Kapcsolat

globetrekker128@gmail.com

Montenegró

2015.06.26.

Montenegró

DOBRODOSLI

Montenegrói kedvencek

Montenegró, azaz a fekete hegyek országa, még szebben, szlávos átéléssel szólva bizony Crna Gora. Nem tudom, hogy a crnogorcok, vagy crnogorácok, mármint a derék montenegrinek mikor és honnan látják feketének a hegyeiket. Lehet, hogy ez egy kicsit meggyőződés kérdése. Az elnevezés egyébként valószínűsíthetően velencei eredetű, a  tizenötödik századtól honosodott meg és a környék hegyeit borító sötét erdőkre utalhat.

Az általános iskola hatodik osztályában egy nyugdíjas tanerő nénivel töltöttük a rajz fedőnevű órákat. A hegyeket mindig lilára kellett szinezni, mert a hegyek messziről mindig lilák...(valamilyen megfelelési kényszerből mindig a "háttérbe" toltuk a hegyeket, sohesem a "premierplánba"). No, ezt azért mégis a magyar általános iskolákban átélhető lazább traumák közé sorolnám, főleg az állandó sorakozgatással, iskolaköpennyel, egyenruhás rendezvényekkel és más hasonló oltárian kényszeres hülyeségelésekkel összevetve (nem is beszélve az olyan menzai meglepetésekről, mint az összeégetett kenyérdarabokkal megrakott tojáslebbencs vagy miféle leves). Nahát, nekem meg általában zöldek vagy szürkék a hegyek.

A fekete hegyek országában mégis mindegy, hogy milyen színűnek tűnnek a hegyek. A lényeg az, hogy lenyűgözőek. Aztán a fjordok, kanyonok, szurdokok, álomszigetek, szerpentinek... Csupa olyan szó, melyektől felpezsdül az utazó vére! Crna Gora (Montenegró) földjén szinte a kanyonokkal és szurdokokkal szabdalt hegyek ölében hullámzik a tenger, benne elszórt ékkövekként ható álomszigetekkel. Ezt a lírai gondolatot egyszerű prózára lefordítva az a tuti, milyen állati tökjó, hogy a tengerparton szinte rögtön vad hegyek vannak és megkapó szépségük egyszerre játszik a turiszt gondolataival.  

Még az igen szplínes csávó hírében álló Lord Byron is meghatódott  Montenegró természeti viszonyaitól. Ő is hasonló érzést fogalmazott meg, szerinte  a Föld születésekor itt lehetett a legszebb a föld és a tenger találkozása, az "encounter between land and sea".

Talán kevésbé közismert, én sem tudtam, hogy Európa legmélyebb kanyonja éppen itt van. A Tara, avagy másik nevén Drina folyó mentén fekvő 82 kilométer hosszú, 1300 méter mély természeti csoda egyben a második legmélyebb a maga nemében a bolygón. Fjordok? Nem csupán Norvégiában kadnak ám ilyenek. Bár nem gleccserek hozták létre, hanem folyóvölgyként indult, mégis a "legdélebbi" fjord címet viseli a Kotori/Risani/Tivati/Hercegnovi öblök kvartettje, "Adria fjordja". Esőerdő? Nem menni Dél-Amerika, itt is van. A Biogradska Gora egy igazi "szűz" őserdő, ilyen kevés maradt Európában. A sármosan csengő nevű Crkvice falu pedig Európa legcsapadékosabb pontja. 

A nehezebben megközelíthető, vadabb környéken jobban megmaradtak a hagyományos közösségek és szokások, mint az Adria más részein. A slavorum.com oldal szerint a szláv montenegróiak egy része még ma is tudja, hogy ő eredetileg melyik törzs tagja (mintha egy magyar tudná, hogy mondjuk a Megyer törzs tagjaként érkezett a Kárpát-medencébe!).

Hasonlóan hihetetlennek hangzik, hogy még élnek a vérbosszú és a hagyományos szokásjog maradványai, úgy mint Albánia elzártabb részein (ez valószínűleg már tényleg nem igaz, de azért jó megvillantani, hátha szájukban tőrrel rohangáló hegylakókat vizionál a vadromantikus turiszt). A balkáni vérbosszú eredetéről kicsit részletesebben írok ezen a honlapon az albániai leírásomban, bizonyára hasznos lehet megnézni (shameless self-promo).

A krsna slava nevű ortodox keresztény ünnep meg éppen még a kereszténység előtti időkből származik. Szép számmal élnek itt muzulmán albánok is, mint a a számos háznál látható albán lobogó is tanúsítja.

2014-ben egy iskolai tanulmányi kiránduláson, remek csapatban válogathattam ki montenegrói kedvenceimet, hiszen a legtöbbet látni és a legkevesebbet aludni nyilván osztálykirándulásokon lehet.

Lehet, hogy Montenegró lelke tényleg fent van az állítólagosan fekete hegyekben, nekem azonban mégis a tengerparti települések a kedvenceim. A NO1 a slágerlistámon Perast, a néhai jeles tengerészváros. 

A ma már csak néhány ezer állandó lakost számláló hajdani hajózási központban igen gyönyörű romantikus képzetet alakíthatunk ki a tengerészek életéről. Takaros házak, pazar paloták, hangulatos vendéglők, kávézók sorai mellett azt gondolhatja a vándor, hogy a tengerészek városa nem áll távol egy igazi paradicsomi helyszíntől.

Ez a jelenlegi, turistákat csalogató Perast azonban nem ad teljes képet az évszázadokkal ezelőtt sokkal nagyobb és jelentősebb városról. Perast tengerészei Európa legjobban edzett és legmegbízhatóbb szaktudású hajósai közé tartoztak. Tengerjáró hajók százai állomásoztak itt. Az 1300-as években gyakorlatilag önálló hatalomként létezett a település.

A cári időkben az orosz flotta tisztjei ide jártak kiképzésre, valószínűleg az itt felhalmozódott szaktudás és tapasztalat miatt. A tengerészképző intézményt az 1400-as években alapították és igen hosszú pályafutást élt meg.

Bács Gyula ma is nagy haszonnal forgatható, 1968-as Jugoszlávia útikönyve (a nagyszerű Panoráma sorozatban jelent meg) felsorol néhány jeles perasti hajóst. Petar Markovic, a lepantói csatában Don Juan d'Austria zászlóshajójának parancsnoka Perasztból származott. De innen érkezett Nagy Péter orosz cár flottájának egyik főparancsnoka, Martin Martinovic, vagy a cár balti flottájának admirálisa, Matija Zmajevac.

Perast vízparti vendéglői felől nézve két, a háttérrel együtt tündérszép szigetecske látszik a Kotori-öbölben. Az egyik, Sveti Djordje, azaz Szent György szigete egy bencés monostornak ad otthont és nem igazán látogatható. Néhány évszázadon át ez volt a jómódú perasztiak temetkezési helye is. Ha nem is juthat be az egyszerű vándor erre a szigetre, ott van gy másik festői sziget, ahonnan Sveti Djordje földjét is jobban szemlélheti és fotózhatja. Ez egy mesterséges alkotás, a Gospa od Skrpelja, azaz a Szirti Madonna szigete.

Egy kis szentély és egy múzeum áll itt Szirti Madonna tiszteletére. Miasszonyunk vízi sziklaállása minden évben egy kicsit tovább épül. Esztendőről esztendőre, június 22-én napnyugtakor újabb köveket engednek le a szigetnél, ezzel mintegy szimbolikusan tovább bővítve azt. 

A rituálé eredetét 1452-re tudták visszafonni a kutatók. Ekkor kezdődhetett a mesterséges sziget építése. Történt ugyanis, hogy peraszti halászok hajótörést szenvedtek, de szerencsésen megmenekültek egy sziklánál, ahol egy Madonnát és Jézust ábrázoló ikont találtak. 

A történet izgalmasabb változata szerint az ikont Sveti Djordje szigetének templomába vitték, ám a Madonna valahogyan visszatért a szirtre, aztán ez megtörtént még egyszer, aztán megint. Ebből megértették a perasztiak, hogy a szirti Madonna ott, a szirtnél szeretne egy szentélyt. A hálás halászok hozzáfogtak egy tágasabb sziget és egy templom kiépítéséhez. 

Rengeteg követ szállítottak ide a perasztiak. Ez nem volt azonban elég, ezért a tengeri ellenfeleiktől zsákmányolt hajókat kövekkel szépen megrakodva elsüllyesztették itt. Gospa od Skrpelja tehát részben hajókra épült.

A modern ráépítés csak egy-két követ jelent évente. A hagyomány azonban nem szakadhat meg, hiszen a perasztiak esküt tettek a Madonna segítségének meghálálására.

Kellemes élmény a köveken sétálni. Perast kikötőjéből hajócskák, inkább mondjuk úgy, nagyobbacska motorcsónakok járnak ide menetrend szerint. A szentély oldalában padokon mélázgatva lehet vizslatni a lenyűgöző öblöt és a szomszéd szigetet, meg persze a partokat.

"Adria fjordja", bár folyóvölgyből keletkezett és nem gleccserek hozták létre, festőiségében hasonlít az "oridzsi" norvég fjordokhoz. Két külső és két belső öbölből áll. Mintegy 20 kilométer mélyen nyúlik itt be a víz a szárazföld belseje felé, néhol csak 300 méter, máshol 6-7 kilométer szélességben.

A látványt és a friss tengeri szellőt legjobban talán hajókról (akár a menetrend szerint járó kompjáratokról), vagy a környező települések mellett fekvő hegyek kilátópontjairól lehet élvezni.

A védhető, biztonságos kikötési lehetőséget nyújtó öböl igen vonzóvá tette a területet a különböző hatalmak számára. A montenegrói föld története kissé nehezen áttekinthető, mert a mégoly kicsinynek látszó területet nem lehet egységesen kezelni. Egy időben akár több hatalom is jelen lehetett a fekete hegyek vidékén, egyes részek, városkák pedig de facto önállóságot is kivívhattak bizonyos időszakokban.

A teljesség igénye nélkül írva jártak itt az illírek, a görögök, a rómaiak, a bizánciak, az arabok, terjeszkedtek erre a szerb és bosnyák despoták, a török szultánok. A partvidék egy részét Velence uralta az 1400-as évektől az 1700-as évek végéig. Igyekeztek fennhatóságot szerezni errefelé a Habsburgok, a Kotori-öböl az Osztrák-Magyar Monarchia része volt. Létezett a Zeta nevű önálló állam a középkorban, az 1800-as évektől pedig a terület egy részén működött egy önálló Montenegrói Fejedelemség, mely 1910 és 1918, Nikita király uralkodása alatt, már királyság. Közlekedésfanok figyelmébe, ebben az államban vitték először motoros autón a postát és indítottak menetrend szerinti távolsági buszt (1903-ban, Podgorica és Cetinje között).

1918-tól a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság jelenti az államhatalmat, mely 1929-től Jugoszlávia néven királydiktatúrát, majd a második világháború után kommunista diktatúrát hoz. Jugoszlávia szétesése, 1991 után egy ideig Szerbia és Montenegró egy országot alkot. 2006-ban kiáltják ki az új, független Montenegró államát.

Míg Perast inkább nosztalgikus hangulatot kelt, a mai nyüzsgő kulturális központ Budva városa, másik kedvencem a montenegrói tengerparton. Nem mintha Budva nem lenne történelmi város, hiszen már 2600 éve is település állt itt. Az óváros kellemes történelmi séta célja lehet, a lényeg itt mégis a strandokon zajló nyüzsgő élet. A városka körüli 17 plázson nyáron akár félmillió nyaraló is vidámkodhat, miközben Budva állandó lakosainak száma szűk 15 000. A strandok egy része "kék zászlós".

Az évenként rendezett grandiózus események közül is kiemelkedik a Sea Dance Festival nevű dzsámbori, az adriai sellőébresztő "száundpárti". A tengerparti "zenés-táncos rendezvény" bizonyára egyetlen sellőt sem hagy hidegen, hiszen több százezernyi ember bulija igen erőteljes hang-és látványélmény lehet. 

Budva közelében fekszik Sveti Stefan szigete, egy elhagyott halászfaluből kialakított álomnyaralózós sziget. Slágergyanús szelfiháttér egyéneknek, csoportoknak, osztályoknak.

Kotor városa is kdvenceim közé tartozik. Ez a városka a Lovcen 1700 méter magasra nyúló hegyeinek előterében fekszik. Erődítményei, sőt a belváros egy része is a magasba kúszik.

Kotor belvárosában egyszerre hívnak sétára a nyugati keresztény és a keleti keresztény kultúra egymásnak kontrasztot adó emlékei. Bizánci, román, gótikus, reneszánsz, barokk épületek randevúznak itt egymással. A legerősebb nyomokat talán az 1420-1797 közötti velencei uralom és az Osztrák-Magyar Monarchia fennhatósága hagyta.

A legkedvesebb épület talán a Szent Lukács-templom. Itt érdemes belül is eltölteni egy kis időt. Az ortodox templomocska tényleg egy kicsit időkapszulás hangulatú, belül főleg. 1195-ben emelték.

A lazább séta a belvárosban közelről láttatja a történelmi épületeket és érezteti a történelmi levegőt. A kevésbé táposoknak való túra a várfalról, felülnézetből mutatja meg ugyanezt.

A fiatalabb épületek közül a Tengerészeti Múzeum, a Zeneiskola, a Városi Múzeum házait is útba lehet ejteni. Az utcákon szinte "Monarchia levegő" van, ha valaki elképzel egy ilyet.

Az 1300-as években a mi I. (Nagy) Lajos királyunk is kiterjesztette ide fennhatóságát. Ezt követően a kotori közösség mind a magyar, mind a szerb és a bosnyák uralkodóktól isfüggetleníteni tudta magát egy jó harminc évre, mielőtt a mintegy 380 évnyi velencei uralom (háttérben oszmán-török fenyegetéssel) megkezdődött 1420-ban.

Szerintem egyetlen útikönyv és idegenvezető, tájékoztató brosúra, népszerűsítő honlap sem hagyja ki azt az obligát mondatot, hogy a kotori Szent Tripun székesegyház néhány, egészen pontosan hat évvel idősebb, mint a párizsi Notre Dame (és persze szebb is, illetve egyre szebbnek tűnik, mint az idősödő bor.

A székesegyház kívülről inkább román, belülről inkább gótikus jegyeket mutat.

Az eddig tárgyalt három kisváros mind "felkapott", a turisztok özöne nyáron egészen ellepheti őket. Ezzel szemben a hasonló méretű Risan nem dacol népességének 10x-20x megsokszorozott idénylakossággal, megkövült crnogorec nyugalomban töltögeti napjait. Pedig itt is van látnivaló, főleg annak, aki rajong a római mozaikokért.

Igaz, hogy az itt feltárt második századi római patrícius villa mozaikjai közül igazából szinte csak egy látványosabb van, de ezt óriási szenzáciként tárják a turisták elé. Annyiban jogos ez, hogy ez a mozaik szinte az egyetlen olyan  épen maradt mozaik, mely Hipnos istent, az álom urát ábrázolja. Az egyetlen mozaikról nekem meg csak egyetlen, példamutatóan elrontott fotót sikerült összeügyetlenkednem, így javaslom, mindenki szépen menjen el és nézze meg maga.

Ha valaki tényleg tűzbe jön ezektől a mozaikoktól, annak  viszont az a tuti tippem, hogy induljon gyorsan Tunéziába. Ott akár Tunisz múzeumaiban, vagy szabd téren, a lerombolt pun Karthago helyére épült római város emlékeinél százasával láthat szebbnél szebb mozaikokat a kiállítási tereken és a raktárakban is (erről lásd tunéziai tollfuttatásomat ezen a honlapon, Tunézia a jázminos forradalom előtt és után címmel).

Ha viszont valakit untatnak a mozaikok, akkor nézegetheti a körülöttük csatangoló teknőcöket.

Ennyi természeti szépségekben való gyönyörkődés, történelmi séta és hajózás, kultúra után akár megkérdezhető, hogy Montenegróba azért fürödni is klassz, nem de ugye, ha már ott a tenger. Milyen a montenegrói plázs?

Sutomore, Petrovac na Moru, Milocer, Tivat, Bar, Ulcinj mind népszerű fürdőhelyek. Ulcinj egy szép számmal is büszkélkedhet, itt van Európa egyik leghosszabb strandja, a Velika Plaza mintegy 12 kilométer hosszan nyúlik el. Milocer környéként több ezer évet megélt olajfák mellett lehet strandolni.

Ezek közül igazából csak Sutomore strandjáról tudok személyes élmény lapján nyilatkozni. Mennyiben más ez, mint az Adria északabbi partjai? Igen, kicsit vadabb, balkánibb bukéja van itt a strand környékének, nincsen talán annyira sziruposan agyoncivilizálva. Cserébe remek, nekünk "keletiesnek" számító csevápikat és más finomságokat lehet falatozni, sokat és olcsón.

A finom és bőséges lakomákért egyébként euróval fizetünk, mert itt ez a hivatalos fizetési eszköz. Ez azért erősen szürreális, mert egyébként Montenegró sem az eurozónának, sem az Európai Uniónak nem tagja, de eurót nem is készít. Sőt, semmilyen megállapodása sincs az EU-val az EU pénzének használatáról, a pénz különböző kétoldalú ügyletekkel kerül a délszláv államba. Nem kell túlbonyolítani a dolgokat (a "balkáni életérzésről" kicsit részletesebben írtam macedóniai leírásomban, bizonyára érdeklődésre tarthat számot az is :)).

Források:

www.slavorum.com

www.visit-montenegro.com

Bács Gyula Jugoszlávia, Panoráma Útikönyvek, Budapest, 1968

vissza