Kapcsolat

globetrekker128@gmail.com

Szenegál

2017.12.31.

Szenegál

MERHBE

Szenegál, avagy Afrika reneszánsza?


A szenegáli főváros, Dakar elvarázsolóan pezsgő világában felbukkan egy óriási, monumentális emlékmű, az Afrika Újjászületése nevű gigantikus kompozíció. A kissé erotikus, kissé bizarr alkotás az afrikai összetartozást, illetve  a nő és a férfi egymásra utaltságának üzenetét is hordozza, hiszen egy egymást átölelő nőt és férfit formál meg egészen kolosszális dimenziókban.

A műalkotás méretei jelentős ambíciókat tükröznek, dinamizmusra, lendületre utalnak. Őszintén szólva a jó ötven méter magas monstrumnál  nekem jobban tetszenek a lépten-nyomon feltűnő szerényebb, de szintén bizakodásra és ambíciókra utaló utcaművészeti alkotások (lásd lent). Hogyan is állunk akkor most a titokzatos, gyakran kissé félelmetesnek ható, néha alábecsült, időnként félreismert kontinens felemelkedésével, legalábbis erre Szenegál felé, Nyugat-Afrikában? Mi ahelyzet az Afrikáról alkotott sztereotípiák valóságtartalmával?

Szenegál egy végtelenül izgalmas ország. Igaz ez akkor is, ha az utazót inkább az érzékekre ható élmények, a színek, a hangok, a mozdulatok, a kecsesség, az afrikai utca pezsgése vagy a természet szépsége igézi meg, de akkor is, ha inkább mélyebb összefüggéseket szeret megfigyelni és ezeken igyekszik gondolkodni.

Az "Óvilág", azaz az Amerikák felfedezése előtt az "öreg" kontinensek lakói által ismert világok legnyugatibb vidékén fekszik Szenegál, mely 1964 óta független állam.

Afrika fellendülését, a nagy reneszánsz esélyeit tekintve reményt keltő, illetve példát mutató jellemző, hogy Szenegál biztonságos és stabil ország. Itt az utazó is biztonságban élvezheti az afrikai élet varázslatát, ez pedig nem mondható el a kontinens minden országáról. Ez nem csupán a külföldi vándort teszi felszabadultabbá és nyugodtabbá, hanem a helyieknek is perspektívát ad egy nyugodt fejlődésre, az eufemisztikusan "fejlődőnek" nevezett státuszból való kiemelkedésre.

A szenegáli pedig ambíciózus nép, az utcák hangulata alapján a jelenleg még nem túl magas életszínvonal ellenére is derűs és optimista. Hatalmas építkezések vannak folyamatban, érkezésem előtt két héttel, 2017 december elején adták át a főváros új, grandiózus repülőterét. Kényelmes, szupergyors elővárosi vasút köti majd össze a fővárost, a repülőteret, az elővárosokat és az Atlanti-óceán partján fekvő közeli üdülőterületeket. Új autópályák indulnak a fővárosból, jelentős infrastruktúrális beruházások zajlanak.

Nem hiányoznak persze az árnyoldalak és az akutnak tűnő problémák sem. A szó szoros értelmében fojtogató gond a nagyvárosi légszennyezés. A fejlődő világ fővárosai közül sokban, így Dakarban is igaz az, hogy a gyengébb minőségű és alacsonyabb környezetvédelmi besorolású járművek tömegei miatt szinte fullasztó tud lenni a levegő a főforgalmi utak mentén. Nepál és Kína után ez volt a harmadik hely, ahol megértettem, hogy erre mennyire radikális megoldás kell és mennyire sürgősen. A benzin, illetve dízel alapú csotrogányoktól tényleg szabadulni kell már mindenhol és elektromos járművekre van szükség.

A távol-keleti országokban már tényleg olyan égetővé vált a helyzet, hogy komolyan foglalkoznak a témával és elkezdődött az elektromos járművek tömeges gyártása. Remélhetőleg ezekből lesznek olyan alacsonyabb árfekvésű modellek, melyekkel eláraszthatják majd a fejlődő országokat is, így lesz mivel lecserélni azokat a korábban ide exportált füstokádókat. Egyébként teljesen "kézenfekvő/ kézen fekvő?" gondolat lenne, ha ilyen járműveket Afrikában fejlesztenének ki és itt gyártanák őket, hiszen ez jelenleg még olyan "piaci rés", ahogy közgazdászék mondják. Kicsit kutakodtam, és mint kiderült, valóban vannak erre irányuló kezdeményezések. Igaz azonban, hogy a működő tőke és a képzett szakemberek nem elegendő mennyisége hátráltathatja az ilyen vállalkozásokat.

A másik sóhajtozásra méltó gond a köztisztaság finoman szólva változó szintje. A kontraszt Dakar egyes területei között egészen döbbenetes tud lenni. Ismerjük azt a derék magyar toposzt, hogy mi is a különbség mifelénk egy szép hétvégi telkes zónában a telkek kerítésén belül és a kerítéseken kívül. Míg a kerítéstől befelé mindenki gyönyörűre manikűrözött, patyolattiszta kis telkekkel szeretne büszkélkedni, a kerítésen kívül pedig pont ennyire maximálisan nem érdekli, hogy a terület mennyire tiszta. Nos, Szenegálban ilyesmi a képlet, csak sokkal letaglózobban, tehát egészen lesújtó különbség van a gondozott és a gondozatlanul hagyott területek között. 

Egy gyönyörű riviéra és egy békés, de a közterületek, az utca irányába kifelé élő falvacska benyomásait egyaránt felvonultató szenegáli főváros lenyűgözően hat az érzékekre. A nyugalom és a nyüzsgés, a patyolattisztaság és az elhanyagoltság képei gyors ütemben váltakoznak.

A hazai és a szenegáli helyzetet is látva, néhány irigylésre méltó ország példájára emlékezve sokat morfondíroztam, hogy vajon mitől függ, min múlik az, hogy a kis állampolgárok a közterületeket, a "közöst" is sajátjukénak érezzék és ott is méltóan viselkedjenek, illetve méltóképpen tisztán tartsák azokat. Nem tudnám igazán jól kiírni magamból, hogy ezt a meccset hogyan lehetne megnyerni ott, ahol ez még látványosan nem sikerült, lásd Szenegálban vagy Magyarországon.

A kissé zazás köztisztasági állapotok és a főforgalmi utak melleti erős légszennyezés ellenére Dakar, Szenegál fővárosa az egyik legelragadóbb hangulatú főváros azok közül, ahol eddig jártam. Különösen yoff és Grand Yoff kerületei lopták be magukat szívem csücskébe. Dakar varázsa egyfelől az "eklektikumban" rejlik, az egyes városrészek közötti megkapó különbségekben, kontrasztokban. A másik titok pedig az utca pezsgése, a lüktető, lendületes "kifelé élés".

Ebben a varázslatban van valami a közép-ázsiai óvárosok, vagy a marokkói szukok sikátorainak hangulatából. Megvan ugyanakkor a fekete-afrikai nyüzsgés és közvetlenség. Vegyítsük ezt még egy kis latino party hangulattal. Aztán, hogy még szürreálisabb legyen a kép, a régi, egyszintes épületek látványa bennem valahogy felidézte a gyerekkoromban még hasonló épületekkel is bíró régi székesfehérvári Öreghegyet. Egyszerre sétálok az Öreghegyen, Közép-Ázsiában, Afrika javában vagy Latin-Amerikában? No, hát ez szenegál. Jajj, talán még egy kis trópusi álomszigetes bukét is ad a fővárosnak, Dakarnak, hogy a szigorúan vett belvárost nem tekintve áétalában jó vastag tengerparti homokban dzesszelhetnek a gyalogok ott, ahol nincsen aszfaltozott járda.

Ha a vándor nyakába veszi a várost, néhol bokáig süppedhet a homokba, a nap is szépen barnííthatja az arcát, de étlen-szomjan bizonyosan nem marad, mert itt aztán mindenhol bőven akad portéka és árus is az utcákon.

A szenegáli utcák hngulatát persze leginkább a derék helybéliek biztosítják. A vérbeli szenegáliak látványos színkavalkádban borítják el az utcákat, hiszen a nők és a férfiak egyaránt a lehető legélénkebb színkollekciókban bírják büszke tagjaikat az utcán "lejteni", ha ez a szó létezik még. A modern, trendí, divathóbortos viseleteknél is szabad a szín, a hagyományos, hosszú "old school" viseleteknél meg főleg. A hölgyek mindkét stílust igen kedvelik, random egymásutániságban láthatjuk a legtrendibb divatot és a hagyományos törzsi és muszlim viseletek egyfajta helyi egyvelegét. Valami azonban közös, bármelyik viseletet is hordja éppen a szebbik nem képviselője, az biztos, hogy ezt igen figyelemre méltó kecsességgel fogja tenni. Más kontinenseken talán már nincsen meg ennyire ez az elbűvölős valami, nevezetesen az, hogy a nők minden mozdulatából árad az, amit a spanyol úgy hív, hogy gracia, a magyar meg talán amúgy, hogy kecsesség, illetve báj. A leghétköznapibb mozdulatokat sem sietik el, nem teszik sommássá, megadják minden taglejtés báját. Impressive, ahogy az ánglus mondja. Míg a "fehérnépek" kecses mozdulatokkal ringatóznak, az urak peckesen lépdelnek, de olyan furcsán, mintha egy collstok akarna táncolni. Igen mókás. 

A dakariak mindennapi életéből a felületes külföldinek is feltűnik három mindenhol megjelenő elengedhetetlen ismérve, a házak aljában levő miniboltocska, a szépen díszített halászcsónak, na és persze kecske szaktárs. Úgy tűnik, mintha szinte minden dakarinak lenne egy picsiny üzletkéje a háza aljában, egy csónakja, amivel, kimegy hlászni az óceánra, meg néhány kecskéje. Persze bizonyára nem minden fővárosi szenegaléz van ezzel így, de az igaz, hogy ez a három pénzkereső és egyben szabadidős tevékenység bizony sok dakari mindennapjainak részei.

A leggyakoribb "szatócsbótocskák" a mindenes-élelmiszeresek, a telefonos boltok, egészen elképesztő mennyiségű fodrászat van, aztán akanak ezek a helyi italspecialitásokat áruló "traffikocskák".

A kecskék bájos járókelői a fővárosnak. Járnak mindenfelé, akár lehet dolgok arra, akár nem. Kicsit emlékeztetnek az erdélyi falvakra, ahol minden tehén tudja este, hogy hová kell hazamenni, melyik portára kell befordulni, szóval napnyugtakor szépen hazamegy. Az itteni kecskék is bizonyára hazabandukolnak este.

Kecske kollégáinkhoz kapcsolódik egy ősrégi, a "múlt homályába vesző" helyi szokás, hogy ilyen patetikusan mondjam, mely egy állandó rituálét biztosít vasárnapra. Ezeken a napokon, tehát hetente egyszer, a hagyományokat tisztelő kecsketulajdonosok leviszik kedves állataikat a tengerre és elvégzik a rituális tisztasági-megtisztulási szertartást. Megmosdatják, manikűrözik, rendbe teszik a négylábúakat, akik talán még vidáman strandolnak-lubickolnak is egy kicsit még örömükben.

A létványosan sok színnel, pazar dekorációkkal kifestett halászcsónakok is elengedhetetlen részei a dakari életnek.

Az óceánban való megmártózás itt a mindennapi élet része, csakúgy mnt a szabadidős-extrajövedelemszerzős halászcsónakázás és aztán a hosszú tengerparti beszélgetés, pihenés, bandukolás, lebzselés-lődörgés.

Az óceán amolyan "barátságosnak" tűnik, de ez kissé megtévesztő, mert hatalmas hullámok tudnak kerekedni, nem csak olyan kis balatoniak. Az sem véletlen, hogy olyan nagy szörfös kultfilmek, mint például a "The Endless Summer" bizony itt találták meg az ideális forgatási helyszínt.



 

vissza