Kapcsolat

globetrekker128@gmail.com

Marokkó

2015.06.21.

Marokkó

MRHEBA

A mennyei mentás tea hazája

Az ember bizonyára úgynevezett "észlény", igen, de azért milyen nagyszerű, ha az érzékekről sem feledkezünk meg. Nos, Marokkó egy igazi kincsestár az érzékeinknek. Színek, ízek, aromák, illatok... Afrika legmagasabban fekvő sípályájának fehérsége, a sivatagi homokkő vad vöröse a pazarul kék ég alatt egy sivatagi erőd mellett, a tengerparti utcák kék-fehérre meszelt házsorai. 2013 decemberében jártam itt, de ezekért akár azonnal indulnék megint a repülőre.

Nem kevésbé vonzó a jázmin illata, illetve a berber whiskey, mások szerint sivatagi whiskey, vagy marokkói whiskey íze. Ez az ital persze nem más, mint a mentalevelekkel, atai nevű fűszerrel és bőkezűen szórt cukorral megvadított zöld tea, a Thé a la Ment. A tea "mint olyan" a közismert történet szerint úgy jutott Afrika ezen északnyugati végvidékére, hogy egy kikötőben blokád alatt tartott brit flotta kirakodta éppen teával teli rakományát. Történt mindez 1854-ben. Nos, ilyen prózai módon kezdte meg sikertörténetét Marokkó mára ikonikus magasságokba emelkedett itala. Fenségesen finom ám. nem véletlenül iszogatják a büszke és kedves marokkóiak, akiknek észjárása kissé fura, hiszen a szerelem szimbólumának nem a szivet, hanem a májat tekintik. Hogyan is nézne ki egy nyíllal átlőtt máj?

Ha azt gondolnánk a felső képet nézve, hogy Gandalf üldögél itt éppen Casablanca utcáin és a Mágus Néplapot olvasgatja, akkor bizony tévedtünk. A fotó sztárja a hagyományos marokkói köpenyt, a djellabát viseli. Ez a mindent fedő, kapucnis, gyakran csíkos mintázatú viselet a hagyományos értékek, szokások egyik jellemzője. Mindenhol találkozhatunk vele Marokkóban.

Persze nem mindenki djellabában jár, hiszen Marokkó utcáit a modern, a legújabb divattrendekkel teljesen szinkronban levő európai viselet legalább ennyire jellemzi. Marokkóban épp ez az izgalmas, hogy a hagyományos stílus és értékrend  párhuzamosan együtt létezik a modern életfelfogással és ennek külsőségeivel. Egyes városok és területek kifejezetten modernebb értékrendet tükröznek, más városokban pedig érződik, hogy itt a hagyományokhoz sokkal jobban kötödő népesség lakik.

Marokkót többek között az teszi különösen érdekessé, hogy a főbb városok, Rabat, Casablanca, Fes (Fez), Marrakech, mind mennyire látványosan különböznek egymástól, szinte mintha mindegyik egy eltérő ország lenne. A különbség abban is megfigyelhető, hogy a modernebb városokban mindkét nem iszogat a kávézók teraszain, a konzervatív városokban viszont csak a férfiak.

Casablanca a metropolisz hangulatú, kozmopolita nagyváros, a méretek városa. Óriási kikötődokkok, hatalmas építkezések, ingatlanberuházások jellemzik, hiszen ez egy modern ipari és kereskedelmi központ. Észak-Afrika kapuja az Atlanti-ócán felé. Az óceán sziluettje fenséges panorámát ad a városnak. Nem véletlenül az óceán partjára épült a város új szimbóluma, egyben legfontosabb közösségi tere, a II. Hasszán nagymecset. Ezt korántsem véletlenül névadója, II. Hasszán, az 1999-ben elhunyt Alavita uralkodó, a jelenlegi király elődje építtette. Az emberi jogok tiszteletének tekintetében cseppet sem makulátlan bizonyítványú Hasszán ezzel évszázadokra szóló mementót állíttatott uralkodása emlékére.

A gígászi épület kifejezetten azzal a koncepcióval épült, hogy egy vízre, az óceánra épült mecset benyomását kelthesse. A hatás tökéletes, a vízparti kilátóteraszok és terek egyben nagyszerű lehetőséget adnak nagyobb tömegek pihenésére, szemlélődésére, társalgására is. A mecset környéke nem csupán zarándokokkal és turistákkal van tele szinte mindig, hanem a helyiek egyik kedvenc pihenőhelye is egyben. A víz nagyon fontos a Koránban, lásd a megfelelő szúrát: "Allah trónja a vizek felett áll".

A II. Hasszán nagymecset felépítésével igyekezett a rekordok könyvébe kerülni a király. Az épület a hetedik legnagyobb mecset a világon, minaretjének magassága pedig világelső, 210 méter. Innen egy lézersugár mintegy 30 kilométerre vetít egy fénynyalábot Mekka felé. A fedett terület méretét tekintve szintén NO1 a mecsetek sorában, a komplexum területe akár 80 000 látogatót tud befogadni. A gigantikus beruházás öt éven át épült, mintegy 30 000 dolgozó közreműködésével. A "vízre épült" nagymecset 1993-ban nyitotta meg kapuit. Nem muzulmán hívők számára szintén látogatható, idegenvezetést is biztosítanak különböző nyelveken.  

A helyiek szerint a hatalmas épület belsejében és alagsoraiban a zarándokok számára létesített szállások, illetve parkolóhelyek is találhatóak. A komplexum egy vallási iskolának, a medreszének is otthont ad számos konferenciateremmel, előadócsarnokkal egyetemben.

Casablanca a modern metropoliszok fényes és árnyas oldalait egyaránt magáénak tudhatja. Az európai nagyvárosokra jellemző tág közösségi terek, parkok, pálmafáktól és más entektől árnyas sugárutak, nyüzsgő bevásárló utcácskák, hipermodern villamosok, élettől lüktető kávézók adják a város derűs arcát. Az árnyékos oldalon ott vannak a túlnépesedés és a munkanélküliség okozta gondok jelei, a városokba véndorló vidékiek nyomornegyedei, a rengeteg nehéz sorsú megélhetési utcai árus, a zsúfoltság, a közlekedési dugók.

Az ilyen kirakati hagyományőrzők olyan furcsán hatnak, mint a csikósok a mi Budánk várában. Az igazi hagyományos, afrikai arcát mutató Marokkót nem ebben a nemzetközies-európaias metropoliszban kell keresni.

Ha létezik település, amelyik úgymond "eklektikus", ilyen okos kifejezéssel tudálékoskodva, no akkor Casablanca éppen az. Az európai jellegű terek és bulvárok, a Manhattanre példaképként tekintő felhőkarcolók mellett maradtak darabkák a hagyományos ligetekből, ösvényekből és a néhai bazárból is. Casablanca egyben Marokkó egyik legfontosabb felsőoktatási központja. Az egyetemeken rengeteg diák tanul és számos nemzetközi oktatási intézmény is képviselteti magát.

A Casablanca címü filmet jelentős "mérföldkőnek" szokták tekinteni a "filmművészet országútján". Az Ingrid Bergman és Humphrey Bogart által emlékezetessé tett film 1942-ben elnyerte a legjobb filmnek járó akadémiai díjat. Casablanca sokat változhatott a film óta és olyan egészen nyugatinak gondolt jelenségek is megjelentek, mint a sok graffiti és a street art különböző elemei. 

A legmegkapóbb graffitik izgalmasan utalnak a társadalom fejlődésének kérdéseire, például a nők változó helyzetére. 2004-ben bevezették az úgynevezett Moudawana jogszabályok gyűjteményét, mely a korábbi állapotokhoz képest sokkal szélesebb jogokat biztosít a nőknek. Markáns előrelépést jelent a női egyenjogúság felé, hogy a férfiak és a nők jogai között korábban fennálló különbségeket túlnyomó részben eltörölték. Érdemes megemlíteni, hogy az arab világ első olimpiai aranyérmes női sportolója éppen Marokkóból származik. Nawal El Moutavalek a 400 méteres gátfutásban bizonyult a legjobbnak, ma parlamenti képviselőként dolgozik.

Ennek a jogi kódexnek van egy igen érdekes eleme. 2004-től kötelező lett az első feleség hozzájáruló nyilatkozatát kikérni ahhoz, hogy a férj további feleséget vegyen él. A többnejűség azonban továbbra is legális maradt. A nők igen nagy terhet cipelnek, mint azt a kép is sugallja. Leginkább azért súlyos a teher, mert egy marokkói családban ma is divat a szép nagy gyermekáldás, a sok-sok gyerek. Ebből is fakad az ország egyik nagy problémája, nevezetesen az, hogy ennek a rengeteg fiatalnak munkát is kellene biztosítani.

Az alsó graffitit imádom, annyira ügyesen beszél a kis materiális világunkról. Egészen érdekes ez itt Marokkóban, ahol egy alapjaiban hagyományokat tisztelő, mélyebben spirituális világ keveredik az anyagi értékek, a materiális fejlődés európaihoz teljesen hasonló kultuszával.

Az anyagi javak fontossága mellett ma is él egy hagyományos spiritualitás. Ennek egyik legmeghökkentőbb eleme a djinnekben, azaz a "dzsinekben" való hit. Ezek a földi halandó életére több-kevesebb potenciális hatással bíró szellemecskék a marokkóiak szerint előszeretettel a vizek közelében szeretnek tartózkodni. Kicsit ellentétben áll ez azzal a közkeletű elképzeléssel, hogy bizonyára a sivatag van tele dzsámborizó dzsinekkel (mert ott van nekik hely? vagy erre utal Paulo Coelho az igen izgalmas, de legalább ennyire banális és überszimplán megírt Alkimistájában?). No, a marokkói elképzelés szerint csapoknál, oazisoknál, tavaknál, strandokon, esetleg vízhordó edényekben hepajoznak a dzsinek...

Marokkóban ugyan csak a konzervatívab városokban látunk nagyobb tömegben hijabot viselő nőket vagy szakállas férfiakat, az ország jogrendszere viszont ma is alkalmazza a Saria elemeit.


Az államforma monarchia, hogy milyen, az heves vita tárgya lehetne. A biztos pont az, hogy az Alaviták dinasztiája a tizenhetedik század óta birtokolja a királyi címet, tehát már lassan 400 éve ugyanabban a családban öröklődik az uralkodás joga. Valóban léteznek demokratikus intézmények, pártok, választott parlament, a demokratikus intézményrendszert garantáló alkotmány. Ezek létrehozásában jelentős lépéseket tett a jelenlegi király, VI. Mohamed.

Ugyanakkor a királynak nagyon széles jogkörei vannak, a törvényhozó és a végrehajtó hatalomnak is ő a legfőbb játékosa. Egyben szinte korlátlan hatalma van a hadsereg és a biztonsági erők felett, választási eredményektől függetlenül nevezi ki a kormánytagokat, a parlament hozzájárulása nélkül dönthet jelentős költségvetési források felhasználásáról. 

Az Arab Tavasz Marokkót sem kerülte el 2011-ben. A Tunéziából induló eseménysorozat azonban itt teljesen más eredményre vezetett, mint Tunéziában. Tuniszban elűzték a korrupt Ben Ali diktátort és az ezt követő három, kissé zavaros év alatt végrehajtották a valódi demokráciába átvezető "Útiterv" programot és elsőként megvalósították a megvalósíthatatlannak tűnő arab álmot, a nyugat-európaihoz hasonlóan működő, valódi pluralizmuson alapuló demokráciát. Ezzel szemben Marokkóban a király egy felülről elindított reformfolyamattal, többek között új alkotmánnyal próbálta elejét venni a további tiltakozásoknak.

 A marokkói helyzet annyiban alapvetően különbözik a tunéziaitól, hogy az Alavita dinasztia uralma egyfajta szimbóluma az állami kontinuitásnak. Az elégedetlenek is gyakran hozzáteszik, hogy "persze szeretjük a királyunkat".

A király 2011-es alkotmánya szélesebb hatalommegosztást tesz ugyan lehetővé, de a király akarata ellenére ennek értelmében sem születhet semmilyen döntés Marokkóban. Sokat elmond erről az alkotmányról, hogy a király által kinevezett tisztviselők írták, a nép szó csak néhányszor szerepel benne, a király viszont 61 alkalommal.  Ez ugyan nem abszolut monarchia, de nem is alkotmányos, Marokkóban úgy nevezik hivatalosan, hogy "demokratikus".

A "demokratikus monarchia" titulus ellenére ez egy kegyetlen, autoriter rezsim, ezt leginkább a rendőri túlkapások, a tiltakozások nagyon durva elnyomása mutatja. Ahogy az angol mondaná, "it is still a long way" addig, hogy ez a demokratikus igaz legyen. A király ravasz taktikus, a látszólagos engedményekkel, fenyegetésekkel  és más taktikázásokkal hatékonyan felőrölte a Február 20 Mozgalom nevű, tiltakozásokat, utcai tüntetéseket, performanszokat rendező és lassan tömegmozgalommá váló erőt.

Fizetett ellentüntető csoportokat, a Baltajiyiket szerveztette meg és ezekkel az őt dicsőitő udvaroncokkal rendre lefoglaltatta a tiltakozók elől a közterületeket. A Youtube oldalon megtalálható erről Kamal Farhi rendkívűl tanulságos, körülbelül 40 perces dokumentumfilmje, a "The Truth about the Arab Spring Morocco (full documentary)".

Egy másik látványos különbség a két ország összehasonlításában, és talán a két eltérő pályát is részben magyarázza, hogy Marokkóban lényegesen magasabb az írástudatlanság. Tunéziában magas az írni-olvasni tudók aránya, a kötelező és ingyenes alapfokú oktatást komolyan is veszik. Marokkó felnőtt lakosságának viszont csaknem a fele ma is írástudatlan. A marokkóiakról az a nyílván felületes, de erős benyomásom, hogy általában nagyon kedélyesek, kedvesek, büszkék, kíváncsiak, ugyanakkor gyanakvóak és szkeptikusak. Az említett dokumentumfilm diagnózisa valószínűleg pontos, az emberek félnek, a hatalomtól és a hatalmi megtorlásoktól is, de a káosztól legalább annyira. 

Fes (Fez) a hagyományok városa, egyeteme a konzervatív elit bázisa. Itt lényegesen erősebben érezheti a látogató, hogy egy igazi maghrebi, afrikai, arab városba cseppent. Fes medinája, óvárosa egy igazi hatalmas középkori útvesztő, időnként csaknem autentikus középkori hangulattal. Sokkal kevesebb francia, vagy angol nyelvű feliratra bukkanhat a turiszt, mint mondjuk Casablancában, vagy Rabatban. Valószínűleg tudatosan igyekeznek ezzel is a hagyományos, konzervatív szellemiséget erősíteni.

Nem csalás, nem ámítás, a Boujelaud kapun túl valóban az arab középkor elevenedik meg egy kicsit. A szűk utcácskák akár egy ember szélességűre szűkülhetnek, de ahol a girbegurba sikátorok kiszélesednek, hirtelen hatalmas tömeg tud hömpölyögni. A középkori arab települések jellemzőit egyszerre egy helyen, időnként ugyan kissé romosan, de autentikusan figyelheti meg az érdeklődő turiszt. Hammamok, azaz fürdők, falikutak, bazári eladófülkék, palotaépületek, több száz mecset rejtőzik itt.

A medina hatalmas és ma is nyüzsgő bevásárlózós környék. Az árusítás mellett a turizmus is beköltözött a középkori falak közé, a régi épületek egy részében hostelek bújnak meg. Az itt megszálló turisztnak érdemes egy térképpel, kiváló memóriával és tájékozódási érzékkel, esetleg Ariadné fonalával rendelkeznie, ha tényleg a saját szállójába szeretne visszatalálni a Medina útvesztőjében.

Mennyire sanszos az eltévedés a labirintusban? Nagyon, bár persze kérdés, hogy egyáltalán mihez képest szeretnénk eltévedni. Néhány teljes dezorientálódás a móka része, legalábbis ha a látogató nem sietős. Térkép nélkül azért mégis izgalmasabb, célszerű ilyenkor az útvesztőböl kilátszó, magasabb építményeket, minareteket használni tájékozódási pontként. Időnként emberek állnak az elágazásoknál és mutatják a nevezetesebb helyekhez vezető utat. Mindazonáltal a medina tényleg hatalmas, azt legalább érdemes sejteni, hogy egyáltalán melyik részében vagyunk. Végső esetben egy közeli kijárathoz kell eljutni, ahol mindig várakoznak taxik (ilyenkor kiderülhet, hogy a medina éppen átellenes pontjára sikerült jutni a tervezetthez képest).

A Medina eredeti neve, Fes el-Bali, és még az Idriszidák alapították a kilencedik században. Nyugodtan azt lehet akkor mondani, hogy ezer év történelmét őrzi. Legfontosabb látványosságai közé tartozik a Karaouine mecset, a Bou-Inania medresze és kollégium (ez egy középkori jogi-teológiai főiskola), a cédrusfaragásokban gazdag Merinida-kori El attarine medresze, a Nejjarine tér (az asztalosok tere) díszes falikútjával és raktárkapujával, illetve a Fest megalapító II. Idrisz mauzóleuma. 

Noha 1978-ban az UNESCO Világörökség része lett, a Medina nincsen éppen fényes állapotban, "Actually, it is crumbling", ahogy egyik marokkói kalauzom mondta. A TED előadásai között egy Aziza Chaouni nevű hölgy foglalta össze, hogy mit kellett tenni Fes megóvásáért. "How I brought a river, and my city, back to life" című, 2014 márciusában felvett előadásában az építész bemutatja, hogyan keltették életre a medinát átszelő Fez folyót. 

Aziza előadásából olyan érdekességek is kiderülnek, hogy a Fes folyó megmentéséhez kapcsolódó reorganizációs projekt részeként készült el az első játszótér a Medinában. A középkorban nem hoztak létre ilyeneket.

A Medina egyik központtól távoli végében, a hotelnek otthont adó Sheherezádé palota környékén számos más olyan hotelt is találhat a turiszt, mely hagyományos arab házak kialakítását, illetve belső dizájnját őrzi. Kedvenceim a párnás ülőcsarnokok. ezeket a hoteleket kedvelik a sivatagi vidékekről, délről ide érkező vendégek is, itt jó eséllyel afrikai és nem európai utazókkal lehetünk egy szálláson.

A Medinában vagy a Medina mellett még jobban esik a sok-sok eltévedés, kavargás, kóvájgás utáni levezető leves. Legyen ez egy fenséges harrira,még az obligát kuszkusz előtt, egy mentatea után, két-három további mentatea előtt. Ramadan idején általában egy jó kiadós harirával kezdik a napnyugta utáni lakmározást a derék marokkóiak.

Marrakech a belső, varázslatos város, a sivatag és a hegyek közelségének minden varázsával. Már az ide vezető út is igen izgalmas. Történelem fanjainak figyelmébe, az úton nagyszerűen vizslathatóak a középkori kszárok, a kashbák, a sivatagi agyagerődök és más erődített települések maradványai.

A nyugodt szemlélődéshez érdemes vonattal utazni. A vasúti közlekedés európai mértékkel nézve is fejlett, kiterjedt hálózat, rendesen működő utastájékoztatás jellemzi. Kényelmes kocsik járnak a fővonalakon. Az emeletes elővárosi vonatok is kiszámíthatóak, illetve Casablancában a repülőtérre is indul járat. A szolgáltatás népszerű, így viszont  bizony, úgymond kiterjedt a tömeg, a jegyeket érdemes amennyire csak lehet előre, soha nem közvetlenül indulás előtt megvenni. A késések is gyakoriak.

Casablanca felől Marrakech felé tartva közelednek az Atlasz hegyei. Marokkó földjén valaha sokkal több vadállat élt, hajdanán medvék, elefántok és az oroszlánok királya, a berber oroszlán is előfordult itt. Ez utóbbi gyakorlatilag még a múlt században kihalt, bár néhány cirkuszi túlélő példány szaporításával sikeresen próbálkozik a rabati állatkert. Vadonba való visszatelepítésükre azonban kevés esélyt látnak, mert természetes élőhelyeik és táplálékaik sem léteznek már.

Egy Marrakechbe való kiruccanás legfontosabb része az éjszaka, ez nem maradhat ki. A város fantasztikus éjszakai piaca minden marokkói utazás egyik fénypontja.

Az éjszakai piac sztárjai a tűzzsonglőrök és a varázslók, táncosok, mutatványosok. Az európai kíváncsiskodók talán leginkább a varázslókra, mágusokra kíváncsiak. No, hát akkor itt egy djellaba rejthet egy sivatagi Gandalfot...

A tér neve, Jemaa El-Fna, mellesleg igen vérfagyasztó, a holtak gyülekezőhelyét jelenti és a leggyakrabban hallható magyarázat szerint onnan ered, hogy barbárabb korokban a maghzen itt tűzette lándzsára a kivégzett lázadók fejét.

A piac két oldalán hosszú sorokban frissen facsart narancslevet árusító szekerek állnak, közöttük pedig hosszú-hosszú padsorok mellett mentateát főznek az árusok, hiszen Marokkóban vagyunk.

A piac az egyik legmegfelelőbb hely egy igazi elmélyülésre a marokkói populáris és kulináris élvezetekben.

A szállás kiválasztásánál célszerű valamilyen medinában fekvő, vagy medina közeli hagyományos házat keresni, ahol hostel is működik. Számos ilyen foglalható a booking.com oldalon is. A belül nyitott, tágas központi udvarral rendelkező, kutakkal, teraszokkal, rózsaligetekkel övezett házakat belülről megismerni maradandó élmény.

Ha elég sok mentateát tankoltak belénk egy ilyen házban (elutasítása nagyon durva gorombaságnak számít), akkor talán a várhatóan nem éppen hűvös Marrakech napppali látnivalóihoz is elég frissek leszünk. A legfőbb fénypontok az Almohádok tizenkettedik században kialakított kertjei. Az Agdal és a Menara is pazar látvány mesterséges tavacskáival, csatornáival. A maga korában itt volt kérem a msterséges kert NO1. A látogató kitüntetett figyelmére érdemes még a Bahia-palota, az Almoravida-fal 1126-ból (az Almohádok és a Szadidák további fejlesztéseivel), Jardin Majorelle (egy francia festőművész által kialakított kert), a Ben Yossef-medresze, a Koutoubia-mecset, illetve a tizenhatodik századi Szadida szultánok mauzóleuma. 

Rabat egy átlagos nyugat-európai kisváros nyugalmát árasztja, kivéve talán a tengerparti, kissé hagyományosabb városrészeket, az Almohád-fal környékét. 1912-ben lett főváros, korábban Fes töltötte be ezt a szerepet. A tengerparti piac és erőd őrzi a hagyományos színeket, a tengerttől beljebb már minden sokkal inkább egy koloniális ville nouvelle érzetét kelti. A szupermodern villamosok csilingelése mellett sétálhat a turiszt a patyolattiszta, díszköves, pálmafákkal szegélyezett utcákon. Itt sokkal kevésbé jellemző az arab városokra jellemző hangos, lármás hangulat, szinte észak-európai szolidság honol az utcákon. Mondjuk Fes vagy Marrakech után egy igen meredek váltás.

A hosszú kilométereken át tekergő Almohad-fal és kapui idéznek fel egy kicsit a város középkori hangulatából. 

 Ha nem fér be a programba a két teljesen kék-fehérre meszelt dizájnú tengerparti település, Asilah és Chefchaouen felkeresése, akkor az egyik tengerparti városnegyed itt a fővárosban is kárpótolhat egy kicsit a  két bűbájos kék-fehér falu elmulasztásáért. 

Szállások terén óriási a választék Marokkóban. Az olcsóbb lehetőségek közül én három olyat ajánlanék, ahol nekem maga a szállás is hozzájárult egy kicsit a város nyújtotta élményhez.

Marrakechben a Hotel Riad Nesma felejthetetlen élmény, a szállás egy igazi tradicionális villa berendezésével és vendégszeretetével várja a látogatót. Mindenben igyekeznek a hagyományos vendégszeretet elemeit felidézni. Mentateával fogadják a látogatót, rózsaszirmok borítják a mosdókagylót, a hagyományos arab udvar teraszán szolgálják fel a reggelit. Közel van az éjszakai piachoz, de nem könnyű felfedezni a falon a miniatűr táblácskát. Kérésre a recepciós kijött a taxihoz. Honlapjuk www.riadnesma.com

Fesben talán a Medina központtól legtávolabbi bejáratánál laktam egy egyszerű, étteremmel egybe épített hotelben. A Hotel Tijani érdekessége a klientelája. A hagyományos marokkói dekórral és diszítésekkel berendezett épületben főleg afrikai utazók, "ránézésre" olyan sivatagi berberek, talán részben nyugat-szaharaiak, mauritániaik, vagy még délebbiek szálltak meg. Mindannyian hagyományos öltözetet viseltek, tradicionális reggelit kaptunk. Az étterem remek, bőséges ebédet és vacsorát is kínál. Különösen finom a harrira. Nehezen megtalálható, a taxisofőröket talán a Hotel Sheherezádé megemlítése segíti, mert az a szomszédban van és sokkal jobban ismert.

Az előbb említett két szállással ellentétben a Hotel Central Casablancában a nyugati turisták, főleg a szerényebb költségvetésű diákok paradicsoma. Igazából egy hostelszerű szállás a méregdrága hotelek szomszédságában, a bazár maradványai és a tengerpart mellett, mindkettőhöz egészségesen közel. A szobák hostelbe illően spártaiak, de egy vagy kétszemélyesek és viszonylag kényelmesek. Gyönyörű a kilátás a tetőteraszról az egész városra. A személyzet nagyon barátságos, ez talán ellensúlyozza az igen minimális reggelit. Honlapjuk hotelcentralcasa.com

A booking.com oldaláról foglalva elképzelhető, hogy olcsóbbak az árak, mint közvetlenül a hotelek honlapjáról foglalva. Inshallah, ha ő is úgy akarja, mondaná a marokkói.

Források:

Lonely Planet Morocco

www.hotelcentralcasa.com

Kamal Farhi: The truth about the arab Spring Morocco (www.youtube.com)

www.ted.com


vissza