TRAVELINSTEAD128

Vazaha az aye-ayék, szifakák, no meg más furcsa makik és meglepő lények kontinensén

Mi, emberfiák, mániákusan szeretünk hasonlítgatni és szívesen választunk legeket, kedvenceket. Valljuk be, ez igen idegesító, nyílván egyszerűbb lenne mindent a hasonlítgatás kényszere nélkül szemlélni. Nem tudom, hogy a szeptemberben Madagaszkár keleti partjaihoz, Sainte Marie szigetéhez úszó bálnáknak miért éppen ez a kedvenc szerelmeskedésre való partvidékük, talán ők is favoritoznak. Ha valami javíthatatlan emberfia engem kérdez, hogy melyik kontinens a szívem csücske, akkor legalább frappánsam rávághatom, hogy Madagaszkár.

Bizony, a földkerekség negyedik legnagyobb szigete megérdemli, hogy legalább az érte rajongó vazahák, azaz külhoniak külön kontinesként emlegessék. Több okból is külön világként tekinthetünk Madagaszkárra. Flórája és faunája teljesen egyedi, az itt élő fajok bő kilencven százaléka csak ezen a szigeten, hoppá, kontinensen él. A mintegy 600 000 négyzetkilométernyi területen a klimatikus és növényzeti zónák olyan változatossága található meg, amely méltó lehetne egy igazi nagy kontinenshez is. Buja esőerdők, lágy mediterrán klímájú hegyek, füves puszták, tüskésbozótos félsivatag, minden mi a vazahának egzotikus. 

Ez a gyűrűsfarkú lemur is bizonyára büszkén vallja, hogy ez az Afrikától annak idején elszakadt földdarab a természet lomtára, az evolúció titkos kamrája, egy back-up continent, ahol menedékre és otthonra leltek a természetes ellenségeiktől megszabadult makik és más különös lények. Noha a földrajzi szakkönyvek és atlaszok lapjain Afrika vindikálja magának Madagaszkárt, a sziget lakosainak nyelvi és etnikai gyökerei inkább maláj-polinéziai vidékekre vezetnek, és a hatalmas rizsföldek is inkább Ázsiát juttatnák eszünkbe.

Nos, a makik földje legyen nekünk külön kontinens, hiszen amit itt találunk, az tényleg sehol máshol nem lelhető fel. A nagyobbacska indri-indritől és gyűrűsfajkú lemuroktól kezdve a pici véznaujjú makiig terjed a leglátványoabb csoport, a "félmajmok" közé sorolt makik köre. A véznaujjút varázsujjúnak is nevezik, mert középsó ujja egy egészen csodálatos érzékelő eszköz. A pici cica méretű Daebontia Madagascariensist a helyiek a sokkal vagányabb aye-aye néven nevezik. Varázsujjú törpeemberként is jelölik, utalva rá, hogy hiszen a makik és mi valahol távolról rokonok vagyunk.

Még csodásabb lények is éltek itt hajdanán, például a híres óriási madár, az elefántmadárként elhiresült Aepyornis, melynek magassága a három métert is elérhette. Aztán a fáma szerint élt itt egy óriási macska is, mely a fáma szerint nem kevesebb, mint hét májjal rendelkezett...  

 Számos híres vazaha, fehér ember zárta már a szívébe Madagaszkárt, a feledhetetlenül különleges földet. David Attenborough is bejárta a sziget dzsungeleit, hogy megpillanthassa a gyönyörű, fehér bundájú szifakákat. Utazás a múltba című könyvében leírja, hogyan keresték a mesebeli Aepyornis valóságos óriás tojásainak maradványait a sziget déli, sivatagos részének homokjában. Gerald Durrell igen szórakoztatóan mutatja be madagaszkári expedíciójának történetét Az aye-aye és én című útleírásában. 

Egy hazánkfia, Balázs Dénes, a sziget közlekedési rendszerének sajátos viszonyait tárja fel Bozőttaxival Madagaszkáron című könyvében. Ez a tanulságos beszámoló a nagyszerű Világjárók című sorozatban jelent meg, talán még a nyolcvanas években (akinek ott van még a polcain ez a sorozat, az bizony értékes kincset őrizhet). Ez a három alapmű tökéletes bevezetés egy madagaszkári kalandozáshoz. Nem beszélhetünk Madagaszkárról Benyovszky Móric említése nélkül, remélem, hosszan megemlékezhetek róla, amint bemutatom a nevét viselő madagaszkári utcákat.

Az Air France bizonyos időszakokban szinte féláron kínál repülőjegyeket, így egy Budapest-Párizs-Antanarivo-Párizs-Budapest kör ára akár a lélektani 200 000 forint alá is csökkenhet. Ezek az akciós időszakok váratlannak és logikátlannak tűnhetnek. Én azt gondolom, elsősorban a tömeges oktatási célú utazások, tehát az egyetemi tanévek kezdete és vége körülre eshetnek. Sok malgas tanul Európában, elsősorban Franciaországban, szerintem az ő utazásukat könnyíti, az Air France forgalmát pedig növeli az akció. Nekem június végén sikerült egy ilyen lehetőséget kihasználnom 2014-ben.

Gyanítom, hogy ez a lehetőség rendszeres. így aztán, ha bevállaljuk a logisztikai rémálommal felérő párizsi Charles de Gaulle repülőtéren való átszállást, akkor egy szieszta és egy jó hosszú éjszaka alatt Tanában, azaz Antananarivóban találhatjuk magunkat. Kevésbé ismert, de több társaság közlekedtet légi járatokat európai városok és a sziget északnyugati csücskében fekvő híres üdülőhely, Nosy Be között.   

Mindenképpen érdemes valamilyen helyi ismeretséggel rendelkezni, mert a naprakész helyi ismeretek létfontosságúak. Ha a turiszt lát egy átlagos madagaszkári hentesüzletet, tehát az út szélére, a porba és füstbe hűtés nélkül kiaggatott húsgyűjteményt, persze amint a "hentes" egy seprúvel hessegeti a gyűjtemény körül a rovarokat, nos akkor sejtheti, mire kell a legjobban vigyázni. A helyiek tudják, hol lehet úgy enni, hogy az a vazaha gyomrát se bolygassa fel túlzottan.

A trópusokra szokásos oltások ajánlottak, bár nem kötelezőek. A maláriáról eltérően nyilatkoznak a helyiek, a klimatikus zónáktól függően több helyen jelen van a malária. Hasznos lehet a megelőző tabletta is, bár a szálláshelyeken általában szúnyoghálóval védett ágyakban lehet aludni.

Madagaszkár valóban nem tartozik a legstabilabb politikai viszonyokkal büszkélkedő államok közé, de ez a turista szempontjából jelenleg nem jelent különösebb kockázatot. Az utóbbi néhány évben súlyosabbá vált viszont az ország egyes, nehezen járható területein előforduló banditizmus, "útonállás", ahogy azt kissé archaikusan mondani szokták. Az érintett területeken ez a szó szoros értelmében az úton való támadást jelenti, azaz banditák kényszerítik lassításra a járművet és "védelmi pénzt" kérnek. Az összeg elég magas és csekély vigasz, hogy az út banditák által ellenőrzött részén utána ez tényleg biztonságot jelent. A helyiek jól tudják, hogy mely útvonalakon fordulhat elő banditizmus. Ezek jellemzően olyan utak, amelyek nem aszfaltozottak és nagyon rossz minőségűek (Madagaszkáron nem minden főútvonal aszfaltozott!), tehát nem lehet rajtuk a banditák elől gyorsan elhajtani.

A legrosszabb hírű út az RN13 Ihosy és Fort Dauphin között,  ezt inkább csak nagyon masszív terepjáróval érdemes igénybe venni. A lassúbb közlekedésre kárhozatatott normál járművek inkább elkerülik ezt az utat és a tengerparton mennek körbe Fort Dauphin felé.

Antananarivo utcáin éjszaka is viszonylag hatékony, polgárőrséghez hasonló valami járőrözik, az erőszakos bűncselekmények ritkák. A zsebtolvajlás ugyanakkor valószínúleg gyakori lehet, mert mindenhol vannak erre figyelmeztető feliratok.

A helyiektől megszerezhető tudás egy másik nagyon lényeges tekintetben is igen fontos lehet. A madagaszkári mindennapokat teljesen áthatja az ősök tisztelete. Ehhez számos szokás és rituálé tartozik. Az ősök tisztelete szempontjából bizonyos cselekedetek, tárgyak, szavak, fortunát, azaz szerencsét hozhatnak. Más tettek és verbális megnyilatkozások viszont fady, azaz tabu alá esnek, hiszen kiválthatják az ősok ellenszenvét.

A fadyk helyek és csoportok, családok szerint is változnak, ezért nélkülözhetetlen helyi barátaink, ismerőseink segítsége a fadyk bonyolult világában való eligazodáshoz. Egyes állatfajokat bizonyos mértékig véd a fady, mert nem szabad őket megenni. Általában fadynak számít a szentnek tekintett tárgyakra való ujjal mutogatás, viszont állítólag szerencsét hoz a kőhalmok érintése, például az Isalo Nemzeti Parkban. Ha szeretnénk, hogy fortuna velünk legyen, minden helyi és közösségi fadyt tartsunk tiszteletben. Egyébként a "kérem" értelemben használt azafady szó a malgas nyelvben valami olyasmit jelent, hogy "ne legyen ez a dolog fady".

 Természetesen már itthon, Magyarországon is elkezdhető a madagaszkári útra való felkészülés. Budapesten egy irodaházban működik Madagaszkár Tiszteletbeli Konzulátusa, ahol a beutazáshoz szükséges vízum is megkapható, akár rögtön a kérelem beadásának napján. A világ talán legaranyosabb vízuma, ha lehet egy dokumentre ilyet mondani, kis lemurral, piros-fehér-zöld keretben. 2014-ben 70 eurót kóstált az előre kiállított vízum.

Noha érkezéskor, Antananarivóban is lehet vízumot kapni a repülőtéren, valószínűleg gyorsabb és biztosabb ezt már itthon elintézni ( a tiszteletbeli konzulátus honlapja www.madagaszkar.hu ) A tiszteletbeli konzul, Randrianasolo Lalarison Richard úr Magyarországon szerezte egyik egyetemi végzettségét (egészen tiszteletet ébresztő számú diplomája van, az USA-tól a Szovjetunióig számos országban végzett egyetemeket).

A konzulátus tevékenységének egyik igazán kincset érő terméke a kifejezetten magyar utazók számára készült Madagaszkár útikalauz, melyet a konzul úr írt (rendelhető a konzulátus honlapján szereplő címről). A gyönyörű könyvecske rendkívül értékes, hiánypótló része a magyar-malagasy miniszótár a kiadvány végén. A lényeges poén a kiejtés szerinti magyar átírás, hiszen a malgas nyelvben az írás és a kiejtés közötti összefüggés megtalálása legalább olyan bonyolult, mint valami ókori felirat megfejtése.

Gerald Durrell szerint a malgas nyelv jelenleg használatos írott változatát Walesből származó misszionáriusok követték el. Nem tudom, igaz lehet -e vajon ez a történet, de nem tartom kizártnak, hogy csak az Európa leghosszabb szavaival és helységneveivel rendelkező walesieknek volt türelmük a malgas nyelv leírásával bíbelődni.

A szavak irgalmatlanul hosszúak és csak a legritkább esetben ejtjük őket úgy, ahogy a kiejtés alapján várnánk. Misaotra betsaka, azaz köszönöm szépen valahogyan úgy ejtendő, hogy miszócs bécák. Az Ambositra városnévből lazán Amboscs lesz.

Mindazonáltal egészen lenyűgöző hatást kelthet a turiszt némi folyékony malgas nyelvű udvariaskodással. Ha lehengerlően megkérdezzük, hogy inúná nú váuváu, azaz nagyjóból azt, hogy hát mi az újság, akkor talán nem csupán a helyi emberfiáklányák, hanem az aye-ayék és a kaméleonok is elámulnak, netán még a flamingók is (szép írott formában: Inona no vaovao? (Thank U, Wales, pontosabban Diolch yn fawn iawn, Cymru, hiszen Walesről walesi nyelven illik beszélni)  

 A turizmus rengeteg lakosnak, elsősorban fiataloknak ad munkát az országban. A nemzeti parkok, főbb látványosságok általában csak szakképzett vezetővel látogathatóak. Az idegenvezetők képzésének része, hogy kihelyezik őket a nevezetesebb helyszínekre és egy már tapasztalt vezető mellett tanulnak. A képen az Isalo Nemzeti Park túráján vezetőmet egy idegenforgalom szakos tanuló diáklány is kíséri és diktafonra veszi a vezetést.

Az oktatás felemelkedést jelent, persze nem mindenkinek. Az ország lakosságának még mindig bő harmada írástudatlan a statisztikák szerint. Ha a gyereknek nagyobb hasznát vagy szükségét látják a családi farmon, nem akadálytalan az iskolába vezető út. Vannak térségek, ahol pedig egyáltalán az alapfokú oktatás biztosítása sem zökkenőmentes.

Meglepően sok turistával találkoztam Madagaszkáron, és elsősorban nem diehard kalandozókkal, hanem családos utazókkal vagy idősebbekkel. Az infrastruktúra igyekszik lépést tartani az igényekkel, de a városi és a helyközi közlekedés is a a türelmes utazóknak ideális. Több neves szakportál is az ökoturizmus szempontjából legvonzóbb tíz ország toplistáján említi Madagaszkárt.

Tény és való, jelentős erőfeszítések történnek arra, hogy a természetvédelem és a helyi közösségek is profitáljanak a váltakozó volumenű turizmus bevételeiből. fontos, hogy a turista ne okozzon kárt. Örvendetesen figyelnek már arra, hogy a látogatók ne vigyenek ki védett értékeket az országból. A repülőtéren minden bizonnyal nagyon alapos a csomagok ellenőrzése, mert akiknél dokumentumokkal igazolandó árut találtak, azokat a vámtisztviselők név szerint kihívták a trélerről visszahozott csomagokhoz.

Sajnos Madagaszkárnak van egy szomorú, nehezen gyógyítható arca. A hajdan erdőségekkel borított hegyek egy része a nem megfelelő gazdálkodás miatt ma kopár, erózió által pusztított terület. Hajdan majdnem jó tízszer annyi területet borított erdőség mint jelenleg. Ezek újratelepítése szinte lehetetlen feladat. Az erdőpusztulás és az erózió a védett fajok élőhelyének csökkenésével jár, számos lemurfaj veszélyeztetettségének ez a legfontosabb oka.

A lakók környezettudatosságra ösztönzése nem feltétlenül a legkönnyebb feladat, ha figyelembe vesszük, hogy a lakosság egyharmada írástudatlan.

Az országot bejáró vazaha a madagaszkári lét napos és árnyas oldalait gyors váltakozásban élheti át, ha megbarátkozik az ország bejárásához szükséges eszközök sajátosságaival. A madagaszkári városokban a közlekedésnek még olyan archaikus, bár valóban teljesen környezetbarát elemei is léteznek, mint a pousse-pousse, azaz pusz-pusz, az emberi erővel hajtott hordszék. 

A sziget bejárását kiterjedt főútvonalak hálózata biztosítja. Ezeket az RN (Route national) betűjel és egy szám jelöli. A "főútvonal" elnevezés ugyanakkor egy igen tág fogalom, tulajdonképpen bármi lehet, amire még az "út" szó ráfogható. Az Antananarivóból dél felé vezető RN7 például lehet olyan termelőszövetkezeti vagy erdészeti úthoz hasonló út mint a felső képen, vagy olyan igazi vadnyugati stílusú highway mint az alsó képen. A karbantartás szintje és utolsó alkalma hasonlóan rapszodikus, az RN7 egyes szakaszai Antsirabe és Fianarantsoa között olyanok, mintha frissen bombázták volna őket.

Az RN jelzés nem feltétlenül jelent aszfaltozott utat. A rossz hírű RN13 például még jelenleg is szinte teljes hosszában aszfaltozatlan, hazai falusi szőlőhegyi dűlőutakra hasonlító földutat jelent, ideális terepet nyújtva ezáltal az útonállásnak.

Az utak mentén igen egészséges módon nem multicégek egyenéttermei lelhetőek fel, hanem a hely falvak, tanyácskák lakói által üzemeltetett kis "restik", mint a felső képen is látható. Az üvegekben természetesen nem az van, amit a címkéjük jelez, a használt üvegeket töltik újra helyi portékákkal.  

Az utak pillanatnyi állapota nem feltétlenül mondható meg előre, mert valóban vannak jelei a folyamatos fejlesztésnek. Az utakat ilyen hatalmas útépítő masinákból álló konvojok építik. Több ilyet is láttam az RN7-en az RN13 leágazása felé közeledni, tehát elképzelhető, hogy ez az út is szép aszfaltos köntöst kap. Az utak javítása azért sem egyszerű feladat, mert egyes szakaszokon óriási a kamionforgalom. ilyen például az RN7 Antananarivo és Fiananrantsoa között.  

A főútvonal mindenkié. Gyalogosok, kerékpárosok, személyautók, terepjárók, bozóttaxik, kamionok, no és persze a hatalmas zebucsordák is egymást kerülgetik az RN utakon. Talán egyedül a 10 méternél hosszabb nagy távolsági buszok hiányoznak, talán néhány darabot láttam összesen ezekből két hét alatt. Ilyen jellegű tömegközlekedés Madagaszkáron csak nagyon korlátozottan létezik. 

A közúti tömegközlekedést Madagaszkáron elsősorban a taxi bruisse, azaz a bozóttaxi jelenti. Ez a nagy batár buszoknál kisebb járműveket jelent, a "tömeg" szó használata mégis igencsak indokolt. A bozóttaxit jelentő terepjáróba, mikrobuszba, jobb esetben kompakt méretű iskolabuszba egészen elképesztő mennyiségű portékát és utast lehet bezsúfolni. Ezek már gyakran a kiindulási pontról szinte tele indulnak. Menetközben igyekeznek még a falvakban járműre várakozóknak is helyet adni. Igazi járműtörténeti érdekességek az itt még tömegesen előforduló 30-40 éves Reanult kompakt buszok. 

A bozóttaxizás türelmes embereknek való kaland. A madagaszkári időfelfogáshoz kétségkívül jobban illik, mint az agyonhajszolt nyugati életvitelhez. A bozóttaxiknak nincs rögzített menetrendje, szokásrend és telitettség szerint indulnak. A nagyobb csomópontok között kisebb falvakban, farmokon, tanyákon élők kitelepednek az út szélére és türelemmel várnak a bozóttaxi érkezésére. A várakozási idő kevésbé frekventált szakaszokon akár elegendő lehet egy Rubik-kocka tökéletes kirakására. Hasonló feladvány, hogy a tömötten érkező bozóttaxira még hogyan lehetne beférni, mondjuk a közeli piacra szánt árukkal együtt. Ha már végképp nincs hely, jöhet a következő járműre való várakozás. Nem kevés madagaszkári számára ez egy mindennapos türelemjáték, hiszen sokan naponta ingáznak kis családi farmokról a terményeik eladása és különböző portékék beszerzése céljából a legközelebbi piacos helyekre.

A nyugati időfelfogástól szabadulni képtelen, vagy csak rövid madagaszkári vakációval számoló vazaha számára minden bizonnyal előnyösebb az autóbérlés, mint a csigalassú bozóttaxizás. Járművet mindenképpen csak sofőrrel együtt érdemes bérelni. A bérelt autókra szigorú, a turisták biztonságát szolgáló előírások vannak érvényben. A járműveknek és a sofőröknek is regisztráltaknak kell lenniük, ezt az utakon a rendőrség gyakran ellenőrzi. Ha a papírok nincsenek rendben, a turista bizony ott maradhat az út szélén és várhatja a bozóttaxit, esetleg egy zebüfogatot, vagy egy kóbor zebüt. Éjszaka tilos turistákat szállítani Madagaszkáron, ezt a programok szervezésénél figyelembe kell venni. Az útviszonyok ismeretében ez egy értelmes rendelkezés.

Az egyik leghatékonyabb szervezési mód, ha vagy helyi ismeretségen, vagy utazási irodán keresztül bérel a vazaha autót sofőrrel. A bérelt autók sofőrei komplett, utazási irodák által szervezett teljes utazás+szállás+látványosságok csomagokat is lebonyolítanak, valamint idegenvezetőként is okat segítenek az ország megismerésében. Praktikus feladatok esetén, mint például egy valutaváltás lebonyolításakor is sokat lendít a helyzeten egy guide közreműködése. Az én tuti tippem a felső képen látható Leonard Rakotoarinjat, kivéló sofőr és nagyon megbízható idegenvezető. Cégének neve Leyo Rent.

Madagaszkár közlekedési térképe jelöl néhány vasútvonalat. Ezek jelentős részén azonban az utóbbi években szinte csak teherforgalom zajlik. Ez bármikor változhat, check for recent updates, ahogy a nyugati turisták keze ügyéből elmaradhatatlan Lonely Planet útikönyv mondja, ha tanácstalan valamilyen kérdésben.

David Attenborough évtizedekkel ezelőtt írott könyve megemlít egy Perinet, ma használt nevén Andasibe nevű elhagyatott állomást, ahol le kell szállnia az Antananarivo-Tamatave személyvonatról ahhoz, hogy a Perinet Nem zeti Parkban lakó indri-indrikkel, azaz a kisfiú méretű, nagyra termett lemurokkal találkozzon. A vonal teljes hosszán jelen állás szerint nincsen rendszeres személyforgalom, egy rövidebb szakaszon, Moramanga és Ambila, illetve Moramanga és Tamatave között heti egy vagy két alkalommal jár valamilyen személysihuhu, check for recent updates.

Moramangából észak felé, Ambatondrazaka állomásig is jár heti két alkalommal valamilyen rendszeres síndöcögény.

Ezeknél a vonalaknál biztosabb a déli vonal, vagy kék vonal. Fianarantsoa és a tengerparti Manakara között rendszeres személyforgalom van, melyre előre is lehet jegyet váltani az üzemeltető FCE (Fianarantsoa Cote Est) társaságtól. A vonat egy erdei kisvasúthoz hasonló szerelvényt jelent, a hét három napján (kedd, csütörtök, szombat) csattog le Fianarantsoából a keleti óceánpartra és a három következő napon (szerda, péntek, vasárnap) csörömpöl vissza. Az út egy komplett nappal, 10-12 óra. Akik már megjárták, gyönyörű útvonalról és jelentős késésekről számolnak be.

A világhálón egy csomó kép található a madagaszkári állomásokról, amint szép, luxus kivitelű, fehérre festett Michelin sínbuszok büszkélkednek rajtuk. Ezek nem menetrend szerint járnak, hanem "külön rendeletre", turistáknak közlekednek. Bizonyára festői tájakon mennek keresztül, érdemes figyelni, hogy éppen hirdet -e a madagaszkári vasút, a Madarail Michelin sínbuszos akciót. A jármű kedvenc szelfiző helye a felső képen látható fianarantsoai állomás. Sajnos én nem tudtam vele találkozni és az állomás is zárva volt.

A  gyalogos országjárás ma már inkább csak romantikaként, netán spirituális megtisztulást nyújtó zarándoklatként szerepel a vazaha gondolkodásában. Talán a történelem órákról jut csak eszünkbe, hogy a piacokra, vásárokra az élő állatot az úton etetve, lábon is a célhoz lehet hajtani. A néhány évszázaddal ezelőtt nálunk is jellemző, útközben "makkoltatásos" közlekedés nekünk már történelem, de Madagaszkáron ma is valóság. 

A madagaszkári lét egyik legfontosabb eleme a zebu. Ha valaki először látja az úttesteket is ellepő, házak udvarain obligát álldogáló állatokat, akkor talán töpreng egy kicsit, hogy miképpen találkozhatott a teve a szarvasmarhával. Egyik ismerősöm "púpos bikaként" írta le a vadon és emberi fennhatóság alatt egyaránt élő állatot. A nyugati országrészben még óriási csordákban élnek vadon, emberi zavargástól mentesen ezek a jellegzetesen madagaszkári "bikaszerűségek".

A zebuk, vagy franciásan ejtve zebük is használják a közlekedési útvonalkat. Az RN7 mentén főleg Ambalavao felé találkozhatunk velük, ahol hetente többször van hatalmas zebuvásár. Hasonlóan a magyar történelemből is jól ismert szokással, az állatokat lábon hajtják, útközben legelnek, esznek, isznak. A hajtók velük élnek, alszanak, esznek, isznak. A főútvonak mentén fekvő nagyobb településeket kikerülik, ha nem oda tartanak, majd visszatérnek az utak mellé.

A zebük óriási értéket jelentenek Madagaszkáron. Szekereket vontatnak, segítik a szállítást. Fontosak az élelmezésben is, gyakorlatilag a húsfogyasztás legjelentősebb részét biztosítják. A madagaszkári erőleves, a romazava zebühúsból, gyömbérből és különböző növények leveleiből készül. A zebü birtoklása vagyont jelent, a birtokolt zebük száma a hagyományos gondolkodásban a vagyon fokmérője. Aki legalább száz zebüt birtokol, az vagyonosnak számít. A hagyományos közösségi életben a férfi számára a házasodás feltétele volt, hogy bizonyos számú zebüt ellpjon a kiszemelt menyasszony kedvéért, hogy ezzel bizonyítsa bátorságát és rátermettségét!

A mai modern jogalkotás nem szívleli már ezt a máig is élő szokást, így manapság a leánykérő férfiaknak munkájuk gyümölcsével kell a megfelelő zebüt összevásárolgatni a romanikusabb elhajtás helyett. Ennek elfogadtatása nem feltétlenül megy könnyen a hagyományos közösségekben. Léteznek ugyanakkor úgynevezett "zebümaffiák" is.

Antananarivo, az ezer harcos városa

A nyelvtörőnek ható Antananarivo, táposoknak csak Tana, Madagaszkár fővárosának neve az első olyan jelentősebb politikai egységnek állít emléket, amely a szigeten létrejött. Andrianjaka, a merina törzs uralkodója az 1600-as évek első felében települést alapított itt és a város megvédésére itt hagyott egy ezer fős "helyőrséget". Innen a város neve, az ezer harcos városa. Andrianjaka stratégiai jelentőségű központja  a sziget szívében, mintegy 1200 méterrel a tenger szintje felett kezdte életét és vált később uralkodói, politikai-katonai, majd később gazdasági és kulturális központtá.

A "hegyi" jelleg ma is meghatározója Tanának. A város központját jelentő Anakely völgyén mindkét oldalon a hegyekbe kúszik fel a város. Ezekre felkapaszkodva festői kilátás nyílik a várost környező tájra.     

A város a zegzugos utcácskák, a hegyekbe vezető lépcsőkön felkúszó ZOMA piac mellett a rengeteg virággal, tarka színpompával bűvöli el az utazót. Különösen szép az Anosy-tó, akár a gyönyörű lila dzsakarandafák virágzásakor, akár anélkül. A tó közepén álló emlékmű az első világháborúban a francia gyarmatosítók oldalán harcoló madagaszkáriaknak állít emléket.

A várost mindenhol elborítják az ezer színben pompázó, tarka virágok. A ZOMA piac lépcsőin, vagy a hegyi utcácskákon felkapaszkodva több pontról is gyönyörködhet a turiszt a kilátásban. Anakely völgye felől a kedvelt hátizsákos és expat szállást jelentő Hotel Niaouly mellett elhaladva, felfelé baktatóban a város legszebbjét lehet látni. Kellő kitartással sétálva a Királynő Palotája, a Rova udvarára vezethet útunk. A terület egy komplexum, mely a merinák uralkodásának különböző állomásait örökíti meg. Mindenhol vöröslik egy érdekes bokor, ha a bordősvörös levelét félbehajtjuk, meglepő módon pont olyan alakja lesz, mint a térképen Madagaszkár szigetének.

A merinák törzsének egyik későbbi uralkodója, Andrianampoinimerina éppen azokban az évtizedekben, a 18. század második felében helyezte ide székhelyét és hozott létre erős birodalmat a sziget központi részén, amikor a sziget északi partjainál a mi Benyovszky Móricunk madagaszkári tevékenysége zajlott. Benyovszky nem jutott a partvidéknél beljebb, így nem ismerhette meg a merinák akkor már jól szervezett államát.

Benyovszky Móricról elnevezett utcák Tanában (fotók: Leonard Rakotoarinjat).

Természetesen Andrianampoinimerina államát nem mérhetjük az akkoriban a felvilágosodás korát élő Európa fogalmaival. Az uralkodó még egy ébenfa kunyhóból irányította államát és a kőből való építkezés is csak a 19. században terjedt el a szigeten. Andrianampoinimerina uralkodói kunyhójának rekonstrukciója megtalálható a Királynő Palotájának udvarán, az előtte álló őrök faszobraival együtt. A gyakorlatilag komolyabb bútorok nélküli kunyhó jellegzetessége a benne található mászórúd. A helyi idegenvezető magyarázata szerint ez azt a célt szolgálta, hogy vendég, küldött, idegen érkezése esetén az uralkodó felmászott rajta a kunyhó rejtett részébe és onnan hallgatta ki vendég és a vendég fogadásának feladatát ellátó feleségének beszélgetését. Aztán fentről ledobált kavicsokkal fejezte ki véleményét. Gondolom valószínűleg lejött, ha méltónak érezte rá a vendéget, hogy uralkodói felségként személyesen is beszéljen vele.

Nem tudom, hogy a történet igaz -e, de egy hasonló merina uralkodói kunyhó található Ambohimangában, a "kék hegyen", Tanától mintegy 20-30 kilométerre. A merina uralkodók innen kezdték terjeszkedésüket, egy nyári lak és egy rituális fürdőhely is található itt.    

A 19.század elején aztán I.Radama merina uralkodót rabul ejti a kreol építészet. Egy kreol kereskedő, Louis Gros, kétszintes épületet emel a Rova területén az uralkodó számára. Ennek nyomán  az egész, merina uralkodók által egyesített szigeten teret hódítanak a verandák, az erkélyek és a kétszintes házak. A század királynőit, a két Ranavalonát lenyűgözi a kőböl építkezés. I.Ranavalona először fából építteti meg a komplexum legjelentősebb épületét, a lenyűgöző Manjakamiadanát, a Királynő Palotáját. Egy skót misszionárius építész, James Cameron kővel átépíti a királynői palotát a 19. század középtáján. A Rova épületei és II. Ranavolana királynő gyönyörű szobra az európai uralkodói udvarokhoz hasonló méltóságteljes külsőt nyernek Tana legmagasabb pontján.

Két dolgot viszont tudnunk kell, amikor a Rova komplexum hatalmas kapujához érkezünk. Az eredeti épületek jelentős része megsérült vagy teljesen elpusztult egy tűzvészben, 1995-ben. Az eset pikantériája, hogy ez éppen akkor történt, amikor az UNESCO a világörökségi helyszínek közé készült emelni a komplexumot. Épp a tűzvész napjának reggelén pedig már történt egy tüzes botrány a városban, fontos gazdasági iratok semmisültek meg, valószínűleg nem véletlenül. A Rovában keletkezett tűz szinte csak a Manjakadamiana külső kőfalait hagyta épen. A jelenleg látható többi épület a rekonstrukció eredménye.

A Királynő Palotája pedig azért üres és lezárt építési terület év szerint 2014-ben, de talán még ma is, mert a belső helyreállítás még nem fejeződött be. A helyi vezető szerint a tűzvész "was politics", bár nem részlezte érthetően, hogy ez konkrétan mit is jelent. A hivatalos variáció szerint baleset történt, a helyi pletykák szerint viszont valójában politikai célú gyújtogatás okozta a szerencsétlenséget. Madagaszkár 1960, tehát a függetlenség kivívását követő történetét tekintve ez nem lehetetlen, mert többször előfordultak puccsok, elnökök és ellenelnökök. "Madagascar is beautiful, but politics in Madagascar is very bad", magyarázta idegenvezetőm. Hát mondtam, ezt nekem nem kell bemutatni, én is pont ilyen országből jövök, ami very beautiful, de a politka az bizony very bad és még annál is rosszabb. 

 A másik fontos tudnivaló, hogy a palota komplexuma, hasonlóan sok más madagaszkári látványossághoz, csak helyi idegnvezetővel látogatható. Ez persze helyesen van így, hiszen sokaknak ez nyújt megélhetést. Sajnos azonban idegenvezetőkből elég erős a túlkínálat és ez sajnos agresszívvá teheti a munkára vágyó vezetőjelölteket. Már jóval a bejárat előtt lesben állnak és igyekeznek a turistára akaszkodni a vezetők, ha néhányat kicselezünk, lesz még több. Mint írtam, a vezető kötelező, viszont talán itt, ekkor, Madagaszkáron az egyetlen alkalommal tapasztaltam némi erőszakosságot.

Egy idő után feladtam, hagytam, hogy egy egészen fiatal guide vezessen. Nagyon sok információt kaptam, jól vezetett, viszont az elején nem szabott árat, hanem azt mondta, hogy annyit fizetek majd amit gondolok. A végén bevitt a Királynő palotájának építési területként lezárt belsejébe, mondván, hogy ez especially for U, külön megtiszteltetés. Tehát ez a mondanom sem kell, hogy senki más által nem látott hely volt a vezetés végpontja és a fizetés helye. Tán nem meglepő, hogy az általam gondolt összeg dupláját kellett fizetnem, addig erősködött itt a kissé alkoholos lehelletű vezető. Még egyszer hangsúlyozom, ez volt az egyetlen emberekkel vagy szolgáltatásokkal kapcsolatos negatív élményem Madagaszkáron. Lehet, hogy érdemes nem egyedül, hanem többen, esetleg előre szervezett helyi vezetővel felsétálni ide. A látvány, a környező területekre való kilátás igazán fantasztikus.

Tanában Benyovszky Móric emlékét egy utca neve is őrzi. Ha a központból, Anakelyből szeretnénk az utcához sétálni, egy átnézeti képet kaphatunk a városról és a település piacaiből. Ha elgyalogolunk a ZOMA lépcsői mellett, bizonyára elérjük a vasútállomás épületét. A pályaudvarral szembenézve, majd balra fordulva, egy hosszú, még annál is hosszabb piacozó utcába jutunk. ennek egészen elrettentő részei is vannak, például hatalmas mennyiségben lehet macskákat illetve kakasokat kapni. Elkeveredhetünk egy szélesebb útra, bár ez nem a mi Benyovszkynk, hanem Ho Chi Min nevét viseli. A vietnami kommunista vezető, aki sokak tudatában él szabadsághősként is, számos korábban szocialista orientációjú afrikai országban bír komoly kultusszal. Célszerú errefelé helybeli segítségét kérni, aki készségesen elmagyarázza, melyik is a Lalana Benyowski, azaz a Benyovszky utca, hogy ne csupán Ho Chi Minnel kelljen beérnünk. Érdemes még megemlíteni, hogy a város nevezetes intézményei közül ma is működik még a Gerald Durrell által annyiszor emlegetett Tsimbazaza Zoológiai és Növénypark. 

Az RN7, a déli út

Ha kimerészkedünk az ország szívében fekvő fővárosból, akkor valamelyik RN, nemzeti főútvonal vezet majd bennünket. A turisták körében a legnépszerűbb az úgynevezett déli út, az RN7. Ennek oka talán az, hogy ez az útvonal vezet keresztül talán a legváltozatosabb területeken, míg a délnyugati óceánparton fekvő Tuleárba ér.

Kellemes lankák, teraszos rizsföldek között kezdődik az RN7, mintha valahol a Távol-Keleten lennénk. A rizs a legfontosabb élelmezési cikk Madagaszkáron, szinte nem létezik nélküle étkezés. A madagaszkáriak egyik kedvenc ételüket, a maniókalevéllel kínált sült húst, a ravintotót is jó adag rizzsel szeretik fogyasztani, illetve sok más ilyen "rizs és barátai" jellegű ételkölteményt készítenek még. 

Az ország középső részén a vidéki élet elsősorban ezeket a családi rizsfarmokat jelenti. Az élet itt nem éppen könnyű, de valamennyire összhangban van a hagyományokkal és a természettel. Mindenesetre nem olyan elborzasztó, mint a nagyvárosok külvárosainak rettentően szegény és normális infrastruktúra nélküli negyedei. Ezeken a farmokon a család hasonlóan él, mint évszázadokkal ezelőtt. Több generáció segíti egymást, együtt dolgozank.

A madagaszkári egy alapvetően közösségi, erősen kollektivista értékeket valló társadalom. Több ujjal lehet bármit tenni, mint például megfogni a sáskát. Még rengeteg hasonló malgas bölcsesség szól arról, hogy mindent együtt, közösségben célszerű cselekedni. A hagyományos madagaszkári gondolkodás kevéssé értékeli az individualizmust és az egyéni kockázatvállalást. Egy magvas malgas közmondás, hogy az élet úgy jó, ahogy van, mamy ny, nem kell kockázatos változtatásokkal kísérletezni.

Könnyed, szinte dallamos szerpentinek jellemzik az RN7 Tanához közeli részét, szinte teljes kontrasztot mutatva az út későbbi, gyakran hosszú kilométereken át nyílegyenes szakaszaival. Egy bizarr emlék, hogy az út elején, az aszfaltpályáról ugyan nem láthatóan, de a közeli hegyek mögött elbújik egy korábbi elnöki rezidencia, melyet a hetvenes években, a szocialista orientáció időszakában észak-koreai pénzből észak-koreai irányítással építettek, tres bizarre...

Gyakran lehet aztán találkozni körmenetekkel, vagy vasárnap gyalogosan templomba sietőkkel. A madagaszkáriak többsége vallásos, a kereszténység együtt él az ősi hiedelmekkel. A falvak egy részében ugyanakkor nincsen templom, csak a "szomszédban", ahová aztán a vasárnapi szertartás idejére széket vagy padot is visznek otthonról, majd utána vissza. mert ott nincsen elég.

Rengeteg a kerékpáros. Az utóbbi években a madagaszkári kormány is támogatja az olcsó, gyakran külföldi, elsősorban kínai biciklik dömpingszerű behozatalát az országba. A nagy kétkerekűzősdi amellett, hogy egészséges és környezetbarát, némileg talán enyhíti a bozóttaxik zsúfoltságát és a nagyobb csomagzat nélküli helyieknek előnyös közlekedési alternativát jelent.

Szemfüles turisztok is felismerték, hogy Madagaszkár bizonyos mértékig ideális terep lehetne a kerékpáros turizmus számára. Sajnos az egyes szakaszokon jellemző hihetetlen mennyiségő kátyú és az intenzív kamionforgalom miatt a "bizonyos mértékig" kifejezés itt igencsak nyomatékot érdemel. ugyanakkor írd és lásd, láttam egy tejfehér, tehát minden bizonnyal erősen vazaha/turiszt családot két madagaszkári falu között a hegyeken felfelé kaptatni, anyuka olyan postásszerű biciklin, kisgyerek a biciklis utánfutóban, apuka versenybringán. Mondjuk úgy, hogy hát ez nem mindennapi... Tsara lalana! Jó utat hát a bátraknak!  

A madagaszkáriak híresek kitűnő kézügyességükről és kézművességükről. Az RN7 mellett felvő falvak lakói gyakran különböző eszközök, például hangszerek készítésével is foglakoznak. Azonnal, a gyártótól közvetlenül vásárolhat a turiszt. Mivel a madagaszkári egy közösségi társadalom, potenciális vásárló esetén egy egész nagycsalád, rokonság, nemzetség jöhet elő a házakből. Elsősorban sok gyerek, egyre több és még több gyerek fut elő. A népesség több mint fel húsz év alatti a mintegy 22 millió lakosú országban. Itt még nem létezik az elöregedő társadalom problémája.

Ízléses, hagyományos motívumokat ábrázoló ajándéktárgyak közül választhat az utak mentén az utazó. Más falvakban fából készítenek játékautókat, kirakós játékokat és más játékszereket.

Antsirabe, a "só városa", vagy a víz helye

Antsirabe egy mintegy 200 000 lakosú város, mégis egy kicsit "metropoliszosabb", vagy talán egy picit európaiasabb jellege van, mint a fővárosnak. A központban több érdekes műemlék áll, többek között a Madagaszkáron élő törzsek sokféleségét megörökítő sztélé, a Fahaleovantena, vagy  a francia uralom elleni 1947-es felkelés áldozatainak emlékét őrző emlékmű. Egy látványosan szép katedrálissal és egy Benyovszky utcával is büszkélkedhet a város.  

A városban egészen elképesztő mennyiségű pousse-pousse működik. Mivel jelentős kereskedelmi központról van szó, a kuncsaftok így könnyen mehetnek egyik vásárhelyről a másikra. Antsirabe Tanánál annyiban ideálisabb hely az utcákon való lófrálásra, hogy kevesebbet kell lépcsőket és hegyeket mászni.

A település a külföldi és a madagaszkári turisták körében egyaránt népszerű, fő látványossága a gyógyfürdője. Norvég misszionáriusok fedezték fel, hogy a környék számos gyógyító hatású forrást rejt. Ma egy nagy üdülőkomplexum szolgálja ki a gyógyulni és frissülni vágyók igényeit.

A víz a városban mindenütt jelen van és prózaibb célokra is lehet használni. Madagaszkáron még teljesen mindennapos az utcai nagymosás.

A környék lakói családostúl is felkeresik a gyógyfürdőt és a piacokat. Hasonlóan hazánkfiai balatoni strandos felszereléséhez, itt is van obligát eszcájg, bár nem hűtőtáska, hanem vödrök és mobil kávézó.

tsirabe környékén is a víz az úr. Számos gyönyörű víesés, tavacska és kisebb gyógyfürdő fekszik a város körül elszórtan.

A fürdőhelyeken személyes fürdőkabinok is várják a vendégeket, beépített poharakkal.

Antsirabe közelében két gyönyörű tó is megér egy kis kirándulást. A Tritriva talán a látványosabb, a képeken látható Andraikiba pedig a nyugodtabb és pihentetőbb kikapcsolódást nyújthatja. Csodaszép környék, szerencsére csak egy kisebb falusi horgásztó forgalmával és infrastruktúrájával.

Ambositra, a "kézművesek fővárosa"

Ambositra a famegmunkálásban remekelő Zafiramany törzs hagyományos területe, és büszkén a "kézművesek fővárosának" nevezi magát. Kellemes hangulatú városka hangulatos utcákkal, egy szép völggyel, monumentális katedrlissal, történeti múzeummal és egy palotaszerű látványossággal. 

Éppen június végén, a nemzeti ünnepre való készülődés időszakában jártam itt. Érdekes volt látni, a ahogy a mi május elsejei, augusztus huszadikai szokásaink egy része itt, egy malgas kisvárosban is hasonlóan él. Talán a legjobban mégis egy "bucsú" hangulatára emlékeztet a vidám forgatag. Nem hiányozhat az óriáskerék, gokartozás, tűzijáték és a hasonló obligát családi szórakozások. A madagaszkáriak egyesek szerint határozottan sokat adnak a formalitásokra, az ilyen rendezvényeken illene szépen kiöltözni. A valóságban ez nem annyira jellemző már.

A városias terek igen gyorsan mennek át rurálisabb, falusiasabb utcácskákba. Lépten-nyomon manióka, vanilia és más termények szegélyezik az ösvényeket és az utcákat.  

Tovább dél felé

Madagaszkár igazi lakoma vizuális érzékeink számára. Nem lehet betellni a rengeteg tarka virág színével. Aztán Ambositra után egészen látványosan vörös lesz a föld.

A téglavörös szint a laterit adja. Sto etá tákoje láterit? Nem más, mint a különböző magmás kőzeteknek, a gránitnak és a bazaltnak jellemzően trópusi viszonyok között keletkező vöröses mállásterméke. Aztán meg az "üveghegyeken is túl", jöhet valami egészen más...

Az Ambalavao előtti hajtűkanyarokból szemlélve határozottan kékes színben játszanak a távoli hegyek. Ambalavao azebüvásárokon kívül híresaz itt készülő papírról. A kézzel előállított Antemoro papírba száraz leveleket és virágokat is préselnek és szép albumokat illetve más tárgyakat készítenek belőlük.

Ranomafahana, ízelítő a keleti barátságos dzsungelből

Egy letérés kelet felé az RN7-ről Fianarantsoa előtt, és néhány kilométer után egy egészen más világba csöppenünk. Szinte varázsütésre elkezdődik a buja dzsungel és jó eséllyel üdítően elered az eső.

A Ranomafana Nemzeti Park az egyik legkítűnőbb esőerdős élményt nyújtja. 

A Ranomafana Park mintegy 40 000 hektárnyi területen védelmet nyújt a trópusi esőerdő ökoszisztémájának. Itt működik a stony Brook Egyetem által működtetett ValBio kutatási központ is.

A park csak vezetővel látogatható. A túravezetőket Madagaszkáron az ANGAP, a természetvdédelmet irányító szervezet foglalkoztatja. A környéken élők bekapcsolódhatnak a kutatóállomás munkájába, részt vehetnek a különböző projektekben. Így sokkal bőségesebb ismereteket szerezhetnek a dzsungelről és elkötelezetté válnak a természeti környezet megóvását illetően. Az én két helybeli hölgy idegenvezető és egy conservation project keretében kapcsolódott be a dzsungel védelmébe, majd idegenvezetői végzettséget is szereztek

Ranomafana éltető ereje a víz. A park bejárataihoz vezető úton kapunk egy kis ízelítőt a hihetetlenül megragadó látványt nyújtó vízesésekből és tavakból. Ha megártott volna a túl sok napsütés a sziget többi részén, az itteni borongós, esős idő biztos megkönnyebbülést ígér.

Ranomafana település maga tulajdonképpen egy kis falu, az idegenvezetők és sofőrök út mellett presszóival és némi turistákat kiszolgáló infrastruktúrával. Rengetegen élnek a turizmusból, idegenvezetőkből erős a túlkínálat. Általában ketten vezetnek egy túrát. Az engem vezető két hölgy úgy osztotta meg a munkát, hogy egyikük ismertette a parkkal kapcsolatos ismereteket, másikuk pedig igyekezett lemurokat keresni és előcsalogatni őket.

A dzsungel bujasága, tomboló életkedve egészen lenyűgöző. A rengeteg víz és rengeteg növény, alulról, felülről, oldalról egészen magával ragadó. Aki járt már más dzsungelben, vagy nem akkora dzsungelimádó mint én, az is bizonyára elvarázsolódik. :)

Persze egy madagaszkári dzsungelben a csak itt élő, őshonos fajokkal való találkozás az igazi poén. Az endemikus evolúciós kollégák közül a makik (lemurok) fajgazdagsága igencsak tiszteletet parancsoló itt. Élnek itt arany bambuszkakik, óriás bambuszmakik, szifakák és a leglátványosabb mennyiségben talán barna lemurok. Ha lehet hinni a leírásoknak, a két említett bambuszmakifajra csak a nyolcvanas években figyeltek fel először a kutatók.

Egy madagaszkári dzsungeljárás legizgalmasabb kérdése persze az, hogy vajon fogunk -e lemurokkal találkozni. Természetesen nem az erdei séta első öt percében fognak előttünk csoportosan átvonulni a lemurok, mint néha teszik ezt velünk őzek és vaddisznók egy somogyi erdőben. Aztán már velünk lesznek, valószínűleg úgy, hogy nem is sejtjük őket.

A felső képeken több lemur is igen jól szórakozik, csak a kis csomagocskának tűnő valamiket kell megkeresnünk a fák között. Biztos árulkodó jel lehet esetleg a lelógó hosszú farok.

Igazságtalan lenne, ha csak a makikról emlékeznénk meg. Rengeteg gyönyörű orchideafaj, és hasonlóan sok talán kevésbé gyönyörű, de egyedi békafaj él a Ranomafana parkban. Gyakorlatilag nincsenek veszedelmes állatok a madagaszkári dzsungelekben, egy pici kellemetlenséget csak a cipőkön minduntalan felfelé törekvő pici aprócska élősködő okozhat.

Ha nagyon is esős és ködös az idő kedve, a hatalmas utazók pálmái azért akkor  sem vesznek el a szürreális esőzősködözősben.

Fianarantsoa 

A mintegy 100 000 lakosú Fianarantsoa nyújtja talán a legmegkapóbb élményt a madagaszkári városok közül. Vadregényes hegyi sziluettbe illeszkedik a magaslatokra felkúszó település. Ha nem volt elég a ZOMA lépcsőin felkaptatni Tanában, itt megint törekedhet a turiszt felfelé. Fianaratsoa a magasból igazán lélegzetellálító. Két viszonylag kevéssé megerőltető séta is kihagyhatatlan itt. Elindulhatunk az Ambozontany katedrálistól felfelé és bejárhatjuk itt a kis hegyi utcácskákat és parkokat, nem kevés ízelítőt nyerve így a kreol építészet remekeiből. Építészeti szempontből Fianarantsoa a legizgalmasabb város a szigeten, mert igazán itt maradtak meg egyedül kompakt egységben 19. századi épülettömbök és városrészek. A másik séta a Masina Maria, azaz Szűz Mária szoborhoz és a körülöttefekvő vadregényes parkhoz vezethet. Pazar kilátás nyílik innen a vad hegyes környékre és a benne elejtett ékszerként fekvő városra. Ez kissé jaj de lírai volt, de gyerekek, ez tényleg gyönyörű.

Ihosy felé

Megint változik a táj, óriási kopár sziklákkal tűzdelt szavanna, majd bozótosok következnek. A sziklák formái igen gondolatébresztőek. Ez itt például egy "teknőchegy".

Változnak a mezőgazdaság technikái is. Egy teljesen más jellegű Madagaszkárt ismerhet meg a vazaha. 'and now for something completely different", ahogy a Monty Pithonban mondták...

Füves pusztaság, félsivatag, sivatag. Ezek sem maradhatnak el, ha már volt dzsungel is... Az RN7 is a tájhoz alakul, a teraszos rizsföldejk és a hegyvidékek szerpentinjeit az ausztrál sivatagok és az amerikai prérik útjaihoz hasonló egyenesek váltják fel. Ihosy után a Betroka felé tartó lejárat az RN13, mely egészen Fort Dauphin városáig, a malgas Cote d"Azur központjáig vezethetné az utazót, ha nem lenne túl veszélyes. A képen látható útjavító monstrum lehet, hogy némi reményt ad. Ha ez az út aszfaltozott lesz, egy igen vadregésnyes szakasz válik biztonságosabbá.

Ranohira, az Isalo Nemzeti Park

A Ranohira falujából megközelíthető Isalo Nemzeti Park rendkívüli változatosságot nyújt és az egyik legjobb helyszín arra, hogy sokféle makival találkozhasson a lemurokkal barátkozni kívánó turiszt. ranohira igazából egy kicsi település, de ez a "hub" az Isalo parkba vezető túrákhoz. Itt láthattam, milyen egy falu életében június 26, tehát a nemzeti ünnep, a függetlenség napjának estéje. A falu apraja-nagyja elvonult a falu egyik végéből a másikba, majd vissza az indulás pontjára és aztán jöhetett a tűzijáték. A legjobb móka volt, hogy egy egész társadalmi keresztmetszetet látni lehessen.

Az Isalo talán a legnépszerűbb nemzeti park Madagaszkáron a vazahák körében. Miért is?

Az ANGAP túravezetői csak néhány kilométert visznek bennünket autón a park bejáratáig, de a beépített zenedoboz látványa miatt ez is élménydús része a túrának.

Bármilyen furcsa, de a gallyak egyike bizony egy rovar és meg fog mozdulni.

Rova, az éppen idegenvezetést tanuló gyakornok várja, hogy a rovar gally megmozduljon. Megérinteni nem meri.

Találjuk ki, melyik gally az álcázott rovar. az idegenvezető egy sört ajánlott, ha kitalálom. Nem nyertem meg.

A kissé unortodox formájú növény egy állat lábáról kapta a nevét. Melyikéről? Hát az elefántéról.

Jó sok vizet kell tartalékolniuk.

Fantáziánk fejlettesége szerint mlékeztethe bennünket ez az erodált homokkőláncolat egy másik bolygóra, valmai "Jurassic" feelingre, vagy egy vicces szoborparkra.

"Runiformák", vagy mik.

Elhagyatott, száraz tájnak tűnhet, tán még Smaug desolationja is eszünkbe jut a hobbitból, de itt még lesz meglepetés.

Ez valami megkövült ősállat lehet, hogy fokozzuk a jurassic fílinget.

Az erodált homokkőhegyek láncolatai közötti ösvényeken futóversenyeket is rendeznek, ahol általában Madagaszkár, Mauritius, réunion legjobbjai mérik össze tudásukat.

A park hegyei helyiek számára a famadihana, azaz a halottak többszöri eltemetésénk szokása miatt is fontosak. Az elhunytat először ideiglenes nyughelyre temetik el a sziklák között, majd egy bizonyos idő után a sírt felnyitják és a halottat egy lakomaszerű szertartás keretében újra eltemetik. 

Az Isalo Park igen változatos, a sziklákról először csak újabb és újabb sziklaformák látszanak, aztán lesznek meglepetések. 

Szikla, több ideiglenes temetkezési hellyel.

Mire hasonlítson?

A bokor és a vízmosás a kép bal szélén jó előjel.

"Out of the blue", ahogy az angol mondána, egy gyönyörű természetes fürdőmedence bukkan elő a holdbéli tájból.

Piscine naturell

A száraz sziklavilág élvezete után ez a gyönyörű, frissítő oázis sem épp megvetendő.

Az Isalo parkban néhány órás, egész napos, de akár 2-3 napig tartó vezetett túrákat is lehet választani. a természetes medence olyan a csoportoknak, mint a karavánoknak az oázis vagy a szeráj.

Itt találkoznak a különböző vezetők által vezetett csoportok, jut bidő egy kis beszélgetésre, piknikezésre, beszélgetésre.

"Back to the salt mines", vissza a sóbányába, ahogy az angol mondaná, az oázis után egy kicsit zarándokoknak való séta jön a következő szépségekig.

A bozótfelkavaró séta után ligetek következnek, rengeteg makival! A felső képen egy szép fehér bundájú fehér Verreaux szifaka rejtőzik. Messziről csomagot kell keresni, esetleg lelógó farokkal.

Gyűrűsfarkú lemurok

Lemur catta, ha latinul szeretnénk velük értekezni

A madagaszkáriak szerint a lemurok értik az embert, bár rokonságtudatuk bizonyára kevéssé tudatos... A nagyobbacska indri-indri állítólag megmenti a bajba jutott embert. A gyűrűsfarkúak is szívesen barátkoznak.

Hello, turiszt

Nappal a gyűrűsfarkú és a barna makik, no meg a hófehér szifakák uralják a terepet, éjjel aztán bő tíz másik makifaj lesz aktív

A kép mondanivalója a "kezecske"

Sörhasú piknikező testtartás

A földön tényleg úgy ugrálnak, mintha két lábon járásra készültek volna. Fent a fákon viszont gubbasztás a kedvenc.

Verreaux szifaka

Az Isalo túrák fénypontjai a kanyonok

Holdbélizős, oázisos, ligetes után vadregényes fordulatot vesz az Isalo.

A környék még számos vízesést rejteget, a legszebb talán a kissé félreeső cascade noir.

Kanyonos, lent egy kicsit őserdőszerű dzsumbujjal

Tulear felé

Ranohira után az RN7 látványos, észak-amerikai stílusú highway formáját nyeri, és hosszú, nyílegyenes szakaszokkal vezet az óceán partján fekvő Tuleár városa és Ifaty udülőhelye felé. Közelítenek az emblematikus baobabok. A közismert toposz szerint a teremtőnek annyira nem tetszettek ezek a fák, hogy a teremtményeket hirtelen felindulásból úgy helyezte el, hogy gyökereik legyenek felül, ágaik alul...A szigeten az egyik baobabokkal szegélyezett út, a Baobab Avenue a világörökség része. A közvetlenül Ranohira után következő Ilakaka/Sakahara  területén a helyiek szerint egészen aggasztó méreteket öltött a zafírokat keresgélő kincsvadászat és a területet szerencselovagok lepték el, akik az Isalo Nemzeti Park hegyei között is kutakodnak. 

Szállások

A szállások egészen meglepő változatosságot mutatnak a szigeten. A "hotely" malgas szó jelenthet hotelt vagy éttermet, illetve általában a kettő kombinációját. Antananarivoban a "kult" backpacker szálláshely a Hotel Niaouly. Barátságos ár és vendészerető környezet jellemzi. Kedvelt a hátizsákos turisták és a kiránduló, vakációzó európai, elsősorban francia családok körében is. Közel van hozzá a központ és a ZOMA piac, a hegynek felfelé pedig a Rova, a Királynő Palotája.

Honlapjuk: www.niaouly.com

Soa Guest House, Antsirabe: családias hangulat, ízletes desszertek

Hotel Artisan, Anbositra: hangulatos faházak, hangulatos park, panorámával a városra

Ranomafana, alvás az utazók pálmái mellett

Chez Gaspard, Ranomafana, a dzsungel hangjaival és a helyi közösségek által termelt alapanyagokból készült reggelivel 

Fianarantsoa, Hotel Riziere, hoteliskola. Itt tanulják a vendéglátásban dolgozni kívánók, mit hogyan kell tökéletesen előkészíteni a turisták számára, például ezeket a törölközőket. nagyon ízletes, helyben készült lekvárok varázsolják egyedivé a reggelit.

Ranohira, L'Orchidée de L'Isalo, egy nagyobbacska hotelkomplexum koloniális épületekkel, hatalmas, a fő utcára néző étteremmel

Madagaszkár nagyon rászorul a segítségre. A 2009-ben lezajlott katonai puccsot követő mintegy öt évig tartó katonai kormányzás idején határozottan romlottak az állapotok. Az írástudatlanság arányát még ma is több mint 30 százalékra becsülik, a rurális vidékeken gyakran egyáltalán nincsen vezetékes villany. A Tana repülőterét a belvárossal összekötő út mellett különösen jól látható a borzalmas külvárosi szegénység. Vidéken érződik, hogy a hagyományokkal valamennyire összhangban álló, de nagyon nehéz életet ének a madagaszkáriak.

A vazahának számos lehetősége nyílik, hogy segíthessen. Madagaszkáron is vannak önkéntes programok. Ha távolról szeretnénk valamilyen támogatást nyújtani, az én javaslatom a bookfeeding project keretében zajló könyvtári fejlesztések segítése. 2013 óta működik a program a szigeten. Első lépésként egy idős helybéli hölgy ajánlotta fel egy ingatlanát könyvtár céljára. Ez aztán elindította a program többi részét, a könyvek beszerzését. Abból induljunk ki, hogy olyan nehézségeket legyőzni, mint az áram hiánya. A rurális területek jelentős részén este hat óra után gyakorlatilag csak gyertyával tudnak könyveket és füzeteket forgatni az írni-olvasni tanuló gyerekek. Ez nem éppen veszélytelen, épp ezért a madagaszkári bookfeeding könyvek, áram és épületek együttes biztosítását jelenti. A segítség módjairól, könyvek felajánlásának lehetőségeiről tájékozódni lehet a bookfeeding.com weboldalakon. 

Felhasznált irodalom:

Randrianasalo Lararison Richard- Randrianasolo Daniella: Madagaszkár útikalauz, AloAlo It Technology Kft., Budapest, 2012