TRAVELINSTEAD128

A cédrusok földjén

Mare Nostrum, a "mi tengerünk", ez volt a Földközi-tenger az ókori rómaiaknak. A kortárs európai turisztok is beszélhetnének róla akár ilyen laza imperializmussal, hiszen partjai viszonylag könnyen elérhetővé, beutazhatóvá váltak. Az északi, a nyugati és talán még a déli partokhoz képest is talán méltatlnul kevesebb figyelmet kap azonban a  keleti part. Az északi "riviéra" nyüzsgése, nyugaton a spanyol partok és szigetek, délen Tunézia öblei mellett kissé háttérbe szorul a néhai legendás föníciaiak földje, a keleti part.

"Michael, ez hiba", mondaná Kit a hajdani jajne Knight Rider sorozatban. A keleti parton Libanon kihagyhatatlam élmény, ezerszínű kultúrájával, bonyolult társadalmával, lenyűgöző, akár több ezer évet élt cédrusaival. Na és persze a tengerrel, a "nostrum" tengerrel, amelyik persze mindenhonnan nézve szép, de itt pazar, pazarul "türkiz".

Kávé, béke és igazság. Nem gondoltam volna, hogy az egyik legszimpatikusabb életmottót éppen egy bejruti kávézó oldalán fogom megtalálni. Igen, jó ez, KÁVÉ, BÉKE ÉS IGAZSÁG.

Libanonról hosszú időn át nem a béke jutott a külföldi eszébe. A nyolcvanas évek véres polgárháborúja kapcsán lehetett erről az országról a hírműsorokban hallani. A béke évtizedei stabilitást és gyors fejlődést hoztak e nem könnyen áttekinthető társadalmú államnak. A nehéz történelmi múlthoz viszonyítva egészen meglepően jó a közbiztonság. Békét, biztonságot érez az utazó a városokat és a vidéket járva is.

Libanon a  turista szemével nézve pezsgő, gazdaságilag élénk, prosperáló ország. Látványos, hogy (sok forrásból) van tőke és gazdasági erő. Ez persze sajnos itt is együtt jár az egyik talán legkártékonyabb civilizációs ártalommal, a felesleges, hakellhanem autóhasználattal. No meg a szinte állandó közlekedési dugókkal. Ez a találó graffiti nagyszerűen elmondja a tutit.  

A "nyugatias' életforma igen izgalmasan találkozik a "keleties" vonásokkal ezen a vidéken. 

A legendás libanoni cédrusok nagyobb számban már csak az északi hegyek védett területein találhatóak meg. Ott viszont vannak köztük nem egy, hanem két, sőt akár három ezernyi évet megért példányok is. A városokban viszont az Európából megszokott és a trópusi fafajták érdekes kavalkádja pezsdítheti az utazó vérét addig is, ameddig a hírneves cédrusokhoz eljut.

Nyugat és Kelet "összeölelkezése", hogy lírai énem ilyen tombolással fejezze ki magát, üdítően izgalmassá teszi az országot, legfőképpen a fővárost, Bejrút szépen és látványosan újjáépített városát.

A Corniche tengerparti sétányán bandukolgatva, nem messze a a klasszikus belvárt jelentő Hamra negyedétől, az élet bizony szép. Isteni türkíz , igen, ilyen a tenger, fut, sétál, csetel itt apraja-nagyja, európaiasan, keletiesen, ki így, ki úgy.

A "hullámvédő" köveken pedig az igazi tüke háemcsék bömböltetnek habibi music dallamokat, azaz arab szerelmes számokat (habibi arabul annyi mint iloveyou). Mivel a faszénen füstölés nem pusztán európaiaknak fenntartott gyarlóság, bizony sütögetnek-befüstölnek is mindenfélét a faszénen. Teszik mindezt piros műanyag székeken, hiszen ez ám az élet, komák.  

Igazi kedvencem nem lehet más, mint a kávékultúra. "Keleten" lennénk, tehát obligát dolog lenne vízipipával pöfékeléssel egybekötve kávézgatni. Dinnye, málna, őszibarack és hasonló illatokban úsznak a lbanoni utcácskák, hiszen a derék kávézók közben elárasztják a viágot az illatosított shisha fellegeivel.

Jó kis keleties, töröknek meg arabnak is mondott hagyományos kávé is dukál a barackos dohányhoz. Szóval olyan, ami "sűrű legyen, mint a sár és édes, mint a méz", zaccot vastagon kérem alulra.

Csók, de nyugat is itt van ám, Bejrútban lenne talán a világegyetem egyik legsűrűbb Starbucks koncentrációja. Talán felismerték a piaci rést, hogy lehetnek humanidok, akik nem dinnyézett füstben szeretnének kávézni. Nos, hát nekik itt van a sok amerikai stílusú, jeges és minden egyebes kávé, persze Starbucks papírpohárban, névre szólóan, ahogy illik.

Utcai sütöde nem létezhet méteres lángnyelvek nélkül, különben tán nem vennék észre a járókelőzők.

A "keleties buké" egyik jele, egyben a Kelet vonzerejének egyik kulcsa itt áppen szépen látszik. Igen, nem más, mint a gránátalmafacsaró gépezet! Az istenek egyik nedűjét fakasztja az egyébként cirkuszi mutatványhoz hasonló technikákkal megehető gyümölcsből.

Libanon eleven, pezsgő vidék, ez az ország "él", ez a szemlélő érzése. Látszik ez a rengeteg street art produkción, az utcai rendezvényeken. Jó félszáz napilag jelenik meg a kicsi országban (Magyarországon már 10 alá csökkent az országos napilapok száma).

Egy érdekes adat, hogy Libanonban egy orvosra átlagosan mindössze 10-15 lakos jut, míg Európa és Amerika fejlettebb országaiban is inkább 50, vagy kár 100 felett van ez a szám.

, 

Egészen egyedi, varázsosan sokszínű az a változatosság, az a pezsgés, életigenlés, ami a libanoni városokat jellemzi. Talán a tizenöt éven át dúló (1975-1990) polgárháború feledése, a béke adta lehetőségek okozta öröm is egy ok lehet. A véres, jelentős mértékben külföldről szított konfliktus előtt Libanont nevezték a "Közel -Kelet Svájcának". A libanoniak most igyekeznek visszaszerezni a régi dicsőséget.

Bejrút 2009-ben elnyerte az UNESCO által adományozott "Book Capital of the World" címet. A titulus elnyeréséhez igen sok mindent kell tenni, rendezvények szervezésétől kezdve a közkönyvtári hálózat bővítéséig.

Ezen a nagyszerű utcai alkalmatosságon kényelmesen lehet olvasgatni, a felső polcokra pedig hozott könyvet tenni, vagy éppen elvinni. Amolyan "free book sharing facility" ez és nagyon népszerű. Valószínűleg több ilyen is van, ezt éppen a belvárosban, az Amerikai Egyetemhez (AUB) vezető egyik kisebb kávézós utcában fotóztam.

Ez a "vágyfal" Bejrút egyik főútvonala mellett egy igen "eklektikus" gyűjteménye a különböző kívánságoknak. Időnként kevésbé remélt sikerek válnak villámcsapásként valósággá, egészen vártalan területeken. A 2017-ben Bejrút egyik tetőkertjén megnyitott Sky Bar lett például egy internetes szavazás alapján a földkerekség "the best", azaz téllegdelegjobb szórakozóhelye. The sky is the limit!

A kicsiny Libanonban mintegy félszáz egyetem működik. Közülük a legnevesebb az American University of Beirut (AUB). Alapítva vala bizony 1868-ban. A muzulmán városrész "belvárosa", a Hamra és a tengerpart között egy őatinás épület és egy nagyobbacska park adja a nevéhez méltóan amerikaias "campus" fílinget.

Az American University of Beirut belvárosi bejárata tanítási időben igazi ötcsillagos peoplewatching élmény. Az egytem nemzetközi hírű, számos országból vonz hallgatókat és tanárokat. Igazi kozmopolita hangulat, laptopos fiatalok nyüzsgő sokasága és kissé Amszterdamot vagy drága Budapest Deák téri korzónkat is kenterbe verően merész női öltözködés... Rue de Bliss, azaz a boldogság utcája a campus melletti nyüzsgő utcácska, sok-sok "dressed to impress" fiatallal, ahogy a Lonely Planet bedekker az ilyet nevezi.

"Beauty is in the eye of the beholder", azaz a szépség a szemlélő szemében van. Szerintem ezek a fák is szépek, cskúgy, mint a cédrusok az északi hegyekben.

Libanonban hivatalosan 18 vallási közösség él.

Bejrút keresztény és muzulmán részét egy főútvonal választja el. A polgárháború idején itt húzódott a "Green Line", gyakorlatilag frontvonalként.

Nagyon kíváncsi voltam,. mennyiben különbözik város keresztény és muzulmán felének hangulata.

A muzulmán városrészben számos kisebb-nagyobb hangulatos mecset található. Míg a kersztény városfélben semmi nyoma nincsen különösebb biztonsági készültségnek, a muzulmán városrészben a mecsetek mellett előfordulnak posztoló katonák és páncélautók.

A felületes szemlélő számára is szembeszökő, hogy valahogy Libanonban, főleg Bejrútban bizony van anyagi erő, pénz, tőke. Honnan is jön? A keresztény-muzulmán kettősség és a kedvező földrajzi helyzet is magyarázatot adhat erre. Európából és a gazdag öbölmenti arab államokból is szívesen jönnek ide a befektetők és az egészen különböző célú turisták (konferenciaturizmus, üzleti turizmus, buliturizmus, bevásárló turizmus). Bejrút azzal dicsekszk, hogy a bolygó 10. legfontosabb "shopping tourism" célponta.

A keresztény városfél két leghangulatosabb negyede Gemmaziye és Archarief. Itt található Bejrút talán leghangulatosabb vendéglátóhelye, az Aaliya's Bookshop nevű teázó-könyvtár-könyvesbolt, rengeteg könyvvel, kuncsafttal és esti kulturális eseményekkel. 

Kedvenc helyem Bejrút városában a Saint Nicholas Stairs, másik nevén Escalier d Art. 

Gemmaziyeh és Achrafieh határán, a Rue Gourard és Rue Sursock utcákat köti össze.

A lépcsősor tetejére való felkapaszkodás megajándékoz bennünket egy nagyon takaros utcácskával, benne igen derék fákkal és a Sursock Múzeum kissé felvágós, de ízléses épületével.

Mintegy 500 méter hosszan emelkedik a 125 lépcső a Rue Gourard felől a Rue Sursock felé.

Igazi meeeting spot. Trendy, cool, bohemian, ugyanakkor serene, nyugtató. Most franciául és arabul is illene leírnom mindezt, mert Libanon azért elég szépen "trilingvis", azaz amolyan háromajkú. A helyi arcok java tényleg mindhárom nyelvet igen jól forgatja, az arabust, az ánglust és a számomra kiejtési apokalipszist jelentő franciát is.

Horribile dictu, akár romantikusnak is nevezhetnénk.

Bejrút errefelé nyújtja leginkább európaias arculatát. Persze azért egy szép arab névvel is büszkélkedhet a lépcsős sétány, Jaraj El Fan.

Beautiful, magical, lyrical, ahogy Selena Gomez számában ez így elhangzik... Ezt egyesek szerint a Supertrump is énekelte már így egy picit korábban. 

Tényleg nem tudok ezzel a hellyel betelni, ahogy ezt így mondani szokták. Bármelyik hétvégén felülnék a repülőre, hogy itt, vagy a türkizkék tenger partján sétálgathassak. Mindkét oldalon virágok, időnként graffitik, művészeti kiállítások, sok kuckós kávézó, egy kedves olasz étterem, szóval egy leket simogató helyecske.

A Rue Gourard egész hosszában további lépcsősorok csábítgatják az utazót, hogy kardigánját a hátára csapva, dúdolgatva bandukoljon rajtuk. Ezek nem annyira látványosak, mint Nicholas testvérük, de a kilátás szempontjából akár lehetnek izgalmasabbak. A Rue Gourard egy Saint Nicholas nevű templomot és a helyi ortodox kereszténység oktatási-kulturális központját és más neves épülteket is felvonultat a kedves turiszt számára.

A Rue Gourard és a Saint Nicholas környéke időnként zenei színpadoknak és filmfesztiváloknak is otthont ad. Bejrút bővelkedik a "programos" honlapokban, így érdemes ilyen eseményekről kiutazás előtt tájékozódni.

Akár egyéni mélázgatásra, akár "találkapont" utáni közös sétálgatásra is igen kellemes ez a környék.

A Saint Nicholas Stairs után kelet felé sétálva a Rue Gourard bárjai és kávézói mellett egy idő után csendesebb helyre jutunk, átérünk az örmény városrészbe. Tovább folytatva a hossú sétát átkelhetünk egy hídon és átbaktathatunk Bejrút egyik szatelitvárosába. Először a piac utciba botlunk, kora este ez egy hosszú, de kellemes járogatós témája lehet.

Gemmaziyeh kerületénél a keresztény oldalról a hajdani Green Line vonalán a muzulmán oldalra átsétálva szinte azonnal elérjük a tulajdonképpeni történelmi belvárost.

A Green Line közelsége  szomorú sorsot jelentett a régi belvárosnak a polgárháború idején, hiszen a csatározások tűzvonalában feküdt. 1990 után óriási lendülettel indult meg a hegyekben álló romok és törmelékek eltakarítása. Egy alkalommal azonban furcsán megszakadt a lendület, mert egy markoló rejtélyesen megállt. A történet helyi interpretációja szerint misztikus erő állított le minden munkagépet, amikor egy kis tisztogatás után kiderült, hogy egy ősi mecset rejtőzik a romok alatt.

A polgárháború alatt szinte teljesen lerombolt belváros elképesztő gyorsasággal , főnixként épült újjá a kilencvenes években.

Itt minden patyolattiszta és igen stílusos, hogy legalább egyszer ezt a remek szót is használjam.

Az ambíciózus renoválási műveletek kiváló alkalmat adhatnak a "sztárépítészeknek", hogy műveleti területeken kiéljék fantáziájukat.

Az újjáépítési lázban a "fancy" és a "traditional" néminemú harmóniájára törekedtek, bár szerintem "egyértelműen" a "fancy" felé billent a mérleg nyelve. A hagyományos keleti, arab hangulatot nem itt kell kereni. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy van egy patinás és nyugodt rész, de mellette a belváros egy kisebb részénszintén kicsit "fancy" bukéval, de van egy nyúzsgő, kiülős hangulatosabb élettér.

A belváros szíve, társadalmi ütőere a Nejmeh tér, pontosabban az itt található fa és a tornyocska. Minden felsőbb erő isten családi biciklizős-játékautós és shisházós helynek teremtette.

A belváros Bjrút muzulmán részén fekszik, az itteni mecseteket szépen felújították.

A belváros és kedvenc utcácskánk, a Rue Gerard lépcsője közötti távolság gyalogszerrel is könnyen és gyorsan leküzdhető, nem több 15-20 percnél. A nagy "soksávoson" való átkeléskor keresztezzük a néhai Green Line vonalát.

Turiszt, sétálj! Ezeket a helyeket alkomyatkor is keresd fel, bizony twilight rulez az ilyn hangulatos szépségeknél. A belváros az éjszakai fényekben is megkapó.

A belváros mellett egy kis érdekes, nem túl spontán, hanem inkább "kitalált" bohémnegyedecske is rejtőzik Saifi Village fedőnéven. Hangulatos helynek bizonyul, már amennyiben megtaláljuk.

Mindenképpen figyelmet érdemel, hogy mekkora tőkét tudtak igen gyorsan megmozgatni, hogy Bejrút központja "főnixként" támadhasson fel a romokból.

Ez itt nagyon "fancy" lett, a "traditional" rovására.

Ez itt kicsit olyan, mint a helyi Deák tér-Erzsébet tér, a belváros szívcsakrája hangulattal és főleg gyümölcsözönös illatú shishával. Körben meg "fancy".

Nézzünk felfelé is, ezért turiszt a turiszt. 

"Kelet Párizsának" belvárosa is vonzóan kínálja a z összes olyan szórakozási és vásárlási lehetőséget, mint az "oridzsi" nyugati testvér.

Büblosz, Szidón, Türosz a legismertebb "húzónevek" az ókori föníciai városnevek közül. Egy kis föníciai nosztalgiázáshoz mindhárom város könnyen elérhető és megér egy látogatást.

Fönícia a levegőben! Büblosz, arab nevén Jbel (más nyelvjárásban Gibelet) egy szűk órácska buszozással elérhető Bejrút tengerparthoz közeli távolsági buszpályaudvaráról (Charles Helou). Midibusszal is fájintos, de akár "nagybuszos" élmény is lehet, mert a Tripoli Express megáll itt. Vicces módon a jegy ugyanannyiba kerül, mintha a végállomásig, tehát Tripoliba mennénk.

A derék büblosziak úgy tartják, hogy ez az emberiség legrégebben folyamatosan lakott települése. Ez tulajdonkéépen még fedheti is a valóságot, legalább nyolcezer éve bizony itt város van.

Bübloszt az autópályán átivelő hidakról vehetjük először szemügyre, ha expresszel jövünk a fővárosból. Ez a "vantage" point azért is remek, mert az őkori föníciai kikötőnek otthont adó öbölre és az óvárosra való letekintés kicsit felidézhet az ókori hangulatból.

Büblosz védett öble ma yachtkiköő, valaha innen indultak a város föníciai hajósai a Földközi-tenger felkutatására és persze jó kis közvetítő kereskedelmeskedésre.

Büblosz, Büblosz, azok voltak ám a fényes idők, komám, a föníciai idők...

Büblosz, egy kis föníciai perspektíva... Mindezt modern éttermekből is nézhetjük, a leginkább javasolt és festői kilátást nyűjtó vendéglátózók a Malena, aBabel bahr, illetve a Locanda-A la Granda.

Büblosz föníciai kikötőjének helyét az 1100-as években érkező keresztesek is megfelelőnek ítélték egy erődítmény és rakodóállomás számára.

Büblosz néhai keresztes erődjének romjai árnyékukat a kikötőre vetik és belépő ellenében látogathatóak.

Büblosz mai hajósai a föníciai kereskedő elánnál és a keresztes buzgalomnál kissé könnyedebb szívű szórakozást lelhetnek a hajózásban. Ezt messziről hallhatja a turiszt is a "habibi music" formájában. Ez itt egy partihajós kikötő, bizony.

Büblosz amolyan igazi romantikázós-partizós hely a lokálok körében. Ennek obligát része a habibi music, azaz szerelmes popszámok ritmusától zengő partihajócska vagy particsónak. Mókás, elég néhány percig állni a parton és már jön is kifelé vagy befelé egy habibimjúzikos hajó.  

Büblosz a kikötőtől felfelé is meglehetősen romantikagyanús marad, hangulatos sétányokkal, virágtunelekkel.

Büblosz lugasai között éttermek tucatjai rejtőznek. Itt némi alkohollal is fokozható lenne a romantika. Hiába viszonyult Mohamed kissé morcosan ehhez a témához, Libanon arabjainak jelentős része egyébként is keresztény, szóval ideális hely ez a bortermelésre, de még a sörkészítésre is.

Bestseller borokat termel amintegy hatvan libanoi borászat közül a Kefraya, a Chateau Musay, a Chateau Ksara, a Chateau Wade. a libanoni sörörömök között is lehet válogatni.

Büblosz remek hely arra, hogy megerősítse az utazó hitét az élet szépségében. Ha itthoni párhuzamokat szeretnék vonni a hangulat, kicsit emlékeztet a kedvesebb balatoni kikötők meghittebb pillanataira. Fonyód kikötője a tavat sasoló pár sobrával ott a parton, Balatonfüred galmúrja, vagy Siófok a zenés hajókkal, kicsit ezekre is emlékeztet Büblosz.

Büblosz lugasai alatt is kellemesen telhet az idő, de ha kevésbé tápos a turiszt és nincs nyugta járkálás nélkül, akkor az épületek is gyönyörködtetnek.

Büblosz római emlékei közül kevés található meg könnyen, de például római templomok oszlopai megkereshetőek.

Büblosz keresztes korának vallási emlékei már könnyebben megtalálhatóak. A tizenkettedik században épült az impozáns, kezdetben Keresztelő Szent János, majd János-Márk (Büblosz keresztéyn védőszentje, az első helyi keresztény közösség vezetője) nevét viselő székesegyház és több más templom.

Beljebb, a kertben is érdemes sétálgatni a katedrális körül.

Büblosz egyik legmegragadóbb épülete ez, minden napszakban és minden oldalról impozáns.

Büblosz egyházi építészetének egy különleges eleme a János-Márk székesegyház nyitott keresztelókáőolnája.

Büblosz világi házikói is izgalmasak lehetnek, megnézhetjük milyenek a libanoni saintropez nyaralói.

Bübloszban is elbűvülnek a fák és az épületek különleges együttállásai.

Bübloszi fa és épület kompozíciók, csak sétáni, sétálni, sétálni ezekért...

Büblosz, afestői, no még néhány ilyet...

Büblosz az UNESCO világörökségi helyszínei között is szerepel.

Büblosz nyáron fesztiválnak is otthont ad, hogy egy kicsit Balatonlellére és Zamárdir is hasonlíthasson már.

Bübloszban, Bübloszra talán nem is érdemes előre tervezni, csak spontán belefolyni ebbe a kicsit történelmi, kicsit jóindulatúan hedonista, életigenlő milliőbe.

Bölcs dolog -e előre készülni valamivel egy Libanon-járásra, ha már az előbb erre a kérdésre célozgattam. Talán egy kis irodalommal érdemes felvérteződni. Libanon irodalmi nagyhatalom is, hiszen felvonultat egy olyan író-esszéista-filozófus-költő-festő művészóriást, mint Kahlil Gibran. Művei közöl A próféta és a Lázadó lelkek magyarul is olvashatóak néhány kevésbé ismert munkájával együtt.

Büblosz sármja és varázsa után a többi régi föníciai város talán nem jelent akkora élményt úgy "első látásra". Bejrútból dél felé indulva, Szidón kifejezetten "provinciális" település benyomását keltheti. A néhai büszke föníciai város, mai arab nevén Szaída, felfedezése és megbecsülése kicsit több munkát kíván az utazótól. 

Látványosan szép citrusfarmok, narancsligetek mellett vezet ide az út Bejrút irányából. A mintegy negyven kilométeres kiruccanást a legtöbb turista a keresztes tengeri vár, a "sea castle" látványáért teszi meg. Előfordulhat, hogy aztán egy jót csalódik, mert ez igazából csak egy romvár, annak megfelelő állapotban. Szidón többször is gazdát cserélt a keresztes hadjáratok alatt, a "tengeri kastély" állapota hűen tükrözi ezt. Igazából soha nem állították helyre. Apály idején szerintem az alacsony vízben is a falakhoz lehet tocsogni, gyébként egy kőhíd vezet az építményhez.

Szidón tengeri kastélyának érdekessége, hogy egy néhai főníciai, Melkart isten tiszteletére emelt templom helyén építették a keresztesek. Némi képzelőerővel ez talán felidézhet valamit a föníciai múltból.

Szintén a dicső ókori nép emlékét őrzi egy igen fura mesterséges szget. Szidón volt a bíborcsigákból nyert bíbor "terítésének" egyik fő központja a föníciaiak idején. A nurexnek is nevezett csigák vázai aztán mesterséges szigetheggyé nőttek ki a tengerben. Állítólag könnyen megkereshető, nekem ugyan nem sikerült megtalálnom, de ez talán nem mérvadó információ.

Szidón azonban az ismrt tengerparti látványosságoknál sokkal többet nyújt. Ha a tengeri kastély esetleg alulmúlta várakozásainkat, akkor érdemes a többi történelmi érdekességet felkeresni.

Szidón/Szaida az egyik legizgalmasabb történelmi mozaik Libanonban, egészen különböző időszakokból kínál nem feltétlenül látványos, de vizslatásra méltó emlékeket.  

Szidón a tizenhetedik században, Fakhreddin uralkodása idején ismét fontos kereskedelmi központtá válik. Virágzik az egyiptomi területekkel folytatott árucsre. Fakhreddin francia kereskedőket is hívott a városba, az ő lakhelyük lett a számukra épített "kereskedőház". Érdemes felkeresni és sétálgatni bnne egy kicsit, hogy megfogható legyen, milyen lehetett egy kereskedők szállásául épített arab stílusú szeráj (fenti három kép).

A városkában sétálgatva megkaphatjuk azt is, amit Bejrút belvárosát járva már nem. Bizony, egy igazi régivágású sikátoros arab szuk, egy keleti bukéjú boltos-műhelyes bazárváros élményéről beszélek. A fővárosban nincsen már ilyen, de itt órákig élvezhetjük egy ilyen labirintus hangulatát, ha az ilyentől tűzbe jövünk.

Szidón szukjában illk mindenfelé nézni. Felfelé fotózzuk a boltíveket, ablakokat, balra-jobbra a kis műhelyek elképsztő rendetlenséget mutató látványát, a szűk sikátorok bejáróit, lefelé a kövezeten levő jeleket.

Szidón egy egészen bukolikus élménnyel is megajándékozhatja a turisztot. Ha a szuk labirintusából a főtérre téved a vándor, akkor egy egészen idilli hangulatú, ámbátor vidékies, "backwater" sármot árasztó kis térre jut. Végtelenül egyszerű és végtelenül hangulatos a maga kis fáival, nem kihagyandó! 

Szidón is ezt csinálja, persze, az épületeket furcsa lombkoronájú fákba kell bújtatni, tiszta libanoni trükk...

Szidón utcácskái a kereskedő műlt hangulatát talán felidézik, viszont műzeumok nélkül rejtve maradna az iparos, termelő historiákum.

Szidón a oerzsa megszállás idején, a Krisztus előtti hatodik században az üveggyártás fellegvára lett. Jelentőségét növelet, hogy a Perzsa Birodalom egyik tartományának székhelye is itt volt. 

Szidón később szappangyártásáról is nevezetesé vált. A szappangyártás "hőskorának" technikáit, mondhatnám talán, hogy technológiáit mutatja be a szukban elrejtett szappanmúzeum.

Szidón szappanmúzeuma a történeti és technolügiai bemutató mellett vásálási lehetőséget, éttermet és nem utolsó megjegyzésként mellékhelyiséget is felvonultat a szukban megfáradt turisztok számára.

Szidón már a hetedik század második felében arab uralom alá kerül. A hódító arabok szaktudása egy igen érdkes termékkel gazdagította a város termékeinek palettáját.

Szeretünk ilyet mondani, hogy "ki ne hallott volna"... Ki ne hallott volna hát akkor a rózsavízről? No de ki hallott már a narancsvízről?

Szidón meglepően hangzó büszkeségét nevezhetjük narancssziromvíznek is. A hagyomány szerint receptjét Avicenna (Ibn-Sina), a neves filozófus dolgozta ki.

Szívesen kipróbálnánk? Állítólagosan ételek ízesítésére nagyszerű...például paradicsomlekvár bolondítására is javasolt és sok más étek megbabonázására is használja a libanoni (és sok más arab) konyha.

Szerintem a hagyományos, közhiedelemnek megfelelő párfümként való használatban is kiváló a narancsvíz.

Szidón összességében egy remek, egy napra tervezett kirándulás célpontja lehet. Minibuszok nagyon sűrűn indulnak a Cola nevű csomóponttól, amint megtelnek, mennek. Az autópálya mentén is sok helyen megállnak. Szidónban hamar megtalálhatóak az indulási pontok, ez nem egy akkora település, hogy bármilyen logisztikai kérdés kihívást jelentsen.

Ha még délebbre merészkedünk, Tyre (a föníciai Türosz) városa szintén beindíthatja historiákus fantáziánkat, hiszen innen indultak el a Karthágó területén letelepedő hajósok, a pun birodalom alapítói. Ma rengeteg palsztín menekült is él a városban. 

Tripoli felé, északra is indulhatunk. Ez Libanon második legnagyobb városa és teljesen más, mint a főváros. Bejrút tengerparthoz közeli részén, a Charles Helou pályaudvarról a már említett Tripoli Express céljáratok forgalomtól függően mintegy két-három órányi kényelmes utazással repítenek bennünket a fővárosból a másodhegedűs nagyvárosba.

Tripoli más, ezért érdemes ide is eljönni. Míg Bejrút teljes joggal viselheti a "Közel-Kelet Párizsa" elnevezést még muzulmán városrészében is sokban európaias hangulatával,  Tripoli egész hangulatában lényegesen keletiesebb.

Tripoliban megállt az idő, "people live in the past there", mondták Bejrútban élő libanoni ismerőseim.

Tripoli és környéke római, bizánci, keresztes és arab emlékeket is felvonultat. Ez utóbbiak közül a Taynal mecset különösen pazar, még Ibn Battuta is értekezett róla.

Tripoli belvárosi forgatagában a modernebb épületek társaságából hirtelen "beeshetünk" a mélybe, a Mameluk-kor (tizennegyedik, tizenötödik századok) vonásait viselő szuk útvesztőjébe. Hammamok (fürdők), üzletek, műhelyek, piaci standok, nargilés-kávézós sarkok, keletre kihegyezett fantáziánknak tényleg itt van  már a kánaán.

Tripoli talán a legalkalmasabb igazi piacozós élményre Libanonban, ha valakit ez lázba hoz.

Az északi városból kiindulva könnyen elérhetőek a cédrusokkal borított hegyek, a cédrusok szigorúan védett rezervátumai. Néhány fa kora már évezredekben mérhető. A Mount Lebanon hegyláncán átkelve pedig vadregényes úton lehet eljutni a Bekaa-völgybe, Baalbek római kori templomainak maradványaihoz.

A hegymászásért rajongók számára igazi csemege, hogy létezik egy "összenyitott", egymással összekötött egybefüggő (hogyan írjam még) hegyi túraútvonal, mely az egész Mount Lebanon hegyláncát, tehát gyakorlatilag az ország egész hegyvidékét átszeli.

Felhasznált források:

Gibran, Khaal: The Prophet

Lonely Planet Lebanon