Kapcsolat

globetrekker128@gmail.com

Spanyolország (Andalúzia)

2015.06.21.

Spanyolország (Andalúzia)

BIENVENIDO

Quién no ha visto...

Az andalúz szenvedély

Spanyolországban bizony sokkal többet számít a regionalitás, mint Magyarországon. Hiába járt a vándor a buckalakók földjéhez hasonló vörös aragóniai tájakon, vagy a ködben uszó galíciai vidékeken, ettől még nem teljes az élmény, egyik tartomány meglátogatása sem pótolja egy másik élményét. Az én kedvencem azért mindig Andalúzia lesz. 2007-ben jártam be ezt az egyedülállóan varázslatos vidéket. 

Spanyolországban a mentalitásban és az azonosságtudatban is markánsabb a tartományi "provincializmus", vagy régiós szemlélet, helyi-vidéki öntudat, nevezzük bárminek is. Nálunk talán kissé erőltetett lenne igazi "baranyai" identitásról beszélni, vagy tipikus "tolnai" arcnak nevezni valakit, míg spanyolhonban ez kissé másképpen van. Az ünnepekben és a szokásokban is lényegesen mérvadóbbak a helyi hagyományok. Minden településnek akad aktívan tisztelt védőszentje, megvannak a saját legendái ls tradíciói, melyek gyakran fontosabbak a derék helyi polgároknak, mint az országos dzsámborik. 

Andalúzia azért talán az egyik leglátványosabb régió, mert rendkívül gazdag és sokrétű történelmi múlttal büszkélkedhet. A fönicíia, római, mór hatások, a keresztény, az iszlám és a zsidó kultúrkör izgalmas kapcsolatai és egymásra hatásai itt tényleg ámulatba ejtik az utazót. A vadregényes andalúz tájban különleges ékkövekként csillognak az egymástól egyébként megkapóan különböző, a maguk módján bámulatra méltó mór tradíciójú városok, Granada, Córdoba, Sevilla, Ronda. 

Granadában mintegy mementóként, a lüktető modern nagyvárostól és egyetemi központtól kissé elkülönülve, külön "bástyát", élő múzeumot alkotva áll büszkén az Alhambra, a mór korszak talán legfényesebb emléke, hátterében a Sierra Nevada gyönyörű havas sziluettjével. Az Alhambra belsejét egy magyar festő, Wágner Sándor is megfestette. Alkotása ma a marosvásárhelyi Kultúrpalotában látható és a mór idők hangulatát igyekszik felidézni (a festvény képe nem saját, forrása meldrian.eu)

Córdobában az egész települést áthatja a mór múlt, itt elveszhet az utazó az évszázadokkal előtti hangulat és egyfajta modern kényelem ötvezetének útvesztőjében, ha órákig, napokig járja a város kellemes, varázslatos hangulatú utcáit.


Sevilla egy eklektikus világváros,  világok találkozásának élő tanúsága és tanulsága. Az iszlám arabok ls a keresztény spanyolok küzdelmeinek és bonyolult kapcsolatainak emléktára. Egyben két másik világ, az európai Óvilág és az Amerikák Újvilágának találkozásához is kulcs ez a város. Innek indultak Kolombusz hajói, itt rakodták be Magellán rakományát. Mindehhez az izgalmas történelmi bukéhoz még sok-sok kis meglepetés, nem várt furcsa látnivaló is dukál, no és persze a Guadalquivir partjának nyugtató esti sétánya.


 Ronda, a cseppet sem csúnya, sziklára épült település egy egészen egyedi élmény. Ha lehet várost vadregényesnek nevezni, no akkor ez az. Ha falvakban keresi az utazó a vadregényest, akkor pedig hát itt Andalúziában, az Alpujarras vidékén eldugott, de festői falvacskák tartanak jogos igényt a vadregényes jelzőre, az őket körbeölelő tájjal együtt.

ű

"Quién no havisto Granada, no ha visto maravilla", szól a mondás. Aki nem látta Granadát, nem látott még csodálatosat. Mások Sevilla vagy Córdoba behelyettesítésével ismerik a mondást, tehát van egy kis andalúz rivalizálás.

Granada története nem az arabokkal kezdődött és a mai városban is csak egy szinte külső, mesebeli díszletként hat az Alhambra arab palotaegyüttese, ellentétben mondjuk Córdobával, ahol szinte az egész várost áthatja a mór múlt.

A környék érclelőhelyei már a Földközi-tenger nyugati medencéjében is aktív kereskedelmet folytató föníciaiakat, majd a görögöket is ide vonzották.  Aztán a római korban is állt már itt egy város, valahol a mai Albaicín helyén. A rómaiakat felváltó nyugati gótok államának pedig jelentős települése lett a mai Granada helyén fekvő Iliberis. Egy zsidó település is kialakult itt, Garnata-Alyehud, egyes magyarázatok szerint ebből a névből származik a mai Granada név is.

A terjeszkedő arabok 711-ben értek ide. Granada sokáig a Córdobai Kalifátus fennhatósága alá tartozott, bár a stratégiailag remek fekvésnek köszönhetpen időnként kissé önállósítani tudta magát. A berberek nagyon kényesek rá, hogy ők bizony nem rabok, hanem igazi berberek, így hangsúlyoznom kell, hogy például egy berber vezető, Zavi-bin Ziri vetzetésével olyannyira sikerült az önállóskodás valamikor a tizenegyedik században, hogy Granadai kalifátus néven önálló hatalmi központ jött létre. 

A berber dinasztia után az almoravidák és az almohádok folytatták Granada önálló útjainak egyengetését és a város további építését és felemelését. Az igazi fordulópont azonban 1236-ban j9ött el. Córdobát visszafoglalták a keresztények a több évszázados reconquista egyik fontos epizódjaként, ezzel Granada jelentősége jelentősen megnövekedett.

A város fényét és tekintélyét, illetve befolyását emelte, hogy a keresztények által visszafoglalt területekről rengeteg muszlim Granadába költözött.

Emlékszem, volt egy ilyen soha nem használt tankönyvünk a "rajz és vizuális kultúra" órákra az általános isiben, hogy "Tér-Forma-Szín". Pont ezt a címet kellene adni egy Granadáról szóló fotós kiadványnak. Talán pontosabb lenne úgy, hogy Tér-Forma-Szín-Természeti elem". Egészen elképesztő kifinomultsággal sikerült a palotaegyüttes megalkotóinak összhangba hozni a természeti elemeket, elsősorban a vizet, az uralkodó szineket, az anyagokat, a térelemeket, a berendezést egy harmonikus, kellemes egységgé finomítani. 

A Vörös Palota, az Al-hambra néhol tényleg kifejezetten vöröses, de különböző távolságokból és irányokból nézve mindig egy kicsit máshogyan. Igaz, hogy a palotaegyüttes belsejéről dákat zengenek a történetírók, a szakértők és az utikönyvek, nekem mégis a külső, illetve a "közeledés" az, ami szlengesen szólva igen "bejövős". Egyenesebb utakon és kacskaringósabb sikátorokon keresztül is ráközelíthetünk a "nagy mór csodára", és már a körbe-körbe járás közben megragad a természeti elemek összjátéka az épített elemekkel.

A sok-sok Alhambra KÖRÜLI kutyagolás, bandukolgatás közben nem keveset gondolkodtam, hogy mi lehet a varázs titka. Az egyik titok talán abban van, hogy bár a formák egyértelműen mutatják, hogy a "várpalota" védelmi célokkal, erődítményként is épült, politikai-katonai szerepet is játszott, mégis sikerült a kissé militarista külső köré-mellé-bele egy tündérpalota hangulatát varázsolni. Ezt akkor érzi leginkább a látogató, amikor a tündérvár melletti kertekben baktatva hirtelen csobban mellette egy vízforrás, színorgiában úszó fák borítják be a várfalakat, vagy éppen hihetetlen kontrasztot alkotnak a színek.

Gyakran lehet találkozni azzal a beállítással, hogy a muzulmán hitet harcos vehemenciával terjesztő hódító arabok keményen átharcolgatták a hetedik és nyolcadik századot, aztán szépen lenyugodtak és  hódításaik babérjain kellemesen lepihenve a kor legkifinomultabb kultúráját hozták létre. A vallás szigora és a hódítások vehemenciája valóban csökkenhetett és legalábbis az Ibériai-félszigeten berendezkedő arabok a békés és világi élvezetek felé fordultak. Annyiban azonban kiegészítésre szorul egy kicsit ez a leegyszerűsítés, hogy fegyveres keresztény-mór csetepaték a "kifinomultság és az életélvezet" korában is folyamatosan zajlottak.  

Az is lehet, hogy a harcos hittéritő buzgalom csökkenését nem biztos, hogy "elvilágiasodásnak" szerencsés beállítani, mert a nagyszerű építkezések, pompás paloták, gyönyörű kertek világa is tükröz egy vallásos szemléletet, hiszen a térkialakítás tudatosan a túlvilági pardicsom egyfajta földi másának kialakítására is törekedett.

Az Alhambra világa számos utazót, világpolgárt vonzott Granadába. Néhány ilyen nagy utazó palotás napjait emléktáblák is őrzik. 

"Granadába ment, hogy időt és csendességet keressen, az Alhambra harmóniával és örökkévalósággal ajándékozta meg."

Ha valakit tűzbe hoz a szűk sikátorokban való bolyongás, akkor Córdoba városát neki találták ki.

A gyönyörű, hófehér falú, virágokkal és erkélyekkel díszített házacskák nem csupán a külcsínnel hívogatóak. Belül kellemes patiókat, udvarokat rejtenek. 

Córdoba 1236-ig volt az arabok kezén, eddig tartott a Córdobai Kalifátus időszaka, a város fénykora.

Kedvencem, a Calle de las Flores, a Virágok utcája az egyik legszebb és "legcórdobaibb" sikátor. Tényleg az egyik kedvenc utcácskám, a világ minden utcáját beleértve, ahol eddig jártam. 


Córdoba az a város, ahol a műemlékekkel teli, régi városrészek éjjel is lenyűgözőek.

Az épületek és a fák...Így együtt... A mór városokban a természet és az ember alkotta környezet, az építészet valahogy minden ízében valamilyen különösen jól sikerült összhangot alkot.

A nekünk, "északiaknak" egzotikus narancsfák és pálmafák vegyülnek nagyszerűen az általunk is megszokottabb fafajtákkal. 

A tér, az épületek és a növények összhangjához kell még egy harmonizáló elem, a víz. nem csalódhatunk, a víznek és a víztükröknek ebben a mór városban is kulcsszerep jut abban, hogy érzékeinket elbűvöljék.

A víz áthatja a mór Córdoba utcáit, és különösen lényeges lesz a kalifátus korának legimpozánsabb emlékénél, a mecsetnél.

A Mezquita de Córdoba "előtereinek", udvarainak felfedezése és élvezete legalább annyira hozzátartozik az élményhez, mint az épület belsejében a színes oszlopok impozáns tengerére való meglepett rácsodálkozás.

Nem lehet épület patio, azaz udvar nélkül.

A Patio de los Naranjos, a narancsfák ligete, számomra a legszebb udvar Córdobában. A naranjo, a hímnemű alak nareancsfát, a naranja, a nőnemű alak a gyümölcsöt jelöli a spanyolban. A narancsfák száma, a terület mérete is lenyűgöző, hangulata pedig varázslatos.

A kortársak a "világ díszeként" emlegették az Omajjádok szellemi központját, a gyönyörű Cortobah várost.

Córdoba könyvtára és könyvmásoló műhelyei messze földön híresek voltak. Az őkori görög kultúra és tudomány is Córdobán keresztül találta meg újra útjait a keresztény Európába, hogy ilyen líraian írjam le ezt a gyakran elfeledett és nem kellően kihangsúlyozott folyamatot.

Bár Córdoba fénykorát az Omajjádok idején, elsősorban a tizedik században élte, a keresztény visszahódítás, azaz 1236 után is néhány évszázadig jelentős szerepet töltött be, mint a kasztíliai királyok székhelye (a tizenötödik századig). ma is püspöki székhely.

A kézműipar hosszú hagyományokra tekinthet vissza. A mór időkben keresett árucikk volt a kordován bőr.

Córdoba városszekezete nem sokat változott a középkorhoz képest.

A város híres szülöttei közül felemlegetik a két Seneca nevét, a híresneves arab bölcselő Averrhoes életművét, a zsidó orvos és filozófus Maimonidész alakját.

Andalúzia nem szűkölködik a különlegesslgekben.

Ronda cseppet sem ronda.

A szurdok felett emelt hidak igazi műszaki mestermunkák. A brillírozást a területet romanizáló rómaiak kezdték, majd évszázadokkal később hidat emeltek itt a hódító arabok is. Ezek sajnos elpusztultak, a ma látható hidak építése az 1700-as években kezdődött.

A Puente Nuevo, a jelenleg álló hidak leglátványosabbja, José Martin de Aldehuela tervei alapján készült (a mester az építkezés sorn halt meg) az 1730-as években.

A híd a város turisztikai középpontja. Fentről, lentről, középről, mindenhonnan illik megtekinteni a remekműveket. A szurdok a természet mestermunkáját, a híd az emberi elme és tudás zsenialitását hirdeti. Jól nézze meg a szerény turiszt. 

Középen kis kuckókban lehet megállni

Lépcsősorok vezetnek le a szurdok torkába.

 

A mintegy kétszáz méternyi mélység itt valahogy még megkapóbbnak és "feneketlenebbnek" hat.

Az itt építkező népek mindig igen bátorkák voltak. Mintha csak arra törekedtek volna, hogy a szakadék "legesleges" legszéléig tolják ki házaik falait és a hozzájuk tartozó aprócska udvarokat.

Minden oldalról nagyszerű a perspektíva.

Rondában ma mintegy 30 000 lakos él a "sziklán". 

A zegzugos utcácskák, sikátorok, kapuk, ablakrácsok ma is őrzik a mór városépítészet emlékét.

Itt aztán lehet valakinek gyönyörű "szurdokpanorámás" vagy "szakadék panorámás" terasza, ahonnan nézelődhet a meredekségbe és szürcsölgetheti reggeli kávéját.

A Tajo-szurdok mentén sétálva az óvárosban, folyamatosan követheti aturiszt a szurdokot, újra meg újra megállva a korlátoknál, és rácsodálkozva erre a látványra.

A vad és még annál is vadabb sziklaformációk egészen lenyűgözőek. 

A hófehér templomok a szurdok mellől szemlélve is szépek, de méginkább így hatnak, ha az utcácskák között megbújva fedezzük fel őket.

A mórok számára ideális erődítési helyszínt jelentett a sziklafennsík. Sokáig tartották magukat a reconquista, a keresztény visszahódítás hullámaival szemben és a nagyobb mór hatalmi központoktól, a közeli Cordobától és Sevillától is függetlenedni tudtak. Végül 1485-ben került a Serrania de Ronda és a Tajo-szurdok a hosszú arab hódítás után ismét a keresztlények kezére, és lett az egyesülő spanyol állam része. hadtörténeti izgalom, hogy a spanyol tüzérség Ronda ostromakor lőtt először vasgolyókkal.

A fennsík környéke sokáig az itt élő csempészekről is nevezetes volt.

A középső ív felett, középen, egy nagy teremben sokáig börtön működött, ma viszont étterem található benne.

vissza