TRAVELINSTEAD128

Kanyonokat és szobrokat nekünk

Macedónia az egyik legkülönösebb ország Európában, így érdemes gyorsan valamilyen járművet keresni és személyes tapasztalatokat szerezni itt. Nagy kedvencem, mert a pazar természeti szépségek közvetlen szomszédságában, velük mintegy szervesen összefonüdva láthatóak lenyúgöző történelmi, kulturális emlékek. A szemet gyönyörködtető kanyonok, vagy az elragadó Ohridi-tó mellett szabadtéri múzeumként sétálhat az utazó a kolostorok, templomok, várak között.

Macedóniában található a "Balkán Jeruzsáleme", a "balkáni Saint Tropez", és hiszi a Kedves Olvasó akár nem hiszi, még bizony, de bizony ám, a bolygó költészeti fővárosa is. Ha mindez nem elég, nem csupán minden históriakedvelő, de minden amatőrcsillagász és csillagászat iránt érdeklődő szíve is dobbanhat, a régészek szerint a macedóniai Kokinóban feltárt építmény a bolygó jelenleg ismert legrégebbi csillagvizsgálója lehetett. Jaj, és a legfontosabb, a Macedonski Brodhoz közeli Pesna-barlang bejárata egyesek szerint pont olyan, mint amilyen Tolkien Gyűrűk Urájában a Helm-szurdok lenne...

A festői Ohridi-tó partján a fáma szerint valaha 365 templom és kolostor állott, hogy az év minden napjához kapcsolódhasson egy. A lenyűgöző természeti környezetben büszkén álló, vagy éppen szerényen megbúvó ortodox templomocskák közül ma is 50-60 turisták által is látogatható istenháza juthat ha nem is egy év, de egy szép hosszú nyári vakáció minden napjára.

A tó partján fekvő bájos Ohrid városka a "Balkán Jeruzsáleme", már évszázadokkal Krisztus előtt ismert volt mint Lycinodos, a "Fény városa". A kereszténység elterjedése után Ohrid az ortodoxia és a szláv műveltség egyik fellegvára lesz, itt kezdi meg munkáját az első szláv egyetem.

A Balkán Saint Tropezeként elhíresült elvarázsolt település pedig nem más, mint Trpejca, egy festői városka az Ohridi-tó mellett. Én őszi napokon jártam Macedóniában, így nem tudhatom, de a helyiek szerint nyáron az Ohridi-tónál tényleg olyan nagy turistaparadicsomozós, nyaralótömeges dzsámborizás van, mint egy tengerparti riviérán.

Bolygónk költészeti fővárosan pedig nem más, mint Struga, egy alig húszezer lakosú macedón város. A "Strugai Költészeti Esték" históriája egy igazi kultúrtörténeti kuriózium. 1962-ben néhány lokálpatrióta "civil", ahogy ma mondanánk, költészeti felolvasó estéket szervezett egy tizenkilencedik században élt költő testvérpár, Konstantin és Dimitar Milidanov emlékére. Innentől egészen elképesztően alakul a történet. Minden augusztus végén egyre szélesebb körből és egyre távolabbról zarándokolnak ide a költők, hogy verseiket felolvassák. Először regionális, majd kontinentális, aztán interkontinentális lesz az esemény a hatvanas évek végére, a megosztott világ korában. Itt, Tito kommunista irányvonalú Jugoszláviájában. 

A hagyomány ma is él, minden augusztusban költők százai érkeznek ide, költők ezrei fordultak már meg Strugában. Nemzetközi díjat is alapítottak az eseményen (Golden Wreath, egyik első díjazottja W.H.Auden). A díjazottak fákat ültetnek Strugában. Felépült a Költészet Háza, az ítt kialakított könyvtár köteteit a Strugába látogató költők adják. A rendezvény honlapja www.svp.org.mk

Macedónia a volt Jugoszlávia egyik tagköztársaságából lett független állam, a többiekkel ellentétben gyakorlatilag vérontás nélkül. A függetlenné válásnak akadt egy egészen bizarr epizódja. Egy macedón falucska, a 2500 lakosú Vevici a Jugoszlávia szétesése körüli zűrzavarban, 1991-ben szintén teljesen önálló államnak kiáltotta ki magát.  A rövidke életű "Vevici Köztársaság" emléke macedón ismerőseim szerint ma is él olyan aranyos hagyományokban, hogy a falucskának saját valutája, határátkelő kapuja meg ilyesmije van, illetve tiszteletbeli állampolgárságot szerezhet a "külhoni" látogató, ha elég sok helyi itóka fogyasztásával megmutatja, hogy elég kemény csávó.

Egy kicsit olvasgattam a furcsa történet hátteréról, és néhány percnyi guglizás után kikutattam, hogy Vevici szeparatizmusának fő oka egy évek óta zajló konfliktus volt a település környékén feltörő vízforrásokat illetően. A néhai Jugoszlávia kommunista hatóságai valahová elvezették volna a források vizét, mire a derék veviciek azt mondták, ha sorban szkadnak le a tagköztársaságok, akkor az ő falucskájuk is elszakad mindenkitől, a források vizét meg nem viszi senki sehová. Ha minden igaz, puszta hagyományőrzésből minden év januárjában néhány napra újra kikiáltják a független köztársaságot.

A festői Matka-kanyon, a balkáni "kanyonok kanyonja". Népszerűségének egyik titka a könnyű megközelíthetőség. Mintegy hat kilométerre fekszik Skopje "végétől" és naponta többször kidzsesszel ide egy szkopjei helyi járat. A kanyonba vezető turistaút a busz végállomásánál kezdődik (a megálló után van egy gátrendszer és egy kisebb erőmű, aztán jön a kanyon vadsága). Az aktuális menetrendről célszerű tájékozódni. Busszal olyan 30-40 perces a robogás a központ és a kanyon között, csúcsidőben gondolom lehet hosszabb is.

A hozzám hasonló táposok gyalog járhatják ba a léleknyugtatóan szép szurdokot, a nyughatatlanabbak evezhetnek is valamilyen víziakármin. A Matka egyik fénypontja lehet a "víz alatti" barlang meglátogatása, ehhez tényleg kell valamilyen víziizé, hogy a buszmegállóból induló ösvény oldaláról átjusson a turiszt a kanyon másik oldalára, ahonnan a barlangokhoz lehet jutni (ha jól tudom, legalább tíz van belőlük). A legszebbnek tartott a Vrelo, majdnem 200 méter hosszú.

Mivel Macedóniában vagyunk, a természeti gyönyörűség mellé azonnal dukál valamilyen kulturális emlék is. Nem is lesz ez másképp, szinte rögtön a kanyon bejárata után, az erőművet elhagyva megpillantja a vándor a Sveti Andrej (Szent András) kolostort. A templom köré létrehozott komplexum az 1300-as évek végén épült ezen a pazar helyen. Mellette kávézók, éttermek, pihenőhelyek is találhatóak, ahova a fiatalok esténként bulizni, szórakozni is járnak, tehát nem csupán a csendes elmélkedésre szolgál "az ecsettel festett" háttér.

A kanyon mentén még számos templom, kolostor található. Egy részük hosszabb-rövidebb túrák célpontja lehet, mint például a Sveti Nikola templom.

Skopje, a főváros nem csupán látnivalókban, hanem hangulatokban, impressziókban is rendkívül gazdag és változatos. Emberközeli, kellemes, jól "sétálható" települést fedezhet fel a látogató (legalábbis addig, amíg nem jelenik meg minden egyes négyzetméteren egy újabb szobor).

Ha a turiszt netán valami hamisítatlan balkáni bukéra is vágyik a macedón fővárosban (tehát az életvidámságnak és a mélázgatásnak, az időre és a rendre való fittyet hányásnak valami ízes, kissé humoros, kissé dekadens keverékét keresi), akkor csak sétálgasson, nem lesz hiábavaló a várakozás. A nálunk már szerencsésen kiveszett "itt a piros, hol a piros" című átverős utcai szerencsejáték itt nagy divat, az utcai árusok a szobrok fején vagy lábán szeletelik az utcán eladott káposztát, és még sorolhatnám a sok-sok bájos hangulatfokozó élményt.

Az alkonyati fényben ledöbbentő szépségű régi Kőhídon battyogva választhatunk a középkori hagyományokat őrző és a fiatalabb Szkopje között. A régebbi oldalon felfedezhető Stara Carsija, az Óváros nem csupán balkáni, hanem kicsit középkori oszmán-török hangulatot is felidézhet. A Szkopjét 1963-ban igen súlyosan károsító földrengést a régi török városrész vészelte el kevesebb sebbel. Skopje közigazgatási székhely volt a birodalomban az oszmán-török megszállás idején.

A Stara Carsija oszmán-kori, muzulmán jellegű világa azért is izgalmas, mert a városrészt többségükben ma is muzulmán lakosok, ha nem is törökök, de albánok lakják. Az itteni szállásokon a müezzin hangjára lehet ébredni, járműforgalom nincs, békés kávézgatás, piacok, fürdők, ékszerboltok sorakoznak, egy kicsit idézi a hajdani oszmán világ lehelletét. A szkopjei bazár az egyik legnagyobb Európában.  

A város leghíresebb szülötte Kalkuttai Szent Teréz. Az albán nemzetiségű Teréz anya 1910-ben született. Gondolatait, üzeneteit megtalálhatjuk szerte a városban. Nagyon bölcs ötlet valósult meg azzal, hogy Szent Teréz felismerései, történetei kicsi, emléktáblákhoz hasonló felületeken olvashatóak a fontosabb épületek falain a rendkívüli erejű személyiség szülővárosának minden részén. A kedvenc gondolatom tőle talán az, hogy "ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat, csak kis dolgokat tehetünk nagy szeretettel".

A főváros központjának sétáló zónájában áll Teréz anya szobra és az Emlékház, mely otthont ad a szent életét bemutató kiállításnak. Macedóniában töltött őszi szünetem mintegy két hete alatt szinte mindennap sétáltam erre, és láttam, hogy a szerény, de szép épület vagy a szobor mellett mindig fekszik vagy üldögél egy olyan kóborló típusúnak látszó kutya. Mintha csak őrizné a szent emlékét és nyugalmát.

Teréz anya emléke áthatja az egész várost, a makedón Nagy Sándor pedig a főteret uralja. A 28 méter magas, 30 tonna súlyú, mintegy 10 000 euró költséggel alkotott gigantikus Alexandrosz minden bizonnyal a világegyetem leghatalmasabb szobra a nagy makedón hódítóról. A Görögországban található alexandroszok kis hupikéktörpikéknek látszanak a szkopjei Sándor mellett. Igaz, a szobor neve hivatalosan "Harcos a lovon", de minden helyi csak Alexandroszként utal rá. Lehet, hogy talán a mérettel igyekeznek bizonyítani, hogy a makedón örökséget ők még jobban magukénak érzik, mint a büszke és szószátyár, de ekkora méretű pénzfaló szobrokat azért nem alkotó derék hellének (persze megjegyzendő, hogy a méret talán háttérbe szorítja azt a józan felvetést, hogy Alexandrosz makedónjai és a jelenlegi szláv macedónok közötti közvetlen etnikai kapcsolat vízionálásához némi képzelőerő és néhány korty erős balkáni itóka szükséges).

Ha időben kicsit közeledünk napjaink felé, akkor bizony eljutunk a Bizánci Császársághoz. Természetesen ennek uralkodói között is akadt egy "makedón" dinasztia, így hát Macedónia a keletrómai-bizánci államnak is szellemi örököse lehet egy kicsit.

Nem is kell ennyire sietni és a "makedón" dinasztiáig rohanni, hiszen már a hatodik-hetedik század Keletrómai/Bizánci Birodalma is remek, történelmi távlatokat nyitó szoboralanyokat szolgáltat. A Vardar folyó partján sétálva nem okozhat hát meglepetést, hogy itt egy hatalmas Justinianusba botlunk. A "római jog kodifikálójaként" berögzült emlékű császár ücsörgő óriásként tekint a hídon és a folyó partján korzózó turisztokra és lokálpatriótákra. Tekintete a távolba réved, bizonyára a Hagia Sophia felé, amit ugyan egy másik városban, valami Bizáncban építtetett, miután a Niké-lázadás leverése során kiélte vérengző ösztöneit és inkább az árvaházak és templomok építése felé fordította energiáit.

Justinianus után senki ember fiait nem várjuk már jobban, mint Cirillt és Metódot, hogy a bizánci görög hagyomány és a szlávság közötti kapcsolat is szobrok formáiban öltsön testet és a macedón történelmi kánon részeként jelenhessen meg. Nem csalódunk, a testvérpár valóban méltó, szép és ízléses szobrokat kapott Macedónia fővárosában.

A szoborözön történeti koncepciója azon alapul, hogy gyakrlatilag minden nép, etnikum, vallás neves történelmi személyiségei a macedón történeti hagyomány részei földrajzi alapon, tehát azért, mert a mai Macedónia kicsiny területe valahogyan államuk vagy népük területére esett. Így érdemelte meg a ránézésre legalább öt, de inkább még több méter magas ülőszobrot az 1000 körül regnáló bolgár cár, I. Sámuel is.

Szkander bég, a tizenötödik századi albán szabadsághős természetesen csak lovon ülhet. Daliás lovasszobrát egy albán szobrászművész alkotta. A négy-öt méter magas alkotás a szkopjei bazár egyik félreesőbb, de igen hangulatos és forgalmas széle mellett található.

Ez a legendás Szkander bég,  Skenderbeu, ez az oszmánok ellen küzdő hős, Hunyadi János szövetségese viszont néhány szoborba öntött kollégájával ellentétben egyértelmű etnikai rokonságban áll Macedónia mai lakóinak egy részével, hiszen a népesság igen jelentős része albán. A hivatalos statisztikákat nem ismerem, de az utcákon sétálva, a beszédet hallva, a fejkendős muszlim vallású albán hölgyeket látva úgy gondolom, nem lehet az arány olyan nagyon messze a harminc, vagy akár a negyven, ötven százaléktól... Skopje külön "albán" városrésze szeret "állam az állambanként" tekinteni magára, legalábbis ezt hirdeti a falakon néhány "Cair is not Macedonia" felirat.

A belvárosban felfedezhető történelmi utalások közül szerintem a legérdekesebb a Karposh-lázadásnak emléket állító alkotás. A Karposh vezette felkelés az 1600-as évek végén tört ki az oszmán uralom ellen. A véresen levert, önfeláldozó lázadás üzenetét szépen tolmácsolja a Vardar folyóhoz közeli Karposh-emlékmű.

Tudósok, írók, költők, zenészek, képzőművészek, politikusok, szakemberek százainak, tán ezreinek szobrai nőnek ki a a földből Skopjében. "Megállsz valahol az utcán, és öt perc múlva átölelhetsz egy melletted megjelent szobrot", mesélte a kor viccét az étteremben a szkopjei pincér. Pontosítanék még egy picit, nem csupán a földből, a hidak oldalából is nőnek a szobrok, hiszen a Vardart átívelő csodák közül néhányat végig szobrok szegélyeznek. Tovább pontosítanék, a vízből is előjönnek szobrok, mert a Kőhíd mellett a Vardarban, a folyó közepe táján is felbukkan a habokból egy fürdőzőket, vízbe ugrálókat megformáló alkotás.

Szép számmal akadnak a kortárs élet egy szeletét megfogó kompozíciók is, a korzózós lányok szobra, rémlik valami bika is és még rengeteg, "se szeri, se száma" térdíszító elem. A kedvencem felfedezéséhez egy kicsit kutyagolni kell a központból, de előbb-utóbb talán mindenki rábukkan. Bizony, az asztali olvasólámpát megformáló szobor, melynek belsejében valódi közvilágítós lámpa borítja be fényárral az alatta fekvó olvasópadot/szerelmespadot.

Az egész szoborcunami nem egy spontán fejlődés eredménye, hanem jelentős részben egy gigantomán megaprojekt, a "Skopje 2014" része. Az eredeti elgondolás szerint Skopje újradizájnolásával a turizmus fejlesztése, a turisták vonzása és a történelmi gyökérkeresés, a nemzettudat erősítése is elérhető.

A Skopje 2014 eredményeként valóban felépült néhány ízléses és fontos épület, például az új Régészeti Múzeum. Kedves alkotások a szökőkutak, mint a Lovak szökőkútja, vagy az Anyák szökőkútja. Másrészről, a Skopje 2014 részeként olyan erősen megkérdőjelezhető értékű és ízlésvilágú beruházások is elkezdődtek, mint például a London Eye skopjei majmolása, egy hatalmas óriáskerék, vagy a Vardar folyó szélére épített műhajóféle építmények. 2013 őszén éppen teljes lendületében figyelhettem meg az építkezéseket. A hoteleknek és éttermeknek készülő műhajókról annyit mondott az egyik pincér, hogy "nem lesz annyira romantikus ott lakni, mert a folyó nem éppen tiszta".

A Skopje 2014 sem a turisták, sem a helyiek körében nem aratott úgynevezett "osztatlan sikert". Az "osztott siker" jeleként a külföldiek egy része elkezdte balkáni Disneylandként emlegetni a macedón fővárost. A helyieket is zavarják a giccsesebb elemek, például az éjszakai neonfényár, melyben a szobrok és az épületek egy része "tündököl".

Még nehezen mérhető, hogy mennyire lendíti fel a turizmust a megagiga fejlesztés. Azt viszont már biztosan lehet tudni, hogy a gigaberuházás nem éppen olcsó mulatság, megalomán esztelensége talán még a magyar stadiónépítő őrületet is túlszárnyalja. A presztizscélokra elfolyatott milliárdokat itt is lehetett volna más célokra költeni, látva a magas munkanélküliséget és az égető szociális problémákat.

A történet kicsit hasonlít a buapesti 4-es metró beruházáshoz. Adott egy eleve vitatható költségű és mértékű, megkérdőjelezhető hasznú beruházás, melyről lassan kiderül, hogy az eredetileg tervezettnél kicsit többe, majd sokkal többe, aztán még többe, aztán a többszörösébe fáj. A Skopje 2014 már jó 150 millió eurót vitt el a macedónok javaiból (ma már 500 millió eurós költségekről szólnak a becslések), amikor elpattant egy húr (ahogy Dolly énekelné...), és elkezdődtek az utcai tüntetések. A szoborőrület a korrupt kormányzás jelképe lett, a szobrok új funkciója, hogy a tiltakozás üzenetei jelennek meg rajtuk.

A főváros értékei közül kiemelném még a nagyszerű tömegközlekedést. A repülőtérre is megy közvetlen buszjárat, a várost övező kirándulóhelyekre is gyorsan és kényelmesen lehet eljutni (például a csodás kilátópontként szolgáló Millenium Cross keresztjéhez a Vodno hegyen). Az aranyos szkopjei bizarrságok közé tartozik, hogy a buszflotta egy része a londoni emeletes piros rombolókra hasonlító piros, ám kínai gyártmányú double-decker csodákból áll. A gyaloglás már nem ennyire egyszerű, mert itt bájos módon leginkább at autók parkolására szolgálnak a járdák, a gyalogok meg legyenek leleményesek.

Források:

www.canyonmatka.mk

www.discoveringmacedonia.com