• .

    .

  • .

    .

  • .

    .

  • .

    .

  • .

    .

Omán

2015.06.20.

Omán

MARHABA

Az ománi varázslat, azaz a sztereotípiák leomlása

Furcsamód kedvelem azt a szót, hogy "valószínűtlen". Szeretem a spontán, váratlan történéseket, amikor nem az lesz, amit várnánk. Bejönnek a "senki nem számított a..." dolgok. Nos hát, manapság elég "valószínűtlen" eseménynek látszana, ha valaki azzal a kívánsággal indulna a piacra, hogy tömjént, mirhát és aranyat mustrálgasson és vásároljon. Bármennyire "valószínűtlen" legyen, hogy létezik olyan piac, ahol ezt a huszonegyedik században meg lehet tenni, mégis igaz. Mindez kivitelezhető Muscat mesebeli városában, Omán fővárosának bazárjában.

A messziről néző ember hajlamos összemosni az egy régióhoz tartozó országokat, főleg ha "aztán tényleg" távolibb vidékekről van szó. Az Arab-félsziget államai között is lehetnek hasonlóságok, szerintem viszont itt tényleg a hatalmas, elképesztő különbségekre érdemes felfigyelni.

Omán döbbenetesen látványos kontrasztot mutat szomszédaihoz képest, ha néhány alapvető tényezőt nézünk. Omán a hagyományok tiszteletének, őrzésének földje, ahol nincsenek felhőkarcolók, szemben a hipermodernitásból már-már sportot űző, csilivili Emirátusokkal. Omán az egyik leginkább befogadó, a maga

módján "multikulturális", toleráns állam, ahol a lakosság talán már több mint a harmada bevándorló. A szomszédban Szaúd-Arábia pedig a világ egyik legelzártabb országa. A mesés olajkincsből (is)élő Omán 10-15 hellyel előzi meg Magyarországot az egy főre jutó GDP listán, mondhatni hát, egy igen gazdag vidék. A szomszédos Jemen viszont a bolygó egyik legszegényebb országa, több mint 100 hellyel van mögöttünk, illetve még messzebb Ománhoz képest.

Tudni illik, mi illik, de itt nagyon. A respekt, egymás tisztelete rendkívül fontos az ománi kultúrában. Ez az ország azon kevés állam egyike, ahol erősen bűncselekménynek számít csúnyát mondani a másikra, a másiknak. Olyat mondani valakire, hogy "disznó", pedig egyenesen főbenjáró bűn lenne, ha ezt elkövetnék, csak hát itt nem követik el.

A sok-sok kis elgondolkodtató, vagy akár megdöbbentő furcsaságot keretbe foglalja egy nagy különlegesség. Az esti fényekben mesebelinek ható partok mentén 30-40 évvel ezelőtt egy teljesen más élet létezett. A mai mesésen gazdag, sokszínű, vendégváró GDP-élfighter helyén 1970-ben még egy másik világ járta. Omán akkor a világ egyik legelzártabb, középkori viszonyok között élő állama volt, ahol gyakorlatilag nem létezett turizmus, nem voltak hotelek, szállások. Megállt az idő. Aztán 1970-ben elkezdődött a bolygó egyik leggyorsabb és legdrámaibb változása.

Ma már hop on/hop off városnéző buszok, kiépített tengerparti biciklis útvonalak, bérelhető biciklik ( a helyi bubik) várják a kíváncsi turistákat.

Az időzítés igen fontos egy ománi utazás tervezésénél. Májustól itt egészen pokolivá kezd válni a klíma, jönnek a jó kis ötven és még több fokok... Októbertől áprilisig élvezhető csak igazán az ománi varázslat.

Ilyenkor is belenghet azért egy kis homokvihar. 2015 áprilisában, amikor ide érkeztem, éppen egy ilyen számumlehellet tépázta meg az Arab-félszigetet. Olyan fantörpikus jelenségeket produkált, hogy homokszemcséket fújtak be az épületekbe az egyébként omniprezens (jaj), azaz magyarul obligát légkondicionálók.

Az időjárás kegyetlenségéhez kapcsolódó apró történelmi adalék, hogy a helyi klíma hatása révén érdemelte ki a Maddening Island baljós nevet egy kicsiny sziget az ománi partok mentén. Az imperialista, törtető britek gyarmatosító felindulásukban egy jól hangzó "telegraph station" számára szemelték ki szigetet 1864-ben. Az állomás feladata az indiai gyarmati telepek felé irányuló kommunikáció elősegítése volt. A táviratozó főhadiszállás azonban még öt esztendőt sem élt meg, mert az itt állomásoztatott katonák és civilek sorra megőrültek a szó szoros értelmében tébolyító hőségtől és az elszigeteltségtől.

Az egyik első élmény, mely letaglozóan hat az ide érkező távoli vándorra, az a természeti körülmények, földrajzi viszonyok egészen megdöbbentő vadsága. A vízparti települések épületei között, előtt, mögött is zordon, kopár sziklák, kőhalmok emlékeztetnek rá, hogy milyen nehéz is itt életet teremteni. Moonscape viewing, aye. Pontosabban talán arra utalnak, hogy ilyen kemény feltételek között is sikerül emberi életet teremteni.

A holdbélien zordonbordon körülmények közötti látványos felvirágzást részben az olajvagyon feltárásának, részben egy ember felismerésének és víziójának köszönheti ez az ország. 

Omán államformája szerint abszolut monarchia, a függetlenség kivívása óta ugyanaz a dinasztia birtokolja a szultáni címet. A jelenlegi szultán, Quaboos bin-Said apja (szultánként) külföldi tanulmányokra küldte fiát Európa legnevesebb egyetemeire, többek között Oxfordba, hát hová máshova.

A lényeglátó, éleseszű fiú felismerte, hogy az otthoni viszonyok nagyon nincsenek rendben, és hazatérése után némi felkészülési időt követően szépen elmozdította apját a hatalomból. Történt mindez 1970-ben. Ekkor kezdetét vette a történelem egyik legizgalmasabb, ráadásul sikeresnek bizonyuló kísérlete, hogy néhány évtized alatt több évszázadnyi "elmaradottságot" sikerüljön behozni.

Mindehhez persze az olajvagyon kiaknázása biztosította az anyagi hátteret. Omán napi 900 000 hordónyi olajat termel ki. Gonoszdzsoki Dallasban irigységben sárgára válva dönti magába viszkijét.

Mindez azonban nem lenne elég. A rendkívül szerény külsejű, fellépésű és öltöködésű, kicsit egy szerzetesre emlékeztető habitusú Quaboos szultán bámulatosan bölcsen átgondolt víziót ültethetett a gyakorlatba, korlátlan hatalma birtokában. Az évszázadugrásos kísérlet sikere elsősorban az ő bölcsességének köszönhető, ezért Ománban széles körű elfogadottságnak és őszinte népszerűségnek örvend. 

Az ománi modell lényege az, kissé tömören és sarkítva összefoglalva, hogy a modernizációt mindenben a hagyományok tiszteletben tartásával és a hagyományokkal összeegyeztetve igyekeznek lebonyolítani.

Az "időugrásba" minden külső erőforrást, külföldi tudást is igyekeznek bevonni, a korábban teljesen elzárkozó földet megnyitották a külföldről betelepülők tömegei előtt (2014-es adatok szerint az Ománban élők körülbelül 40 százaléka 1970 után érkezett külföldi, aki állandó, vagy ideiglenes jelleggel letelepedett az országban). Van miért idejönni, a fizetések mesések és nem nyírbálja meg őket holmi szja, azaz jövedelemadó, mert itt ilyen bizony nincsen.

Alapelv, hogy minen különböző etnikai, vallási közösség tiszteletben tartja a többi szokásait, hagyományait. Ez egészen szélesen értelmezendő. Az arab, "őslakos" omániak nagy része az iszlám ibádi irányzatának híve (ez az irányzat szinte csak Ománra korlátozódik). Élnek viszont siíták is Ománban. Egyik közösségük Mutrah városában úgy kíván élni, hogy lakóhelyükön viszonylag zártan, elszigetelten lehessenek. Ezt is lehet, az al-Lawatiya negyed bejáratára ki van írva, hogy aki nem itt lakik, az legyen kedves nem bejönni. Ezt a többiek "respektálják". Az európai expatek és családjaik ugyanakkor gyakorlatilag ugyanúgy élhetnek, mintha mondjuk Spanolországban lennénk, akár a strandon is (egy pici megszorítással, ez az alkoholfogyasztás szabályozottsága. 

A hagyományok tisztelete például abban is megnyilvánul, hogy nem épülhetnek nyugatot majmoló felhőkarcolók, az épületek nem lehetnek magasabbak egy bizonyos méretnél. Így Muscat szerencsésen megúszta, hogy a Manhattan borzalmát kopírozó Sao Paolo sorsára jusson. Ezzel szerintem határozottan jól járt. Igaz, így akkor itt nem lehet állatmagos toronytetőn tízezer forintos árú csészényi kávét inni, mint a szomszédos Dubai megfelelú helyén. Mindenkinek a magáét.

Vannak olyan "védett" azakmák, melyeket csak "őslakos" ománi végezhet. Ilyen pédául a taxis. Mivel az üzemanyag relatív olcsósága és az "agyunkra ment a jólét" miatt gyakorlatilag nincsen tömegközlekedés, mindenki taxival vagy saját autóval jár.

A turiszt is jó eséllyel igénybe veszi majd egy dishdasha nevű ruhába, azaz igazi old school ománi férfiköpenybe burkolózó és papucsban vagy szandálban csoszogó oltári nyugodt ománi taxis szolgáltatásait. Az elképesztő mértékben megugrott életszínvonal és a lendületes technikai modernizáció ellenére, ahol csak lehet, a hagyományos a kedvelt, a népszerű, így például az öltözködésben. A hivatalos politika is ezt erősíti. Az egészen kiszámítottan lassú arabus mozgás és a tankönyvszerű csoszogás megfigyelésére kiválóan alkalmasak a taxistandokon beszélgető dishdasás taxisok. Az omániak tulajdonképpen csak akkor gyorsulnak fel hiperhiggadt lassúságukból, ha kormány mögé ülnek. Ott viszont aztán kitesznek magukért, itt igen sikk a padlógáz/padlófék reckless driving, de legalábbis a száguldás a soksávos autópályákon, A kevesebb sávos vidéki utakon ez azért kissé veszélyesebb.

A nők is vígan vezetnek, ellentétben a szomszédos Szaúd-arábiával, ahol minden hónapban majdnem megszűnik ez a tabu, de mindig csak majdnem. Egyébként a szaudi nők is gyakran átülnek a volán mögé a katari vagy az ománi határon, ha férjük felvilágosultabb és megengedi ezt (ezt ománi ismerőseim mesélték). Otthon még mindig a korbácsolás vagy a kiközösítés réme fenyegeti a vezetni merő szaudi nőket, ha mondjuk feljelenti őket a szomszéd. Ománban egészen  tömeges a női vezetés, az esti imák után tömegesen ők furikázzák haza a mecsetekből a családot. Meglehetősen rámenősen, mondhatni agresszíven vezetnek egyébként és annyira imádnak dudálni, mintha legalábbis olaszok lennének.

Az "őslakosok", tehát az arab omániak hagyománykultusza ugyanakkor azzal jár együtt, hogy teljesen elfogadják és tisztelik a bevándorlók és a turisták különböző szokásait.

Mit is tesznek errefelé a turisták? A kulturális örökség és a természeti szépségek későbbiekben tárgyalandó sokfélesége mellett érdemes egy nem elhanyagolandó szempontot kiemelni. Omán nem csupán a propaganda szintjén, hanem ténylegesen is a bolygó egyik legbiztonságosabb országa. Lehet, hogy kicsit a felületes, messziről jött ember naivitásával idealizálom a képet, de talán sehol nem éreztem magamat annyira biztonságban, mint éppen Ománban.

Gyakorlatilag nincsen bűnözés. Ez önmagában is elég szürreális, hogy a bűncselekmények száma alig haladja meg a nullát. Még megdöbbentőbb ez akkor, ha azt is figyelembe vesszük, hogy itt olyan dolgok is bűncselekménynek számítanak, mint azt mondani valakire, hogy disznó. "Criticising the government is a serious crme", mondta egy Kenyából bevándorolt lány nekem Ománban, csak hát ez is egy olyan bűncselekmény, amit nem nagyon követ el senki, mert a government igyekszik kevés okot adni a kritikára. Omán abszolut monarchia az alkotmány értelmében, a szultán és kormányának hatalma megkérdőjelezhetetlen.

Az egzotikumra vágyó utazókat mágnesként vonzzák a keleti bazárok. A Mutrah Souk a bolygó egyik legrégebbi piaca. Mutrah egyfajta óvárosi részét jelenti Muscat metropoliszának. 

Akár a szukban, azaz a fedett bazárban, akár egy ománi otthonban előfordulhat, hogy a vendéget hagyományos ománi szokás szerint datolyával és karbamidos kávéval fogadják. Az ománi datolya íze felér a karbamiddal vadított kávé gyönyörűségével, no joke intended.

A datolya ma is az ománi mezőgazdaság egyik legfontosabb kiviteli cikke. Itt, az "őshazában" igazán ízletes bír lenni. Én nem nagyon szoktam sok mindent hozni külföldről, de Ománból hoztam datolyát, magjait még el is ültettem a somogyi birtok üvegházában (gyönyörű növény lett, de itt termés nélkül...).

A szuk bizonyára emlékezetes lehet bárkinek, akit tűzbe hoznak a textíliák, kelmék, ciók, régiségek, netán arany, mirha, tömjén. Engem leginkább az egyik bejáratnál levő hagyományos, múltat idéző kévéházi rész nyűgözött le.

Történész lélekkel érezve pedig mámorító az a tudat, hogy az arab világ legrégebbi működő bazárjában sétálgathat itt az utazó, ahonnan évszázadokkal ezelőtt a tömjént berakodták a karavánokról a szomszédos kikötőből Indiába és Kínába induló hajókra. Kicsit aladdinos bukéja van még annak, hogy belül nem nagyon jut be természetes fény. Régen lámpásokkal lehetett közlekedni és a szuk régi neve nem más, mint az, hogy sötétség.

A Muscat utcáit és Mutrah bazárját ellepő turisták egyik legérdekesebb fajtája a luxushajón érkező, tengerjáró vándor. A hatalmas óceánjárók kikötnek Muscat óvárosának, Mutrah partjainak kikötöjében. Ez a marina cseppet sem véletlenül Quaboos szultán nevét viseli. Itt nem ciki élő emberről elnevezni valamit, ha ő éppen a szultán. Az óriási, űszó luxushotelek utasai éppen a közkedvelt souk mellett léphetnek szilárd partra a vízi hánykolódás után.

Elnézegettem bazárban és a tengerparton néhány csoportot. Kicsit bátorító érzés volt, hogy a ránézésre 100 éves átlagos életkor azt jelzi, hogy lehet aktívan élni akár 150 éves korig is. A hajók többségében nyugdíjas utasai igazából azokból a szerencsésebb európai és észak-amerikai államokból kerülnek ki, ahol a hosszú-hosszú munkával töltött évek után egy viszonylag hosszú időszak jut az élet élvezetére és a világ felfedezésére is.

Nem bátor dolog vízre szállni bő 95 évesen? A siker fejben dől el, hogy ki ne hagyjam az orbitális közhelyt. De tényleg így van. Akár egymást átkarolva, egymást támogatva, vagy akár támaszkodó járókával, de igen idős nénik és bácsik bizony sétálnak itt egyet a parton 40 fokban, bejárják a bazárt és magukra vizet locsolva értékelik az élményt.

Persze vannak fiatalabb utasok is, de kevesebben. A hajón alszanak, másnap talán már Dubai felhőkarcolói között keresik a világ legdrágább kávéját. A hajókon minden elképzelhető szórakoztatási forma létezik, pesze még olyan "holdfényest" jellegú programok is, mint nálunk annak idején a szakszerveeti üdülőkben. Ez ám az élet, nem ám a mérgező tévénézés!

A luxushajós turizmus óriásit dob az ománi idegenforgalom volumenén. Egy ilyen gigantikus tévézéskiváltó monstrumról egyenként akár több száz, vagy akár több ezer turista léphet partra egy jóízű vásárlásra, eszem-iszomra (melyhez persze némi városnézés is társul).

A turisták a hop on/hop off buszokon is körbecirkálhatják Muscat városát és eljuthatnak számos látványossághoz. Ez egyben a legolcsóbb és főleg egyetlen buszos tömegközlekedési lehetőség az ománi fővárosban, mintegy potom 22 dolláros jegyért. Mutrah szukjától kezdve felkereshető innen a szultán által építtetett hatlamas nagymecset és a talán legérdekesebb kuriózium, az operaház is.

Quaboos bin-Said szultán rajongója a komolyzenének. Magánvagyonából megépíttette a Közel-Kelet első és legnagyobb oparaházát. A Nemzeti Operaház kívül és belül is kifinomult, igényes, gyönyörű épület. 

Az operába járás Muscatban tényleg bevett kulturális tevékenység az úgymond őslakosok és az expat betelepülők körében is. Az operakaland itt nem egy szűk réteg furcsa, culture vulture ("kékharisnya") szokása, hanem a főváros egyik legjellemzőbb kulturális tevékenysége. magyar szív dobbanhat, Muscat operájában időnként magyar előadók is fellépnek. 

Mit tesznek itt a külföldről betelepülők, magyarul az "expat" arcok? 

Az európai expat közösség egyik kedvelt negyedében található a Carguill étterem.

Az étterem hű tükre az itt élő közösségek sokszínűségének. Egy hoszú folyosóról különböző, dús növényekkel barátságossá tett szalonok fogadnak, ahol különböző gasztronómiai kultúrák ételei közül lehet választani. sikerült úgy vacsoráznom itt, hogy a mögöttünk levő asztaltól persze magyar beszéd üsse meg a fülemet. Mindenhol ott vagyunk.

Az expat negyeden átvágva légkondicionált Starbucks kávézókba, európai stílusú gyorséttermekbe, igényes kínálatú idegen-nyelvi könyvesboltokba botlottam. Különböző kétnyelvű iskolák tarkították a képet, többek között a British Council és az Alliance Francais iskolái.

Az utákat szegélyező nem kicsi házak kapujában általában kettő, de még inább három OPEC-barát, tehát batár nagy üzemanyagfaló terepjáró álldogál. Az OPEC-barát nagyszerű kifejezés egyébként egy Stephen King által használt kapcsolat és könyveinek élvezhetőbb oldalát példázza.

Az európai bevándorlók, vagy expat kitelepúlők, nevezzük őket bárhogyan, elsősorban a szellemi munkakörökben dolgoznak. Mérnökök, olajipari szakemberek, kereskedők, közgazdászok, orvosok és igen szép számban tanárok, akik az itteni iskolákban egyszerre taníthatnak egy osztályban 10-20 etnikumú gyereket mondjuk akár angolra. 

A másik nagyon jelentős számú csoportot az ázsiai "szubkontinensről" érkezők alkotják. Sri Lanka, India, Bangladesh, Nepál, Pakisztán munkavállalói közül tömegesen próbálnak itt hosszabb-rövidebb időre szerencsét az otthoninál jelentősen magasabb  fizetés és életszínvonal reményében.

 Sokan hosszabb időre megtelepednek, üzleteket nyitnak, vállakozásokat alapítanak. A "szubkontinens" bevándorlóinak egyik tipikus foglalkozása a varrodai munka. Mivel Ománban az "őslakos" arabok és az ázsiai expatek körében is a kézzel, "szabóilag" készült ruhák vannak divatban nemre és korra való tekintet nélkül, tömegesen működnek ilyen szabóságféle kis varrodák. Egészen szürrális élmény, ahogyan ezek egymás után sorakoznak például Mutrah utcácskáin. A népek szépen elmennek megvarratni a ruháikat.

Azt a hotelt, ahol én megszálltam Mutrah szukjától nem messze (Mutrah Hotel, Omán elsőként alapított szállodája), indiai menedzsment működtette. Az étterem menüjében is döntő részt foglaltak el az indiai konyha csemegéi. Egészen olyanok voltak a vacsorák, mintha kicsit keletebbre nyaltam volna meg a tíz ujjamat, mondjuk Goa, Mumbai vagy Delhi felé. 

A Fülöp-szigetekről is szép számmal jöttek Ománba dolgozni. Az Omani Airways stewardess állományának számos tagja, talán többsége filippinaszármazású hölgy.

Afrikából is sokan érkeznek. Couchsurfinges vendéglátóim közül két lány Kenyából érkezett, mindketten az oktatásban dolgoznak.

Az "expat" lét általában úgy kezdődik, hogy az Ománban munkát vállalni kívánó személyt egy "szponzor" meghívja, általában valamilyen pályáztatás, vagy hirdetés alapján, vagy akár ezek nélkül, egyszerű jelentkezés alapján. A szponzor intézi a residency visa nvű dokumentumot, ami munkavállalásra jogosít Ománban, ám nem ad állampolgárságot. A munkavállalás általában kettő évre kötött szerződéssel történik, aztán ezt lehet megújítani.

Ebben a rendszrben viszonylag széles kör kaphat lehetőséget arra, hogy Ománban munkavállalás céljából letelepüljön, és akár itt is maradjon. Ebben egy nagyon vonzó tényező az, hogy Ománban nem létezik olyan, hogy jövedelemadó, a kicsi understatement ízével fogalmazva versenyképesnek nevezhető fizetések gyakorlatilag adómentesek (bár biztosítási járulékok léteznek).

Az állampolgárság megszerzését ugyanakkor igyekszik korlátozni az ománi vezetés. Külföldiek néhány kijelölt területet kivéve nem lehetnek földtulajdonosok Ománban állampolgárság nélkül, ezt pedig legalább tíz, de inkább hosszabb itteni munka után lehet megkapni. 

Az egyes kultúrák egyik találkozási pontja a tengerpart. Expat és arabus apraja-nagyja jön ide a kellemesebb alkonyati órákban, ki-ki a maga módján pihenni. Talán a víz szélén kocogás a legegyetemesebb tevékenység. Sok európai expat olvas a parton, mert itt ráér, ha épp nem az Operaházba megy. Mindenki a mga ruházatában tengerpartozik, ez egy igazi multikulturális élmény. A Muscat baywatch látványhoz hozzátartiznak a fehér dishdashban, csoportosan sétálgató arab férfiak, a búvárruhafélében strandoló arab lányok, a mániákusan sportoló európaiak és a gyerek siserehadak, minden nációból.

A tengerparti hotelek bárjaiban kicsit lehet alkoholos koktélokhoz jutni, így a nem muzulmán expat társaság ezeket sem veti meg. Kenyai származású couchsurfing smerőseimmel a Tiki Bar nevű ilyen intézményben frissítettük fel a nem annyira hűvös muscati estéket. Ez talán a Hyatt szálló kertjében rejtőzött, nem zavarva Mohamed alkoholt kevésbé fogyasztó követőit.

Az expat kultúrkör és a hagyományos ománi világ egyik átfedési területe az oktatás. Ománban ingyenes az alap-és középfokú iskoláztatás, sőt mi több a felsőfokú is. Mindez úgy, hogy az állampolgárok számára nem csupán az itthoni, tehát mondjuk az 1986-ban alapított Quaboos University keretében végzett tanulmányokat, hanem a külföldi egyetemi kurzusok összes költségét is fizeti az ománi állam. Quaboos szultán víziójának egyik zseniális eleme, hogy a tudás köré épül. A tudást kell Ománba szívni, az omániakat pedig a legmagasabb szintű tudáshoz kell juttatni. Lehetséges tehát, hogy valaki a Stanford vagy a Harwad hallgatójaként az ománi állam költségén végezze el tanulmányait.

Az alap-és középfokú oktatásban divatosak a kétnyelvű iskolák. Ide az "őslakos" arab és az expat gyerekek is járnak, keverednek. Nem ritka egy osztályban 10-15 etnikum, akik bizonyos tantárgykat angolul vagy franciául tanulnak. Ezekben az iskolákban engeteg európai, illetve ausztrál, új-zélandi expat tanár dolgozik.

A tradicionális, vidéki Omán rengeteget változott az életkörülmények viszonylatában, mégis igen "old school" maradt a közösségi, családi élet területén.

Vidékre indulva láthatja a turiszt a "história" nyomait, a karavánutak kereszteződési pontjait, az itt emelt erődítményeket, a hagyományos művelésű oázisokat. 

Nizwa, ez a Hajar hegyeinek lábánál fekvő oázis már az iszlám előtti időkben, a hatodik században fontos kereskedelmi központ volt.

Ma kitűnő autópálya köti össze a mitegy másfél órányi autózásra fekvő fővárossal. Számos luxus színvonalú hotel várja a turistákat a vad, holdbéli tájből előbukkanó zöld településen.

Nizwa a datolyatermesztés központja Ománban. A datolyaültetvényeket más gyümölcsösök és óriási pálmaligetek váltogatják.

A karavánutaknak ezt a jelentős állomását 634-ben érte el az iszlám. Ekkkor kezdődött a város oktatási és vallási központként való felemelkedése.

Ibn Battuta lenyűgözve írt Nizwa gyümölcsöseiről és tiszta mecsetjeiről.

Nizwa erődjének meglátogatása felidézi a történelmi időket.

Az itt működő vallási iskola könyvtára, mondhatnánk olvasóterme egyszerű, de kényelemre törekvő.

A hagyományos helyet hagyományos öltözetben, hgyományos viselkedéssel látogatják a helyi, arab turisták is.

Nizwa egyik legfontosabb kultúrtörténeti érdekessége, hogy itt van a legnagyobb ománi falaj, azaz hagyományos öntözőrendszer központja.

Nizwa erődjében megtalálható a hagyományos öntözési rendszer magyarázatát szolgáló ábrák kiállítása.

A víz gyűjtőcsatornákban gyűlik össze, majd ezt osztja el a rendszer. Elsősorban a völgyekben feltörő föld alatti vízforrások éltető nedújét szállítják a csatornák. Ezek maguk is lehetnek igen mélyre ásottak, vagy futhatnak a hegyek oldalában. Nagy részükben szinte egész évben folyamatosan van víz. A falaj szó többes száma, az aflaj ezeknek a csatornáknak a rendszerére utal. 

A vízzel időszakosan megtelő természetes folyómedrek, a vádik medre viszont kissé szürreális módón időnként megegyezik az autóutak nyomvonalával. Nem véletlenül jár itt a többség azokkal az OPEC-barát terepjárókkal. Jó, hogy mi is azzal jöttünk Nizwa környékére. Még jobb, hogy a vádi most nincsen annyira tele vízzel.

Ebben a kétéltű útban van valami "baró" izgalmas, bár attól tartok, olyan óriási nagy vízmennyiség csak ritkán önti el a közlekedési útvonalat.

Wadi rider, öcsém.

A maga módján ez is "vadregényes", főleg amikor utána bemegyünk a vad sziklák közé.

A zöld szín ritka látvány az ománi vidéken, de azért jelen van az oázisoknál, az időszakosan megtelő wádiknál és persze az öntözési programoktól érintett területeken. Nem elfelejtendő, hogy van egy kakukktojás terület, a déli Salalah környéke, melyet az év egy részében oldalba kap a keletről érkező monszun. Ez a terület néhány hónapra dús növényzetű paradicsommá válik minden évben. 

Szerintem megkapó látvány, mármint ez a háttér, nyílván.

Egy falu az olajkincs feltárása előtt (balra) és után (jobbra).

Az arab omániak számára hagyományos ruházat persze itt vidéken is "alap", nem csupán a városban.

A tradicionális kultúra és a hagyományos összetartás része az is, hogy egy akár vidéki, akár városi esküvő általános a legalább 500-600 fős vendégsereg.

A "háttérben" élnek még a törzsi viszonyok is, legalábbis a hagyományos arab lakosság egy részében él még valamilyen törzsi hovatartozás tudata, legalább azon a szinten, hogy tudja, melyik törzsből származik. Egyes megfigyelők szerint a látványos ománi béke egyik ok az, hogy " a szultán búsásan fizet a törzsi vezetőknek", hogy azok nyugton maradjanak és elismerjék a hatalmát. A hetvenes években jó eséllyel tényleg ez történhetett.

Irány a Jebel Shams, azaz az ománi "Grand Canyon", a farkasétvágyú kecskék földje.

A hatalmas szurdokvölgy mindenféle kultúrájú és vallású ománlakók kedvenc piknikező helye.

A dzsinnek is bizonyára ide járnak piknikezni.

Az arab világban igen elterjedt a dzsinnekben, ezekben a szellemlényekben való hit. Én azt gondoltam, hogy a dzsinnek a nagy sivatagi térben cikáznak a homokdűnék között, illetve vad és félreeső helyeken lakoznak. Nos, amennyire kutakodtam, a maghrebiek és az omániak is inább a vizes helyek közelébe, tehát kutakhoz, folyókhoz, csapokhoz, mosogatókhoz (!!!!!) aszociálják ezeket a kis szellemeket, mondván, ők a víz közelségét kedvelik.

Ki mit szól az ilyen piknikeken az alkoholhoz? Mohamed nem szerette az iszákosokat és ennek megfelelő útmutatásokat adott követőinek. Ománban mégis akad azonban kiskapu. Speciális voucher beszerzése esetén lehet kijelölt helyen alkoholt vásárolni. Alkoholtartalmú termékek vásárlására csak az illető jövedelmének egy bizonyos százalékát lehet fordítani.

Az egyik legérthetetlenebb "omanikum" talán az, hogy az alkohol korlátozása miatt óriási mértékben fogyasztott szénsavas üdítőitalok közül melyik is a legnépszerűbb. nem, nem valami hazai brand, mint nekünk a Márka (Márka szőlő rulez!) vagy abambi, ha ilyen még vagy már létezik. Nem, nem is Coca-cola vagy valami olyan, ami iható és körülbelül az egész bolygón népszerű. Nem, ománban minden földek és idők legrémületesebb üdítője, a Mountain Dew a legnépszerűbb és legkeresettebb ital... Ha csak mesélik, nem hittem volna én sem...

A piknikezők általában egy jót vadkempingeznek itt, mert a sátor jelenti a szálláslehetőséget. a hely nem csupán azért népszerű, mert nincs is jobb, mintha hegyik kecskék döfködik a sátor oldalát. A kanyon mellett bő 10-15 fokkal mindig hűvösebb van, mint mondjuk Muscatban. Ha nyáron mondjuk 45 fok van a fővárosban, akkor itt jóleső 25-30 fokben lehet egy gázrezsóval kempingelni. A hazai camping fílinghez képest itt egy óriási előny, hogy nincsenek szúnyogok.

Itt van Omán legmagasabb pontja a kanyon mellett. A Jebel Shams a Nap hegyét jelenti, mert logikusan a legmagasabb bércet érintik meg először a napsugarak. A kanyon környékén kijelölt útvonalakon hegyi túrázózni, trekkingelni is lehet.

A sziklák urai, a földkerekség legfalánkabb állatai. A "farkasétvágy" egy igen lírai kifejezés, a realisztikusabb hozzáállás a "kecskeétvágy" lenne. Még az autók kárpitját is megeszik, ha óvatlanul nyitva marad egy ajtó.

Nem tudom, hogy a kecskék mennyire vették észre, hogy az olajnak hála, Ománból a bolygó egyik leggazdagabb állama lett. De mi lesz az olaj után, hogyan készülnek erre? Gyakran hallható az a felületes feltételezés, hogy az öböl-menti olajállamok két kézzel szórják az olajvagyont és majd jól visszasüllyednek a középkorba, ha az olaj elfogy.

A kérdésfeltevés egyik része persze a "mikor fogy el" kérdése. Az általános iskolából rémlik valami olyasmi, hogy elhangzottak ott az, hogy 30-40 éven belül kimerülnek az olajkészletek a bolygón. Úgy tűnik, hogy az olaj azért mésem akar elfogyni, új lelőhelyeket fedeznek fel és a régiek is jól tartják magukat. Gonoszdzsoki is nyugton lehet Dallasban és az öböl mentén sem.

Mindezzel együtt, az öböl-menti államok komolyan készülnek az olajkészletek csökkenésére. Dubai legmeglepőbb beruházásainak jelentős része sem azért zajlik, mert teljesen megőrültek, hanem mert ezek is részei a pénztőke vagy a befektetők vonzásának. Ott a nemzetközi pénzügyi közponntá fejlődés, vagy éppen a bolygó egyik legnagyobb légi utazási elosztóközpontjává válás a cél.

Ománban a hajógyártás az egyik fő húzóerő. az omániak a bolygó egyik legnagyobb hajóépítői. Szép bevételt hoznak az olyan hagyományos ágazatok is, mint a datolyatermesztés. A mezőgazdaságot nem hanyagolják el, hangsúlyosan fejlesztik. Felismerték a turizmus fontosságát, a semmiből építettek fel egy idegenforgalmi infrastruktúrát.  

A kecskéknek is izgalmasabb lett az élet a hetvenes évektől, hiszen a világ minden kontinenséről érkező bevándorlókból álló piknikközönséggel találkozhatnak. Talán sok minden kiderült már arról, hogy a külföldiek miért jönnek ide, a hegyi kecskék által lakott vad, sziklás vidékek és sivatagi homokdűnék földjére.

Egy igen ellentmondásos tényezőt éredemes külön megvizsgálni, ez pedig a good governance. A "jó kormányzás" egy európai, azt hiszem az uniós zsargonban született szakkifejezés. Jól kormányozni persze demokratikusan, a közösség érdekeit figyelembe véve, hatékonyan, korrupciótól mentesen, a szubszidiaritás elve alapján lehet.

A dolog úgymond "pikantériája", vagy legalábbis érdekessége, hogy a "good governance"szintjére vonatkozó vitatható, de azért sok szempontből mérvadó mérések alapján az öböl-menti olajállamok a topkategóriában tarolnak a jó kormányzást tekintve. Katar és az Egyesült Arab Emirátusok dobogós helyen szoktak büszkélkedni, Omán is jól muzsikál. Ezek az öböl-menti sztárok pedig nem éppen demokráciák. Omán az alkotmány alapján abszolut monarchia, tehát egyértelműen, jogilag deklaráltan abszolut diktatúra.

Hogyan kormányoznak "jól" ezek az államok, hasonlóan a legjobban kormányzottnak tartott észak-európai vagy nyugat-európai demokráciákhoz? A látszólag ellentmondásos kérdés kulcsa szerintem minden bizonnyal a szakértelem. Akár Katar, az Emirátusok, vagy Omán esetében a nem demokratikusan választott dinasztia, az uralkodók hatalma valóban megkérdőjelezhetetlen.

Az alsóbb szinteken (minden ez alatti szinten) viszont a szakértelem a vezetői kiválasztás döntő szempontja (vessük ezt mondjuk össze a hazai posztbolsevik/mégbolsevik viszonyokkal). Nem a "ki a jó elvtárs" szempontja számít, mert a szultánhoz való hűség evidencia. Nincsenek a különböző politikai csoportok vezetőihez kötödő tehetségtelen karrierudvaronc körök, mert ilyenek itt nem kellenek. A legkiválóbb szakemberekre van szükség, nem mamelukokra. Az ő kiválasztásuk igen alapos. Nem kerülhetnek mondjuk hűséges elvtársak a lakájmédiából diplomáciai posztokra úgy, hogy angolul sem tudnak rendesen, mint ahogy ez nálunk mondjuk megtörténhet.

A politikai alapú kontraszelekció üdítő hiánya már önmagában "jobb kormányzást" biztosít, ez elég egyértelműen bizonyítást nyer itt. Elég szürreális dolog lenne Ománban, hogy mondjuk az oktatási rendszer vagy bármely más stratégiailag fontos ágazat élére rendre egymás után "kikontraszelektálódjanak" a válogatottan legalkalmatlanabb káderek. Holott Omán ugye rendszer szintjén sokkal kevésbé demokratikus állam, mint mondjuk a miénk. Míg nálunk a kontraszelekció és a máig élő, sőt egyre brutálisabban visszatolakodó bolsevik mentalitás rombolja a demokratikus rendszerből fakadó elvi előnyöket, addig az öbölmentieknél az emberi tényező sokat javít a helyzeten.

Érdemes még megemlíteni, hogy a szakemberek anyagi megbecültsége is jóval erősebb. Mindez persze semmit nem von le a demokratikus struktúrák értékéből, de jelzi azt, hogy ezek léte még önmagában nem elég a "good governance" megvalósulásához, mert ismétlem,  az emberi tényező és a tudás értéke, megbecsülése legalább annyira fontosak lehetnek.  

Még egy, 2015-ben különösen aktuális kérdésre érdemes rávilágítani. A 2015 nyarán zajló óriási közel-keleti menekültáradat idején sokan emlegették, hogy a gazdag öböl-menti oljaállamok miért nem fogadnak be tömegesen menekülteket, miért Európára zúdul a menedéket kérők áradata. Nos, amennyire kutakodtam erről, illetve a helyiekkel és az itt élő expat muscatiakkal beszélgettem, kiderült, hogy Omán ténylegesen jelentős számú menekültet fogad be, elsősorban a polgárháború tépázta Jemenből. A jemeni menekülteket és háborús sérülteket ingyenesen látják el az ománi kórházakban.

Omán az egészen hihetetlen nyugalom és béke földje, egy egészen megnyugtató józanságot tapasztalhat meg itt az utazó.

Nos, hát akkor irány Omán, mindenkire ráfér egy jó kis beszélgetés egy tapasztalt hegyi kecskével.

Források:

www.omanitripper.com

www.omantourism.gov.om

www.timesofoman.com

vissza

Kapcsolat

globetrekker128@gmail.com