Kapcsolat

globetrekker128@gmail.com

Moldova

2015.06.21.

Moldova

SALUT

Európa rejtett kincse

Moldova talán a kedvencem az európai emlékeim között. Őszi szépségében láthattam 2009-ben "Európa rejtett kincsét", ezt a "békebeli" élettempót, szlávos egykedvűséget némi latinos bukéval vegyítő, egyben mesebeli dimbes-dombos tájaival elbűvölő kis országot. Talán azért ragadott meg ennyire, mert egy picit a korai törpkoromat idézte fel bennem. Azokat az időket, amikor még nem öntötte el az életet teljesen a rohanó életritmus és a fogyasztói kultúra. A rátarti kiskölökként nagyszüleimnél, Somogyban töltött falusi nyarakat juttatta eszembe a moldovai vidék.

Az 1991-ben független állammá vált Moldova ismertségén talán a Zdob si Zdub zenekar frenetikus sikere lendítette a legnagyobbat 2005-ben, amikor az ország először szerepelt az Eurovíziós Dalfesztiválon. Pushkin kedvelőinek figyelmébe ajánlható, hogy a jeles költő három évig a mai Moldova területén töltötte száműzetését (a cári időkben divat volt az értelmiségieket "perifériákra" száműzni).

Mindezzel együtt Moldova ma is a turisztikailag legkevésbé felkapott országok közé tartozik. A World Tourism Organization 2014-re vonatkoztatott felmérése szerint Moldova egyike volt a 20 legkevesebb külföldi látogatót fogadó országnak. A TOP20 "turistamentes" klubba tartozik még Vanuatu, Guyana, Gambia, Guinea, Mali, Niger, Tádzsikisztán,Csád, Burkina Faso,Sierra Leone, Brunei, Kelet-Timor, Pápua Új-Guinea, Új-Kaledónia, Bhután, Banglades,Belarusz, a Salamon-szigetek, illetve valamiért ide sorolják az államisággal nem rendelkező Antarktiszt is. Persze ez egy nagyon erősen torzított lista, mert a bolygó mintegy 200 országa között akad néhány, ahol semmilyen turisztikai statisztika nem készül, így a kimutatásban nem is szerepelnek.  

Európa legalacsonyabb átlagjövedelmű, vagy éppen legelmaradottabb országának hírében állni nem biztos, hogy annyira dicsőséges. Engem ettől függetlenül némi falusi szőlőhegyes nosztalgiával tölt el, hogy a moldáv falvakban az ilyen utcai közkutakra nem pusztán múltidéző látványosságként van szükség. A vezetékes víz használata mellett egyes falvakban ma is tovább él a "kútra járás" és a kutaknál beszélgetés. A festői lankák, dombok között megbúvó falvacskák képéhez tartoznak a hagyományos, régi vágású élet hasonló jellemzői, néhol még csacsifogatokat is lehet látni. Moldova eszményi helyszíne lehetne a falusi turizmusnak, de az ehhez szükséges infrastruktúra még gyerekciőben jár.

Orheiul Vecchi, azaz az öreg ó-Orhei egészen elvarázsoló nyugalommal tölti el a látogatót. Moldovában több gyönyörű kolostor található, ezek közül Orheiul Vecchi nem csupán a legszebb helyen fekvő, hanem a legérdekesebb látnivalókat kínáló komplexum is egyben. A kolostor mellett egy sziklába vájt barlangtemplom, egy harangtorony, illetve sziklába vájt szerzetesi lakófülkék sorozata is látható. Bár 2009-ben éppen felújítási munkálatok zajlottak a kolostorban, a turisztikai honlapok szerint ma gyönyörűen felújított állapotban van az épület, hasonlóan a másik nagyon szép, savarnai kolostorhoz.

A néhai szerzetesi lakófülkéknek otthont adó sziklafal és egy folyócska közötti mezsgyén bandukolhatunk el egy kis templomig. Fenséges, szinte túlvilági nyugi van itt. A hosszú séta remek alkalom egy kis mélázgatásra, töprengésre. Orheiul Vecchi egyike azon kevés helynek, ahol a modern turiszt is úgy érezheti, mintha kiszakították volna a jelenből és átkerült volna valami időtlenséget árasztó csodaföldre.

A Raut folyó egy völgyben kigyózik itt, Trebujeni és Butuceni falvak között. Chisinauból a talányos menetrendű marshrutka az egyetlen tömegközlekedési eszköz a mintegy 60 kilométeres távolság legyűrésére. (A marshrutkázás rejtelmeiről részletes leírást követtem el a grúziai és örményországi beszámolóimban, szintén ezen a honlapon, tessék szépen őket olvasgatni.) Bár a piac melletti főpályaudvarról induló kisbuszok, jó eséllyel egy Ford Transit, csak a helyiek által ismert és kissé tájjellegű menetrenddel közlekednek, de legalább jó nagy betűkkel jelzik rajtuk, hogy hová megy a jármű. Időnként a szélvédőn bizonyos indulási időpontok is felhívják magukra a figyelmet. Ez lehet, hogy bejön. Talán tíz óra húsz perc volt egy lehetséges indulás, ha jól rémlik. Orhei és Orheiul Vecchi nem ugyanaz, a turisztnak Orheiul Vecchi kell, ha nem szeretne sokat sétálni a főútról. A célirányos marshrutka lekanyarodik a főútról egy völgybe. A kolostorhoz, vagy a kolostor mellett fekvő parányi Butuceni faluhoz nem tudom, hogy betér -e valaha. Az azonban biztos, hogy a sziklák menti sétához remek kiindulópontot jelentő Trebujeni "faluvégnél" megáll. 

Miután a tömegközlekedést biztosító járművecske átment egy hídon és éppen behajtott Trebujeni falujába, épp jó lesz leszállni (és leszálláskor fizetni a ki tudja hogyan megállapított, de rémségesen olcsó viteldíjat). Trebujeni egy nagyobbacska falu ma is működő közkutakkal és más hasonló bájos békebeli emlékekkel. Ám sokkal izgalmasabb ha nem a faluba, hanem a szerzetesi sziklalakások felé indulunk el, a Raut folyását követve.

Orheiul Vecchi fekvése egészen különleges. Korántsem véletlen, hogy már a prehisztorikus időkben is lakott volt, és a szerzetesek is ezt a pontot szemelték ki maguknak. A Raut még mintegy 15-20 kilométert kanyargózik innen a maga időtlen nyugalmával, mire egyesül a Dnyeszterrel, a terület kereskedelmi ütőerével. A parton fekvő mészkősziklák és a kolostornak "fundamentumot" adó kiemelkedés stratégiailag jól védhetőek. A közeli erdőkben gyógyfűvek egész kínálata terem, a kiváló minőségű csernozjom földek ideálisak a növénytermeléshez, gyümölcsösökhöz. 

A nyugalomra és biztonságra vágyó szerzetesek számára nagyszerű helyen a tizenharmadik században kezdődött el a sziklatemplom és a lakófülkék kialakítása, részben a prehiztorikus időkben már ember által is használt barlangokban. Egészen a tizennyolcadik századig folyamatosan  éltek itt, számuk egyszerre lehetett akár 10-15 is. 1996-ban néhány lelkes ortodox pap ide költözött és megkezdte a sziklatemplom újjáélesztését.

Stefan Cel Mare erődöt emeltetett itt a tizennegyedik században, megfordultak itt a Arany Horda népei (Shehr Al-Cedid volt erődjük neve), aztán évszázadokig itt állt az  eredeti Orhei nevű település. Mára a sziklatemplom és a barlangi lakófülkék sorozata mellett az a kis ortodox templom maradt, melyet 1905-ben építettek Szűz Mária tiszteletére. Ez ma is a három környékbeli falu templomaként szolgál.

A sziklafalba mélyített lakófülkékből pazar, léleknyugtató kilátás nyílik a lomhán csordogáló Raut partjára. A sziklafülkék a másik oldalon, a sziklán belül egy egyenes folyosóra nyílnak.

Egy ilyen cilii, azaz lakócella belsejében gyakorlatilag nem volt semmilyen berendezési tárgy. A szerzetesek a szikla puszta kövén aludtak, szigorú, önmegtartóztató életet éltek.

Az 1996-ban a tündérmesék világára hasonlító helyre költöző szerzetesek hajdani társaik nem éppen tejben-vajban fürdő életét kezdték el élni. A sziklapadlón alszanak, éjjel gyertya fényénél olvasnak.

A fülkék kényelmetlenségét bizonyára ellensúlyozza a folyó mezsgyéjére nyíló elvarázsoló kilátás. A közösségi oldalakon a turisták név szerint is említenek néhány itt élő szerzetest, például egy Ifét és egy Dumitrut, akik már hosszú évek óta próbálnak tizenharmadik századi kollégáikhoz hasonló életvitelt folytatni.

Egy ilyen lakócella rendkívül tanulságos látnivaló, ha a turiszt szeretne leszokni a kényelmetlen szállásokra, ágyakra való panaszkodásról, illetve megszabadulni hasonló civilizációs problémáitól. Az élmény lélekemelő, bár a turisták nem alhatnak a kolostorban, mert a pópák nyílván azért költöztek ebbe az időkapszulába, hogy nyugtuk legyen.

Ha Trebujeni felől közelítünk, akkor az amfiteátrumhoz hasonlóan kanyarodó sziklaoldal végén jutunk el a bejárathoz és a földfelszín feletti templomhoz és a haranglábhoz. Itt van egy kiálló sziklanyereg, persze, hogy kilátóterasz létrehozása volt vele a teremtés célja. Itt állítólag gyakran álldogál egy angolul kitűnően beszélő pópa, amolyan tourist guide, bár én épp nem találkoztam vele. 

A sziklát erődítményként is lehetett használni, a folyosók veszély esetén lezárhatóak.

A kiemelkedésen található föld feletti templom másik oldalán, a promontor mögött lehet besétálni Butuceni falujába. A falucska legalább annyira világvégi, mint a szikla másik, folyó melletti oldala. "Where time stood still". Csacsifogatok, totális nyugi, földút, talán már a vezetékes víz megérkezett, de nem biztos. Mondanom sem kell, hogy a falu lakóit "nem veti fel a jómód", egy részük munkanélküli. Mégis mindenki ad egy fontos PR tényezőre, a ház kapujának állati díszesnek kell lennie. Moldovában a gate gazing egy külön turisztikai program lehetne. A turisztok egy bizonyos fajtájának ez a település lehetne a világ zajától elszakadni vágyás ideális kielégítési pontja. Ehhez azonban az infrastruktúra kezdetei vannak csak meg, mert a kényes turista azért enni mégis szeretne. Lassan kialakulóban van azért egy fogadóhálózat, Butuceniben és Trebujeniben is megjelentek a "homestay" panziók.

A kolostor környékén esetleg célszerű azért is imádkozni, hogy még sötétedés előtt valahogyan sikerüljön visszatérni a fővárosba. Az a marshrutka, amelyik kijött onnan, nyílván vissza is megy, esetleg jön többször. Ebben célszerű bizakodni. Más bíztató tényezők, mint kiépített buszmegálló, vagy menetrendi tájékoztató látványa nem jön szóba Butuceniben. Én legalábbis nem találtam őket, így némi sopánkodás után gyalogoltam néhány, jó és néhány kilométert a főútig. Gondoltam, a főútról minden út Rómába vezet és minden marshrutka Chisinauba visz a megfelelő irányban.

Besétáltam egy faluba és persze rutinosan betértem a boltba. Ez egy igazi szovjetszkij élményt nyújtó bolt volt, ahol a pulton sorban állítva (!) állt a teljes termékkészlet, egy nagy uborkás üveggel kezdve, a végén valami szárított valamiig. Talán ez lehetett az első bolt életemben, ahol nem lehetett Coca-Colát kapni, habár volt ám helyett kólás szörp! Drugoj nye jeszty, azaz másik nincsen, mondotta a boltos bábuská. Attól legalább biztos nem pattog le a fogzománc... Döbbenetemben majdnem elfelejtettem, hogy eredetileg a marshrutka felől való udvarias érdeklődés előre kitervelt szándékával tértem be ide. A boltos bábuská és a "vásárló" beszélgetős másik bábuská mondották, hogy marshrutkák mindig jönnek, mindegyik Chisinauba megy, illetve mindenhol megállnak...

Némileg specifikusabb információ hiányában úgy gondoltam, hogy kiballagok a falu vége által meghatározott stratégiai pontra. Éppen láttam is, hogy a reggeli buszocskám éppen megint kifelé, Orhei Vecchi felé igyekezik. Gondoltam, fifty-fifty alapon nem kintalvós a járat és akkor ennek visszafelé, a főváros irányába is jönnie kell megint. Kérdés csupán, hogy mikor... Egy vagy két órát kalkuláltam, végül majdnem három óra elteltével valóban jött a megváltást jelentő jármű.

Ez a három óra a kissé "backward" moldáv falu szélén életem egyik legintenzívebb nosztalgikus rohamát indította el bennem. Teljesen előtört bennem az évtizedekkel ezelőtti falusi, szép Somogyországban töltött nyaralásaim emléke. Néhányszor elment egy tehéncsorda oda-vissza, megjavítottak egy kohószökevény ZIL teherautót, ami aztán megint elromlott a csekélyke három óra alatt. Mint a békebeli falusi élet nálunk évtizedekkel ezelőtt akkor, amikor még Kádár Csermanek János ette a kefirjét.


Chisinau, másik nevén Kisinyov a gyönyörű parkok városa, talán az egyik legzöldebb európai főváros. A rengeteg parkban lugasokat, faalagutakat és minden más zöld bohémságot is találhat a turiszt. Még a fővárosi parkokban is találhatunk szőlőtőkéket, utalva az ország egyik legfontosabb termékére , a szőlőre és a borra.

A padokon nem véletlenül ücsöröghetnek olyanok, akik már kortyolgatnak, vagy kortyolgattak valami szőlős nedűből. Ez nem meglepő abban az országban, ahol a világ legnagyobb borospincéje rejtőzik. Ha a megfelelő módszerrel történik a mérés, akkor a végén elmondható, hogy mintegy 100 kilométer hosszúságban állnak a borok a Chisinautól mintegy 20 kilométerre fekvő Milestii Mici föld alatt fekvő alagútjaiban (az alagútrendszer hossza 200 kilométer, van még hely), ahol mellesleg egy nagyszerű, bort ontó szőkőkút is található.

A másik jeles borközpont Cricovában található. Az itteni pincerendszert még Jurij Gagarin, az első szovjet űrhajós is megjárta. A fáma szerint valami olyasmit nyilatkozott a végén, hogy nehezebb volt onnan kijönni, mint az űrből visszatérni...

Chisinau vonzerejét talán az adhatja, hogy nincsenek meg benne az óriási metropoliszokra jellemző kellemetlenségek, mégis szinte kisvárosias jellege mellett is lüktet benne az élet. Gyakorlatilag egy főváros működik itt egy egészen emberléptékűen provinciális légkörben. A város szovjet múltját olyan aranyos apróságok idézik, mint ez az újságolvasósdis utca. Valószínűleg régen, az átkos szovjet időkben a Pravdát meg a Komszomolszkaja Akármiborzalmat tették ki ezekre a nyilvános táblákra, hogy nehogy bármelyik elvtárs lemaradjon a pártsajtó olvasása nyújtotta szellemi épülésről. Fura, hogy ilyenek még ma is vannak, de a napilapok jelentős részét így szépen, az utcai táblákon is olvasgatni lehet a moldáv fővárosban. 

A hagyományos, kis régi békebeli életritmus egy másik bájos emléke az utcai cipésztrafik. Mister Minit lehet, hogy itt is létezik már, de a hagyományos "cipész bácsis" kuckó is vígan still alive and kicking, ilyen mókás trafikszerű formában.

A moszkvai vagy az almaty Arbat, vagy a nyugati kozmopolita metropoliszok kirakodós-festős tereihez hasonló festvényes dzsámborik itt a kellemes parkokban kaptak helyet. Nyugi van, mivel a turista kevés, itt főleg a helyiek beszélgetnek, adomázgatnak. Errefelé nem nagyon siet senki sehová. Chisinau az a főváros, amelyik nem rohan.

A parkokban megjelennek az éppen egybekelésre készülő, vagy éppen egybekelt párok. Belaruszhoz hasonlóan az esküvő gyakori látvány, még sokkal jobban él a korai házasodás és a hagyományos családmodell, mint nyugaton.

Az ortodox egyház nagyon lényeges közösségi összetartó erő Moldovában. A szovjet idők elnyomása után reneszánszukat élik a templomok.


A méretesebb székesegyházak mellett igen aktív élet zajlik az ilyen kis aprócska, faluba illőnek tűnő, de mégis nagyon szépen gondozott fővárosi templomocskákban. Az istentiszteletek után az udvarokon kisebb piknik, vagy épp nagyobb lakomázás, vidám társasági élet zajlik.

A templomokat és a kolostorokat változatosan sanyarú vagy elképesztő sors várta a szovjet rendszer mintegy ötven éve alatt. Az Orheiul Vecchiben levő föld feletti templomot teljesen bezárták 1944-ben és csak a nyolcvanas években nyitották meg újra. A curchi kolostor épületében elmegyógyintézet működött az ötvenes évektől a kilencvenes évek közepéig. Mellesleg ezt a kolostort egy egészen elmebeteg módon gyilkoló haramia alapította nnak idején, mintegy bűnbánatképpen és vezeklésképpen miután megtalálta a helyes utat már kicsit idősebb korában. A többieknek is mind van valamilyen hasonló történetük.

Chisinau egyike azon kevés posztszovjet fővárosnak, ahol nem épült meg a szovjet haladás egyik szimbólumának tekintett metró. Helyette a trolibusz a sláger, igen kiterjedt hálózaton, sűrű követéssel közlekednek az elektromos csodák. Ezek jelentős része még ma is a klasszikus faros ZIU. Mindazonáltal egy ilyen igazi oldtimer, mint az alsó képen látható matuzsálem, már csak nosztalgiakocsiként közlekedik.

A trolik egy részét hölgyek vezetik. Ez itt nem annyira a modern egyenjogúság vívmánya, hanem a szovjet kor egy  jellegzetes öröksége. A trolibuszvezető nőt, a szovjet kor példának állított, ikonikus figuráját nem annyira az egyenlő lehetőségek szép eszméje, hanem a kényszer szülte. Annyi férfi látott el fegyveres szolgálatot a hatalmas méretűre duzzasztott hadseregben és rendőrségen, hogy célszerű volt a nőket is bevonni a klasszikusan férfiasnak tekintett szakmákba. A néhai szovjetben számtalan nő dolgozott traktorosként, sofőrként és bizony bányászként is.

Ma is jellegzetes, noha kissé bizarr eseménye a chisinaui utcai életnek, amikor egy trolibuszt vezető hölgy kiszáll a fülkéből, felmászik a jármű tetejére és megigazítja rakoncátlankodó áramszedőt.

A főváros fő ütőere a Stefan Cel Mare sugárút. A nemzeti hős nevét viselő proszpekt néhol tényleg egy ávenyú benyomását kelti. Névadójához egy érdekes számmisztika kapcsolódik. 48 évi uralom, 47 csata, ebből 46 győzelem. A hivatalos épületekkel tarkított részeket elhagyva egészen kellemes, emberi városrészekbe jutunk.

Magyar szív dobban, Chisinau utcáin még rendszeresen járnak a legendás szóló Ikarus 260-as és csuklós Ikarus 280-as városi buszok. A "kockaikarusok" itt még nagy becsben állnak. A távolsági Ikarus 250-es és 256-os típusokból is futkározik még néhány példány. Az alsó képen látható szép 256-os a néhai szovjet tuningoló dizájnelemek egyikét is birtokolja, azt a reflektorvédő plexis buherálást ott az első lámpáknál.

Chisinau utcáin még töegével futnak a jó öreg szovjet autócsodák. A Ladák, Moszkvicsok, Zaporozsecek mellett az igazi bomba, a nagyágyú a Volga. Ez a széparcú példány talán még a hatvanas években készült a moszkvai Gorkij Autógyárban.

Zúg a Volga, egy modernebb változatban...

Gaz, Zil, Uaz, még mindig rulez...

A Stefan Cel Mare "proszpekt" meglehetősen visszarionovics, szovjet időkben épült aluljáróit némi alternatív dizájnnal igyekeznek emberibbé tenni.

Moldova, patria mea, azaz Moldova, az én hazám,hirdeti az óriásplakát. A propaganda is próbál valamilyen nemzeti büszkeséget létrehozni. Az ország szépsége, remek gyümölcsei, borai, népművészete, hagyományai persze okot adhatnak a büszkeségre. Mindezzel együtt a moldáv identitást sokan amolyan mondvacsinálva dolognak tekintik, főleg ha a kérdést a nyelv felől közelítik meg. A moldáv nyelv ugyanis gyakorlatilag szinte teljesen azonos a románnal. A szovjet rendszer alatt attól lett a moldáv  a romántól eltérő nyelv, hogy cirill betűkkel kellett írni. Ezt a függetlenség kivívása után gyorsan megszüntették.

Az a bizarr helyzet áll fenn, hogy sokan úgy gondolkodnak, hogy van a moldáv állampolgárság, de ettől függetlenül nem moldáv valaki, hanem román vagy orosz, esetleg ukrán vagy gagauz, mert ők is szép számmal élnek az országban. A gagauzok egyébként széles körű kollektív jogokkal és területi autonómiával is rendelkeznek, a nyelvük egy török nyelv. A moldáv/román és az orosz használata teljesen párhuzamos, minden kétnyelvű. Az otthoni nyelvhasználatot tekintve nagyjából hasonlóan oszlik meg a két nyelvet otthonukban beszélők aránya. A televíziós csatornák is megoszlanak a "román" illetve "orosz" nyelvű adók között.

A kultúra szemszögéből vizsgálva azért bonyolult a kérdés, mert független Moldova 1991 előtt csak egyszer, az első világháború után létezett egy nagyon rövid időre. A terület hol török, hol orosz, illetve szovjet, hol román uralom alatt állt. Az itt élő moldáv/román ajkúaké más, mint az oroszajkúaké, tehát mondjuk Románia és a "moldávajkú" moldovaiak kultúrája között kisebb különbség van, mint a moldávajkú moldáv és a moldovai oroszok kultúrája között. Jó bonyolultan mondtam el, de szerintem érthető a lényeg. Ezektől a tényezőktől függetlenül természetsen léteznek más közös nemzettudatot és identitást formáló tényezők is, de ismerjük el, a helyzet itt igen bonyolult.

A plakát egyébként éppen egy kicsit szerencsétlen helyen van, mert a mögötte fekvő szállodával kapcsolatban némi konstrukciós problémák merültek fel. A sztori hasonló egy kicsit a lebontásra ítélt pécsi Magasház történetéhez. Lehet, hogy ezt a moldáv szellemházat is lebontják majd, vagy ez már meg is történt. 

Szellemtornyok, kísértetházák akadnak bőven. A szovjet korban elkezdett, de soha be nem fejezett, vagy elkészült, de összeomlásra készülődő épületek nagyon súlyos örökséget jelentenek Moldovának is (a többi posztszovjet államhoz hasonlóan). Az alső képen látható szörnyűség soha nem készült el egészen, mert a gazdasági krach és a függetlenség kivívása éppen valahol félúton akasztotta meg ezt a megalomán gigaépületes borzalmas projektet. A szellemtornyot 2009-ig nem tudták rásózni senkire, de lerombolni sem sikerült (egyes heyiek szerint ezt kellene vele tenni, más arcok szerint pedig a kommunizmus örök mementójakánt kell meghagyni, annak szó ami szó, igen látványos). Ghost building fanok számára különösen ajánlott az 1981-ben átadott, szovjet stílusú, hatalmas cirkusz épülete, jelen állás szerint elhagyatott monstrum és a szellemépületekbe beosonók kedvence. Én nem osontam be, így az alsó képen inkább egy monumentálisabb szellemtorony látható.

A Szovjetunió megszűnése a moldáv gazdaságnak óriási krachot jelentett. Moldova volt a szovjetszkij szojuz egyik legnagyobb gyümölcs, illetve borszállítója. Egy majdnem 300 milliós piacra önthette a bort és a gyümölcsöt. A hatalmas piac összeomlása és a monokultúraszerű függőség minden hátrányának felszínre kerülése iszonyatos válságot és elszegényedést jelentett. A helyzet csak lassan és keveset javult, így még a jövő vágyálmai közé tartozik a szovjet örökség meghaladása. Hangsúlyosan vonatkozik ez az építészeti örökségre, köztük ezekre a visszarionovics lakótelepekre. 

A szovjet lakóépületek legborzalinóbb alkotásai között voltak olyanok is, ahol több családra jutott egy mellékhelyiség. Ilyen épületeket hagytak maguk után Magyarországon is "az ideiglenes hazánkban állomásozó", százezrekben mérhető létszámú szovjet csapatok is, például Székesfehérvár külvárosaiban. 1991, a nagy kivonulás után ezekbe magyar családok érthető módon nem kívántak beköltözni.

A szovjet kor építészei persze tudtak szépeket is alkotni. A Chisinau modern városkapujának számító "ikermodern" például látványosan szép tudni lenni mondjuk egy drón felvételén. A jómagam provinciális, mezei kis földi fényképezőgépes kattintásain is látszik, hogy fénykorában ez egy vonzó kettős lehetett, főleg, ha a mellettük fekvő kis takaros tavacskás parkerdőt is tekintetbe, vagy lencsére vesszük.

A kívülről ötletesnek, vagy csilivilinek tekinthető épületek is rejthetnek némi meglepetéseket belül... A Moldovát vagy a többi ex-szovjet államot cserediákként megjárt utazók mesélnek a kollégiumokról, ahol nincsen ajtó, meg ilyen "privacy" valami, csak néhány csap vagy néhány falból kikandikáló cső meg egy pad és mindenki egyszerre fröcskölhet magára, ahogy tud...

Chisinau vasútállomásának épülete viszont meghökkentően szép. A pályaudvar másik döbbenete, hogy mennyire gyér forgalmat bonyolít le talán még Barcson is nagyobb forgalom van).

Az utcákon láthatunk nekünk kissé retrósnak ható fejkendős bábuskákat, a szovjet időkre jellemző tányérsapkát hordó rendőröket. A "retró" mellett modern, divatosan és elegánsan öltözködő hölgyek, kedves emberek jellemzik a chisinaui utcákat. A halmozottan nehéz körülmények ellenére van valami kis latinos vidámság a moldáv fővárosban. Lehet, hogy csak a felületes utazó érzete, de az emberek lényegesen kevésbé tűnnek idegesnek, mint nálunk. Chisinau korántsem egy olyan idegbetegnek ható város, mint mondjuk Budapest. Jó, akkor a "downside", sok az iszákos, fényes nappal. Látszik, hogy az alkoholizmus komoly gond. A kéregető gyerekeknek és a nyugdíjasoknak itt pedig tényleg kell a segítség.

Chisinau utcáin is előfordul az, ami számos posztszovjet városban markánsan felismerhető jelenség, nevezetesen a "törvények felett állók" léte. Ezt az egyszerű látogató annyiban érzékelheti, hogy a maffiafilmekből ismert stílusban ennek megfelelő járművekkel közlekedő arcok döngetnek minden közlekedési szabálynak és más közlekedési szereplőnek fittyet hányva.

Chisinau látványosságai közül megemlítendő még a Diadalív, a Szent Teodor Konvent, a Víztorony, a Pushkin Múzeum, a Botanikus Kert, a Nemzeti Opera. Egy egészen különleges emlékmű az Afgán Háború Áldozatainak Emlékműve. Ez Afganisztán szovjet megszállásának (1979-1989)moldovai mementója, hiszen a szovjet csapatok sorai között rengeteg besorozott moldáv is életét vesztette az értelmetlen háborúban. 

Érdekes egy kicsit kutakodni arról, hogy mit írt az 1974-ben megjelent, stílszerűen vörös Szovjetunió útikönyv az akkor még Moldáv Szovjet Szocialista Köztársaságról 1974-ben. A kötet az egyébként nagyszerű tudástárként használható Panoráma sorozatban jelent meg, és egy nyolc fős szerzői munkaközösség követte el. A műnek van egy-két vicces része, például az elején a szállásokról, egyszerű turistaszállásokról azt írja, hogy olyan gyors és követhetetlen a fejlődés az egész Szovjetunióban, hogy gyakorlatilag nem lehet pontos információkat adni... Így aztán nem is ad... Az akkor hivatalosan Kisinyovnak hívott fővárosról Radó György írt, és "a szállodáról" beszél, ami azt sejteti, hogy az Intouriszt szállodája volt az egyetlen szálláslehetőség a városban a szovjet korban. Nem csoda, hogy mennyire hihetetlenül elmaradott a turizmus, holott ez egy eszményi ország az ökoturizmus, a borturizmus és a falusi turizmus számára.

Az ortodox egyház átíveli a nyelvi különbségeket, mert a moldáv/román nyelvet beszélő, az oroszajkú, sőt a török nyelvcsaládba tartozó gagauz nyelvet beszélő gagauzok is ortodox keresztények. Egy ortodox templom meglátogatása a gyönyörű ikonosztázok mellett ezért nyelvi szempontből is érdekes, három nyelv közös élete figyelhető meg.

Chisinau világának egyik meglepő furcsasága, hogy állítólag egész Európában itt a leggyorsabb az internet... Nem tudhato, hogy ez mennyire igaz, de a helyiek körében ez egy fixa idea.

A turista számára talán romantikusnak tűnő "békebeli" hangulat persze nem csupán a nyugodtabb élettempó, hanem sajnos a fejlődés hiányának, a gazdasági pangásnak is egyik következménye. A szegénységből való kilábalás még szinte kilátástalan. Kivándorlás, korrupció, oligarchák, számunkra is nagyon ismerős fogalmak egy bizoyos országból, amelyik éppen a miénk. A problémák egy része hasonló mint Magyarországon, csak sokkal súlyosabb mértékben jelentkezik.

A legnehezebb helyzetben a nyugdíjasok vannak, hasonlóan a többi néhai szovjet tagköztársasághoz. Havi nyugdíjuk értéke 60-70 dollár körül van, a kiegészítő kenyérkereset, netán az ilyen utcai gyűjtögetés mindennapos jelenség. Egész életükbn keményen dolgoztak, ahogy a fáma szól, és idős napjaikra még nehezebb lett.

Vidéken szétestek a valamilyen szintű köteléket és biztonságot nyújtó kolhozok, a földeket szétosztották gépek és hitellehetőségek biztosítása nélkül. Itt nem létezik olyan, hogy "uniós agrártámogatás", minimálisak az elérhető fejlesztési források. Bizonyos termékek ugyan továbbra is lényegesen olcsóbbak, mint mondjuk Magyarországon, a magas rezsiköltségek viszont súlyosan érintik a nyugdíjasokat. Ez az az ország, ahol 1992-ben 30 alkalommal növekedett az áram és a többi energiahordozó ára, és nem éppen kis mértékben.

A moldovai állapotok annyiban hasonlítanak egy kicsit a néhány évtizeddel ezelőtti hazai viszonyokhoz, hogy a nagyon alacsony jövedelmek (általánosak a 100-200 dollár értékű havi keresetek) miatt elérhetetlennek tűnik a nyugat-európai életvitel, vagy akár a rendszeres nyugat-európai nyaralás. Az átlagkeresetek még Lukasenko Belaruszában is elérik már a 400 dollárt, Bulgáriában és Romániában, a legszegényebb EU tagállamokban pedig magabiztosan 3x meghaladják a moldáv szintet. Az átlag moldáv nézőpontjából tekintve "az Európa" még egy álom.   

A helyzetet jelentősen súlyosbítja az orosz gazdasági és politika zsarolás, illetve ennek egy egészen látványos, emblematikus értékű eseménye. "Mint ablakos tótnak a hanyattesés", annyira hiányzott Moldovának az orosz borembargó. 2005-ben Putyin, a kedves, azzal büntette meg Moldovát és vele együtt Grúziát, hogy a kellő politikai lojalitás hiánya miatt kitiltotta ezen országok borait Oroszországból. A moldáv borexport csupán 90 százaléka irányult korábban Oroszországba... Ez szinte akkora csapás volt a moldáv gazdaságra, mint a nagy szovjet gyümölcsfelvevő piac beszűkülése 1991-ben. Putyin tudja, hova kell csapkodni... Történt mondez akkor, amikor Moldovában egy oroszbarát kommunista utódpárt volt hatalmon... Még ők sem voltak eléggé nyaloncok, így hát egy szép nagy piaccal kevesebb... 

Mindezzel együtt ma is Moldova a világ huszonkettedik legnagyobb borexportőre. Ezek a borok bizony finomak! Szerintem egyetlen ország gazdasága sem függ ennyire a bortól, mint Moldováé. 

Moldova legégetőbb problémája épp ugyanaz mint a miénk, a kivándorlás. Ez egy gyönyörű ország, épp úgy, mint a miénk. Mégis óriási számban mennek külföldre dolgozni néhány évre, vagy akár örökre. Sokan ebben látják az egyetlen esélyét, hogy magasabb életminőséget, vagy a puszta fennmaradást biztosítsanak maguknak vagy családjuknak.

A csodaszép Moldova lakosságának csaknem egyharmada ment el külföldre dolgozni, vagy "örökre". Persze lehet ezt is kedvező színben beállítani, hiszen a külhonból hazaküldött pénz az otthon maradt családok boldogulását, tehát közvetve az ország javát szolgálja. Ugyanakkor a kivándorlás igen kemény szociológiai kérdéseket vet fel. Tömegesek a külföldi munka miatti "csonka" családok, az egy szülővel, vagy szülő nélkül, nagyszülőkkel, vagy valamilyen közösségi, esetenként egyházi keretekben nevelkedő gyerekek. Hiszen apuék a "világban dolgoznak". Egy generáció nő fel jelentős részben szinte szülők nélkül.

A Furiosnails nevű alternatív rendszerkritikus zenekar egyik számában összekapcsolja a moldáv útlevél kék színét és az ehhez kapcsolódó "feeling blue" szomorúságot. Kék, útlevél feliratú dobozokban ugrálnak benne az emberkék a chisinaui parkokban és utcákon. Egy állati jó klip.

A kivándorlás szakemberhiányt is okoz, hasonlóan Magyarországhoz, ahol egyes szakmákban már lasszóval kell fogni a hozzáértő szakembert. 

A másik alapvető gond a korrupció, illetve az oligarchikus gazdasági-politikai hatalom, mondjuk a kettő együtt. Az oligarcha fogalma a mi földoligarchás, udvaroncmédiacezáros világában nem szorul különösebb magyarázatra. Mindazonáltal Moldovában a helyzet még sokkal súlyosabb, mint amilyen irányba mi éppen haladunk.

A moldáv helyzetben a többi posztkommunista államhoz hasonlóan az az izgalmas, hogy miért éppen azok a bizonyos arcok lettek a legnagyobb oligarchák. A politikai, gazdasági, néhai kágébés titkosszolgálati összeköttetések, a vakszerencse, vagy a "jókor jó helyen". A függetlenség kivívása, a rendszerváltás és a privatizáció időszaka itt is igen "zavaros vízben halászósnak" viszonyult (a valaha közpénzen épített vagyontárgyak "felszámolása" például mekkora lehetőség a közvagyon magánvagyonná csatornázására), de a helyzet később sem javult számottevően.  Aztán jön a tyúk-tojás probléma, hogy a politika csinálja az oligarchákat, vagy az oligarchák csinálják a politikát.

A két legnagyobb oligarchát úgy hívják, hogy Vlad Plahotniuc és Vlad Filat. Ők a politikai életben is aktív szerepet játszanak, faramuci módon éppen egy "európabarát", elvben az Európai Unióhoz közeledést szorgalmazó pártban. Ezt a két oligarchát hozzák kapcsolatba azzal az egészen döbbenetes esettel, hogy 2014 őszén a moldáv GDP egynyolcadának megfelelő összeget (!) egyszerűen kiloptak a Nemzeti Bankból furcsa banki műveleteken keresztül. Ez az ország pénzügyi tartalékának tekintélyes része. A pénz valószínűleg Oroszországba került. A számlát az adófizetők állják.

A moldáv bankrendszer egyébként is gyaníthatóan gyanús, három bank jutott furcsán csődbe az említett eset után. A Forbes magazin elemzései szerint a moldáv bankrendszer átláthatatlan és még Kadhafi néhai líbiai diktátor pénzei is gyaníthatóan moldáv bankokon keresztül kerültek Európába. 

Ennél is izgalmasabb, hogy miképpen lehet az oligarchák csápjaitól megszabadulni, helyi vagy országos szinten egyaránt. Ha felidézhető az annak idején nagy sikert arató "Polip" című filmsorozat az olasz maffiáról, mely a magyar tévénézőket is szépen izgalomban tarthatta a kedd estéken néhány héten át, no, akkor elképzelhető, hogy milyen nagyságrendű a feladat. Bizony Cattani felügyelő munkája sem volt piskóta, de a moldovai "maffiaállam" viszonyai között még nehezebb dolga lenne. Lehetne egy új polipot forgatni Moldovában... A megoldás kulcsa persze a politikai akaratban és az ügyészség magatartásában rejlik, rejlene, csakúgy mint Moldovától két országgal nyugatabbra is.

A moldáv oligarchákhoz kapcsolódó legmeghökkentőbb sajtóhír talán az lehetett, hogy egy hongkongi bizniszben érdekelt moldáv üzletember, egy Dmitry Kaminskiy, 1 millió dollárt ajánlott fel annak az embernek, aki bárhol a világon eléri a 123 éves életkort (vitatott adatok szerint ennél hosszabb életutak is akadtak már egyébként). Dmitry szerint ez a felajánlás bizonyára arra bíztatja az embereket, hogy tovább éljenek...

A civil társadalom természetesen elkezdte önszerveződését az oligarchákkal szembeni fellépésre, hiszen Moldovában a korrupt és oligarchisztikus állapotok ellenére demokratikus intézményrendszer és aktív civil szféra létezik. A Dreptate si Adevar nevű, 2015-ben alakult mozgalom az elszámoltatás és a társadalmi igazságosság jegyében az oligarchákkal szembeni fellépést tűzte ki célul. Esélyeik nem feltétlenül bíztatóak, mert a legnagyobb oligarcha, Plahotniuc, a média jelentős részét is uralja, az oligarchák csápjai pedig mindenhova elérnek. A mozgalom reménysége az utca, az utci tüntetések ereje.

Moldovában már akad precedens az utca kormányt buktató erejére. 2009-ben az akkor már nyolc éve kormányzó oroszbarát, kommunista gyökerekkel rendelkező párt harmadszor  nyerte meg a választásokat, ezúttal igen gyanúsan, abszolut többséggel. Az ezt követő utcai lázadás során a kissé dühös emberek betörtek a parlamentbe és új válsztások kiírását követelték. Mindezt durva gumibotos megtorlás és tömeges letartóztatások követték, ami hatékonyan elidegenítette a szavazókat a győztes párttól. A káoszból nem volt már más kiút, mint a választások megismétlése, melyet a Voronyin vezette kommunisták ezúttal látványosan elvesztettek.

A 2009-ben hatalomra jutott, uniós orientációjú, európabarát irányzat viszont egyre mélyebbre süllyedt a korrupciós botrányok mocsarába, a háttérből a befolyásos oligarchák irányítanak. 2015-re gyakorlatilag megint arról szól a történet, hogy az utca dönti el, lehet -e váltást kieszközölni és az utcai tüntetők nyomása erősebb -e, mint az oligarchák mindenre kiterjedő hatalma.

A nyelvileg kettős, illetve hármas életet élő Moldovában a politikai életre is hat ez a választóvonal, bár nem ez az egyetlen, illetve a döntő faktor. Az oroszajkúak nagy része inkább húz az oroszbarát politikát előnyben részesítő pártokhoz, amoldáv/román anyanyelvűek jó része pedig inkább az európabarát pártok potenciális támogatója. A korrupciós botrányok azonban eléggé átrajzolták a képet.

Cseppet sem elhanyagolható módon nem egy, nem kettő moldávajkú, tehát kvázi románajkú moldávban felmerült a Romániához való csatlakozás gondolata, különösen 2007, azaz Románia Európai Unióhoz való csatlakozása után. Hiszen Moldova így juthatna be legegyszerűbben az Unióba, elérve ezzel a levegőt jelentő agrártámogatásokat és a szabad mozgást egész Európában. Mindezen hatalmas előnyök ellenére a társadalom többsége jelenleg nem támogatja a csatlakozás gondolatát. Az oroszajkúak egyenesen iszonnyal gondolhatnak erre a perspektívára, mert ez azt jelentené, hogy a deklaráltan kétnyelvű, két egyenrangú nemzetiség (illetve autonómiával rendelkező harmadik, a gagauz)államából egy kvázi kisebbségi helyzetbe kerülnének Romániában. 

A határok megváltoztatása egyébként is riasztó precedenst teremthetne, az orosz tiltakozás ki tudja mit indíthatnna el. Jobb lenne, ha ez az egyébként csodaszép állam szépen lassan magára találna és megszabadulna oligarcháitól.

Hab a tortán, hogy egy körülbelül Csongrád megye nagyságú terület, Transznisztria még 1992-ben elszakadt Moldovától egy oroszbarát klikk vezetésével, a még ott állomásozó orosz csapatok támogatásával. Ebben a szovjet idők hangulatát őrző rezervátumban, melynek fővárosa Tiraszpol, részben konzerválódtak az 1991 előtti viszonyok. Oroszország ingyen szállítja a gázt és anyagilag is támogatja a területet. Az "állam" függetlenségét semmilyen más állam nem ismeri el, az ott élők egy része Oroszországhoz csatlakozna, mint egy Kalinyingrádhoz hasonló enklávé. Ez a Dnyeszteren túli terület egyébként a két világháború között sem tartozott az akkor Besszarábia többi részét uraló Romániához, hanem a Szovjetunióhoz tartozott, ahova a többiek 1940-ben, a Molotov-Ribbentrop alkut követően kerültek.

A gyönyörű parkokban mindenesetre az emberek és a mókusok is egykedvű mélázgató nyugalommal várják, hogy az idő majd megoldja valahogyan a problémákat.

feltöltés alatt

vissza