Kapcsolat

globetrekker128@gmail.com

Szenegál

2017.12.31.

Szenegál

MERHBE

Szenegál, avagy Afrika reneszánsza?

A szenegáli főváros, Dakar elvarázsolóan pezsgő világában felbukkan egy óriási, monumentális emlékmű, az Afrika Újjászületése nevű gigantikus kompozíció. A kissé erotikus, kissé bizarr alkotás az afrikai összetartozást, illetve  a nő és a férfi egymásra utaltságának üzenetét is hordozza, hiszen egy egymást átölelő nőt és férfit formál meg egészen kolosszális dimenziókban.

A műalkotás méretei jelentős ambíciókat tükröznek, dinamizmusra, lendületre utalnak. Őszintén szólva a jó ötven méter magas monstrumnál nekem jobban tetszenek a lépten-nyomon feltűnő szerényebb, de szintén bizakodásra és ambíciókra utaló utcaművészeti alkotások (lásd lent).  A helyiek egy része is kicsit hasonlóan viszonyul az óriási összeget felemésztő gigantomán szoborhoz, mint sok hazánkfia a felcsúti kisramszesz megalomán stadionjaihoz.

Nézzük viszont a kérdésünket, hogyan is állunk akkor most a titokzatos, gyakran kissé félelmetesnek ható, néha alábecsült, időnként félreismert kontinens felemelkedésével, legalábbis erre Szenegál felé, Nyugat-Afrikában? Mi ahelyzet az Afrikáról alkotott sztereotípiák valóságtartalmával?

Szenegál egy végtelenül izgalmas ország. Igaz ez akkor is, ha az utazót inkább az érzékekre ható élmények, a színek, a hangok, a mozdulatok, a kecsesség, az afrikai utca pezsgése vagy a természet szépsége igézi meg, de akkor is, ha inkább mélyebb összefüggéseket szeret megfigyelni és ezeken igyekszik gondolkodni.

Az "Óvilág", azaz az Amerikák felfedezése előtt az "öreg" kontinensek lakói által ismert világok legnyugatibb vidékén fekszik Szenegál, mely 1960 óta független állam.

Afrika fellendülését, a nagy reneszánsz esélyeit tekintve reményt keltő, illetve példát mutató jellemző, hogy Szenegál biztonságos és stabil ország. Itt az utazó is biztonságban élvezheti az afrikai élet varázslatát, ez pedig nem mondható el a kontinens minden országáról. Ez nem csupán a külföldi vándort teszi felszabadultabbá és nyugodtabbá, hanem a helyieknek is perspektívát ad egy nyugodt fejlődésre, az eufemisztikusan "fejlődőnek" nevezett státuszból való kiemelkedésre.

A szenegáli pedig ambíciózus nép, az utcák hangulata alapján a jelenleg még nem túl magas életszínvonal ellenére is derűs és optimista. Hatalmas építkezések vannak folyamatban. Érkezésem előtt két héttel, 2017 december elején adták át a főváros új, grandiózus repülőterét. Kényelmes, szupergyors elővárosi vasút köti majd össze a fővárost, a repülőteret, az elővárosokat és az Atlanti-óceán partján fekvő közeli üdülőterületeket. Új autópályák indulnak a fővárosból, jelentős infrastruktúrális beruházások zajlanak.

Nem hiányoznak persze az árnyoldalak és az akutnak tűnő problémák sem. A szó szoros értelmében fojtogató gond a nagyvárosi légszennyezés. A fejlődő világ fővárosai közül sokban, így Dakarban is igaz az, hogy a gyengébb minőségű és alacsonyabb környezetvédelmi besorolású járművek tömegei miatt szinte fullasztó tud lenni a levegő a főforgalmi utak mentén. Nepál és Kína után ez volt a harmadik hely, ahol megértettem, hogy erre mennyire radikális megoldás kell és mennyire sürgősen. A benzin, illetve dízel alapú csotrogányoktól tényleg szabadulni kell már mindenhol és elektromos járművekre van szükség.

A távol-keleti országokban már tényleg olyan égetővé vált a helyzet, hogy komolyan foglalkoznak a témával és elkezdődött az elektromos járművek tömeges gyártása. Remélhetőleg ezekből lesznek olyan alacsonyabb árfekvésű modellek, melyekkel eláraszthatják majd a fejlődő országokat is, így lesz mivel lecserélni azokat a korábban ide exportált füstokádókat. Egyébként teljesen "kézenfekvő/ kézen fekvő?" gondolat lenne, ha ilyen járműveket Afrikában fejlesztenének ki és itt gyártanák őket, hiszen ez jelenleg még olyan "piaci rés", ahogy közgazdászék mondják. Kicsit kutakodtam, és mint kiderült, valóban vannak erre irányuló kezdeményezések (ha jól tudom, Ugandában gyártanak már például ultraolcsó elektromos buszokat). Igaz azonban, hogy a működő tőke és a képzett szakemberek nem elegendő mennyisége hátráltathatja az ilyen vállalkozásokat.

A másik sóhajtozásra méltó gond a köztisztaság finoman szólva változó szintje. A kontraszt Dakar egyes területei között egészen döbbenetes tud lenni. Ismerjük azt a derék magyar toposzt, hogy mi is a különbség mifelénk egy szép hétvégi telkes zónában a telkek kerítésén belül és a kerítéseken kívül. Míg a kerítéstől befelé mindenki gyönyörűre manikűrözött, patyolattiszta kis telkekkel szeretne büszkélkedni, a kerítésen kívül pedig pont ennyire maximálisan nem érdekli, hogy a terület mennyire tiszta. Nos, Szenegálban is ilyesmi a képlet, csak sokkal letaglózobban, tehát egészen lesújtó különbség van a gondozott és a gondozatlanul hagyott területek között. 

Egy gyönyörű riviéra és egy békés, de a közterületek, az utca irányába kifelé élő falvacska benyomásait egyaránt felvonultató szenegáli főváros lenyűgözően hat az érzékekre. A nyugalom és a nyüzsgés, a patyolattisztaság és az elhanyagoltság képei gyors ütemben váltakoznak.

A hazai és a szenegáli helyzetet is látva, néhány irigylésre méltó ország példájára emlékezve sokat morfondíroztam, hogy vajon mitől függ, min múlik az, hogy a kis állampolgárok a közterületeket, a "közöst" is sajátjukénak érezzék és ott is méltóan viselkedjenek, illetve méltóképpen tisztán tartsák azokat. Nem tudnám igazán jól kiírni magamból, hogy ezt a meccset hogyan lehetne megnyerni ott, ahol ez még látványosan nem sikerült, lásd Szenegálban vagy Magyarországon.

A kissé zazás köztisztasági állapotok és a főforgalmi utak melleti erős légszennyezés ellenére Dakar, Szenegál fővárosa az egyik legelragadóbb hangulatú főváros azok közül, ahol eddig jártam. Különösen Yoff és Grand Yoff kerületei lopták be magukat szívem csücskébe. Dakar varázsa egyfelől az "eklektikumban" rejlik, az egyes városrészek közötti megkapó különbségekben, kontrasztokban. A másik titok pedig az utca pezsgése, a lüktető, lendületes "kifelé élés".

A dakari utcán gyakran "buli ván" aza, a zenés-táncos mulatságok spontán eluralkodnak az utcán. Dakart egészen pezsgő popzenei és jazz zeneözön jellemzi, a hagyományosabb afroritmusokat pedig az utcán sem kell sokáig keresni. A "djembe" dob itt olyan vérpezsdítő, mint nekünk a kávé. Kicsit butuska hasonlat volt, na, de, sebaj.

Nem elfelejtendő, hogy Szenegál büszkesége a kontinens talán legszexisebbnek tartott tánca, a sabar. A lokálok szerint minden testrész mozog benne, haha, már kinek sikerül. Komolyan, a szemek is. Igen erotikus, de mondhatjuk azt is, hogy romantikus, hiszen úgy tűnhet, az egekig érnek a táncosok kezei és lábai. Az African Truth honlap figyelmeztetése szerint, "not to be attempted without supervision"...(very funny)

Ebben a varázslatban van valami a közép-ázsiai óvárosok, vagy a marokkói szukok sikátorainak hangulatából. Megvan ugyanakkor a fekete-afrikai nyüzsgés és közvetlenség. Vegyítsük ezt még egy kis latino party hangulattal. Aztán, hogy még szürreálisabb legyen a kép, a régi, egyszintes épületek látványa bennem valahogy felidézte a gyerekkoromban még hasonló épületekkel is bíró régi székesfehérvári Öreghegyet. Egyszerre sétálok az Öreghegyen, Közép-Ázsiában, Afrika javában vagy Latin-Amerikában? No, hát ez szenegál. Jajj, talán még egy kis trópusi álomszigetes bukét is ad a fővárosnak, Dakarnak, hogy a szigorúan vett belvárost nem tekintve áétalában jó vastag tengerparti homokban dzesszelhetnek a gyalogok ott, ahol nincsen aszfaltozott járda.

Ha a vándor nyakába veszi a várost, néhol bokáig süppedhet a homokba, a nap is szépen barnííthatja az arcát, de étlen-szomjan bizonyosan nem marad, mert itt aztán mindenhol bőven akad portéka és árus is az utcákon.

A szenegáli utcák hangulatát persze leginkább a derék helybéliek biztosítják. A vérbeli szenegáliak látványos színkavalkádban borítják el az utcákat, hiszen a nők és a férfiak egyaránt a lehető legélénkebb színkollekciókban bírják büszke tagjaikat az utcán "lejteni", ha ez a szó létezik még. A modern, trendí, divathóbortos viseleteknél is szabad a szín, a hagyományos, hosszú "old school" viseleteknél meg főleg.

A hölgyek mindkét stílust igen kedvelik, random egymásutániságban láthatjuk a legtrendibb divatot és a hagyományos törzsi és muszlim viseletek egyfajta helyi egyvelegét. Valami azonban közös, bármelyik viseletet is hordja éppen a szebbik nem képviselője, az biztos, hogy ezt igen figyelemre méltó kecsességgel fogja tenni. Más kontinenseken talán már nincsen meg ennyire ez az elbűvölős valami, nevezetesen az, hogy a nők minden mozdulatából árad az, amit a spanyol úgy hív, hogy gracia, a magyar meg talán amúgy, hogy kecsesség, illetve báj. A leghétköznapibb mozdulatokat sem sietik el, nem teszik sommássá, megadják minden taglejtés báját. Impressive, ahogy az ánglus mondja. Míg a "fehérnépek" kecses mozdulatokkal ringatóznak, az urak peckesen lépdelnek, de olyan furcsán, mintha egy collstok kívánna rapzenére táncot lejteni. Igen mókás. 

A dakari stíluskirályság nem mehet tehát valami ilyen hosszú, ha jól emlékszem, "lajbi" nevű ruha nélkül. Ennyi azonban nem elég, nem hiányozhat valami színes fejfedő sem. Az igazán ortodoxer stílusuralom legfurcsább eleme pedig férfiak esetében a hegyes orrú papucs, melyből kilőg az ember sarka.

A dakariak mindennapi életéből a felületes külföldinek is feltűnik három mindenhol megjelenő elengedhetetlen ismérve, a házak aljában levő miniboltocska, a szépen díszített halászcsónak, na és persze kecske szaktárs. Úgy tűnik, mintha szinte minden dakarinak lenne egy picsiny üzletkéje a háza aljában, egy csónakja, amivel, kimegy hlászni az óceánra, meg néhány kecskéje. Persze bizonyára nem minden fővárosi szenegaléz van ezzel így, de az igaz, hogy ez a három pénzkereső és egyben szabadidős tevékenység bizony sok dakari mindennapjainak részei.

A leggyakoribb "szatócsbótocskák" a mindenes-élelmiszeresek, a telefonos boltok, egészen elképesztő mennyiségű fodrászat van, aztán akanak ezek a helyi italspecialitásokat áruló "traffikocskák".

A kecskék bájos járókelői a fővárosnak. Járnak mindenfelé, akár lehet dolgok arra, akár nem. Kicsit emlékeztetnek az erdélyi falvakra, ahol minden tehén tudja este, hogy hová kell hazamenni, melyik portára kell befordulni, szóval napnyugtakor szépen hazamegy. Az itteni kecskék is bizonyára hazabandukolnak este.

Kecske kollégáinkhoz kapcsolódik egy ősrégi, a "múlt homályába vesző" helyi szokás, hogy ilyen patetikusan mondjam, mely egy állandó rituálét biztosít vasárnapra. Ezeken a napokon, tehát hetente egyszer, a hagyományokat tisztelő kecsketulajdonosok leviszik kedves állataikat a tengerre és elvégzik a rituális tisztasági-megtisztulási szertartást. Megmosdatják, manikűrözik, rendbe teszik a négylábúakat, akik talán még vidáman strandolnak-lubickolnak is egy kicsit még örömükben.

A létványosan sok színnel, pazar dekorációkkal kifestett halászcsónakok is elengedhetetlen részei a dakari életnek.

Az óceánban való megmártózás itt a mindennapi élet része, csakúgy mnt a szabadidős-extrajövedelemszerzős halászcsónakázás és aztán a hosszú tengerparti beszélgetés, pihenés, bandukolás, lebzselés-lődörgés.

Az óceán amolyan "barátságosnak" tűnik, de ez kissé megtévesztő, mert hatalmas hullámok tudnak kerekedni, nem csak olyan kis balatoniak. Az sem véletlen, hogy olyan nagy szörfös kultfilmek, mint például a "The Endless Summer" bizony itt találták meg az ideális forgatási helyszínt.

A tengerpartra időnként birkózók is lejárnak gyakorolni, Szenegálban ugyanis ezen küzdősport egyik hagyományos formája szinte tömegsportnak számít.

Ezek a partszakaszok a történelem egyik legszégyenletesebb jelenségének nyomait is örzik. Innen és a parthoz közeli szigetekről több százezernyi összehurcolt rabszolgát indítottak az Amerikák felé a rabszolgatartás évszázadaiban. Az egyik behajózási központ a Dakarhoz közeli Gorée szigetén volt. A sziget látogatható és rendkívül megrázó élmény, én épp ezért végül nem mentem el oda, bár lehet, hogy tanulságképpen ezeket a helyeket is sok embernek látnia kell.

Gorée szigetén a szomorú műltra emlékezve minden évben tematikus rendezvényt tartanak, a Goréé Diaszpóra konferenciát, mely az innen indult rabszolgák további életútját igyekszik felkutatni, bemutatni, művészeti életét feleleveníteni.

Dakar kereskedelmi kikütője az egyik legnagyobb az egész kontinensen. Hatalmas átrakodó állomása ez az Európából, Észak-Amerikából, Latin-Amerikából és Afrika délebbi területeiről érkező áróknak. A kikötüvel párhuzamosan futó főforgalmi út elképesztő dugóiből "fogalmat lehet alkotni" az évente sok-sok millió tonnányi árút megforgató port forgalmáról. Tömött sorokban araszolgatnak a kamionok a berakodásra szánt és a kirakodott, szárazföldi útvonalakon tovább szállított portékákkal. Félelmetes, megkapó látvány ez a forgalom. A nagy kereskedelmi dokkok között ugyanakkor kis yachtportok, vitorláskikötők is sorakoznak. 

Nem is Dakar lenne, ha itt, a kikötőknél megint nem lenne egy kis csavar. A legmellbevágóbb forgalmú, legbrutulmánabb ipari-kereskedelmi szakaszok, mögött, mellett, cikkcakkban elrejtve bújnak meg a legnyugisabb partmenti villanegyedek.

Az egyik ilyen elrejtett vigvamos villanegyed Isra Bel Air, melyet magamtól valószínűleg sohasem találtam volna meg kis térképemmel a kezemben, olyan ügyesen elbújik a bejáró a hatalmas kamionos dzsamborit bonyolító egyik kikötői lejáróút mentén. Mentségemre szóljon, hogy fekete-sárga csíkos taxim sofőrje is az interperszonális kapcsolatok útján bukkant rá a fordulóra, magyarul megkérdezett néhány úgynevezett járókelőt. 

Szenegálban egy kis "kihívás" játszma időnként egy szálláshely megtalálása, mert pici rafináltságok nehezítik a turiszt dolgát. Akár 15-20 utca is viselheti ugyanannak a negyednek a nevét. A házakon két, teljesen különböző házszám is lehet (valamikor bizonyára átszámozták őket, hogy melyik lehet az aktuális, kitudhati), sz utcák körbe, meg össze-vissza kanyarodnak, a hotelek vagy villák kapuin csak apró táblácsak, vagy éppen semmi nem jelöli az accommodation quest végcélját. Mindig szeretem gyalogosan, GPS meg Goodlemaps, meg ilyenek nélkül tájékozódva megkeresni az előzetesen befoglalt szállásokat, de bevallom, itt Dakarban néha feladtam... És uccu, be a taxiba. ilyenkor is elkel azonban a telefonálás, hogy a recepciós pontról pontra a megfelelő helyre igazítsa a fekete-sárga rombolók pilótáit. Tanulság, a szállások telefonszáma mindig legyen kéznél.

Az olyan tengerparti villanegyedekben, mint Isra Bel Air, tehetősebbek magánvillái és turistaszállások sorakoznak. Egy kőhajtásnyira vannak a belváros forgalmától és zajától, mégis mennyei nyugalom van, az óceán kellemes zúgása vasalja turiszt és lokál idegeit.

A fauna egyes elemei talán nem annyira nyugtatóak, hanem inkább idegeket borzolóak, bár a városokon belül veszélyes élőlény talán nem nagyon van. Külterületeken áll az az afrikai alapszabály, melyet még Tanzániában tanultam, hogy a cipőt célszerű este valami magas helyre feltenni. Miért is? Mert erről reggel az emberfia eszébe jut, hogy ne ugorjon bele azonnal skorpiópreventív vizslatás nélkül. Ha biztosan szedáltak szeretne maradni a labilisabb idegzetű látogató, akkor koncentráljon a fauna helyett a flórára. A trópusi és a "hagyományos", azaz számunkra megszokott fák egymásra találásai különösen látványosak. 

Dakarban inkább csak a "baobabszerű" fákat láthatjuk, a városből kilépve azonban már szembejönnek igazi baobab "sugárutak", azaz oridzsi baobabokkal szegélyezett útszakaszok, például az űj repülőtér felé is. A legismertebb magyarázat szerint az ambíciózus baobab mindenek árán a világmindenség legszebb fája szeretett volna lenni, mire a Teremtő jól kitolt a hiű fajtájával, mert az aljával, azaz a a gyökereivel felfelé állította fel, mutatós alső részét pedig beledöngölte a földbe... Így ám az a történet.

"Fában" is esküszik a legtöbb világjáró, tehát elkötelezett és elfogult véleményt tud formálni arról, hogy melyik kontinensen a legkülönlegesebbek a fák. Hasonló sorsra jutnak a piacok is, hiszen minden igazi globetrekker imádja a helyi életről rengeteget eláruló vásárosdit, és meggyőződéseket alkot arról, hogy hol a "legmegkapóbb" egy ilyen piaci hangulat.

Lehet, hogy a fekete-afrikai piacok nem a leginkább lenyűgözüek a világon, de az biztos, hogy talán errefelé érzi magát az ember legtöbbet "piacon". mert szinte mindenhol "piac van". Dakar legfőbb mustrája, a Kermel annyiban emelkedik ki az "általános piaci helyzet" városképéből, hogy messze, a múltba révedő történelmi gyökerei és egy picinykét történelmi hangulata van. Ezt a kis történelmi bukét igyekszenek egy kicsit illusztrálni a némileg meghökkentő egyszerűségű első generációs gyarmati épületek a piac külső sziluettjében.

"Senki sem számított a szenegáli kecskére", így is szólhatna egy Monty Pithon szöveg. Kecske szaktársakról ne feledkezzünk meg, csak szólok, bármikor szembejöhetnek Dakar fővárosi metropoliszában.

Afrikai viszonylatban egészen kiterjedt az alapfokú oktatás, munkanapokon a gyerekek az iskolákban vannak. Az utcán bandákban kószáló "utcagyerek" siserehadakat csak munkaszüneti napokon láttam, bár tény, hogy akkor ezek eléggé félelmestesnek hatnak. Mint gimnáziumban is ténykedő tanerő, kíváncsi voltam a gimnáziumokra. Annyiban biztosan működik a "világfalu", hogy a szenegáli gimnazisták nagyjából ugyanúgy öltözködnek és viselkednek, mint magyar kortársaik. Az értelmiségi pályákra való felkapaszkodás itt "komoly" feladat, mert számos család 2-3 generációval ezelőtt még írástudatlan volt.

Szenegál politikai stabilitását mutatja, hogy ellentétben az afrikai országok egészen jelentős hányadával, itt a függetlenség kivívása óta nem történt katonai hatalomátvétel vagy bármilyen más jellegű puccs. A köztársaság elnökei választásokon kerültek hatalomra és működik a politikai váltógazdaság. A köztársasági elnök mandátumainak száma okosan korlátozott. Aki kísérletet tett ennek megváltoztatására, azt utcai tüntetéshullám akadályozta meg ebben. 

Szenegálban erős az afrikai összetartozás tudata, ez annyiban a politikában is megjelenik, hogy egy bő tucat afrikai állam polgárainak vízummentes a beutazás. Szenegál gyakran ad otthont pánafrikai rendezvényeknek, találkozóknak.

Az afrikai szolidaritás szellemiségének egyik legizgalmasabb megnyilvánulása, egyben a 21. századi jogtörténet egyik legjelentősebb mérföldköve is Szenegálban zajlott néhány éven át és 2016-ban érte el végkifejletét. Ez volt a processe Hissene Habre. Ez a személy Csád véreskezű diktátoraként emberek tízezreinek haláláért, kínzásáért és bebörtönzéséért tehető felelőssé. Mégpedig úgy, hogy mindezt egy másik afrikai országban működő bíróság, éppen Szenegálban egy bírósági ítélettel is megállapította és a néhai rettegett zsarnokot életfogytiglani börtönre ítélte.

Habré bukása után külföldre menekült, Szenegálban viszont a Human Rights Watch nemzetközi szervezet, illetve szenegáli ügyvédek és más afrikai jogászok hosszú évekig tartó erőfeszítéseinek köszönhetően a szenegáli hatóságok letartóztatták. Az ebből a célből összeállított African Chamnber nevű bíróság emberiség elleni bűntettek vádjával vonta eljárás alá a volt diktátort. 

Az évekig elhúzódó bizonyítási eljárás során mintegy 90 életben maradt politikai foglyot hallgatott meg a bíróság tanúkként. Az elszámoltatás sikerében kulcsszerepe volt a Human Rights Watch nevű nemzetközi emberjogi szervezet Dictator Hunter néven híressé vált jogászának, akit civilben úgy hívnak, hogy Reed Brody.

A Habré-eljárás több szempontból is precedensnek tekinthető. Elöször ítéltek el egy afrikai diktátort tetteiért egy másik afrikai ország területén. Végre megtörtént, hogy egy rengeteg bűntettet elkövető elnyomó, az ország vagyonát svájci bankszámlákra irányító afrikai diktátor (ilyenek persze nem csupán Afrikában akadtak és akadnak, de ott döbbentesen sok)nem luxusvillákbanban éli fel az országából kilopott vagyont bukása után, hanem a jól megérdemelt helyre kerül.

Szenegál lakosságának mintegy 80-90 százaléka muzulmán. Az iszlám toleráns, befogadó szufi irányzata jellemző itt. Szenegál az afrikai szufizmus egyik központja. A szufi gondolkodásmód kíváncsisággal fordul a külvilághoz, a szellemi irányzatokhoz és az iszlámon kívüli spiritualitáshoz is, ennek hatása tetten érhető a toleráns szenegáli vallási kultúrában.

A befogadó vallási légkörnek van egy olyan egészen sajátos következménye, hogy a különböző vallásúak megünneplik egymás ünnepeit. Az itteni muzulmánok jelentős része számára komoly ünneplés tárgya a karácsony. Ez olyan kissé szürreális elemekkel is jár, hogy jellegzetesen muszlim viseletbe és fejfedőkbe öltözött ébenfekete arcok sétálnak haza az utcán műkarácsonyfával a kezükben december tájékon. Sőt mi több, karácsonykor télapók dzsszelnek a dakari utcák homokjában, a fehér szakáll és a fekete bőr megkapó kontrasztjával. Nagy lakomák, közös étkezések zajlanak ilyenkor, a különböző vallásúak meghívják egymást. Egy ilyen karácsonyi bulinak én is tanúja voltam az egyik villahotelben, ahol laktam.

Hogyan is jutott az iszlám Afrika legnyugatibb partjaira? A témában talán a legkönnyebben elérhető és legáttekinthetőbb rövid cikk a napiiszlam.blog.hu oldalon található. Dr. Kármán Marianna neves afrikanista, iszlámkutató összefoglalója Afrikai iszlám- Az iszlám irányzatai Szenegálban és Gambiában címmel kereshető meg. A szerző annyiban párhuzamot von a magyar történelem és a szenegáli között, hogy kronológiailag megközelítőleg egy időben, a tizenegyedik században történt a kereszténység magyar "felvétele", illetve a szenegáli iszlámhoz fordulás . További hasonlóságként említi, hogy a külső, nemzetközi környezet siettette az ekkor a Szenegál folyó mentén virágzó Futa Tora királyság vezetőjét, egy bizonyos War-Dzsabi nevű uralkodót, hogy népét az iszlám felé irányítsa. Az Almoravidák birodalmával való kapcsolatfelvétel és az észak-frikai-hispániai muszlim kultúrkörhöz való kapcsolódás számos előnnyel járt.

Mindezzel együtt a szenegáli patok mentén továbbra is fennmaradtak és ma is élnek az ősi, természethívő kultuszok, hagyományok. A tizenütödik században az animizmus is megjelent itt, Nyugat-Afrikában.

A ngalakh nevű " reggeli ételt", melyet Húsvétkor fogyasztanak Szenegálban, a muszlim és keresztény szomszédok gyakran együtt költik el. Más húsvéti finomságokból készül borral megáldott keresztényi változat és alkoholmentes, muzulmánoknak szóló változat is. Erről részletesen is ír egy remek összefoglalóban a "Minden ami Közel-Kelet" blog (arabisztika.blog.hu).

Beszéljünk woloful! Ha a kissé helyi igényekhez adaptált, lokális szájízre formált "ízes" franciát nem érti annyira könnyen a turiszt (ez talán annyira nem jellemző, ha rutinosan beszél franciául), akkor hát próbálkozhat a wolof törzsi nyelvvel. Az "ősi", hagyományos tribális nyelv használata ma is teljesen általános a dakari utcákon és az otthoni, családi környezetben talán megszokottabb is, mint a francia.

A wolof megőrzését nagyon fontosnak tartják Szenegálban. A külföldiek körében is népszerűsítik ezt a lingót, a turisták és expatok is benevezhetnek a számos külhoniaknak szánt wolof kurzus valamelyikére.

A wolof mellett több más törzsi nyelv is kvázi "hivatalos" státuszt élvez. A teljesség igénye nélkül ilyen épldául a mandinka, a szerer, a szoninke vagy a diola (jola).

A wolof makulátlan tribális tisztaságát is kikezdték persze a jövevényszavak, és nem csupán a franciák... A közérzetünk nagyszerűségére vonatkozó YANGI COOL? kérdés például igen gyanúsan angolszászos-imperialisztikus beütéses, nemde ugye, nem de? Ha egyébként tényleg kúl, ahogy éppen vagyunk, akkor így lehet szépen woloful válaszolni erre az érdeklődő kérdésre: MANGI COOL. Kúlságosan érzem magamat.

Talán az arab nyelvvel sem reménytelen próbálkozni, ha az utazónak ez esetleg könnyebben menne, mint a francia. Bőven lehet arab eredetű szavakat találni a wolofban és a szenegáli franciában is. Viccesen arab eredetű egyébként a marabu madár neve is. A marabu arab gyökből származik és iszlám vallási vezetők elnevezéseként használták. Az ember volt előbb, mint a madár, mármint marabu tekintetében, mert a nevezett vallási vezetők testtartása miatt kapta ez a peckes szárnyas is ezt a nevet, legalábbis a helyi erők szerint.

A dakari utcákon bekövetkezhet, hogy valaki lokálember ránéz az európai származását nehezen rejteni bíró turisztra és csak úgy mellékesen azt mondja, toubab. Tubab, aszondi (aszondi ugye, Göre Gábor Gárdonyi Gézától, Gárdonyi rulez, most csak így eszembe jutott). Nos tehát, toubab, ez a fehér bőrüek kissé vicces elnevezése, nem kifejezetten sértő, nem is dicsérő, olyan mint amikor az észak-amerikaiakra itthon azt mondjuk, hogy jenkik (yenkik). Ha wolof tudásunkat szeretnénk egy kicsit megcsillantani, akkor ilyen esetben nagyszerű alkalom kínálkozik erre, hiszen ékes wolofsággal és derűs arccal, büszkén replikázhatjuk: TOUBAB DU SA MATOR (nem toubab a nevem).

2017 decemberében nézegetve a szengáli televíziós csatornákat, valami olyasmiről beszégettek szakértőző emebrek, hogy mennyire rekordszerű, szokatlan hideg van éppen errefelé. Valóban, bizonyára, mert a gyakorlatban ez azt jelentette, hogy már alkonyatkor elkelt egy kardigán az óceán partján folytatott sétákhoz. Itthon, Magyarországon pedig, mint kiderült, szokatlanul enyhe, meleg napokat lehetett átélni. Ott, a szenegáli tévéban a szakértő el is magyarázta, hogy a légáramlatok miképpen keveredtek meg annyira, hogy ez lett az eredmény. Jó hűvös Afrikában, nahát, már Afrika sem a régi.

Ha a klíma talán nem is a régi Nyugat-Afrikában, de a legendás, különleges illatszerek tárházáért is érdemes ide eljönni. Készülnek szappanok a baobab valamelyik részéből, a sheavajból, mangóból. A karite fedőnevű zöld szappan pedig valamilyen hiperszuper élettani hatású agyagből készült piperecuccost takar. Mennyeiek.

"Dakar is a hotbed for creative talent", ezt írja a brit Telegraph utazási magazinja. Valóban, rengeteg művész él a városban. Megnyitotta kapuit egy egész látogatható művésztelep is, a Village d'Arts. Itt lehet találkozni a művészekkel, kiállításokat, alkotásokat megcsodálni és a műtárgyakból vásárolni.  

Minden páros év májusában rendezik meg a DAk'Art Biennale nevű művészeti szemlét, mely az egész tavaszi hónapon át tart és több ezernyi kiállításnak ad otthont.

Ha nem csupán a vízi mdárvilág kisebb és nagyobb képviselőivel szeretnénk játszani az óceán partján, akkor még számos látványos rendezvény kínálja magát. Dakar minden évben otthont ad egy afrikai filmfesztiválnak. Ez a legújabb afrikai alkotások egyik legnagyobb seregszemléje. Saint Louis városa igen erős a zenében, nem csupán a már említett jazz fesztiválnak, hanem rap/hip-hop/raggee dzsamborinak (Rapandar), népzenei ereszdelahajamnak is teret ad. Casamance régióban egy 10 napig tartó őrületes djembe dobolós fesztivál zajlik minden tavasszal (Abéné).

Szállás tekintetében rengeteg magánpanzió közül válogathat kedvére az utazó vándor. A booking.com által kínált szállások szerintem általában megbízhatóak, én többet is kipróbáltam közülük. Különösen ajánlanám a néhány nővér (három nővér?) által működtetett Hotel Villa Rosa nevű villahotelt. A bőséges, ízletes reggeli, vendégszerető, segítőkész kiszolgálás mellett találkozhatunk ezzel a különleges, állíthatő magasságú lámpaszerkezettel is a nappaliban (lent).

 jelenleg az egyik legolcsóbb eljutási lehetőség Budapestről Szenegálba az algériai légitársaság, az Air Algerie járatával kehetséges, algíri átszállással. Csak nehogy Algírban hagyják a csomagunkat, ha sok a kuncsaft és néhány nappal lemaradtak a poggyászokkal, mert akkor csak néhány nappal jön utánunk, de ez hát legyen a kaland része...



 

vissza