Kapcsolat

globetrekker128@gmail.com

Szlovénia

2018.06.17.

Szlovénia

.POZDRAVLJENI

A szépség arcai

Az angol nyelv egyre gyakoribb használatával az ánglusok szólásai, közmondásai, 'wisecrack" bölcsességei a magyar köztudatban is elterjedtek. Ez pedig igen hasznos fejlemény, már azért is, mert úgy érezhetjük, hogy mintha a magyar mondások és bölcsességek elmésebbek, találóbbak, "odavágóbban" hangzóak lennének. Én legalábbis így érzem. Talán azért lehet ez így, mert a sajátjainkat jobban megszoktam, meg oltári büszke is vagyok magamra, meg ilyesmi. 

Akad azért olyan mondás, ahol mégis az angol gondolat "mondja meg jól a tutkót" és frappánsabban megfogja a lényeget, mint az erre vonatkozó magyar elmeszikrák. A kedvencem a "Beauty is in the eye of the beholder" angol wisecrack. Magyarra fordítva annyit tesz, hogy "a szépség a szemlélő szemében van". Bingó.

Ebben a szépen szólva "totálisan relatív" (juuujj) szépség témában azért egy kicsit izgalmas az, hogy hát hogyan is szép valami. Már a nyelvi leleményekkel is milyen ügyesen tudjuk ezt érzékelteni. Egészem más az, ha valami impozánsan szép, ha pazarul szép, ha takarosan, ha festőien, ha dögösen, ha vadromantikusan, ha ragyogóan, ha sugárzóan, ha pompásan, ha bámulatosan, ha lenyűgözően, ha sejtelmesen, ha szűziesen, ha oltárian, ha elragadóan, ha bűbájosan, ha egzotikusan, ha szédítően, ha káprázatosan, ha bombasztikusan, ha varázslatosan, ha megejtően, ha ámulatba ejtően, netán mesebelien. Lehet valami meseszép, álomszép, tündérszép, sőt netán "nagyon baba" (igen, gondolhatunk a drávaszerdahelyi polgármester megfelelő slágergyanús notájára).

Angolul is egészen más élményt közvetít, amikor egy szépség mondjuk serene, placid, netán alluring, picturesque, glamorous, captivating, mind-blowing, wondrous, awe-inspiring, enchanting, marvellous, splendid, breathtaking, classy, sublime, ravishing, enticing, angelic, superb, magnificient, graceful, gorgeous, fascinating, exquisite, delightful, delicate vagy akár dazzling. Nos, kkor már csak az marad a kérdés, hol van a közelben ilyen igen-igen különböző féle szépség. Például Szlovéniában.

1996-ban és 1997-ben nemzetközi diákfesztiválokon és a Lent nyári fesztiválon ismerkedtem először a szlovén éleérzéssel a kedves, mindenki számára ajánlható Maribor városkában és Ljubljanában, a fővárosban. 2018-ban pedig jött a reload egy iskolai tanulmányi kirándulás keretében.

Ha a tengerparti szépségnél kezdenénk, ennek is több arca van Szlovéniában. Ez leglátványosabban a két, gyakorlatilag szinte egymásba érő tengerparti városka, Piran és Portoroz példáján látszik. Egy laza órácskás sétával két teljesen különböző hangulatú, egymás ellentétét jelentő tengerparti varázst élhet meg az utazó. Lazán átbandukolhatunk egyikből a másikba, itt az Isztriai-félszigeten, a Savudrija-öböl partján. Míg Piran a sejtelmes, csendes, ódon történelmi atmoszférát őrzi, addig Portoroz a modern, nagyvilági riviéra nyüzsgését jelenti.  

Piran kikötőjében békésen himbálóznak a csónakok, vitorlások, sikátoraiban megállt az idő. Ez a városka visszarepít az időben, szinte időutazás ide átkutyagolni Portoroz lüktetéséből.

Piran évszázados utcái számos hatalom uralmát megélték. Bizánci eredetű, a "pürosz" szóból, a jelzőtűz görög elnevezéséből származhat a város neve.

1282-ben a Velencei Köztársaság fennhatósága alá jutott a város. A velencei gótika szépen látszik az épületeken, például a Szent Györgyről elnevezett templomon, vagy a neves zenészről, Tartiniről elnevezett főtéren is. A szűk, zegzugos utcácskák is itáliai hangulatot kelthetnek azokban, akik az "olasz csizmán" sétálgattak először ilyenekben.

1797-ben az osztrák Habsburgok uralma alá került, mint a Tengermelléki Tartomány része. Átélt egy rövid francia uralmat Napóleon ámokfutása idején, aztán megint jöttek a Habsburgok. AZ Osztrák-Magyar Monarchia részeként a magyar történelemmel is kapcsolatba került, majd az első világháború után Olaszországhoz csatolták, olasz neve nem meglepő módon Pirano.

A második világháborű után azonban megint országot "váltott", ezúttal Jugoszláviához kanyarították, majd a délszláv tagköztársaságok önállósodásával lett az immár független Szlovénia egyik büszkesége (1991-ben, ha valakinek felcsillan a szeme a fontos évszámoktól). 

A múltat összekötik a jelennel a két városka határán álló tengerparti sóraktárak. Többek között a kedvező sólepárlási lehetőség vonzotta ide a velenceieket is jó 800 évvel ezelőtt. A közelben fekvő sőlepároló tavak és a sóraktárak ma is aktív részesei a pratszakasz életének.

Ha valakit tűzbe hoz a színpompa, Piranban biztosan észreveszi a színorgiát. A narancssárgás tetők özöne fut lefelé, az azúrkék tengerbe. Közben a házak falai rengeteg különböző árnyalatra vannak festve. A különleges ablakokkal büszkélkedő "velencei ház" például olyan öszibarackos színű. Ezt tarkitják még a mediterrán növények. Jó itt elveszni, a kis sikátorokban, meg a színekben.

Nyugalom van, mert a motoros járművek nem mehetnek be a belvárosba, hanem a város szélén levő parkolókban kell maradniuk. Közvetlenül a belvárosban lehet fürödni a tengerben. A történelmi hangulat és a habok együttese talán Dubrovnik városában hat egy kicsit hasonlóan.

Az igazi nagy fürdőzős dzsámbori, a riviéra azonban az amolyan "kozmopolita" hangulatúnak is nevezett testvér, Portoroz strandjain zajlik. Történeti szempontból kicsit izgalmas, hogy az itteni fürdőélet körülbelül akkor kezdte el szárnyait bontogatni, amikor a klasszikus magyar tengernél, tehát selymes vizű Balatonunknál.

Nálunk is az 1800-as évek első felében kezdődött a nyaralózós élet. Igaz, a reformkori Balatonfüred fellendülését először a gyógyvizek, és nem maga a tó selymes-hínáros habjai inspirálták. Portoroz éppen ezzel párhuzamosan, az 1830-as években teszi meg az első lépéseket a majdani riviéra fíling kialakulása felé, ekkor épülnek az első nyaralóházak.

Portoroz egy élő hoteltörténeti kiállítás. A tengerpart mentén sétálva a turiszt áttekintheti az elműlt bő másfél évszázad szállodáit, a békebeli eleganciájú tizenkilencedik századi vendégváróktól kezdve az ultramodern wellnesztésmindent komplexumokig.

Az egyik legpatinásabb szálló a Hotel Palace. Gyönyörű, méltóságteljes fák mögött bújik meg. Valószínűleg ezek a növények is már a harmadik évszázadot élik meg, mert magasságuk meghaladja az általuk árnyékba rejtett szállodáét (a lenti képen látható Palace az 1800-as évek második felében épült).

A modern hotelcsodák némelyikében "anti-aging", azaz öregedést megállító terápiákat is hirdetnek. Mondjuk a fiatalos, élénk Portoroz és a romantikusan nyugis Piran közötti ide-oda átsétálgatás is jó eséllyel megállíthatja az idősödést.

Kedvenceim a faalagutak, szerencsére Szlovéniában is akad belőlük néhány.

Az Isztriai-félsziget tengerpartjánál is meggyőzőbben símogatja az ember lelkét és lassítja az idősödést a Bledi-tó látványa. A Júliai-Alpok csúcsainak előterében megbúvó tavacska talán az egyik legszebb a maga nemében ezen a bolygón.

A szépség fajtái közül talán a "tündérszép" az, ami kapásból az ember eszébe jutna, ha gyorsan jellemezni kellene a festői környezet által keltett érzést. Nem véletlen hát, hogy a tó eredetére vonatkozó egyik legenda is  tündérekhez kapcsolódik. Ez itt biza tündérfölde volt. A mai víztükör helyén "hajdanán" fekvő legelőkön tündérek legeltették nyájaikat, illetve tánctérnek is használták a vidéket. Aztán az emberféle pásztorok is rákaptak ezekre a legelőkre. A tündéreknek nem volt inyére, hogy az addig birtokolt privacy így veszélybe került. Ezért aztán inkább elöntötték a legelőt vízzel, hogy a humanoid pásztorok ne lássák őket az így létrejött tötöl kicsit odébb... Nem tudom, hogy a tudományos jégkorszakos-jégolvadós keletkezési elmélet versenyre tud -e kelni ezzel a sztorival... 

Gyógyforrások is erednek a tónál, ezeknek is köszönhető, hogy nyáron 25-26 fokosra is felmelegszik a víztükör. A környék gyógyvizeinek jótékony hatásait már a középkorban ismerték. Ezer évvel ezelőtt itt már "gyógyturisták" keresték a felüdülést, ha nem is a mai értelemben vett szervezett formában.

A fürdőturizmus szervezettebb keretei itt is az 1800-as években kezdtek kialakulni. Ebben kulcsszerepet játszott egy Arnold Rikli nevű kissé furcsa svájci pacák. Ő a tizenkilencedik században ismét népszerűvé váló forrásoknál talált gyógyírt betegségeire.

A svájci "befektető" hálából megszerezte a tó környékének bérleti jogát és hozzáfogott néminémű üdülőparadicsom kiépítéséhez. Földszintes vendégházakat építtetett, sétaösvényeket jelült ki, lefektette a vendégváró infrastruktúra alapjait. Ma már nem létezik az általa grundolt Park Szálló eredeti épülete, de ez a svájci favázas jellegű épület volt a bledi "ősanya szálloda".  Bled megindult a világhír felé vezető úton.

Rikli 52 esztendőt töltött kedvenc városkájában. A helyiek furcsa szerzetnek tartották, talán mert ízig-vérig "Svajcar" maradt és nem nagyon tanult meg szlovénül. A Bled fejlesztéséhez szükséges tőkét családja vállalkozásaiből merítette, egy gyáros familiából származott. Valószínűleg egy bőrfestő üzem vegyi anyagaitól szerezte azokat a krónnikus gyomorbántalmakat, melyeket aztán Bledben kurált ki olyan tökéletesen, hogy soha többé nem is vágyott vissza korábbi életébe.

A gyomorbántalmak mellett az álmatlanság, a hisztéria, a migrén, a reuma, a túlsúlyosság, a vérszegénység és a vérkeringési zavarok kezelésére is alkalmasnak találták a bledi termálforrás vizét. A kezelés fakunyhókban és kádakban zajlott (hasonlóan a balatonfüredi kezdetekhez a reformkorban), ezt egészítette ki a tóba csobbanás. A termálforrás vize egyébként ma medencékben élvezhető a Hotel Toplice, a Golf Szálló és a mai Park Szálló területén.

"A víz jó, a levegő még jobb, de a legjobb a napsütés". Ezt a bölcsességet Riklinek tulajdonítja a közhiedelem. Nem tudhatom, hogy ez igaz -e, de a források igazolják azt a tényt, hogy a fürdőzést, a napozást és a friss levegőn sétálást már-már tudományosnak ható szisztematikus rendszerré dolgozta össze a furi "Svajcar".

Beach, eat, repeat. Rikli tizenkilencedik századi fürdővendégei kora reggeltől délután fél hatig vettek részt a "terápián". Utána jöhetett a szabad program, meg nyilván az "ismerkedési estek", ahogyan ezt a hajdani szakszervezeti üdülőkben mondták. Reggel néhány óra sétával kezdtek a tó partján, vagy a környező dombokon és hegyeken, egy kis elemózsiás reggeli "hidegcsomaggal". Aztán egy órácska pihenés után jött a beach, aztán az eat, majd a repeat, ahogy ezt a kissé butuska, de igen találó mai rigmus mondja. A délutáni vizes-napozóst is hosszú séták követték, aztán jött a freedom fél hatkor. Kérem, így lehet élni.

A következő hatalmas lépést a vasút fejlődése jelentette. 1849 és 1857 között épült a Bécset és Triesztet összekötő vasút. A sínpálya közelében fekvő Bled vasúti megállót, tehát gyors összeköttetést nyert a világgal. Ettől fogva már nem szekereken kellett a paradicsomi tóhoz zötykölődni. A "sínparipák" vontatta vasúti kocsikban a korábbi viszonyokhoz képest látványosan kényelmesebben juthattak ide a fürdeni és pihenni vágyók. A vasút vitte Bled hírét és ide sihuhuzta az egyre messzebbről érkező vendégeket. 

Az első világháború után a később Jugoszláviává avanzsáló (1929) Szerb-Horvát-Szlovén Királyság területére került a gyönyörű tó. Az új államalakulat vezető politikai és üzleti köreihez, illetve tehetősebb rétegeihez tartozók "sikk" üdülőhelye lett. Hasonlóan felkapottá vált itt pihengetni, mint ahogyan mondjuk egy évszázaddal korábban, a reformkori magyar földön Balatonfüred lett a "hely", ahol illett megfordulni valami nyaralózós-pihenős-gyógyulós ejtőzésre, ha valaki úgy gondota, hogy ő bizony "számít".

A tó egyik oldalában található bájos szigetecskéhez közeli partszakaszon egy villapalota nézeget lefelé, éppen a szigetre. Ennek múltja  pedig bizony az 1945-1991 közötti, kommunista párt által vezetett Jugoszláviához kötődik. Bács Gyula nagyszerű útikönyve, mely a még ma is igen nagy haszonnal forgatható, alapos Panoráma sorozatban jelent meg 1968-ban, diszkréten "államfői villának" nevezi az impozáns, tökéletes helyre épült villapalotát.

Igen, ez a wigwam volt Joszip Broz Tito marsall, a szocialista orientációjú Jugoszlávia első számű vezetőjének egyik villája. Csak az egyik, egy a sok közül, mert az el nem kötelezettek mozgalmában játszott szerepe miatt is hatalmas nimbuszú vezető halála (1980) után kiderült, hogy a Tito-villák száma igen számos. sőt számtalan. Több, még több, aztán sokkal több, elképzelhetetlenül több ilyen villapalotára derült még fény, botrányok, leleplezések és perlekedések sorozatát indítva el. Tito marsall sem a mértéktartásá miatt vonult be a történelmi összefoglalókba. A hajdani egységes, változatos szépségű Jugoszlávia leggyönyörűbb pontjain, minden tagköztársaságban jó eséllyel kellett állnia egy Tito-villának... Még kisgyermekként jártam az egységes Jugoszláviában  és még törpként is (személyi kultuszhoz nem szokottan) meghökkentően hatottak a Tito-képek a boltok falain (jóval a marsall-államfő halála után is). 

A Villa Bled ma Hotel Villa Bled néven a kisváros turisztikai szálláskínálatát gazdagítja. Igazán pazar, államfői érzés lehet benne megszállni, már a kilátás miatt is.

A tó környékén fekvő modern szállodáknak olyan illusztris vendégei is voltak ám, mint az Apollo-15 űrhajó legénysége, vagy az egyik iráni sah (amikor még volt ilyen).

A két fénypont azonban  a szigetecskén álló kegytemplom és a tavat félkaréjban övező hegykoszorú bércein álló középkori lovagvár. Ebből a várből is felejthetetlen kilátás nyílik a tóra. Ha viszont sok, különböző szemszögből szeretnénk megvizslatni ezt a csodát, akkor a legtutibb ötlet körbesétálni a tavat a 6-7 kilométer hosszú kiépített sétányon. Közben fotót, százat, ezeret.

A sétány minden szakaszáról egy kicsit másképp látszik a szigetecske és a kegytemplom. A táv eléggé csalóka. A 6-7 kilométer alapján egy másfél órás kényelmes bandukolgatást lehetne kalibrálni, de ez valahogy többnek tűnik. A tónak öblei, bemélyedései vannak, köztük az egyikben található egy kiépültebb strand, sportközpont és olyan kempingféle is.

A szigetecskén álló kegytemplom turisztikai vonzerejét nem elhanyagolható mértékben fokozza a harangtoronyhoz fűződő hiedelem. Ennek értelmében szépen fel kell sétálni a 99 lépcsőn csodatevő Mária kegytemplomához és háromszor meg kell kongatni a torony harangját. És akkor... Igen, akkor gyorsan kívánni kell egyet és óhajunk teljesülni fog.

Szerintem igazából senki sem tudhatja, hogy a hiedelem, és maga a templomocska eredete mikorra vezethető vissza. Amennyire én kutakodtam, hát itt a "múlt ködébe vész" az igazság, hogy ezt a sejtelmesen ható beszédpanelt elsüthessem.

Bács Gyula szerint a hatvanas években ásatások zajlottak a szigeten, ezek pedig kilencedik és tizedik századra tehető, bizánci stílusú maradványokat tártak fel. Ez azért is érdekes, mert a terület egyébként a frank Nagy Károly birodalmának végvidékéhez tartozott a kilencedik században.

Az írás talán többet mond, írásos említést pedig 1165-ből találtak először a templomról. A brixeni püspök pecsétes írásban feljogosította a templom plébánosát, hogy alamizsnát szedjen az ide érkező zarándokoktól. Ők valószínűleg sokan voltak, tehát a templom és a sziget csodatevő híre már elterjedhetett ekkorra. 

1245-ben gótikus stílusú kápolna épült a szigeten. Talán ekkor készülhetett a legendás 99 lépcső is. A lépcsők azért fontosak, mert ha egy pár itt szeretné tartani esküvőjét, hiszem miért ne történne ez egy festői szigeten, nos akkor a vőlegénynek szépen karjaiban kell vinnie a menyasszonyt a lépcsősor tetejére. 

A források szerint új szentély, oltár és harangtorony készült az 1400-as években. Ebben a harangtoronyban kong, vagy inkább cseng a harang jó hatszáz éve.

A harangnak tényleg egy kicsit csilingelős hangzása van. Fontos, hogy az etikett szerint pontosan háromszor kell megszólaltatni, hogy egy kívánság teljesüljön. A kicsit forró, kicsit esős júniusi napon, amikor 2018-ban erre sétáltunk, bizony szólt a harang folyamatosan. Alig lehetett a hármasok közti különbséget kivenni, a csodatevő hely igen rendíthetetlenül népszerű.

A tó már biztosan több, mint 1000 éve büszkélkedhet egy lovagvárral is. Bács Gyula szerint egy 1011-re keltezhető forrás említ először várat a tó mellett magasodó bérceken (II. Henrik német-római császár adományleveléről van szó).

Ha követjük Rikli és páciensei példáját, akkor legalább a tó körúl sétálunk egyet, de gyalogosan felbaktathatunk a tó környéki dombokra és a hegyek közé is. Az ösvények egy részét még maga az oddblock Svajcar jelölte ki. Vendégei számára nehézségi szintek szerint osztályozta a sétautakat, így a gyógyulni vágyók rendszerben gondolkodva erőltethették meg magukat vagy kerűlhették el a strapásabb útvonalakt.

Pici érdekesség, hogy néhány honlap megemlít egy Rikli-sportnapok nevű eseményt, amikor is minden év júliusában "eseményszerűen" is sétálgatnak neves arcok a Rikli által kijelölt csapásokon és róla beszélgetnek.

Azt hiszem azonban, hogy a megemlékezés nem tökéletes, mert ezek a mai tiszteletadók nem meztelenül bandukolnak a tó környékén. Mert bizony Rikli gyógyulni vágyó vendégei a hatékonyabb terápia érdekében mezítláb és főleg meztelenül javították vérkeringésüket és általános egészségi paramétereiket, ha eléggé magas volt ehhez a hőmérséklet. Talán ezért állhatott a helyiek körében kicsit elvont fickó hírében a derék svájci. 

Ha a modern turiszt túlságosan is "old school" élménynek találná a sétálgatást (akár mezítlábasan és meztelenesen is), akkor megkeresheti a bobpályát. A www.imadlakbled.hu honlap említi, hogy egy panorámás kilátópontokat nyújtó, csodálatos vonalvezetésű bobpálya is kanyarog Blednél.

Kevésbé nevezetes ugyan, mint a csodatevő Mária tiszteletére emelt szigeti templom, de egy séta célpontja lehet a a Szent Márton emlékére épült neogótikus templom is (a várhegy oldalánál). A jelenlegi neogótikus épület 1904-ben készült el, gótikus elődje adott oltalmat a Bled környéki lakosságnak az errefelé csatangoló és fosztogató oszmán-törökök elől.

A vízre szállás még elmaradt. Mivel is mentek a zarándokok, aztán a turisták a kis szigetre, hogy a 99 lépcsőt elérjék?

Gondolás élmény adódhat. Pontosabban nem gondola, hanem pletna. Ez a hajócska egy 15-20 fő szállítására alkalmas vízicsoda, melyet a pletnár, a hajó vezetője egy rúddal és két evezővel irányítgat. A bledi pletnák és a velencei gondolák között más fontos hasonlóságokat is érdemes megemlíteni. A pletnár, csakúgy mint a gondolás, különleges, jelentős megbecsülésnek örvendő, "történelmi ívű" szakma. Az 1500-as években már biztosan létezett. A szakma és a tudás generációkon keresztül öröklődik a hagyományos pletnár családokban.

A pletnáknak színes, az időjárás szeszélyeskedéseitől, főleg az erős napfénytől védő teteje van, oldalról nyitottak.

Az én édesapám néhány évtizeddel ezelőtt úszva ment át a szigetre, ezt azonban senki másnak nem javasolja. A tó egyébként mély (legmélyebb pontján 30 méter)

'Csak a bledi krémes igazi krémes', mondja egészségesen patrióta szellemben a www.bled.si honlap. A környék kulináris szenzációja valóban igen szemrevaló látvány. Itt mindenben az élet krémes oldalát lehet élvezni.

A vendéglőkben Kremstina néven kell keresni. A vajas tészta és barátai, mint a habos vaniliakrém és a porcukor, persze sok helyütt egymásra találhatnak, de a közbeszéd szerint a Park Szálló vendéglőjében árult Kremstina az abszolut tuti.

A környék méhészkedéséről is nevezetes. A Daily Telegraph nagyszerű turisztikai összefoglalója szerint minden huszadik szlovén méhész. Ezt nem tudom, hogy honnan tudják a telegráfék, de az biztos, hogy Bledben vezetett méhészeti túrákon, tehát a méhészetet bemutató programokon lehet okosodni erről, ha valaki ezt egzotikusnak találja. Létezik tehát a "méhturizmus", vagy méhészeti turizmus.

Bled még 1903-ban aranyérmet szerzett a gyógyturizmussal foglalkozó helyek bécsi seregszemléjén, 1906-ban az Osztrák-Magyar Monarchia legszebb üdülőhelyeinek listájára került. A hírnév kötelez, hogy ezt a farkasordító panelt elsüthessem.

A "tündérszép" után most nézzük a szépség úgymond "tolkieni" arcát. Skocian barlangjaihoz kell ehhez menni, a fogalmat pedig persze tetszés szerint lehet érteni.

A tolkieni szépség azt jelentené, hogy valami emlékeztet a nagy nyelvész Mester regényéből elképzelhető tájakra, netán a nagyszerű trilógiából készült, a könyvhöz képest igen gyenge filmfeldolgozás snittjeire. Tolkien mentségére legyen szólva, hogy ő valószínűleg csak mellékesen írta meg ezt az izgalmas, nem éppen rövidre sikerült mesét. Csak játszásiból találta ki hozzá a vadregényes helyeket, hiszen őt elsősorban a nyelvek, köztük az általa elképzelt világban élő népeknek kitalált mesterséges nyelvek, no és a hatalomról és a gonoszról szóló allegória érdekelte igazán. 

Nos, szóval hát bnem tudom, hogy a Nagy Mester mit szólna hozzá, ha valamire nézve azt mondjuk, hát gyűrűkurás, tolkieni. Amennyire jól tudom, a filmet Új-Zélandon forgatták, tehát a stáb ott talált "tolkieni" szépségekre. Én eléggé megigézőnek találtam például Grúziában Tsminda Sabeda templomát és környező hegyeket (shameless self-promo, ajánlom a 2010-es grúziai kalandozásaimról szóló írást itt, ezen a honlapon).

Szlovéniában a Skocian-barlangrendszer érdemelheti ki a Tolkiennel való szzefüggést, éspedig egy konkrét rész miatt. Úgy rémlik, hogy Vasudvardban történik az a nagy küzdelem Gandalf doktor és valaki kitudjamárki (Vasudvardon mintha Szarumán lakott volna, de nem ő volt) között, ahol egy hatalmas föld alatti kanyonban viaskodnak. Arról bizony, a filmben igen hatásvadászra sikerült jelenetről van szó, ahol a kisgyermekesek kimennek a moziból.

Az attrakció tehát a gigantikus kanyon, melynek van egy föld alatt fekvő része (Európa legnagyobb földfelszín alatti kanyonja) és egy föld feletti része, egy gyönyörű szurdokvölgy is. A föld alatt fekvő részben tilos fényképezni. Ezt véletlenül értelmes szabálynak gondoltam, így erről a részről nincsenek fotóim. A föld feletti szurdokvölgy is igen fájintos azért, azt gondolom.

A két részt külön-külön is meg lehet tekinteni. De mindenképpen érdemes a legdrágább jegyet megvenni és akkor semmiről nem marad le a turiszt, mert ezzel minden nagyközönség számára nyitott részt látni lehet. 

A természet felülmúlta Tolkien fantáziáját. A legfőbb alkotó egy folyó, a Reka. Ez a folyócska némi felszíni csörgedezés után, Skocian mellett eltűnik a karsztban, majd óriási föld alatti kanyont kialakítva mintegy 35 kilométeren át a föld mélyében robog, majd az olasz határnál, a Trieszti-öböl mellett tör megint a felszínre (aztán irány a tenger).

Az underground szakasz hatása leírhatatlan. Egy hosszú alagút után kijutunk egy barlangba, ahol cseppköformációk mentén haladva kanyarog a kiépített pálya. Fenomenális, monumentális. Az igazi döbbenet egy kicsit később, a Cerkvenik-hídnál jön el.

Ez a híd mintegy 50-60 méterrel a mélyben robajló Reka folyó felett feszül. A kanyon gigászi méretű. Elképesztő, hogy ez az egész a föld alatt van. 

A barlangi séta után érünk ki a szabad ég alatti részre, ahol egy festői szurdokvlgyön is sétálhatunk körülbelül ugyanannyi időt, mint a felszín alatt (tempósan bő egy órát, inkább többet).

A barlang belsejében állandóan 12 fok van plusszban, nyáron elkel a hosszú nadrág és a pulóver ( a virtuskodó lányok persze shortban járják be a föld mélyét is).

A föld alatt fekvő rész csak vezetővel látogatható, nyári időszakban óránkét indulnak csoportok. A tömeg a látogatóközpontnál találkozik, majd néhány perc séta után, a barlang bejáratánál 30-40 fős csoportokra oszlanak a látogatók. Több idegen nyelven is lehet vezetést kérni.

A föld mélyében a víz tomboló robaja, a Reka folyó dübörgése szavakkal le nem írható élmény. A szabad ég alatti részen pedig a sziklaformák és a növényzet változatássága, a sziklába vágott gyalogösvény kacskaringói nyűgözik le az utazót.

Ez a barlangrendszer, a Skocianska Jama 1986-ban az UNESCO világörökség része lett, később pedig a Ramsar fokozottan védett vízi élőhelyek listájára is felkerült.

A másik világhírű szlovéniai barlang, a Postojnai-cseppkőbarlang is igen látványos. 1997-ben, egy nemzetközi diákfesztiválon vittek el bennünket oda vendéglátóink. A szépség a méretekben van, a cseppkőformációk hatalmasak. Lehet, hogy hazabeszélés, de azért a formák változatossága , gazdagsága és kifinomultsága terén szerintem a mi Aggtelekünk impozánsabb, de nyilván mindkettő a maga módján megkapó élmény.

A néhai Jugoszlávia összes volt tagállamában gyönyörűséges természeti szépségekkel ajándékozza meg a vándort a víz ( a lírai gondolat mellé shameless self-romo, tessék a témában elolvasni boszniai és montenegrói tollfuttatásaimat is).

.

Bled fénye talán kissé elhomályosítja a Bohinji-tó és a Triglav Nemzeti Park többi gyöngyszemének hírét.

Ha Bled tündérszép, akkor a Bohinji-tó vadul szép, a Savica vízesés pedig valahogy a kettő keveréke.

A legrövidebb gyalogúton egy kis kunyhótól lehet felsétálni a lezúduló vízhez. Ez mintegy 20 percnyi gyalogolást jelent. 

A húsz perces útvonal persze csak a tápos verzió, lehet nyugodtan gyalog jönni a Triglav Nemzeti Park jelzett turistaösvényein messzebbről, távolabbi indulási pontokról is.

A Júliai-Alpok, hasonlóan a nagyobb "Alpok" testvérekhez, alaposan felkészült a turizmusra. A fejlett turisztikai infrastruktúrát sok turista veszi igénybe, apraja-nagyja, mindenféle földről. Éppen hallottam egy ízesen szlávos angol kiejtésű helyi túravezetőt, amint a ránézésre 130 év átlagos életkorú, távolról érkezett nyugdíjas csoportnak ecsetelte a küszöbön álló túrát: "One hour easy walk, 30 minutes up, 30 minutes down." 

Az erdőből közelítve szinte csak az utolsó pillanatban bukkan fel a Savica-vízesés, akkor viszont hirtelenségében lenyűgözően. 78 méter magasról zúdul le a víz egy kristálytiszta vízzel teli természetes medencébe.

Kicsit pontosítva a dolgot, ez egy ikerpár vízesés, mert a 78 méteres nagy testvér mellett van egy 25 méterről lezúduló kistestvér is.

Milyen szépség is a vízesés? Talán a kisebbséghez tartozom, ha nekem elgondolkodtató, elringató, elmélázgató szépséget jelent. Órákig tudom hallgatni, ahogyan egy vízesés sustorog. Van benne valami megnyugtató folytonosság, ahogy a víz mindig jón (ahogy a Duna is mindig jön, meg jön Bacsó Péter zseniális filmjében...igen, A tanú)

A többségnek talán mégis inkább a "fotogén" szépség lehet a tipikus kép egy vízesésről. Veszett jó dolog egy vízeséssel fényképezkedni. Bevallom, nekem is. Savicánál is gondoltak erre a derék szlovén házigazdák, mert az egyik legkedvezőbb fotóponton van egy állós, egy támaszkodós és egy leülős fotótér is.

Ha már a fotózásnál tartunk, a Bohinji-tó vadregényes szépsége kiválóan fotózható a kis tó melletti falu, Stara Fuzina (neve a latin tűz gyök elszlávosodott alakja az okosok szerint, mármint a fuzina, mert a környék hajdanán vasolvasztó helyeknek adott otthont) mellett (itt remek szállások is találhatóak, például a  Triglav Apartmanház). Ha madártávlati szépséget, perspektívát szeretnénk látni, akkor viszont a Vogel hegyre igyekvő felvonóból, vagy a felvonó végállomásáról lehet jól lencsevégre kapni a szelíd Bledi-tó vadócabb testvérét, a Bohinji-tavat. 

A nagykabinos felvonó 1600 méterre repíti fel az utazókat (télen a sielőket). A Vogel csúcsa 1922 méteres, tehát a hegy derekában levő nagykabinos végállomástól még lehet egyet csúcstámadózni. Szintén innen "lanovkázási" lehetőség is adódhat, mert sielők számára épített szées liftes kötélpályák, a libegők" ahogy mi mondjuk, nyáron is üzemelnek.

A nagykabinos felvonó kabinjai elvben harminc percenként, gykorlatilag sűrűbben járnak fel és le. Népszerű közlekedési eszköz, nem csupán járműfanoknak. 1962 és 2001 között 15 fős kabinokkal üzemelt a pálya, a jelenlegi tágas kabinokban akár 50-60 turiszt is összepréselődhet és gyönyörködhet a kibomló, feltárulkozó tájban. Kutyabarát jármű, az ebek is élvezhetik, és elismerésük jeléül megugathatják a panorámát. Az erdőhatár szépen kivehető, arrafelé van 1300 méter magasság.

A kabinből kiszállva a passzivistább turisztok azonnal ehetnek egyet, mert hát az Alpokban vagyunk és nincs is pepsibb érzés az alpesi levegőn falatozásnál. Rögtön ott is van erre a célra egy restauracija, azaz étterem. Az aktívistább látogatók túrázhatnak, hegyi kerékpározhatnak, siklóernyőzhetnek. A felsorakozó hegycsúcsok között mindenki kikeresheti Szlovénia legmagasabb pontját, a 2864 méter magas Triglav hegyet, melyet általában mindenki felismer, de senki nem tudja, hogy miért így hívják.

Barlangok, vízesések, szurdokok bőven akadnak még a Triglav Nemzeti Park kijelölt túrázási útvonalain (Pericnik függönyvízesés, Vintgar-szurdok). Mintegy 7000 kilométernyi kijelölt turistaút van a nem éppen óriási Szlovéniában. Az ország bő fele erdő, és ami még ennél is izgisebb, hogy van bennük bő ötszáz igazi medve, barna medve.

Szlovéniában sikertörténet a turizmus fejlődése, 2005 és 2015 között megduplázódott az országot meglátogató külföldiek száma, másfél millióról három millióra nőtt (tehát meghaladja a lakosság kettő milliós számát, ez igazából így érdekes), és azóta is emelkedik.

A látványos vonzerő egyik titka a biztonság lehet. Kiváló a közbiztonság, a "békésséget" mérő, rendkívül vitatható, de azért figyelmet érdemlő World Peace Index (WPI) listáján a 7.-10. hely között lavírozik Szlovénia az utóbbi években, tehát a bolygó tíz legbékésebb helye közé számít ezen mérce alapján (Magyarország aktuálisan 17. ezen a 163 országot összevető felmérésen).

Irigylésre méltó tisztaság fogadja a látogatót és a környezettudatosság is látványosan magas szinten van. Elterjedt az alternatív energiaforrások használata, az ország területének több mint a fele valamilyen formában védett terület. Évente új fák százezreit ültetik. 2016-ban Ljubljana volt "Európa Zöld Fővárosa", 2017-ben pedig a National Geographic lap díját kapta az ország, mint a fenntarthatő fejlődésre törekvés egyik éllovasa.

Szeretik a természeteset. Nem elhanyagolható furcsaság, hogy itt tényleg könnyen lehet pasztörizálás nélküli, friss tejhez jutni. Héhány országban ez gyakorlatileg lehetetlen, Szlovéniában viszont pasztörizálatlan tejet adó automatákból is lehet ilyen, sokak által valószínűleg soha nem kóstolt "grassroot" tejet inni.

Látványosan látszik, hogy ilyen szépen mondjam, hogy a pénz oda folyik, ahol hasznos. Kitűnő az infrastruktúra,  a legalacsonyabb rendű bekötőutak is kifogástalan, tükörsima felületű állapotban vannak. Követendő példa, nem zakkant propagandára és stadionokra füstölik el a pénzüket. Nagyon meglátszik.

A szlovének nyelvére úgy szokás tekinteni, mint "egy a szláv nyelvek közül", és tutira nagyon hasonlít a horváthoz, vagy a szlovákhoz, meg a többi szláv idiómához. Igen ám, de a szlovén nyelvtannak van egy igazi különlegessége. A mai szlovénben is létezik még kettes szám, nem csupán holmi egyes szám és többes szám.

Felhasznált források:

www.bled.si

www.imadlakbled.hu

www.telegraph.co.uk

www.sloveniatravel.si

Bács Gyula: Jugoszlávia, Panoráma útikönyvek, Budapest, 1968

vissza