalánál található az athéni ókori emlékek egyik számomra legizgalmasabb látnivalója, Dionüszosz színháza. A kultikus hely maradványai ma is megindítják a színházat vagy a történelmet szerető látogató fantáziáját. A Dionüszosz tiszteletére létesített szent kerületben kijelölt színházi térben a feljegyzések szerint Krisztus előtt 534-ben mutattak be először színházi előadást. A színháztörténeti források szerint Theszpisz egyik drámáját adták elő az akkor még csak egy kicsi tánctérből, 24 méter átmérőjű orchesztából és egy oltárból álló komplexumban.

A színház jelentős fejlesztéseken ment keresztül már az ókorban, így errefelé sétálgatva most nem éppen a Theszpisz korabeli állapotokat láthatja a színházrajongó. Kezdetben a domboldalon csücsülve vagy álldogállva követhették a nézők az előadásokat, majd egy faállványzatra szerkesztettek széksorokat. Periklész korában, amikor a derék sztratégosz kezdeményezte, hogy még a színházba járásért is fizessenek napidíjat, hogy minden polgárjoggal rendelkező számára elérhető legyen ez az élvezet, még a faszerkezetes rendszer működhetett. A ma is látható kőből épült nézőtér elkészültét a Krisztus előtti negyedik századra datálják a források.

A különböző notabilitásoknak, tótumfaktumoknak kiemelt helysor dukált a színpadi előadótérhoz közel. A Dinüszosz-kultusz vezető papjának ülőhelyeként azonosították a régészek az itt talált márványtrónust. A római uralom idején Hadrianus, a nagy utazó császár, a görög kultúra csodálója igen kedvelte Athént és császári páholyt építtetett itt az erre legmegfelelőbb helyre.

 

Nem szabad kihagyni, hogy egy magasabb pontról szájtátizzunk egyet a tengerre. Erre felfelé, a Propüleia felé haladva több ponton is lehetőség lesz. Maga a Propüleia helye is ideális helyszín ehhez. Ez a Periklész korában tervezett és épített kapu volt a "hivatalos" főbejárat athéni akropolisz szakrális épületei előtt. 

A Propüleia helyétől fenséges a kilátás. Itt muszáj néhány pillanatra, akár percekre megállni, és betelni a környező vidék látványával, a múlt és a jelen hangulatának keveredésével, a színekkel. A periklészi kor egyik nagy műve majdnem teljesen elkészült, már a végső fázisban jártak az építkezések, amikor kitört a peloponnészoszi háború. 

A Propüleia kialakítását később a derék római hódítók és tanulmányozták és felhasználták saját céljaikra. Az antik kaput a berlini Brandenburgi kapu tervezésénél is tanulmányozták a mérnökök és építészek.

Az Akropolisz számomra legkedvesebb épülete az Erechteion. Nem pusztán azért, mert a két oszlopcsarnok egyikét a látványosan szép karitidák, női alakok szobrai díszítik holmi egyszerű oszlopok helyett. A jón építészet remeke számos szempontból különleges létesítmény. Néhány évtizeddel később készült, mint a még Perklész életében épülő Parthenon és Propüleia. Fittyet hány a kor megszokott építészeti konvencióira, közelebbről ez "könnyen belátható", ahogyan az ilyet rettegett, a középiskolában matematikát agyusztáló tanárom mondani szokta. Nevét Erichtonius legendás görög hősről kapta, területén kultikus szertartások zajlottak.

Az antik poliszállamot követő különböző politikai formációk és bidodalmak egészen szemérmetlenül használták az Akropolisz épületeit a "kor követelményeivel összhangban álló" célokra. A Parthenon például Szűz Mária templomaként működött a bizánci korban, az oszmán-török hódítás idején pedig kaszárnyaként, sőt egy időben még lőszerraktárként is használták a török csapatok. Ha pedig még az a félő gondolat is felvetődne a látogatóban, hogy a török időkben itt akár még hárem is működhetett, akkor egyáltalán nem jár messze a valóságtól. Az Erechteion adott otthont az ide helyezett török kormányzó privát, "különbejáratú" háremének.

Szemet gyönyörködtető kontrasztot ad a kék ég és az Akropolisz épületeinek anyaga, a pentelikoni márvány színvilága. A kiváló minőségű, szemcsés márványt Pentele városa mellett bányászták. Itt volt az ókori hellén világ egyik legfontosabb márványlelőhelye, a másik pedig Párosz szigetén, ahol ma a turisták is meglátogathatnak egy márványbányát.

A Parthenon, az athéni akropolisz egyik legfontosabb műemléke éppen a restauráturok ostroma alatt állt látogatásom idején. Pheidiász mester művét favorizálják az uniós felújítási projektek, de talán néhány éve megint nyugalom honol a Pallasz Athénének szentelt impozáns márványépületben. Az oszlopos peripteroszt nem pusztán kolosszális méretei teszik naggyá, hanem építési technikájának számos érdekes aprósága. Az optikai korrekció kedvéért számos kis építészeti trükköt vetettek be a korai mesterek. A frízek homloksíkja kifelé dől, a közép felé ez fokozatosan kiegyenlítődik. A sarokoszlopok kissé vastagítottak, a "vízszintesek" néhol enyhén íveltek, az alapsíkok domborítottak. Az arányokban, a tájolásban, a stílusban és a felhasznált anyagokban is igyekeztek a Propüleiával harmonikus kettőst létrehozni a zseniális tervezők.

Az Akropoliszról lebattyogva, némi sétálózás és néhány kávé, esetleg egy kis Monasztiraki pihenő után kínyilhat a tér, és barangolhatunk a néhai Agóra területén. Ha lehet hinni Umberto Ecónak, akkor ha Párizsban jól választunk ki néhány utcát és nem lépünk ki területükről, akkor a középkori Párizsban érezhetjük magunkát. Nem tudom, mennyire mondható el az athéni Agóráról, hogy ha itt kószálva töltünk egy napot, akkor az ókori Athén aurájába kerülünk...Valamit visszaad a hangulatból! Hosszú, hosszú séták a 28 műemlék között, kicsit ókori fíling lesz...

Agórázni, azaz céltalanul sétálgatni, magyarán szólva "ődöngeni" és beszélgetni, bölcselkedni, adomázgatni, vitatkozni, politizálni a véletlenül, előre számítás nélkül útunkba eső ismerősökkel, igen hát ez volt az "agoraizon" vagy mi, egy életforma...Talán kicsit erőn felüli átszellemülés kell ahhoz, hogy ezt ma is átérezze egy egyszerű mezei turiszt, de ha már kipróbálja, akkor bizonyosan az a legszerencsésebb, ha itt, az athéni agórán próbálja meg...

Az Agóra volt az ókori Athén társadalmi életének központja, a polisz szíve. Színházi előadások, atlétikai versenyek is zajlottak itt az obligát piacozás, illetve a politikai és vallási események mellett. A Pánathenaia út áthaladt a területen. Az Agórára futott be a Pireuszba vezető út is.

A modern turista egy jeggyel járhatja be az egész Agórát, ez a turistakártya 28 ókori emlékhez invitálja a látogatót. Ezek között van egy Héphaisztosz-templom, az Arzenál,Baszileiosz sztoája, a Héliaia, a Délnyugati Szökőkutas Ház, a Tizenkét Isten Oltára, az Odeion, Pantainosz könyvtára, a Nümfaion, és az Agóra múzeumának otthont adó Attalosz (pergamoni király Krisztus előtt 159 és 138 között) Sztoája. Ennek az épületnek az oszlopcsarnoka kereskedelmi központként és találozókra, vagy éppen bölcselő sétákra alkalmas folyosóként is működött.

A sztoa múzeumát 2003 és 2004 között az athéni olimpiai játékok tiszteletére újították fel, de a többi épület is gyakran áll a restaurátorok figyelmének és munkájának középpontjában.

Az Agóra mellett található a híres Areioszpagosz domb, mely az ókori Athén történetének egy időszakában az igazságszolgáltatás központjaként működött. Kevéssé ismert, hogy a bizánci korban  keresztény templom épült az Agórán, a Szent Apostolok Temploma.

A múzeum legérdekesebb kiállítási tárgyai az osztrakonok, az osztrakizmosz, a cserépszavazás intézményének emlékei. A TOP100 történelmi tévhitbe tartozó elképzelés szerint az osztrakizálás egyfajta büntetés volt. Holott ez gí nem éppen pontos vélekedés. Sokkal inkább arról volt szó, hogy a derék athéniek ezzel az elvben csak preventív intézkedéssel igyekezték a potenciális zsarnokok térnyerését megakadályozni. A 6000 szavazat alapján osztrakizált személy vagyonát is megtarthatta, akár vissza is hívhatták. A gyakorlatban persze a különböző politikai irányzatok egymás vezetőinek száműzésére törekedhettek. Az analfetizmus nem elhanyagolható aránya pedig egyébként is grandiózus csalásokat tett lehetővé. Akit egy írástudatlan megbízott a szavazatának megírásával, hát igen, az a megbízott személy ugye bárki nevét írhatta...

A modern Athén is számos apró meglepetést rejt, bár felfedezésükhöz némi szerencse is kell, meg sok energia. Az erőgyűjtéshez irány a Plaka, a hagyományos kávézók negyede! Kis csészével, kis pohárka vízzel utána...Másképpen nem szabad! Obligát megjegyzés kávézásunk után: harika poli, azaz ez jól esett ám!

Thesszaloniki, Görögország második legnagyobb városa hangulatában és jellegében egészen más mint Athén. Itt a tenger közvetlenül a város lábánál fekszik, az utcák tengerillatúak, a méretek emberléptékűbbek mint Athénban. Míg a fővárosban viszonylag kompakt egységekben találhatóak a történelmi emlékek, Szalonikiben minden utcasarkon vár valamilyen történelmi meglepetés, a legkülönbözőbb korszakokból. Akár egy historikus kirakósjéték, görög, római, bizánci, török, szláv, velencei szaracén, normann elemekkel...

A város emblematikus jelképe a Fehér Torony. A velencei uralom alatt épült, elnevezése gyakran változott. A modern turista szemével persze eszményi kávézó és kilátó képzelhető ide. A derék torony teteje ma éppen ilyen célokra is szolgál. A torony múltja korántsem ilyen idilli. A tizennyolcadik században Oroszlántoronynak hívták. A következő században Janicsárok Tornyaként vagy Véres Toronyként volt ismert, mivel az oszmán-törökök börtőnként használták.

A Fehér Torony elnevezést az egyik történet szerint akkor kapta, amikor 1890-ben zsidő foglyoknak fehérre kellett meszelniük a tornyot szabadulásuk fejében. Thesszalonikiben a második világháborúig jelentős lélekszámú zsidó lakosság élt, egy részük a tizenhatodik században az Ibériai-félszigetről az üldöztetés elől ide menekülő szefárdi zsidó volt.

A tengerparti sétányhoz közeli főtéren, egy modern luxusszállodával szemben szemlélődve tölti napjait a jó öreg Arisztotelész kényelmesen üldögélő szoboralakja. Egy kicsit messzebb, a tengerparthoz közel áll büszke tanítványa, a nagy makedón Alexandrosz kissé szerény lovasszobra. Legalábbis kisebb mint Skopjében, Macedónia fővárosában a világegyetem leghatalmasabb "Nagy Sándor a lován" kolosszusa...

Szaloniki gyakran háttérbe szorul Athén ragyogása mellett, holott egy rendkívül izgalmas válasz. Majdnem egy évszázaddal később került a modern görög állam fennhatósága alá, az oszmán-török uralom itt 1430-ban kezdődött és 1912-ben ért csak véget. Kemál Atatürk, a modern Törökország atyafigurája éppen itt Thessalonikiben született, valahol a jelnlegi török konzulátus hátsó területeinek környékén.

Posz boro ná páo sztin thalasza? A kedvenc görög mondatom...

Igen, igen, itt a tenger, a tengerre néznek az emeletes házak földszinti részeiben sorakozó kávézók, buliteraszok, éttermek...Ezek tömve vannak, a görögök nem mindig tudják, hogy éppen dúl a válság...

A világelső dusanbei országzászló magasságát ugyan meg sem közelítheti ez a lobogó, mégis jelzi a görögök hazaszeretetét. A derék hellének igen patrióta népek, de azért akkora zászlórúd állításába nem fekztettek hatalmas tőkét, mint Azerbajdzsán vagy a jelenleg éppen bajnok Tadzsikisztán.

Bár az oszmán uralom idején kialakult török bazár 1917-ben leégett, a tengerparti piac és a halcsarnok visszarepít egy kicsit a hagyományos tengerparti piacok hangulatába.

A kikötő, ha mesélni tudna a számos itt megforduló flottáról, a változó hatalmakról...

Szaloniki a tengeri és a szárazföldi forgalomban is fontos szerepet játszott a különböző hatalmak alatt. A római korban itt haladt el a Via Egnatia, a Dardanellákhoz vezető kövezett út. 

A modern nyűzsgés magával ragadó, a történelmi emlékekbe belebotlunk, a hagyományos hangulatokat, a tradicionális ízeket, látványokat, szokásokat egy kicsit keresni kell. Ilyen rejtett kincs például a Bezesteni piac, mely a tizenötödik században kezdte életét posztók, kelmék, ruhák árusító helyeként.

Thesszaloniki tengerparti közterületei lüktetőek, nyitottak és élettel teliek. A víz felé "kinyílik a tér". A sugárutak modern, nyugatias benyomást adnak a városnak.

A római és bizánci városfalak között a tengerpart felől a magasba kúszott a felsőváros, a Castra. A római városfalak maradványait és a római épületeket feltáró ásatásokat lépten-nyomon szemügyre veheti az ókorral betelni nem tudó utazó.

Egy kis ajándék történészeknek, Galerius császár diadalíve a mezopotámiai és örményföldi hadi kalandok ábrázolásaival. Diocletianus tetrarchiájának egyik társuralkodója székhelyét Thesszalonikibe helyezte. A 303-ban épült alkotás megörökíti a nagy hadvezér és nem kis keresztényüldöző tetteit. Az időszak perzsákkal szembeni katonai sikereinek egy bizarr momentuma, hogy a rómaiaik a perzsa uralkodó elfogott háreméért cserébe nyerhettek területeket. 

Néhány évtizedet haladunk előre az időben, és a kereszténység már nem üldözött vallás a birodalomban. A kutatók vitatják, hogy mennyire idős az Osius Dávid templom, és a benne található különösen érdekes Jézus Krisztus Pantokrátor ábrázolás (szakáll nélkül). Az azonban bizonyos, hogy a templom nagyon régi, ötödik, vagy hatodik századi. Egy kicsit préházra emlékeztető, erődszerű épülete egyedi élmény, az egyik legizgalmasabb látnivaló Thesszalonikiben. A Megváltót Ezékiel próféta társaságában ábrázoló óriási festmény csodák csodájára látható ma is. Túlélte a bizánci képrombolás barbár tombolását. Aztán az oszmán-török korban rápancsolt fehér meszelést sikerült úgy leszedni, hogy a jó 1500 éves alkotás lenyűgőző mivoltában megtekinthető. Bár sokat kell érte emelkedőnek felfelé sétálni, ki ne hagyjuk! A fényképezéshez engedélyt kell kérni az emlékhelyet őrző klasszikus gondnokos alkatú nénitől, különben kiabálni fog, de nagyon.

Grandiózusabb, de kevésbé különleges az Agiosz Dimitriosz székesegyház. A Szent Dimitriosz kívülről nem olyan látványos, de belső tere lenyűgöző.

Az ortodox székesegyház Szent Démétrioszról, Thesszaloniki védőszentjéről kapta a nevét. Őt az a buzgó keresztényüldöző Galerius római császár végeztette ki 305-ben, akinek a diadalíve néhány utcával odébb magasodik.

Az Agiosz Dimitriosz belső kialakítása, díszítései, hangulata lenyűgőző. A nyugati látogatónak talán furcsa, hogy a görögök milyen átszellemülten csókolgatják a különböző kegytárgyak, képek, minden részét. Érdemes egy istentisztelet alatt átélni egy ortodox szertartás szellemiségét.

Esti séták alkalmával nem pusztán a tengerparti sétány lehet maradandó élmény, hanem az Agiosz Dimitriosz esti pompája és a Castra utcácskáinak hangulata is.

Az Agiosz Dimitriosz helyén a római korban fürdő működött, ennek réhgészeti emlékeit megtekinthetjük, ha lemerészkedünk az alagsorba.

A bizánci kort idéző templomokból még tizenkettőt találhatunk a városban. A szaloniki sétákon néhány percen belül biztosan útunkba esik valamilyen látnivaló.

A történelmi városfalak és a rengeteg történelmi épület okozta örömmámort tovább fokozhatja, hogy egyes történelmi helyszíneken a mostanában divatos "szabadulós játékokat" is meg lehet kockáztatni.

Nos, ha a kiadós őszi esőzések idején járunk erre, akkor a 13 bizánci templom, Galerius diadalíve és rotundája, a Fehér Torony és társai mellett a MindTrap Thessaloniki, az Escape 1107, a Great Escape, a The Cue, a Parabox, a Paniq, aSerial Key és a Paranoia és a többi szabadulós is lehetőséget ad némi zárt térben történő figyelmezésre. 

A szabadulósok után javallott lehet egy bizánci fürdő vagy akár egy kolostor megtekintése is. A fürdő a tizenharmadik században épült. A Hamam, a török fürdő, a tizenötödik századra datálható. A lazarita kolostor 1886-ban készült el.

Thesszaloniki bizánci templomait az oszmán-török korban mecsetekké alakították, aztán a huszadik században jelentős helyreállítási munkákat végeztetett el rajtuk a görög állam. 

Egy Hagia Szophiát, azaz bölcsesség templomát nem kizárólag isztambul mondhat magáénak... A Thesszalonikiben álló bölcsesség temploma tudatosan a konstantinápolyi testvér egyes szerkezeti elemeinek másolásával épült.

Az egészen közeli múlt alkotásai közül kiemelendőek az óriási graffitik, elsősorban modern panelházak oldalán. Görögországban óriási kultusza van a művészi és a propagandisztikus falfestményeknek is.

Köszönöm a segítséget Schlégl Ildikónak, a Lili-N Tour vezetőjének, aki felbecsülhetetlen értékű szaktudásával és helyismeretével segítette görögországi kalandozásaim előkészítését és rendszerezését.

vissza