Kapcsolat

globetrekker128@gmail.com

Örményország

2015.06.02.

Örményország

BAREV


Egy finom narancsos türelemkávé (mert meg kell várnunk, míg a zacc letelepedik az ibrik aljára)? Netán egy zamatos erjesztett üdítő egyenesen egy tartálykocsiból? Esetleg egy Ararát brandy néhány év érlelés után? Ha némi bizalmatlansággal gondolnánk a kávé és a narancs kapcsolatára vagy a tartálykocsiban erjesztett frissítők szomjoltó hatására és nem szeretnénk ezeket kipróbálni, akkor bizony nem lennénk bátor utazók.

A kicsiny Örményország nem pusztán kulináris csemegéivel kényeztethet el bennünket. A Kaukázusról bátran állíthatom, hogy a földkerekség egyik legmegkapóbb szépségű hegysége. Az örmények jelenlegi államának kicsiny területe pedig látványos ellentétben áll az örmény nép hatalmas kulturális örökségével. Örményország hihetetlenül gazdag műemlékekben, képtárakban, történeti források kincsestáraiban.

Az egyszerű földi halandónak talán a Bambir együttes jut még eszébe Örményországról a narancsos kávén kívül. Ez a zenei formáció egy igazi őskövület, 1977 óta játszanak együtt folyamatosan. A frontemberek változatlanok, de a kevésbé frontos emberekből mintegy ötvenen fordultak meg az évtizedek során. A Bambir alternatív rockot játszó bandaként kezdte még a Szovjetunió idején. A vörös birodalomban igen egyedi képződménynek számítottak. A nyolcvanas években mellékesen megnyertek néhány népzenei fesztivált (!). A későbbi évtizedekben a rock és a folk mellett még számos zenei irányzat világában is szüretelgettek. Igazi ősoridzsi zenei megszállottak kompániája.

Örmény származású egyébként a System of a Down metálbanda egyik tagja, Serj Tankian is. Ha még olyan hajdan ikonikus alakokra is emlékszünk, mint Cher, aki nem más mint Cherilyn Sarkasian, netán André Agassi, akkor helyesen sejthetjük, hogy ők is örmény gyökerekkel rendelkeznek.

A sakk szerelmeseinek szívét bizonyára megdobogtatja, hogy itt iskolai tantárgyként is lehetőség van a játék izgalmaiban való elmélyülésre. Ha jól értettem, a lehet egyben muszájt is jelent, mert kötelező (ej, ha az öreg Csermanek János élne és ezt hallaná...)

Amennyiben mindez nem lenne elég, akkor álljon itt még néhány utalás a kulináris élvezetekre. Ha valaki egy igazi autentikus apricot fan, azaz a sárgabarack minden formájának látványa tűzbe hozza, akkor irány Jereván. A sárgabarack az örmények egyik kedvenc gyümölcse, bár a szőlőt sem vetik meg. Igazi régészeti szenzációként hatott emlékem szerint "a világ legrégebbi ismert borospincéjének és borkészítő helyének megtalálása" Areni környékén egy barlangban, valahol Örményország középső területein. Történt mindez néhány hónappal örmény-grúz túrám után, 2011-ben.

A bor mellett az Ararat brandy is fontos, még a diplomácia történetébe is bevonult. A "rossznyelvek" szerint a második világháború alatt Joszif Sztálin néhány rekesz örmény brandy ajándékával igyekezett "kedveskedni" az alkoholt cseppet sem megvető Winston Churchillnek. A még rosszabb nyelvek szerint a jaltai konferenciában is bőven folyt a közeli örmény szovjet tagköztársaságból hozott nedű, a még ennél is rosszabb nyelvek szerint pedig Churchill Jaltában egészen elképesztő mennyiségeket iszogatott a remek italból.

A kaukázusi népek a meglepetéseknek is értik a módját, ha ételről és italról van szó. A teát a fogaik közé tett cukorra öntik rá, az azeriek mindehhez még lekvárt tesznek a saját teájukba és a turisztokéba is, az örmények pedig kenyeret kínálnak a rizshez. Az örmények a nemzeti kenyér, a világörökség részének nyilvánított lavash nélkül igen kevés dolgot esznek. Jerevánban megkínáltak vele, az íze talán nem annyira különleges, de az igen, hogy a hagyományokat betratva valami föld alatt dizájnolt kemencékben sütik és elkészítése után legalább egy évig gond nélkül "eláll", magyarul jóízűen fogyasztható. 

 

Nem felejthetjük azt sem, hogy a kereszténység az örmények országában emelkedett először a hivatalos államvallás rangjára, pontosan 301-ben. (Tehát ez nem a Római Birodalomban történt először, mint néhányan gondolják, hiszen a birodalomban a keresztények szabad vallásgyakorlatát is csak 313-tól biztosítja Constantinus (és Licinius) milánói ediktuma, az "államvallássá" válás pedig még később történik. Egyébként nem meglepő módon a bethlehemi Születés Templomát fenntartó három keresztyén felekezet egyike az örmény egyház.

Az Etchimiadzin az egyik legrégibb templom és kolostor ebből a korszakból, de sajnos éppen felújítás alatt állt amikor örmény földön jártam. A talán legfestőibb Tatev kolostorába nem jutottam el, de egy képeslapot azért szereztem kilencedik századi épületéről és lenyűgöző környékéről. Ez emlékeztet rá, hogy Örményországba érdemes lenne visszamenni, kifogyhatatlan kulturális és történelmi értékeiből újra és újra felfedezni néhányat, megidézni a múltat. 

Időnként Grúzia és Etiópia is megjelenik a forrásokban mint az "igazi első" a keresztény államvallás tekintetében. Az általában elfogadott kronologizálás szerint viszont Etiópia esetében 325 körüli időpont, Grúziánál pedig 317 vagy 337 körülre datálható évszám valószínűsíthető, illetve ezeket tekintik általában mérvadónak.

Ha mindenáron szeretnénk egyszer életünkben látni a csodás Kaukázust, talán azt is gondolhatnánk, hogy elég csak a régió egyik posztszovjet államát felfedeznünk. Ez aztán botor dolog lenne ám! A három kaukázusi ország, Örményország, Grúzia és Azerbajdzsán teljesen más, bár nyilván a közös szovjet múlt és a még élő szovjet reflexek jelenthetnek néhány hasonló élményt.

Én mégis mindenképpen a különbségre helyezném a hangsúlyt. A három ország karaktere gyökeresen eltérő, a három főváros pedig tényleg látványosan különbözik és egészen más jellegű szépséget villant fel előttünk. Grúzia és Örményország között remek szárazföldi összeköttetés van, célszerű a két ország meglátogatását összekapcsolni. Azerbajdzsánt érdemes talán egy külön repülőúton a Budapestről induló fapados járattal felkeresni, annál is inkább mert a két ország között fennálló rendkívül ellenséges viszony miatt nem biztos, hogy egy örmény vízummal az útlevelünkben beengednek bennünket Azerbajdzsánba (ez fordítva is igaz). Grúziába nem kell vízum, az örmény vízum pedig egyszerű pénzbeszedés, a szárazföldi határokon is gyorsan pecsételnek egyet számunkra viszonylag alacsony díj megfizetése ellenében.

Grúziából a jó kis marshrutkákon, ezeken a többségükben Ford Transit márkájú kisbuszokon juthatunk át Örményországba. Az utazás közben valószínűleg megismerkedünk a grúz, örmény és orosz nyelvű szerelmes popszámok széles választékával (I love You grúzul Sikvaruli, örményül Sirum em kez, oroszol Já ljublju tyibjá, ezt biztos, hogy halljuk a marshrutkák rádiós vagy kazettás felhozatalában).

Ráeszmélhetünk arra is, hogy Forma-1 pilóta módjára vezetni nemcsak a Budapest/Kerepestarcsa GP keretében lehet, hanem a hegyi szerpentineken is.

A grúz, örmény és cirill írásrendszer ismerete is ajánlott, ha szeretnénk a marshrutkák feliratait is vígan betűzgetni és értelmezni. A három írásrendszer közül a cirill és a grúz viszonylag egyszerű, az örmény viszont igazi kemény dió, bár olyan szép, hogy Jereván legfontosabb sugárútja is az írás atyja, Mashtots nevét viseli. Az írás 2005-ben ünnepelte ezerhatszázadik születésnapját, ennek emlékére a betűk 39 szép nagy szobrot kaptak Arapan környékén. A kolosszális betűalakzatok valószínűleg ma is megcsodálhatóak arrafelé.

2010-ben még az volt a módi, hogy a marshrutka és sofőrje négy keréken, a gyalogosok gyalogosan kutyagolva kelnek át a határszakaszon, aztán bevárják egymást, ez minden bizonnyal ma is így van. 

Az út megkapó szakasza a határ után következik, Örményország északi tartománya, Lori erdőkben gazdag és csodásan szép. Látványos változás lesz, hogy a nyugati gyártmányú járművek eltünedeznek a szerpentineken és egyre nagyobb arányban bukkannak fel a szovjet kor és a kortárs orosz autóipar csodái. Ez szimbolikusan is jelzi, hogy a nagyon erősen nyugati orientációjú Grúziából a nagyon hűségesen oroszbarát Örményországba érkeztünk. Ha azt várjuk, hogy itt sokkal erősebben érezzük majd a szovjet műltat, mint a szomszédban a grúzoknál, akkor bizony nem kell csalódnunk.

Az út mellett gyönyörű lugasok, kellemes kávézók és teázók várják a látogatókat a gyorsan robogó hegyi patakok, folyók mellett. Bizonyára látható lesz majd, hogy a néhány száz méterenként felbukkanó "vulkanizálók" és összetákolt bódék azt jelzik, hogy a munkalehetőségek száma nem lehet túl magas az országban és ezek igazából kényszervállalkozások.

2010-ben nyáron látogattam meg Örményországot. A nyári Jereván, a főváros egyik legfontosabb látványossága pedig a zenélő szökőkutak látványos produkciója. Jereván, a rózsaszín város (ilyen ponken vulkáni anyagból van itt bőven szinte minden) az örmények szerint idősebb mint Róma, az öntudatosabbak szerint pontosan 29 évvel. A város főterén este kilenckor rendszeresen elkezdődő zenés vízishow az egyik legkellemesebb meglepetést jelentette számomra. Augusztus közepén a turiszt kedvére élvezhette ezt a pompás műsort, főleg ha már kellően elfáradt a történelmi és vallási emlékek megtekintésétől.

Az örmény főváros monumentális, vonalzóval tervezett főterén, a Galéria épülete előtti hatalmas szökőkút-rendszer terüetén előadott rendszeres vízizene egyben remek alkalmat kínál, hogy a város apraja-nagyjával találkozzunk.

Az esemény egy remek "people-watching" lehetőség.

Jereván lakosai este kitódulnak az utcákra, nem véletlenül, mert ez egy nagyon kellemes város tud lenni a központi területein, mondhatni a szovjet városépítészet vonalzós műveletei itt előnyükre fordultak. Rengeteg park, kávézó, sétány, kávézósétány (!) és persze olyan régi Soviet-style vidám park van itt, melyeken otthon már csak mosolygunk, de itt népszerűségük mégis töretlen.

A tágas terek és sétányok sokkal nagyobb helyet adnak az ilyen tömegezésnek, mint a hagyományos arculatát sokkal jobban megőrző grúz szomszédvár, Tbiliszi. Tbiliszi és Jereván két teljesen különböző módon gyünyörű főváros, mindenképpen érdemes mindkettőt látni, annyira eltérőek. A jereváni vízishow egészen különleges.

Más városok is felismerték a zene és a szökőkutak összekapcsolásában rejlő lehetőségeket, de ilyen hosszú, látványos és rengeteg különböző zenei stílust felvonultató zenei műsort kevés városban láthatunk. Így lásd kedves turiszt, nem elég Barcelonába elmenned, ide is el kell jönnöd. Legalábbis ha jól emlékszem, ebben a spanyol, hmm, katalán vároisban láttam még szívemnek eléggé kedves vízizenét, illetve a kirgiz fővárosban, Bishkekben.

Érdekes módon egyes felújítási lázban égő magyar városok is rábukkantak a vízizene lehetőségére. Éppen néhány héttel a kaukázusi út után, 2010 augusztus végén Kaposváron jártam az újjávarázsolt belvárosi részek átadását követő nagy partin és hát lám, igényes zenés vízishow látható már az egyik kaposvári szökőkútsornál is, úgy látszott több-kevesebb rendszerességgel. 

Kvasz, a tartálykocsis üdítő

Jereván néhány "meghökkentő mesék" jellegű furcsasággal is szolgálhat. Ej, csúnya dolog, hogy annyi műanyag palack fogy a mérhetetlen üdítőzés miatt, noha jelentős részük visszaváltható, de akkor is hát na... Kevés hazánkfia gondolna viszont arra, hogy tartálykocsiból is lehetne frissítő nedűket eladni és vásárolni. Némi megdöbbenésemre ez viszont korántsem lehetetlen...

Már Belaruszban felfigyeltem rá, hogy egyes forgalmasabb helyeken valami olyan guruló tartályokból vesznek valami italt az emberek, mint amilyeneket nálunk a traktorokhoz kötnek és faluhelyen szennyvizet szállítanak bennük, magyarul derítős tartályok. Nos, a néhai Szovjetunióban viszont megoldották, hogy üdítőitalt is lehet ilyen ehhez hasonló tartálykocsikban szállítani, hűteni és árusítani. Ezek lettek az úgynevezett Kvasz-tankok, azaz hagyományos Kvasz erjesztett italt szállító, hűtő és árusító tartálykocsik, melyek aztán elterjedtek szerte a néhai Szovjetunióban.

Belaruszban láttam ezekből jó nagyokat is, Grúziában és Örményországban kisebb, egytengelyes italutánfutókkal találkoztam. Tbilisziben csak egyet-kettőt fedeztem fel , talán csak olyan "ilyen is volt ám gyerekek" kurióziumként maradtak fenn mutatóba, ahogy a grúzok a szovjet múlt számos más elemétől is igen látványosan igyekeznek megszabadulni...

Jerevánban viszont sok szép Kvasz-tank sorakozik, főleg a piacok környékén. Már önmagában ez a tény, hogy erjesztett üdítőital, már igen érdekesen hangzik. Jerevánban eldöntöttem, hogy bármi lesz is, megkóstolom ezt a tartályos levet. Bár óvatosságból estére, közvetlenül az esti menedékhelyre érkezés előttre időzítettem a nagy kóstolás időpontját, hogy rosszullét esetén minden a helyén legyen. A tartályos üdítő aztán meglepően finomnak bizonyult, habár először csak kis műanyag pohárból ittam belőle valami elképesztően alacsony ár leperkálása után. Aztán a bátor gyerek másnp ivott korsóból is, mert vagy kicsi műanyag pohárba adja a kvaszmerő bábuska, vagy korsóba. Összesen talán kettő darab korsó volt a néninél, a tartálykocsihoz olyan instant mosogatóféle is tartozik, ahol felfelé felbuzog a víz és a néni egy kicsit belemártja :)

A kvász rendkívül jó szomjoltó hatású és isteni hideg, mert a tartálykocsira rákötnek valami hűtőberendezést is. Mint megtudtam, rozslisztből, rozskenyérből, esetleg rozskenyér-hulladékból készül :). Már az ókori rómaiak is ittak valami ilyesmit, tehát "erjesztett kenyeret".

Valaki elmagyarázta nekem, hogy az erjesztett rozslé úgy készül, mintha kovászos uborkát csinálnánk, csak kenyérrel..Mivel rengeteg falun töltött hétvége és falusi nyaralózás dacára sem vagyok túlzottan nagy spiller az ilyen tevékenységekben, sőt gyakran a lekvárfőzésből is kimaradok vagy csak a magozást bízzák rám, így hát én nem értem egészen tisztán ezt a műveletet. Az biztosnak látszik, hogy rozsvalami, forró víz, cukor, kis mazsola és élesztő kovász kell a tartályléhez, mely állítólag házilag is elővarázsolható, sőt üvegbe is lehet tenni, ha épp nincsen otthon tartálykocsi. A fáma szerint tonizáló hatása is van, mások szerint olyan jót tesz kedves egészségünknek, mint a kumisz. Hát egészségünkre!

Az örmény főváros meglátogatása néhány komoly kihívást is jelent az általában többé-kevésbé gyanútlan utazó számára. A cseles betűkkel való ismerkedés mellett a kaukázusi közlekedési virtus megszokása az egyik feladat. A Kaukázusban az autó valahogy a macsó öntudat kibontakozásának kiváló területe.

Grúziában talán még törekednek egy kicsit a sofőrök a szabályok betartására, Örményországban aztán már teljesen az erősebb haladásának joga érvényesül. Mindennapos, hogy ha zöld a jelzés a gyalogosnak, akkor az egyébként pirosban járó autós teljes lelki nyugalommal átszáguld a zebrán és még csak nem is lassít. Komolyan ajánlott a "fokozott figyelem". A helyiek is elismerik, hogy itt gyakorlatilag semmilyen kultúrája nincs a közlekedési szabályok betartásának, egyesek szerint ez is olyan Soviet legacy, szovjet örökség.

A zebrán valószínűleg valamilyen szovjet autócsoda elől kell majd elugranunk, ez legnagyobb eséllyel egy fehér Lada Niva lesz, mert a járművek fele ilyen. Nagy kultusza van a Niváknál robosztusabb nagy batár terepjáróknak is. Még bőven láthatunk a farmotoros szovjet buszokból és a Zil rombolókból is, tiszta időutazás.

Ha megszoktuk a gátlástalan volgásnivás-batárdzsipes rémuralmat és rutinosan olvassuk a megjegyezhetetlennek tűnő örmény betűket, akkor lássuk hát mi látnivaló. Az egyetemes kultúra szempontjából is óriási jelentőségű hely a Matenadaran, ez a világviszonylatban is egyedülálló történelmi iratgyűjtemény.

Olyan kéziratok és nyomtatványok találhatók itt eredetiben vagy fordításban, melyekhez sok hasonló máshol eltűnt vagy elpusztult. Hatalmas kincset őriz a Matenadaran örmény, perzsa, arab, héber, hindi, görög és mindenféle más nyelvű iratokból. Magáért az épületért is érdemes elbandukolni a Mashtots Avenue végéig, ahol ezt a kulturális kincstárat találjuk. A sugárutat, mely egyébként a furfangos örmény írás atyjáról kapta nevét, a hangulat kedvéért is járd be turiszt. Minden háznak és parknak külön története van. 

Nagy szerencsémre privilegizált helyzetben lehettem, mert Anahit, a büszke fővárosban engem kalauzoló örmény lány meggyőzően sok történettel szolgált ahhoz, hogy még többet ismerjek meg ebből a kultúrából. Természetesen az Ararát konyakgyár, illetve a híres jereváni piaci csarnokok megtekintése sem maradhatott ki a repertoárból.

Érdemes nosztalgiázni egyet a nagyon "old school" témaparkokban. a szovjet korban éült "vidám parkok" itt örökifjú napjaikat élik, épp úgy, mint a bennük ücsörgő apraja-nagyja.

Jereván huszadik századi áttervezője elkényeztette a lakosokat a közösségi terek sokaságával. Modern térkísérletekben sincs hiány, az egyik legmókásabb a Lovers Park nevű tér-terepdizájn kísérlet, rengeteg látványelemmel. Romantikus nevéhez méltóan főleg tinédzserek beszélgetnek és zúgdohányoznak itt, gondolom azért, mert a szülők egy láverszpárk nevű helyre nem mennek be rajtakapni őket.

Kihagyhatatlan látnivaló a Cascade Complex nevű szovjet örökség. Eredetileg ez egy rettenetesen riasztó totálbrutál-megalomán szovjet alkotás volt, melyet Örményország Szovjetunióba való belépésének (bekényszerítésének) ötvenedik évfordulójára követtek el a hetvenes években. A vízhiányos Örményországban lépcsők százain át csobogott a víz állandóan lefelé a monumentum két oldalán, ezért Cascade a neve.

Szerencsére a függetlenség elnyerése után a vízpocsékolás megszűnt és ma virágágyások sorakoznak a betonmonstrum oldalán. Elég ügyesen egy művészeti központot nyitottak a brezsnyevi jelenség területén, így egy kicsit vállalhatóbb arculatot kapott ez a borzadály.

A helyiek így már kicsit szeretik is, talán azért mert állítólág úgy tájolták, hogy innen lehessen legszebben látni az Ararát panorámáját. Az örmények szent hegye egyébként a helyiek nagy fájdalmára ma Törökörszág területén található, Jerevánból csak a sziluettjében gyönyörködhetnek az örmények, tiszta időben. Én innen, talán 600 lépcső gyalogos leküzdése után sem láttam többet az Ararátból, mint néhány körvonalat. Nagyon szépen elkaptam viszont egy tiszta alkonyati pontot a Parajanov Múzeum melletti magaslatról, no onnan fenséges volt a híres hegy látványa.

A nagyobb csúcs mellett egy kisebb csúcsot is látnunk kellene (az Ararát kettős csúcsa hatalmas, a kerülete ha jól emlékszem több mint egy százas, mármint kilométerben, így nem csoda, hogy uralja Jereván egét).

Az ország területén található emblematikus helyek azonban legalább olyan fenségesek, mint az Ararát hegye. Ezek közül talán leginkább a gyönyörű Szevan-tavat és a partján fekvő szép templomokat, köztük a festői helyen fekvő Sevanavank kolostort kell kiemelni, vagy a mesésen megkapó, kilencedik században épült Tatev hegyi kolostort. Az alsó képen levő képeslapon ez látható, még drótos lift, helyi "lanovka" is vezet hozzá.

Szállás tekintetében sokat változott a helyzet 2010 óta. Akkor a booking foglaló oldal még nem sokat tudott mondani Jerevánról, ma viszont már itt is bőséges kínálatból választhatunk. Én két érdekes szállást próbáltam ki annak idején Jerevánban. Az egyik a jereváni egyetemi vendégház volt a Mashtots Avenue egy parkos szakaszán. Az egyetem itt szállásolja el prominens vendégeit, a szabad időszakokban pedig turistáknak is kiadja a szobákat. Kellemes hely.

Szerencsét próbáltam a legalacsonyabb árkategóriájú néhány euró/éjszaka költségű hostelek világában is. Ha pusztán fedelet szeretnénk a fejünk fölé, jók ezek. Az általam kipróbált hostel egy szovjet panelház valahányadik emeletén hostelnek berendezett nagyobbacska panellakás volt annak minden előnyével és hátrányával együtt. Egyébként az örmény vendégszeretet ezen a hiperolcsó helyen is tökéletesen működött.


vissza