TRAVELINSTEAD128

Moszkvai lapszemle

Oh, those Russians...Talán a BoneyM énekelte ezt? Igen, a raszputyinos nóta végén valaki felsóhajtott ezzel a mondattal. Többször tanultam egy kicsit oroszul, de talán csak a főnévragozás váltott ki belőlem némi sóhajtozást. Az orosz szavak ízét, hangzását kifejezetten izgalmasnak találtam. Milyen jól hangzik cipő gyanánt az, hogy bátyinki... Persze azért engem is meghökkentett, hogy csemádánnak lehet hívni a bőröndöt...

Különösen elbűvöltek a kedves állatmesék. Erősen elgondolkodtattak a "néplélekről", ahogyan ezt kissé tudálékosan mondani szokták. A "zsivotnije", azaz az állatok idétlenkedései igen figyelemre méltóak, bár már gyerekként úgy éreztem, hogy ezekkel a mesékkel van egy kis bibi. A Tyeremok című kaland például kifejezetten megdöbbentő. Hollywood szűrőin sem menne át, nem kifejezetten csak Szabados Péti szenzorai számára furcsa. Csókolom, hol a happy end? Olyan tragikus, morbid befejezése van, hogy ihaj... 

A történet lényege, hogy az erdei állatok közül az egyik elkezd egy "tyeremok" nevű vityillót építeni. Aztán sorban jönnek a többiek, liguská-kvákuská, zájcsik-pábegájcsik, meg mindenféle ilyen furcsa nevű állatszerzet és tovább építik a házat. A kulipintyó szépen elkészül, mire utolsónak jön "bálsoj medvegy" azaz egy nagy medve és szétrombolja a házat, amit a többiek nagy nehezen felépítettek. Hát nem morbid egy mese?

Aztán ott van az a répás mese is, amikor a bácsi szeretné kihúzni a föld alatt levő, hatalmasra megnőtt répát. Jön az egész család, aztán az összes szomszéd, utána mindenki a faluból, hogy segítsenek kihúzni a gigarépát. Az egyik változatban mintha kijönne a répa, csak elrepülnek a húzók...

Sok nyugat-európainak az orosz lélek és gondolkodás továbbra is rejtélyes maradt, ezen sok ezer oldalnyi orosz szépirodalom tüzetes tanulmányozása is vajmi keveset segíthet. A gondolkodás megértése pedig legalább olyan izgalmas, mint a nagyívű geostratégiai vázlatok vagy társadalomtörténeti fejtegetések boncolgatása. Pontosabban szólva ezek értelmetlenek egymás nélkül.

Márpedig Nyugat-Európának mindig szüksége lesz az orosz kapcsolatra, és nem pusztán a rengeteget hangoztatott energiahordozók miatt. Ritkán hangzik el, de az óriási kiterjedésű orosz erdőségek jelentik "Európa tüdejét". A klímaváltozás szempontjából is érdekes, hogyan érinti a folyamat Oroszországot.  Mindezen okos gondolatok után lássuk, mit értünk meg nehezen 2016-ban.

Mint régi AEROFLOT-fan, aki kedveli az olcsóságot és a megbízhatóságot, elég rendszeresen érintem Moszkva egyik nemzetközi repülőterét, Seremetyevót (ezt hívták a szovjet korban a magyar turisztok Semerreretyónak, a mellékhelyiségek alacsony számára utalva). Már ez a pici, de az utóbbi években látványosan fejlődő repülőtér is egy elég mély merítés, "inmerziós élmény" az orosz lélek rejtelmeit illetően. Legutóbb 2016 őszén, Kazahsztánba repülve, illetve onnan hazafelé átszállva ismerkedtem az aktuális orosz állapotokkal.

Minden egyes alkalommal egyre súlyosabbnak látszik ez a putyinmánia. A repülőtéri ajándékboltok kínálatának többsége már valahogyan az elnök kultuszához kapcsolódik. A ruháknál megkockáztatom, hogy masszív kilencven százalék az arány. A jégkorongozó és medve hátán lovagoló, "medvegelő" putyinok mellett megjelentek az elnök esztétikailag igen "megosztó" fizimiskájával díszített "Superman", "Save the world Number 1", "World saviour Number 1" polók és más csodák. Ezek közül is kiemelkedik az "oroszok ne féljetek, megvédelek benneteket" illetve a "Ha mindenki ellenünk, ő akkor is megvéd bennünket" feliratos putyinosdik. Ezeket az alkotásokat nem a turisták veszik meg, talán nem is nekik szánják. A külföldre utazó oroszok vesznek meg és húznak fel ilyeneket. A kultusz mértéke minden egyes moszkvai átutazásom alkalmával egyre elképesztőbb.

Még valamikor a kilencvenes években egy neves történész előadását hallgattam a különböző ex-szovjet blokk országok különböző rendszerváltó folymatairól. Az előadó Oroszországról csupán annyit jegyzett meg, hogy ott még néhány generáció erejéig csak az lesz a kérdés, hogy "jó cárunk van, vagy rossz cárunk." Ez a nagyon tudatosan, szabatosan felépített putyini "jó cár" közkép a biztonságot adó, minden fenyegetéstől megvédő atyuskáról meglepően "bejött".

Persze a putyini idők nagyobb stabilitása és biztonsága látványos kontrasztban áll a gyanús pedigréjű KGB vezető hatalomra jutását megelőző jelcini időkkel. A zavaros évek után pedig mindig szépnek tűnik valamiféle konszolidáció. No de azért mégis, egy ilyen atyuska-kultusz valahogy nekem elképzelhetetlen lenne bármilyen történelmi szituációban egy londoni, párizsi, amszterdami vagy akár egy budapesti  repülőtéren.

Az elnök kultuszához kapcslódó ajándéktárgyaknak ez a markánsan új, "minden ellenségtől védelmező szupermanusz atyuska" vonulata különösen megragadta a figyelmemet most, 2016-ban, amikor újra megjelent a retorikában a "hidegháború" szó. Tényleg újra nyakunkon egy "nagy nemzetközi elhidegülés", vagy csak  ebből a retorikából igyekszik profitálni az orosz vezetés? Kedvenc orosz csokoládéimat majszolgatva fellapoztam hát a seremetyevói tranzit sajtókínálatát. Az itt fellelhető német és orosz nyelvű lapok orosz viszonylatban valóban viszonylag "függetlennek" mondhatóak, így nem tartottam kizártnak, hogy kicsit okosabb leszek tőlük.

A Moskauer Deutsche Zeitung, a moszkvai német közösség lapja igényes, különböző nézőpontokat felvonultató, és bennfentes forrásokból származú háttérinformációkkal kiegészített cikkeivel megbízható forrásnak számít. Az aktuális októberi szám éppen az "új hidegháború" súlyosságát latolgatta. Éppen egy orosz szakértő nyilatkozik, aki szokásos "nagyobb a üstje, mint a lángja" hasonlat német variációjával vigasztal. Nagyon hihetőnek hangzik az az érvelés, hogy amíg a Kreml "elitjének", mondjuk inkább úgy nomenklatúrájának a java Nagy-Britanniába és az Egyesült Államokba küldi gyerekeit egyetemre, a "Frau" pedig Párizsba jár vásárolni hétvégén, a nyaralás pedig valahol Olaszországban vagy Spanyolországban lesz, addig nem kell annyira aggódni.

Mindezen meggyőző eszmefuttatás után a Moskauer Deutsche Zeitung cikkírója megemlíti, hogy egy bennfentes, Kremlben dolgozó forrás szerint éppen mostanában kapnak arra vonatkozó finom ajánlásokat a nomenklatúra tagjai, hogy ne nagyon küldjék gyerekeiket nyugati egyetemekre, hanem maradjanak ők csak szépen itthon...

A Le Courrier de Russie a repülőtéren is elérhető francia nyelvű moszkvai sajtótermék. Ez az orgánum nagyon ügyesen válogat a különleges és meghökkentő sztorikból is. Az éppen aktuális számban egy egészen elképesztő beszámolót találtam távoli orosz városról, ahol a tengerparti sétányon egy városvédő-műkedvelő közönség ügybuzgalmásból egyszercsak egyik napról a másikra megjelenik egy sebtében felhúzott Sztálin-szobor. Bizonytalankodtam, hogy ez most "true or fiction?", vajon egy novellát gondolok híradásnak, vagy mi lehet ez már.

Végül minden kétséget kizáróan egyértelművé vált, hogy ez egy igaz történet Oroszországból, 2016-ban. A szoborral szemben a helyi lakosok nem tettek panaszt, a hatóságok pedig nem tettek lépéseket. Nyilatkozik egy "járőkelő" a cikkben, azt mondja, az oroszok többsége azt gondolja, Sztálin "nagyobbá tett bennünket", és ez nekik a fontos. Mit mondana a geopolitikai elemző? "Az orosz gondolkodás mindig expanzív jellegű volt", satöbbi, persze...

A moszkvai lapok cikkeinek másik tanulsága, hogy a "nagyság" és az expanzió kultusza, az egzisztenciális biztonság érthető értékelése mellett mennyire erős a konformizmus. A hagyományosan konformista történelmi tradíciók és a mindenféle disszidens, nnkormista, "deviáns" szubkultúrákkal szembeni hatalmi intolerancia eredményez néhány furcsaságot.

Oroszhonban hatalmi szóval tiltott például az orosz hagyományokra és állambiztonságra nézve bizonyára észvesztően veszélyes "emós" szubkultúra és néhány más hasonló "idegenségnek" bélyegzett stílus. Mindez nem is váltott ki komolyabb felzúdulást. Az elnök növekvő hatalma ellen polgárpukkasztó módon templomi punkkoncerttel tiltakozó három punklány közül kettőt néhány évre  a ma is létező szibériai munkatáborokba küldött a "független" bíróság. Ez külföldön nagyobb szolidaritási hullámot váltott ki, mint otthon. Látványos kirakatperek keretében putyinellenes tüntetők sora jutott hasonló sorsra. Elképzelhető egy olyan lakóközösség, ahol azonnal "megszólás" tárgya, ha valaki nem ugyanolyan, mint a többiek.

Asztanában, a kazah fővárosban a hotelszoba televíziója elé menekültem időnként a kint üvöltő fagyos szelek elől, és belenéztem egy kicsit az orosz csatornák kibeszélős vitaműsoraiba. Akadtak köztük politikai műsorok, látványosan manipulatív, "alaphangot megadó" műsorvezetőkkel. A külpolitikai részekben megkapóan előjött a balti tematika, "mi együtt akarunk működni a baltiakkal, de ők soha nem hajlandóak velünk tárgyalni", mantrázta a műsorvezető egy hatalmas medve, egy óriásmatrijoska, vagy egy hordozórakéta képe előtt. Egyszer volt egy érdekes megszólalás, azt mondta egy bácsi, hogy a többi megszólaló gondoljon végre olyat is, amit Vlagyimir Putyin még nem mondott. Ha sok ilyen bácsi lesz, akkor talán kevesebb atyuskás póló fogy majd és a jó öreg hidegháborús reflexek is kevésbé kísértenek majd.