TRAVELINSTEAD128

Utazók, turisták, gondolkodók, révedezzünk -e a múltban, ha van ilyen szó.

Milyen érzés is ez, a múltat keresni valahol a jelenben, lehetséges -e ezt megélni egyáltalán?

Egy kubai utazás rendkívül intenzív élmény. Pozitív és negatív értelemben egyaránt. Cristobal Colón, szépen magyarosítva Kristóf Kolombusz azt mondotta az Isla Juana névre keresztelt sziget partjai láttán, hogy bizony 'la tierra más hermosa que ojos húmanos han visto". A legszebb föld, amit csak emberi szem valaha látott. A feljegyzések szerint ez letérdelve, lehajtott fejjel hangzott el, az áhitat jeleként.

Ezt a földet akkor illik hát látni. Még akkor is, ha jelenleg Kuba történelmének egyik legnehezebb időszakát, legsúlyosabb gazdasági válságát éli. Emiatt rengetegen hagyják el a szigetet. Nem tudható biztosan, hogy a helyzet egy robbanás felé tart -e, vagy lassan javulni fog. Tanulságos megismerni ezt az időkapszulát.

Valóban,  a kubai kalandozás intenzivitását részben az adja, hogy más országok, népek számára már csak a múltat jelentő társadalmi-politikai viszonyok, életmódbeli elemek, fizikai és szellemi környezet itt még a mindennap megélhető valóságot jelentik.

Ebben a megközelítésben Kuba valóban egy igazi időkapszula, de ez nem is olyan egyszerű. Itt valójában egy hármas időkapszuláról van szó, három kor él együtt a kubai hétköznapokban.

A koloniális időkapszula a tizenhatodik és a tizenkilecedik század közötti időkbe repít bennünket vissza.

Kuba két legfontosabb városának létrejöttét megelőzte ugyan Santo Domingo alapítása, de hamarosan ők is nagy jelentőségre tettek szert.

A Dominikai Köztársaság jelenlegi fővárosa viselheti így az első európiaik által alalpított újvilági város címét. Két évtizeddel követi őt San Cristóbal de la Habana  1514-ben, Santiago de Cuba pedig 1515-ben.

Havanna egy kicsit helyet is változtatott 1519-ben, hogy elkezdje nyújtózkodását az északi parton.

La Habana egy taino törzsfőnök nevét őrizte meg az utókornak.

A Karib-szigeteken Kolumbusz érkezésekor élő indián népcsoport szinte teljesen kihalt, így a kubai főváros neve az egész nép emlékét őrzi.

A tainók nyelvéből kerültek át a spanyolba az "hamaca" és a "barbacoar", ezekből lesznek aztán a függőágyra és a környezetet befüstölőző hússütésre utaló hammock és barbecue angol kifejezések.

San Cristóbal a tengerészek védőszentjére utal. San Cristóbal de la Habana különösen fontos város lett, miután az itt fekvő öböl lett az Újvilágból Spanyolországba induló, ezüsttel, arannyal és más portékákkal megrakott hajókonvojok gyülekezési pontja.

A koloniális kor erődítményei és városközpontja egyedülállóan autentikus állapotban fennmaradtak az utókor számára. 

A kis-USA időkapszula a húszadik század első felének amerikai világába vezet bennünket vissza.

Az "amerikanizálás" itt az USA hatását jelenti, hiszen a 160 kilométerre fekvő nagy szomszéd segített a kubaiaknak kiszabadulni a spanyol gyarmati függésből 1898-ban, hogy aztán majd igen sokféle módon kihasználja a maga számára a kis szomszéd nyújtotta lehetőségeket.

Végül, de nekünk, magyarok számára talán leglátványosabban itt van a szovjet időkapszula, a szovjetizált Kuba világa.

Supersorprendente. Kuba különösen izgalmas ország, számtalan izgalmas történelmi esemény, emberi sors, kulturális keveredés, művészeti teljesítmény teszi felejthetetlenné az utazást.

Igaz ez még akkor is ha közben lépten-nyomon szembesülünk a kommunista diktatúra által okozott gazdasági hanyatlással és a mismanagement miatt egyre nehezedő életkörülményekkel.

Mindhárom időkapszulát becsületesen végig fogjuk járni. Kuba azonban nem csupán az időutazás meglepetéseit nyújta, hanem rengeteg kulturális és művészeti élményt is. 

Talán sztereotip elképzelés, de teljesen megfelel a valóságnak, hogy a kubai utcákon valóban általános az élő zene. Olyan öreg zenészek tolják az utcán, igen, mint a Buena Visza Social Club arcai, akik mondják, hogy addig nem megyünk ebédelni, amíg nem szólnak még egyszer, elsőre nem megyünk.

Ez jelenthet passzióból játszó, talán unalomból pengető arcokat vagy egészen professzionálisnak ható együtteseket.

Van ennek persze egy talán kevésbé feltűnő árnyékos oka.

Néha úgy tűnik, hogy a kubaiak egy része mindig ráér az utcán élni és zenélni. Igen, mert egy részük nem talál megfelelő munkát.

Ha pedig munka után van otthon, akkor inkább az utcán tölti az időt, mint a gyakran rossz állapotú, düledező otthonkban.

Mindez mit sem változtat azonban azon, hogy a kubaiak imádják a zenét és az élő zene, tánc a mindennapok része.

Jelentős szerepet játszik ebben az is, hogy a kubai kultúrában van egy nagyon erős afrikai beütés.

A kubaiak számottevő része a rabszolgaként behurcolt afrikaiak leszármazottja. Ők magukkal hozták zenéi hagyományaikat, tánclépéseiket. Vallási hagyományaikat kegyetlenül üldözték a rabszolgatartók. A rabszolgatartás intézményét egészen 1880-ig fenntartották Kubában a spanyol gyarmatosítók.

Azért, hogy elkerüljék a nem keresztény kultuszok gyakorlásáért járó szörnyű veréseket, testi fenyítéseket, a rabszolgák spirituális védelmezőiket ötvözték a keresztény szentek alakjaival. Egyfajta szinkretizmust hoztak létre, ez az úgynevezett santería. A santeríához zenei hagyomány is kapcsolódik, ez észrevehető például akár Celia Cruz számaiban is.

Az "afrós" ritmust, életérzést öröm felfedezni mindenfelé, ez is izgalmassá teszi a szigetet. 

A bárokban, sarki presszókban is gyakran adnak háttérzenét a táncosoknak.

Igen, zene, zene, zene, mindenhol az utcán, egy zenebutik, volt régen egy ilyen műsor valamilyen nagyon vicces műsorvezetővel...Aztán tánc, tánc, tánc, igen a salsa, rumba, cha-cha-chá, ezek az afrikai és a karibi bonita mezcla de la tierra vérpezsdítő ritmusai, hogy ilyen hasfogósjulioiglesiasosan fogalmazzak. Havannában találunk táncmúzeumot, zenbeházakat, érdemes az aktuális kínálatról tájékozódni.

Kedvencem Havannában a tengerparti Malecón trombitása, aki egy kedvező akusztikájú romhalmaz mellett gyakorol esténként egy hasonlóan lelkes instruktorral.

Havanna óvárosa, a La Habana Vieja tele van galériákkal, kiállítótermekkel.

Művészet van a levegőben.

A sztereotípiák mellé állítható az az igazság,  hogy ez egy művészeti és kulturális életében nagyon aktív és gazdag ország. A Fábrica de Arte Cubano intézményét, ezt az élvezetes interaktív múzeumot, a TIME magazin 2019-ben a bolygó 100 legfontosabb kulturális látnivalója közé sorolta.

Ez a kulturális pezsgés, ez a kulturális "humusz", ahogy egy neves pécsi fotóművész az ilyet nevezni szokta, számos művészt vonzott a szigetre.

Ernest Hemingway, az amerikai írólegenda ezt mondta erről: "In Cuba I found the perfect place to write."

Hemingway 29 éves korában járt először a szigeten, átutazóban.

Aztán később visszatért ide horgászni és halászni, majd szerelmes lett a szigetbe és itt írta műveinek egy részét.

A tengeri világ tudományos szempontból is érdekelte, hajójára tudósokat hívott és aprólékos kérdésekkel faggatta őket halakról és más tegeri lényekről. Egy halfaj is viseli nevét, a Hemingway skorpióhal.

Egy ideig a Hotel de los Ambos Mundos egyik szobájában élt Havannában. Az ikonikus szálló előtt ma is muzsikusok varázsolnak hamisítatlan kubai hangulatot. Évekig élt itt a Mester ebben a mályvaszínű épületben.

Igen, évekig lakott egy szállodai szobában, mint maga Deák Ferenc. Ma egy kis Hemingway-múzeumocska van berendezve ebben a szállodai szobában.

Később a Kubában megírt "For Whom the Bell Tolls", "Por quién doblan las campanas", "Akiért a harang szól" bestsellerré vált mű bevételéből vásároltak egy "fincát", egy birtokot, ahová harmadik feleségével együtt kiköltöztek. Ott a környék helyi vagány csávóiből baseball csapatot is szervezett, by the way.

Két kedvenc iszogatós csehója ma a turisztok számára kötelező zarándokhely.

A La Bodeguita del Medio pultjánál kortyolgatta a mester a jó kis mojito koktélokat, az El Floridita nevű bárba pedig a daiquiri fogyasztására járt.

Mindkét lokálnál a nap minden szakában látogatók tömegeire lehet számítani.

A La Bodeguita közvetlenebb hely, meglepően kicsi, az utcára nyitott térrel és szinte állandó élő zenével. Az utcácska, az Empedrados, kicsit overturistás hely, budaivárasan rajzolókkal és hímzéseket árulókkal.

Az utcán gyakran táncolnak a történelmi levegőtől, Hemigway emlékétől és a jóizű itókától tűzbe jött vendégek. A bár slágerea Hemigwa-mojito. Ezt a nedűt persze több variációban lehet készíteni, Kubában egyébként gyakran borsmentával készítik, nem mentával.

A bejárat mellett egy táblácska mutatja azokat a híres-neves arcokat, akik valaha megfordultak itt. Hemingway ha látná, mekkora kultusza lett.

Márai Sándor naplóit lapozgatva számomra igen nagy meglepetést jelentett, hogy a magyar író mennyire nem kedvelte, illetve naplóiban jól meg is cinkelte az általa "femeninnek" tartott Nobel-díjas kollégát. Őt, aki mindig a férfias helytállást kereste. Mellesleg a Daily Mail egyik címe meg éppen "macho monster" szókapcsolattal találta jellemezni vitatott hősünket, akiről azt mindenesetre tudhatjuk, hogy írni jól tudott.

A tamáskodó magyar író véleménye ellenére Hemingway az állhatatosság, a férfiasság, a küzdésvágy és küzdeni akarás nagy megörökítője marad. Egy skorpióhalat neveztek el róla, ugye...

A második világháború idején Hemingway  halászhajójával német tengeralattjárókra vadászott a kubai tengernél. Úgy gondolta, hogy a víz felszínére tud csalni egyet a hírszerzési források szerint is errefelé ólálkodó náci U-bootok közül. Egy Ubootspottingra valóban sor került, a német tengeralattjáró azonban hamar elviharzott, így Hemingway nem tudta kideríteni, hogy merre lehetnek esetleges üzemanyagfelvevő helyeik a náciknak a Karib-térségben. Mindezt a küldetést a Pilar nevű halászhajóján igyekezett végrehajtani a mester. Hemingway szerelmes volt ebbe a hajóba, ahogy a regényében megénekelt öreg halász is, ott a tengeren, a nagy küzdelemben. A híradások szerint restaurálták ezt a hajót és ott van Hemingwa birtoka, a Finca Vigia területén.

Az irodalmi Nobel-díj mellé kapott plakettet Hemingway bemutatta Kuba védőszentjének a Santiago de Cuba városában álló szentélynél. A szent ábrázolása meglepően hasonlít egy afro-kubai istennő képeihez. Hálás volt a kubai halászoknak is, akik birtokához közel éltek. Velük baráti kapcsolatokat ápolt és mélyen tisztelte őket. Nekik is köszönhető "Az öreg halász és a tenger.".-éjhb

Az immár Nobel-díjas írót élete utolsó éveiben különösen izgatta az afrikai animizmus, melyet a behurcolt rabszolgák Kubában is tovább őriztek. 

Érdekes módon Fidel Castro kommunista diktatúrája évtizedeken át megőrizte Hemingway szellemi és tárgyi örökségét. Egyes történészek egy bizonyos " dark secret" tényezőt emlegetnek erről, illetve az író halaláról, mely időben igen közel áll Castro hatalomra kerüléséhez.

Ez a titok talán nem is annyira sötét, mert Castro egyszer elárulta, de majd erről kicsit később.

Kuba egyik yachtkikötője, a turisztikai létesítményekkel és szállodákkal (látványosan kevésnek ható turistával) övezett Marina Hemingway ma is az amerikai író nevét viseli.

A Hemingway által lakott finca területén szinte minden az 1961-es állapotok szerint, érintetlenül áll. Ez alól kivételt képeznek azok az ingóságok, melyeket az író utolsó felesége, Mary 1961-ben Fidel Castro engedélyével elvitt az Egysült Államokba. Ezek ma Bostonban, a J.F. Kennedy Archívumban tekinthetőek meg. A finca alagsorában levő gyűjteményt, benne az író levelezésével és mintegy 3000 fényképpel, az utóbbi évtizedekben kezdték el feldolgozni a kutatók.

Ne feledkezzünk meg a daiquiri szentélyéről sem, az El Floridita a Capitol melletti tértől egy-két utcányira található.

Ez a bár 1817-ben nyitotta meg kapuit. A daiquiri egy faluból származik, mely éppen ezt a nevet viseli. A falu volt először, aztán az ital, tárgyalt bárunkban tökéletesítették a receptet. Az egyik sarokban fellelhető egy Hemingway szobrocska, ha megtaláljuk a tömegben.

Itt van persze a Karib-teger is. Mit jelent a karibi életérzés?

Bizonyára valamilyen érzéki szempontra gondolnánk.

A Malecón, a Havanna  tengerparti szakaszán hosszan végigkúszó sugárút egy igazi szenzuális chimborazo. Bármelyik napszakban különleges fényjátékokkal kecsegteti a parton sétálókat.

Az alkonyati vagy éjszakai Malecón különösen megkapó.

Viharosabb szél vagy tormenta esetén pedig igazi show, ahogyan a hatalmas,  járdára és útra felcsapodó hullámok egybeolvadnak a felhőkkel és a város fényeivel.

Órákig el tudnám nézni.

Akár hosszú órákig is. Avagy napszakokig is.

A Malecón 5 mérföld hosszan kígyózik a San Carlos de la Cabaña erődtől egészen Vedado negyedén túl, a playa nevű municipióig.

Egy ponton az USA nagykövetsége mellett halad el a Malecón.

A képen pont nem ezt látjuk, de egy izgi dolgot mondjuk el a kicsit odébb levő nagykövetségről. Mert a lényeg pont az volt, hogy a követség, illetve környéke legyen szépen eltakarva. A gringók híradásokat, műsorokat igyekeztek vetíteni a kerítéssel elzárt követségről a környező területekre, egyfajta filmszínházként. Fidel Castro erre több tucatnyi hatalmas zászlórúddal és zászlóval takartatta el a követséget, hogy az amcsik ne vetitgessenek a szabad világról mindenfélét.

Nézzük hát az időkapszulákat. A spanyol gyarmatosítás korából impozáns terek és épületek maradtak fenn.

Ilyen például, a Palacio de Los Capitanes, a Plaza de las Armas.

Havanna felemelkedése akkor kezdődött, amikor 1561-ben a spanyol korona elrendelte, hogy az Újvilágból az Ibériai-félszigetre, az anyaországba tartó hajók mindig itt, Havanna védett öblében gyülekezzenek.

Innen konvojokban indultak az Atlanti-óceán átszelésére.

A spanyol óceáni hajóforgalom gyakorlatilag Havannán keresztül zajlott.

A város forgalmas stratégiai központ lett. A védett öböl jól "erődíthető",  felépültek a megfelelő katonai létesítmények.

A védelemre szükség is volt biza, az öbölben és az óceánon egyaránt, hiszen a brit és francia kalózok fenyegetése egyre súlyosabbá vált. Támadásaiktól maga a város is szenvedett, a brit erők pedig egy alkalommal hónapokra elfoglalták a települést.

A spanyol uralom idején falak is övezték a várost. A kapukat este kilenckor zárták, ezt rituális ágyúzással jelezték.

Láss csodát, ez a szokás mind a mai napig él. Az erődöt láthatjuk a tengerpartról.

Az utazó elbaktathat a Malecón vízmosta járdáján a San Carlos erődig.

Ha este kilencre odaér, akkor éppen akkor ágyúzni fognak a tenger felé. Ma is, minden este.

A gyarmati kor városközpontja kényelmes sétával megtekinthető.

Manapság is bandukolnak erre turisták, persze.

Ugyanakkor az engem itt kalauzoló Barbara szerint egyre kevesebben vannak és a jelenlegi helyzet csak árnyéka a pandémia előtti időknek.

A "szebb időkben" turisztok sokasága fotózgatott errefelé, így mostanában nagyon nyugisan bóklászhatunk a történelmi épületek között, ez talán picit visszaad a néhai idők hangulatából.

Kedves szobrok, köztéri alkotások tarkítják a képet.

Különösen érdekes a "francia" szobra. Ő egy Havannába költöző párizsi értelmiségi volt, aki nagyon népszerű lett a helyiek körében és közismert alakja lett Havanna életének.

A koloniális korban lakónegyedeknek kialakított területeken az utcák alaprajza ma is az alapításkor kialakított sémát követi.

Képzeljünk el egy négyzetrácsos füzetet, ahol az egyenes utcácskák a négyzetrácsok.  

Havanna óvárosában ez a sakktáblás alaprajz könnyíti a tájékozódást. A Malecón tengerparti út lehet egy punto de referecia, ehhez képest betájolhatjuk, hogy a az innen nyíló sakktáblán hova szeretnénk eltévedni.

Az amerikanizálás időkapszulánál kicsit a 80-100 évvel ezelőtti Amerikai Egyesült Államok viszonyait láthatjuk.

Kicsit hézagos, de töredékességében is látványos.

Az 1959, tehát Fidel Castro hatalomralépése előtt behozott amerikai autócsodák látványa számos turista számára a legfontosabb ok Kuba felkeresésére.

Ezek az autók itt nemcsak turisták számára restaurált nosztalgia flottát vagy utcára szabadult múzeumi darabokat jelentenek.

Ők itt még jellemzően családi járgányok vagy üzleti célt szolgáló haszontermelők, például taxik.

Minimum 65 éves minden ilyen utcán látott Dodge, Buick, Chevrolet, esetleg Pontiac.

Egy új gyártású személyautó gyakorlatilag elérhetetlen az átlagos kubai családok túlnyomó többsége számára.

Ezért ezeket a verdákat hajták, vagy az 1959-1990 között behozott szocialista járműcsodákat.

Így hát, ha beülünk egy Chevy taxiba, akkor egy jó 70-80 éves matuzsálemmel furikázhatunk?

Vajon kibírnak -e ezek automobilok még 70-80 évet?

Állati kényelmes kocsik ám ezek!

Bőségesen párnázott ülések, hintaszékes rugózás, az első üléssor sem osztott.

Igazából egy dívány benyomását és kényelmét keltik.

A műszerfal egy egyszerű repülőgépre emlékeztet. A váltó kicsit fifikás, általában közvetlenül a kormány mellett kap helyet.

Már nem ennyire szembeszökő, de kis kereséssel nagyon könnyen felfedezhető az amerikabarát kor építészeti öröksége.

A 20. század első felében Kuba az amerikai és a kanadi jetset, művészek és vállakozók kedvelt nyaralási vagy akár hétvégi üdölőhelye volt.

Villák, nyaralók százai, ezrei épültek ebben az időben.

A havannai Vedado területén több mai tulajdonos turistaszállásként is kínálja ezeket.

Az 1920-as években egészen látványosan megnőtt az idelátogató gringók száma.

Nem véletlenül, hiszen az Egyesült Államokban ez volt az Age of Prohibition, azaz a nagy kísérlet az alkohol betiltására.

Az USA Alkotmányának 18. módosítása megtiltotta az alkohol előállítását és árusítását.

Kubában viszont szépen, szabadon lehett tovább kortyolgatni.

A szesztilalom váltotta ki az államokban a szervezett bűnözés megerősödését, új maffiavezérek, köztük a hírhedt Al Capone felemelkedését.

Az illicit tevékenységeket irányító bandavezérek időnként Kubában találkoztak egymással.

Al Capone havannai tartózkodásai alatt a Hotel Sevilla nevű méregdrága szálló egy teljes emeletét bérelte.

Ilyen csúnya találkozókra az 1940-es és 1950-es években is sor került. Két nagy főmaffiózó egyszer egy havannai Frank Sinatra koncert ürügyén egyezkedett a piacok felosztásán. Egy tök jó maffiafilmet lehetne erről a sztriról forgarni, főleg hogy a maffiakor autói díszletül itt furikáznak az utcán.

Persze derék maffiózóink zenekedvelők voltak, egészen véletlenül jegyet vettek ugyanerre a koncertre, persze hasonlóan véletlenül ugyanabban a szállodában szálltak meg, és hasonlóan véletlenül ugyanabban az étteremben is étkeztek meg.

Erről a mintegy 60 évről 1898 és 1959 között még érdemes azt is elmondani, hogy Kuba son mindenben az "első" vagy az elsők közötti lett latin-Amerikában. Ez jelnthet jogi kérdéseket, mint például a nők egyenjogúságának kiterjedt garantálása elsőként latin-Amerikában. De Kubában volt először autó, szélesvásznú mozi, színes televiziós adás latin-amerikában. Mindezek mellett gyors ütemben épültek a modern épületek a legmodernebb technológiák felhasználásával, például a tengerparthoz közeli óriásszállodák, irodaházak.

Ez a nagy gringó dzsámbori nem aratott osztatlan sikert a kubaiak körében. A szigetlakók közül sokan ellenszenvvel viselkedtek a felvágós amerikai turistákkal szemben és nehezményezték az amerikai katonai jelenlétet is.

Különösen népszerűtlen volt a kubai férfiak körében, hogy az amerikai turisták és katonák kubai lányokat csábítottak el.

A helyzetet súlyosbította, hogy az 50-es években hatalomra jutó diktátor, Batista gátlástalanul kiszolgálta az amerikai politika és a tengeren túli szervezett bűnözés érdekeit is. Ez adta a hátterét Fidel Castro és szakállas társai, a Barbudos hatalomra jutásának.

Ezzel el is érkeztünk a harmadik időkapszulához. Ez az időutazás különösen azok számára izgalmas, akiknek már volt alkalmuk élni 1990 előtt. Ez a szocialista-kommunista időutazás. Hasonlóan az "amerikanizálós" időkapszulához, mivel is kezdjünk?

Itt is a járművekre figyelhetünk fel először. Ladák,  Moszkvicsok, UAZok, Zilek, a szovjet autóipar csodái.

Ma már nosztalgiával bámulhatjuk ezekez Kubában, annak idején a Nerkúr-sorszámok alapján, több év várakozás után juthatott hozzájuk Kádár népe.

A mi Kádár-korszakunk téeszielnöknek, vagy fontoselvtársnak dukáló uradalmi rombolója, a Volga itt most taxiként is élvezhető, esetleg lehet valamilyen igen tehetős család verdája.

Meglepően sok, még a hatvanas években gyártott Skoda Octavia is kiszabadul még az utcára.

Ez épp elég lenne, de a szocialista jármű eldorádó apró, de különösen gyakori képviselője a kis dodi, bizony Polski Fiat 126p

Igen, igen, léghűtéses kis Polski a szocialista kor nálunk is ismert "egérkamionja".

A Kádár-korban számos családnak ilyen járgány volt az autó, írhatnánk csupa nagybetűvel is.

Kubában pedig manapság ez az egyik tipikus családi autó, ez a használtan beszerezhető pöttömke verdácska.

Kubaiak jelentős része számára az autó ma is elérhetetlen. Egy nyolcvan esztendős Chevy vagy egy negyven éves kis Polszki birtoklása a szerencsésebbekhez való tartozást jelenti.

2015-ig a kommunista diktatúra nem is engedélyezte mindenki számára magánautók tartását.

Az 1990 előtt már élt magyaroknak egy furcsa nosztalgikus érzésük támadhat, ha valamilyen kubai állami boltban vásárolnak.

Bizony bizony az a régi szocialista kiszolgálás. Kellér Dezső, a jeles humorista gyönyörűen tudott ezen viccelődni. Bemegy a kis vásárló a bótba vagy odaáll a pulthoz, várja, hogy köszönjenek neki, de nem. Csak néznek. Aztán a kiszolgálás színvonala továbbra sem kerül kapcsolatba az udvariasság világával. Gyanútlanul azt gondolhatnánk, hogy ezek csak egyedi esetek. De bizony nem. Az udvariatlan, tuskó kiszolgálás rendszerszintű jellemző az állami tulajdonú kubai boltokban.

Az öreg Kellér mester azt is élcelgette a hatvanas években, emlékszem mindig a függönyt fogta ezeken a régi élő kabarés felvételeken, amikor az eladó rámutat az ártáblára, amikor megkérdezik, mi mennyibe kerül. No, ez a régi szocreál tuskóság éppen megtörtént velem Kubában is.

A szovjet típusú rendszerek hardcore jellegzetessége, az áruhiány szintén jellemző. Hosszú sorok állnak bizonyos boltok előtt. Emlékszünk még arra, amikor nálunk 1989 előtt csak ünnepi alkalmakkor lehetett bizonyos gyümölcsöket kapni? A nagymamák, vagy akik ráértek éppen a családban, elmentek értük sorban állni. Kubában ma is hasonló a helyzet sokkal fontosabb termékekkel.

A helyzetet bonyolítja, hogy Kubában többféle fizetési rendszerű bolt létezik. Minden hiánygazdaság kitermeli a korrupciót, vagy valamilyen alternatív elosztási rendszert. Az egyenlőséget hirdető kommunista ideológia alapján irányított egypártrendszerű Kubában egy igen bizarr formája alakult ki az egyenlőtlenségnek. Az állami boltokban kubai peso a fizetőeszköz. A magántulajdonú boltok egy részére is igaz ez, de vannak az úgynevezett dolláros boltok, vagy eurós boltok. Ezekben konvertibilis valutával lehet fizetni.

Nos, az állami boltokban is egyre magasabbak az árak, mert tombol az infláció. A kubaiak többsége számára megfizethető termékekből viszont ezekben gyakran hiány van, üresek a pultok, vagy éppen sorba kell állni és vagy marad, vagy nem. A dolláros boltokban kielégítő az árukínálat, viszont az egekbe járnak az árak. Itt szépen állnak a portékák a standokon, csak éppen vásárló van kevés.

Mindez akkor válik igazán érthetővé, ha megnézzük a jövedelmi viszonyokat. Kubában az állami szférában az átlagkereset nem haladja meg a durván 50 euróra vagy dollárra tehető kubai pesót, számoljunk akkor 50 euróval vagy dollárral.

A kubai gazdaságban továbbra is nagyon erős az állami szektor aránya, a lakosság jelentős része pesóban keres és pesóból él. Bizonyos szektorokban, a korlátozottan működő magánkereskedelemben és magánvállalkozásoknál viszont euróban vagy dollárban lehet fizettetni a szolgáltatásokért. Ez elsősorban a turistákat jelenti. Egy Havanna belváros - José Martí repülőtér körért egy magántaxis 30 eurót kér, tehát egy ilyen fuvarral megkeresi egy állami alkalmazott havi bérének a felét. A turistáknak szánt szolgáltatásokat gyakorlatilag teljes körben európai árakon lehet számolni.

Különösen súlyos a nyugdíjasok helyzete. Mesélték nekem a helyiek, hogy vannak 1000-2000 pesó nyugdíból élők. Összehasonlításképpen a belvárosi étteremben, ahol ebédelni szoktam, egy hal és köret egytálétel egy üdítóvel 2500 pesót kóstált. "Hay muchas divisiones", sok a megosztottság.

Igen, egészen elképesztő a társadalmi megosztottság, én így mondanám, pont itt, a kommunista egyenlősdi ideológiáját prédikáló Kubában. Vannak a pesós emberek és a valutás emberek. Emlékszünk még arra, amikor a csodás Kádár-korszakban fanyalogtak egyes balatoni éttermekben, amikor hazai vendég jött be és nem márkás külföldi?

Mindehhez érdemes hozzátenni, hogy a magánvállalkozások engedélyezése tulajdonképpen azt teszi lehetővé, hogy legyen valami mellékes és a kubaiak zöme ne legyen konkrétan az éhezés szélén. A hardcore Castro-érában még nyolc év börtön járt amerikai zöldhasú dollárok birtoklásáért (Kubában súlyosan mérték és mérik a börtönéveket mindenért, ami tilos).

A gazdasági helyzet nagyon sokat romlott a KGST szétesése és a szovjet támogatás elvesztése, tehát 1991 óta, a Covid-pandémia kitörésével pedig egészen döbbenetes mértéket öltött az infláció és az elszegényedés. szemmel látható a lepusztulás, az állami szolgáltatások csődje. Düledező házakban élnek emberek, ha végleg lakhatatlanná válik egy ház, nemigen jut pénz felújításra, inkább kitelepítik onnan a lakosokat. Gond a szemétszállítás működőképességének biztosítása is.

Mindezekhez kapcsolódóan érdemes egy brutális hasonlóságot megemlíteni a kubai és a magyar valóság között. Mivel az állam nem fizeti meg rendesen az állami szférában dolgozó szellemi dolgozókat, ezért azok jelentős része kivándorol, vagy átvádorol a magánszférába, ahol aztán mindennel foglalkozik, csak a szakmájával nem. Az oktatás és az egészségügy alapvetően a szakemberek hiánya miatt esik szét. A jövőt itt ássák alá, csakúgy, mint Magyarországon. A politikai  vezetés a magyarhoz hasonlóan brutálisan fafejű, saját mantráinak fogságából nem tud kiszabadulni.

A kubai oktatás és egészségügy regionális viszonylatban büszkeség tárgya volt, de ez ma már csak mítosz. Nagyon súlyos az orvoshiány és az iskolák fenntartása is gondot okoz a tanárok elvándorlása miatt.

A kubai diákok szép, gondozott egyenruhákban járnak az utcán. Ezeket azonban szinte naponta mosni kell, mert összesen kettőt kapnak az államtól. Cipőt már nem ad az állam, ezért konkrét esetek fordulnak elő arra, hogy valaki rendes cipő hiányában nem szeretne iskolába menni. Az állam támogatja az iskolai étkeztetést, de brutálisan csökkentek a fejadagok. Az iskolai ellátás fényképeinek megosztása az egyik fő Facebook és Instagram-fennforgás ma Kubában. Az biztos, hogy egy kubai család vagy egy kubai gyerek nem nagyon ehet a belvárosi éttermekben, mint a képen látható kis utcácska, mert ott a kubai átlegkereset felébe kerül egy tányér hús és  valamilyen barátai egytálétel.

A kommunista párt gazdasági hozzáértése a Lonely Planet kedvenc fordulatával élve a "long years of economic mismanagement" kifejezéssel jellemezhető leginkább.

Hogyan siklott ennyire félre az ereditelig a korrupt, USA-barát, maffiózó kapcsolatokat is ápoló diktátor, Batista diktatorikus rezsimje ellen indult forradalom? A Barbudos arcok, ezek a szakállas forradalmárok az 50-es években élükön a nagyon szakállas ügyvéddel, Fidel Castroval akkor még egyáltalán nem kommunista diktatúrát akartak. Az őket támogatók pedig valószínűleg még kevésbé. Maga Fidel is azt nyilatkozgatta, hogy egy "sistema representativo", képviseleti demokrácia az, amivel Batista korrupt rendszerét leváltanák. A forradalmárok tevékenységének állít egyébként emléket a hatalmas Museo de la Revolucióm. jelenleg éppen felújítás alatt áll, a homlokzatán levő lövéseket valószínűleg továbbra is ott hagyják mementónak. 1959-ben még ez volt az osztromolt elnöki plalota. Udvarán egy hatalmas üvegkalickában álla Granma, a forradalmárok yachtból tátalakított csatahajója. Különféle más katonai járművek társaságában éles fegyveres őrizet alatt áll, a Lonely Planet élcelődése szerint azért, hogy nehogy valaki elkösse és Floridába hajózzon vele.

1959-ben nyilvánvalóan nem mindenki örült Castro és csapata hatalomra jutásának, de akkor vélhetően egy jelentős tömegtámogatást tudhattak magukénak. Aztán jött a nagy becsapás, ha átvágásnak nevezhetjük, hogyha valaki nem azt csinálja, mint amiért a támogatói támogatják, akkor ezt nevezzük annak. Mentségül szokták felhozni, hogy a nemzetközi helyzet és a külső kényszerítő körülmények lökték a kubai forradalmat a Szovjetunió karjaiba.

A szovjetista irányváltás és a szovjetoid rendszer kiépítése nagyon hamar, már pár évvel 1959 után elkezdődött. Talán az egész bolygó léte forgott kockán, amikor 1963-ban kiderült, hogy a Castro-rendszer lehetővé tette a Szovjetuniónak, hogy atomrakétákat telepítsen a szigetre.

Bár ezeket később kivonták, a jövő szempontjából nem is ez igazán érdekes. A szovjet rakétákkal együtt rengeteg szovjet szakértő is érkezett, katonai és polgári tanácsadók egyaránt. Titokban érkeztek, csak éppen mindenki felismerte őket, mert egyforma kockás-csíkos ingekben és valószínűtlen nadrágokban jártak. A fejük meg nagyon oroszos volt, hát úgy mindegyiknek.

Százával, ezrével érkeztek ezek az okos elvtársak, akik erőteljesen a szovjetoid irányba tanácsolták a kubai rezsimet. Hatékonyságukra nem lehetett panasz, mert a karibi sziget a szovjet típusú rendszerek szinte minden rossz tulajdonságát átültette a trópusi egzotikumba. Egypártrendszer, pártállam, túlburjánzó bürokrácia, az igazságszolgáltatás feletti politikai ellenőrzés, rendőrállam, társadalom militarizálása, államosítás, mi kell még? Abszurd tilalmak listája, kevés dolgot szabad, de amit szabad azt muszáj.

A szovjet hátszélnek és függésnek volt egy jelentős gazdasági előnye: Kuba olcsón jutott olajhoz és más nyersanyagokhoz. A tankerek vitték a cukrot, hozták a fekete aranyat. Óriási mennyiségű szovjet fegyvert telepítettek a szigetre.

Ennek az arzenálnak jelentős része ma is működőképes. A felszínen nem lehet őket látni, mert titkos alagutakban tárolják őket, ezeket a járatokat szovjet tanácsadók segítségével építették, akiket metróépítő mérnököknek álcáztak. Elvben a havannai metrót tervezték, gyakorlatilag fegyverarzenálokat telepítettek. Nagy probléma volt, hogy miképpen lehet ezeket a harci eszközöket, teherautókat, tankokat üzemképes állapotban tartani ebben a páratartalomban, használat nélkül. De bizony ott vannak.

2023-ban egy orosz állami tévécsatorna riportot közölt ezekről az alagutakról és fegyverkészletekről. Ki tudja miért? Kuba egyértelműen támogatja Oroszországot az Ukrajna elleni háborúban, az USA nem kis bosszúságára. Az Egyesült Államok egyébként a terrorizmust támogató országok listáján szerepelteti Kubát és gazdasági embargó alatt tartja.

Mi érezhető a levegőben ebből a számunkra már anakronisztikus szovjetoid rendszerből? Meglepetésemre viszonylag kevés rendszert dicsőítő plakátot, posztert láttam. Igen, az Argentínából Castro mellé szegődő orvos, Ernesto Che Guevara képe fellelhető a házfalakon, bár ő sem túl gyakori. Castro ábrázolása az utcán ritkán látható viszont képe kint van az iskolákban. Belestem egy általános iskola folyosójára és bejáratánál egy hatalmas Fidel fogadja a gyerekeket. Gondolom, hogy ez általános lehet.

Összességében nem tudtam megállapítani, hogy mennyire megkövetelt még a rendszer melletti nyílt kiállás. A kubaiak jelentős részét frusztrálja a pártállam inkompetenciája és úgymond "magunk

között" úgy istenigazából szidják a rendszert.

Sehol nem csináltam még ilyet nyolcvan országban, de itt most felültem egy ilyen emeletes városnéző buszra, szelezni egyet. Ennek annyi értelme volt, hogy magamtól biztosan nem sétáltam volna ki a Plaza de la Revolución nevű térre. Ez egy igazi totál brutál szovjet típusú felvonulási tér. Sok-sok beton, nyílt tér a tűző napnak, hogy több tízezer embert sanyargasson. Itt tartotta több órás beszédeit a maratoni szónok, Fidel Castro a jeles napokon. Gyanítom, hogy a hallgatóság nem önkéntesen jelent meg itt.

A teret övező épületek falain hatalmas Che Guevara és Cienfuegos-képek vannak.

Che Guevara kultusza valóban él. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy nem korrupt és utált vezetőként halt meg az önmaga paródiájává váló rendszerben, hanem ha úgy tetszik, mártírként halt meg. Igazából nem tisztázott máig sem, hogy mi volt a valódi oka annak, hogy otthagyta Kubát. Sejthető, hogy két dudás nem fért meg egy csárdában.

Fidel maradt, ő ment. Bolíviába távozott, forradalmat és gerillaharcot szítani ott, ahol ilyeneket éppen nem nagyon akart senki. Guevara szociális érzékenysége és bátorsága vitathatatlan, helyzetértékelése és racionalitása már annál vitathatóbb. A kubaiak őt talán szeretik, a forradalom félresiklása ellenére.

A gazdaság tipikusan szovjetoid gúsba kötése aláásta a jólét lehetőségeit, a kubaiak többsége szegénységben él. Castro halála után ugyan a gazdasági életben történt némi átalakulás, megjelentek a magánvállalkozások, a monolit, az elnyomó politikai rendszer viszont szinte egyáltalán nem változott.

Az utóbbi néhány év krízise néhány területen egészen elviselhetetlen állapotokat eredményezett. Ezek közül a tömegközlekedést érdemes kiemelni. Mivel a kubai gazdaság nem tud elég versenyképes terméket előállítani nincsen elég valuta üzemanyag vásárlására.

A szigeten belül nehézkes a közlekedés, mert gyakorlatilag bármikor lehet üzemanyaghiány. Egyes területeken rendszeresen van apagón, azaz áramkimaradás. A fővárosban a buszközlekedést 50%-kal visszavágták ebben az évben. Amelyik járaton négy busz volt, ott ma már csak kettő jár.

A guagua (egy Castro-éra előtti amerikai szolgáltató cég nevéből kubásítva), ahogy Kubában a helyi nagy buszokat nevezik, bizony egyre ritkábban jön.

Borzasztó tömegjeleneteket láttam, elképesztő zsúfoltság van, már ha a busz egyáltalán jön. Külföldinek nem feltétlen ajánlott felszállnia ezekre a járművekre, a test a testhez szorongásban bármitől meg lehet szabadítani. Léteznek iránytaxtik és kollektívók, ezek már nem olyan súlyosak, de drágábbak és nincsen belőlük elég.

A helyközi közlekedésben egészen elképesztő tákolmányok is járnak.Létezik egy "elibuszos" társaság, a ViAzul, bueno, pues, tökjó, csak nem lehet rá jegyeket kapni. Hetekre, hónapokra előre kell itt egy utazást tervezni. Légkondicionált buszaik egyébként a helyiek szerint gyakran lerobbannak. Más cégek rági amerikai kamionok platóira szerelt dobozokat alakítottak ki buszoknak... Havanna-Santiago de Cuba (850 km) legalább 12. de inkább 15 óra busszal, ennyi azért túl sok a romantikából és rettentő sok a kényelmetlenségből. mellesleg mindez a táv (850 km) 20 óra. Bonyolult itt az élet és mi csak turisztok vagyunk, hát milyen lehet a helyieknek. A taxi-colectivo lehet egy megoldás, a romantika itt sem hiányzik, hiszen 70-80 éves kocsikon utazhatunk, melyek méretükkel egyszerre ötvözik egy személyautó és egy autóbusz minden kényelmetlenségét, ha tele vannak.

Akkor még magyar szív dobbanjon azért egyet, Kubában is jártak Ikarusok. a legendás 200-as család különböző változatai, elsősorban a 280-as csuklósok 30-40 évvel ezelőtt hozzátartoztak a havannai utcaképhez. Valószínűleg nehezen bírták az alkatrészek hiányát és a hűtőfolyadék helyett használt mindenmást, mert már nem láttam belőlük egyet sem, csak ezt a dokumentum fotót találtam a vezess.hu oldalon (fotó: vezess.hu). 

A kérdés az, hogy mit hozhat a jövő? Sok helyi szerint már elviselhetetlen a helyzet romlása. Mi lesz akkor? Robbanás lesz, vagy egy ponton elkezdődik a rendszer látványos átalakítása? Az országot uraló kommunista pártvezetés semmilyen hajlandóságot nem mutat a hatalom megosztására.

Nagyon kemény elnyomás van kiterjedt besúgórendszerrel. 2021-ben a pandémia okozta nehézségek kiváltották az első tömeges rendszerellenes megmozdulásokat. 2021 júliusában már egész Kuba tüntetett a fővárostól a kis falvakig, minden provinciában.

Több kubai is elmesélte nekem, hogy ezeken mi történt. Az elTOQUE 0nevű Youtube-csatorna részletesen dokumentálta a tüntetések kitörését és leverését az egész országból összegyűjtött felvételekkel.

Minden korosztály képviseltette magát, a fiatalok tömegesen.

Az ország vezetői megijedtek, és könyörtelen brutalitással verték le a tüntetéseket. A katonaságot is kivezényelték.

A megtorlás részeként a megmozdulások vezetőit 10, 20, 30 éves börtönbüntetésekre ítélték. A puszta részvételért is hosszú börtönévek jártak azoknak, akiket elkaptak és bevittek. Egy 14 éves lány két évig volt börtönben úgy, hogy a szülei nem tudták hol van. El miedo, a félelem, ahogy mondták nekem. Általános a félelem.

Az elégedetlenség kifejezésének vannak ugyan modern csatornái. Igen, csatornák ezek, a youtube-csatornák. Kubában igen magas az ilyen "országismereti" adásokat gyártó youtuberek száma. Ez részben azért is van, mert így egy népszerű csatorna segíthet dollárban bevételhez jutni (a youtube fizet a megjelenített hirdetések után). Másrészről, ez egy lehetőség nyílt vagy burkolt rendszerkritika kifejezésére. A külföldiek ezekből a csatornákból tájékozódhatnak a kubai valóságról. Számos ilyen canal követhető. Nagyon ismertek például Lissa Garcí, Lennita, Andando con Jeny, vagy Laurith. Ez nem veszélytelen küldetés. Tevékenységüket törvénnyel is igyekszik már a rendszer korlátozni és szabályozni. Ha a rendőrség felfigyel egy túlzottan kritikus csatornára, akkor jönnek és kopogtatnak. Több csatorna gazdája már elhagyta Kubát az üldöztetés elől.

Mivel a rendszert így nem lehetett átalakítani, rengeteg kubai egyszerűen el akarja hagyni az országot.

Ez elsősorban a fiatalokra vonatkozik. Nem akarnak órákig sorbanállni az alapélelmiszerekért, kilátástalanul tengődni vagy alacsony fizetésből szűkölködni. Tulajdonképpen bárhova, csak el. Sokan igyekeznek Spanyolországba vagy valamilyen más európai országba.

Az Egyesült Államokba egy érdekes kerülővel Nicaraguán keresztül vándorolnak ki rengetegen. Vesznek egy repülőjegyet Managuába onnan pedig politikai menekültekként szabad utat kapnak Honduras, Guatemala érintésével Mexikóba, ahonnan egy bizonyos zónából átengedik őket az Államokba. Ez elég bizarr, mert közvetlenül az USA-ba vagy Mexikóba való bejutás tehát vízum beszerzése viszont igen komplikált egy kubai számára.

  A turisták által felfedezett Kuba általában egy idealizált világ a kubaiak által megélt valósághoz képest. Talán abból a szemszögből érdemes megnézni ezt a kérdést, hogy a "misería", az áldatlan gazdasági állapotokból fakadó nyomorúság és az elnyomás mennyire torzítja el az emberek személyiségét, lelkületét.

Lépten-nyomon érzékelheti az utazó, hogy a kubaiak általában közvetlenek, barátságosak, melegszívűek, beszédesek, élénkek, azt is mondhatnám, hogy sokkal "testiesebbek". Gyakoribbak az érintések, kisebb a személyes távolság, ismeretlennel is szívesen szóba elegyednek. "Levántate la cabeza, mi amor, te amamos!" random buszt váró lányok szólnak rá az emberre így a buszmegállóban, kizökkentve az elmélkedésből.

A külföldi látogató egy felszín szintjén levő vidámságot érzékel. Úgy tűnhet, hogy a rendszer a kubaiak életörömét nem tudta megtörni. Ez lehet, de nem biztos. Túl felszínesek a benyomásaim ahhoz, hogy ezt el tudjam dönteni. Úgy érzékeltem, és ebben több kubai is megerősített, hogy a lelkük mélyén a kubaiak zöme erősen frusztrált és szomorú amiatt, amiben élniük kell.

Mi tartozik még a turisták által megnézendő és átélendő élményekhez? Nekünk magyaroknak is érdemes megismernünk a kubai Petőfit. A kubai nép nagy szabadságharcos költője José Martí. "Era muy inteligente" , mondta nekem Aimara egyik szállásom tulajdonosnője. Valóban José Martí mindenről írt filozófiáról, szerelemtől, hazaszeretetről, természetről. A spanyol gyarmatosítók elleni felszabadító mozgalom ikonikus alakja lett, természetesen elszenvedve az ezért járó börtönbüntetéseket.

Az 1950-es években az USA-barát Batista diktátor elleni lázongások részben amiatt kezdődtek, mert a Kubában állomásozó amerikai fegyveres erők egyik katonája részegen lepisilte José Martí szobrát. José Marti szülőházát egyébként egyszer sem sikerült nyitva találnom. Elzarándokoltam oda többször is, mert ha nem is egy évben születtünk ugyan, de legalább egy hónapban és egy napon. Egyszer áramszünetre hivatkoztak, máskor ki tudja mi volt a gond, pedig a szülőház elvileg egy múzeum.

Járunk, járunk, José Marti szülőházával szemben rábukkanhatunk a vasútállomásra. Innen ritkábbnál ritkábban indulnak az elképesztően lassú vonatok. A szerény jelenért a dicsú múlt kárpótol, Kubában indult meg ugyanis a bolygón a harmadikként a rendszeres vasúti közlekedés 1837-ben. Majdnem egy évtizeddel  maradtunk le hát, amikor Petőfink megírta, hogy száz vasutat, ezeret, csináljatok, bizony csináljatok. A pályaudvar mellett kiállított gőzösök részben ennek állítanak emléket, amellett, hogy interaktív műzeumos játszótérként szolgálnak a buszokra váró gyerekeknek.

Jaj, Coppelia.

Volt egyszer egy film, Fresa y Chocolate.

Et a Coppelia egy bizz6ny igen bizarr fagylaltozda. Bizonyára bizottság tervezte.

Külsőre egy futurisztikus holdbázis és egy alakuló gigantikus gyümölcs csendélet kompozíció érdekes találkozásaként hat.

A szocialista Kubában a fagylaltozás nem minden napos mulatság, a belvárosi fagylaltozó egy része ma is a dolláros kategóriába tartozik. Korábban, a hardcore Castro-érában pedig olyan különlegesség volt a fagylaltozás mint a moziba vagy a színházba járás.

A Coppelia a fagylaltozás szentélye. Csak bizonyos napokon tart nyitva ma is. Olcsó, elérhető áron lehet a jeges nyalathoz jutni, általában hosszú sorban állás után. A jeges nagyon jeges, mert a fagyi általában jó nagy, ízesített jégdarabokat jelent.

Nem úgy van ám az, hogy sokat lehet válogatni, hanem olyan fagyit kap a látogató, ami éppen van. Ez manapság általában 3 fajtát jelent. Szebb időkben akár 26 féle fagylalt is lehetett éppen.

A Fresa y Chocolate (Eper és Csokoládé) című filmben is megjelenik ez az emblematikus hely. A Coppelia egy igazi punto de referencia minden kubai számára, mindenkinek van róla története, élménye, randevúja.

Ha még ilyen referenciapontokat keresünk Havannában, akkor érdemes a Bacardi-házat is megemlíteni. A Bacardi márkát Kubában fejlesztették ki, az 1959 utáni államosítás miatt

a magáncég Puerto Rico szigetére költözött.

A cég központjának otthont adó ház igen fotogén, érdemes hát oda elzarándokolni. A kubai rum tehát ma már nem a Bacardi húzónevet jelenti, hanem a Havana Club névre hallgat.

A földönkívüliek számára fenntartott belvárosi boltok kirakataiban láthatunk 1000 dollárba kerülő palackokat.

A "turistagettót" kettészeli egy gyönyörű sétány.

.Ez estefelé olana apraja-nagyja dzesselő hely, illetve itt található néhány hagyományos tursitapénztárcát lékelő nagy hotel is.

Körülöttük nyüzsüg az élet. Itt van a Calle San Rafael, ez a klasszikus turistás sétáló, hiszen minden fővárosnak kell egy Váci utca.

A turistáknak szánt szolgáltatások jó része innen elérhető.

Havanna központja európaias, ha ilyen szót lehet használni.

Varga Miklós mit szóla a véneurópás nótával, dios mío...

A kubai utazás tervezése viszonylag egyszerű. A vízum egy viszonylag olcsón, 20 000 forint körüli összegért megvehető cetli, "turistakártya", egyes utazási irodákban is kapható. Elindulás előtt 1-2 nappal online ki kell tölteni egy formanyomtatványt és a letöltött visszaigazolást a határon be kell mutatni. A bejutás viszonylag gyors és egyszerű.

A szállásoknál érdemes a casa particulares névre hallgató magánszállásokat választani. Így nem a rendszert pénzeljük és láthatjuk a kubaiak életét. A Booking oldalán nem lehet Havannába foglalni, számos más portálon viszont igen. Én a hotels.com rendszerét használtam. ez nagyon megbízhatóan működött, viszont kicsit bonyolultabb kisilabizálni a legfontosabb kérdést. Nevezetesen azt, hogy mi a helyzet a desayuno, azaz a reggeli ügyében. Lesz -e, az árban lesz -e, vagy azon kívül mennyi. Volt egy szállás, a Casa Capitana, ahol azt mondták, hogy annyira drága és körülményes beszerezni a hozzávalókat a misería miatt, hogy nem kínálnak reggelit a pndémia óta. A többi helyen sikerült akár a szállás árába beleértve, vagy azon kívül fizetve nagyszerű napindító elemózsiához és frissítőkhöz jutnom. Az Aimara's Guest House volt az egyik ilyen, mindenképpen ajánlható casa particular. Kedves tulajdonosa elmondta, hogy olyan 18. századi bútorok között töltöm napjaim, melyek a néhai XVI. Lajos francia király udvartartásából valók. Hogyan kerültek épp ide, hát nem tudom.

A reggeli isteni, mennyei gyümölcsleveket is jelent. általában a "guayava és barátai" válogatás, bene egy kis fruta bomba, azaz papaya 8a papaya (Kubában a papaya szexuális konnotációjú szó). Mellé dukál még valami tojásos, illetve pirítós és társai.

Mindezek előtt is jüön általában egy adag különféle gyümölcs, gondolom a a szezonnak megfelelően

A Casa Flamboyan a magyar nagykövetségtől néhány háznyira található Vedado területén. Tulajdonosa olasz állampolgár, gondolom így könnyebb az üzleti vállalkozás. A környező villákban is kiad szobákat. Extra szolgáltatás, hogy a derék olasszal hozzáértő és elemző módon lehet ekézni a jelenleg regnáló magyar miniszterelnök ámokfutását is, nem csupán a kubai politikát. "Orbán muy mal", igen, repül az ember tizenvalahány órát jó messze, de ott is akad valaki, akivel lehet a nemzeti ellehetetlenítés rendszerét szidni.. Isteni lehet egy tengerre néző szálás is, mint a Casa malecón..

Ilyen például a Casa Malecón. A teraszról lehet naphosszat nézni a tengert és a Malecón élő járműmúzeumát. A bankautomaták működése bizonytalan, ezért célszerű rengeteg készpénzt vinni magunkkal, leginkább euro formájában. Azért a bankkártya is jól jön, mert egyes szupermarketekben és váratlan helyeken (lásd városnéző buszÖ meg csak azzal lehet fizetni. Ez része a naponta változó irracionaltásoknak. A közbiztonságot én kielégítőnek ítéltem meg, de a helyiek szerint a misería miatt folyamatosan romlik. Én mondjuk mindig és mindenhol biztonságban éreztem magamat, de nát ne bizakodjunk el, nahát. Adiós Kuba, legközelebb a provinciákat is bejárom.

Felhasznált irodalom:

Lonely Planet Cuba

Fischer Ferenc. a megosztott világ