TRAVELINSTEAD128

Tere

Észtország

Énekléssel kezdődött. Az 1980-as évek második felében utcai éneklő akciókkal alakult ki a balti államok függetlenségi mozgalma.

A gazdasági nehézségek súlya alatt összeroppanó Szovjetunió 1991-ben formálisan is szétesett, Észtország visszanyerhette függetlenségét.

Észtország talán kevés világjáró listáján szerepel a tophármasban vagy akár a toptizesben. A magyar utazónak azonban különösen tanulságos hosszabb vagy rövidebb időt itt tölteni.

Tanulni lehet innen. Az észtek rendszerváltása sikertörténet, a kommunista-posztkommunista nyomorból, igen messziről nagyon magasra tudtak törni.  Izgalmas látni, hogy a gazdasági számokat hogyan igazolja, vagy éppen cáfolja a fizikailag érzékelhető tárgyi környezet, a hangulat, az életérzés.

Tallinnban közösségi kertek virágoznak és gyümölcsöznek a történelmi városfal mellett. A nemzetközi repülőtér váróiban pingpongasztalok, kreatív sarkok, játszóterek dobják fel az ilyen helyeken megszokott farkasordítóan unalmas boltok sorát. A történelmi belváros főterén is jókora játszótér fogadja az erre sétálót, mert itt a családbarátság nem puszta szlogen és tényleg minden a gyerekekről szól. Észtországban is akad egy "Európa fája" győztes, hasonlóan a pécsi Tettyén büszkélkedő kedves mandulafácskához. Csak ez a fa, Saarema hatalmas tölgyfája éppen egy focipálya kelős közepén áll. Ennek megfelelően kell ott futballozni.

Ha nem is vezeti az utazót olyan nemes szándék, hogy tanuljon attól, aki okosabbnak bizonyult az elmúlt harminc esztendőben, akkor is ajánlott a Baltikum felé indulni.

A balti vidék még akkor is elvarázsol, ha az utazó nem a lápvidékkel tarkított erdőségektől jön tűzbe. A természeti szépségek lenyűgözőek és itt még a nemzetközi kutatóintézetek mérései szerint is viszonylag tiszta levegőt élvezhetünk. Észtország egyike a bolygó hét legtisztább levegőjű oszágának.

Magyarország egyik legnagyobb világutazója, dr. Fenyvesi Csaba szavaival élve a főváros, Tallinn egy igazi "ékszerdoboz". Ez talán az egyik legtalálóbb kifejezés erre a városra, ahol rengeteg meglepő látnivaló vár. Nekem a kedvenc fővárosom lett Európában.

De nézzük először, mit csinálhattak olyan ügyesen az észtek 1991 óta.

Észtország hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy maga mögött hagyja a feudális múltat (beleértve a vörös ideológiába öltöztetett szovjet feudalizmust is) és modern, európai értékeket valló, nyitott, toleráns, kreatív és innovatív országgá váljon. A szovjet gyáripar összeomlása után Tallinn két városnegyedét is teljesen átformálták "kreatív negyedekké".

A volt gyárépületek újradizájnolásával létrejött az elegánsabb vendéglátásra tervezett Rotermann kerület, illetve a bohémabb verzió, a kötetlenebb családi és ifjúsági kikapcsolódásra tervezett Telliskivi kreatív városrész.

Kicsit hasonlít ez a budapesti romkocsmák történetéhez. Elhagyatott, lerobbant épületekből lett egy új kultusz helyiek és turisták számára egyaránt. Az első budapesti romkocsma talán a Szimpla Kert volt, 2000 körül nyithatta meg kapuit. Tallinnban is a dekadens pusztulás diszkrét bájából, a nyomorból lett erény, sok új közösségi tér. 

Ezek a negyedekben délelőttönként kellemes néptelenségben lehet sétálni, délután és este viszont nyüzsgő élet zajlik itt. 

Bohém, kreatív ötletekre, ügyes térkihasználásra törekedtek. Példa lehetne ez akár a pécsi Zsolnay Negyed számára is, hogy miképpen lehet kissé dzsesszesebben formálni a teret.  

Mindehhez persze igencsak sok pénz is kellett, Észtországnak gazdaságilag is újjá kellett születnie. 

Valahogyan előre kellett menekülni, hiszen az ország jelentős része lápvidék, nem éppen egy nagy mezőgazdasági paradicsom. 

A nagy lápozás egészen szürreális mértéket ölt a téli hó elolvadásakor, egyenesen ötödik évszakról beszélnek a helyiek a tél és a tavasz között. Ekkor a mezők és erdők egy része víz alá kerül. A "boszorkánykútnak" nevezett forráshelyen pedig felszínre tör egy földalatti folyó. Szuperlápos. Lápromantikára nyitottaknak kötelező a nemzeti parkok pallójárdáin lápozni. 

Mindennek köszönhetően Észtországban nagy kultusza van a gombaszedésnek, az iskolákban pedig kötelező tananyag a különféle gombák felismerése.

A szovjet kor elavult szerkezetű ipara piacait elvesztve jelentősen részben az enyészeté lett, az infrastruktúra pedig fejletlen volt. 

Ebben a helyzetben kellett víziót alkotni a jövőről. Észtország a tudásra való támaszkodásban, a tudásalapú gazdaság fejlesztésében találta meg a felemelkedéshez vezető utat. 

Ez azt jelentette, hogy a jelentős hozzáadott értéket és adóbevételt produkáló ágazatok fejlesztésére koncentráltak. Éles ellentétben állt ez az olcsó és jogilag kevéssé védett, könnyen kizsákmányolható munkaerőre épülő  összeszerelő üzemes víziójú (vagy inkább kényszerpályás) országokkal, köztük sajnos a miénkkel.  

Céltudatosan törekedtek arra, hogy Észtország Európa, illetve az egész bolygó egyik leginnovatívabb, újításokra leginkább hajlandó és fogékony országa legyen.

Ennek része volt, hogy nagyon korán meglátták a szolgáltatások digitalizációjában rejlő lehetőségeket.  Már az 1990-es évek elején minden észt iskola és diák hozzáférést nyert az akkor még gyerekcipőben járó internethez. A szovjet nyomorból való kiszabadulás után alig 10 évvel, 2000-ben már három perc alatt online leadhatta mindenki az adóbevallását és digitális felületen intézhette gazdasági vállalkozás alapítását.

Észtországban az elsők között valósult meg a bolygón a teljes körűen működő e-közigazgatás. Akár házasodni is lehet online. 

Az észt gazdaság innovativitását mutatja, hogy Észtországban a legmagasabb a Föld országai közül az egy főre jutó start-up vállalkozások száma. 

Tudtuk ezt vagy akár nem, észt földről indult a Skype vagy a Bolt is. Talán a Skype olyan régi, hogy már nem is létezik. A nemzetközi innovativitási indexen az észt gazdaság a 12. helyet foglalja el.

Az észt recept szerint a legmodernebb technológiákat kellett meghonosítani és bátran új, ismertlen lapokat húzni. A bikkfaangolban "emerging technologies" névre hallgató cutting-edge ágazatokba ruháztak be. Így lett Tallinn Európa "Szilícium-völgye".

Ennek a "think outside the box" víziónal köszönhetően megúszták az olyan elhibázott gazdaságpolitikai lépéseket, mint például a külföldi tulajdonú és csekély hozzáadott értéket termelő, kockázatos jövőjű, környezetszennyező akkumulátorgyárak telepítése.

Mégis miért lett a statisztikai adatok, illetve az utcákon sétálva szerzett benyomások alapján is sikeresebb az észt fejlődési pálya, mint a magyar? Nálunk a rendszerváltás utáni első zavaros évtizedben lényegesen csökkentette a kormányok mozgásterét a pártállami korszakból örökölt adósság visszafizetésének terhe. Az ezt követő furcsányi ámokfutás és a döbrögi-rezsim a pillanatok uralására és a propagandára  épült fel. Nem futotta hosszabb távú vízióra, főleg nem olyanra, amelyik az emberre, a tudásra, az ötletre, az elmére, a humánpolitikára épült volna.

A magas képzettségre, tudásra támaszkodáshoz megfelelő humánpolitikára, elősorban az oktatás fejlesztésére volt szükség Észtországban is. Az 1990-es évek elején elindult a "Tigrisugrás" program az oktatásban. Módszertani reform zajlott le, modern oktatási elvek alapján szervezték át az iskolákat. 

Észtország oktatási számmisztikája sokkal bíztatóbb képet mutat, mint mondjuk a magyar.

Az állam GDP-arányos oktatási költési 4-5%-kal magasabb, mint a magyar. A nemzetközi méréseken az észt diákok eredményei Európa és a bolygó élvonalában vannak. Ezt azért is szomorú a furcsányi ámokfutással és döbrögi-rezsimmel megvert hazánkkal összevetni, mert a két világháború között Magyarország volt az oktatásra GDP-arányosan legtöbbet költő állam, ezt kevés ország előzte meg valaha is, talán markáns mértékben csak Tunézia a függetlenné válása, 1956 után (lásd ezen az oldalon tunéziai leírásomat, nagyon jó ám, tessék elolvasni).

A felsőfokú végzettséggel rendelkező 24-35 éves korú népesség aránya 44%, míg Magyarországon ez még mindig csak 30% körül van.

A tudásközpontú gazdaságpolitikát nagyon tudatos és átfogó ifjúságpolitika egészíti ki.

De kezdjük a legkisebbeknél. A demográfiai statisztikák Észtországban sem túl fényesek, az állam és a társadalom viszont látványosan sokat tesz azért, hogy gyermekbarát körülményeket teremtsen.

A gyermekekre mindenhol gondolnak, például Tallinn történelmi belvárosának főterén sem lehet más, mint egy játszótér az apróságoknak. 

A tallinni repülőtér játszótereit és pingpongasztalait már említettük, mert hogy ott vannak ilyenek. A budapesti repülőtéren ezzel szemben hatalmas "családbarát Magyarország" propagandisztikus szövegekkel szembesülünk különféle nyelveken. Ha a gyanútlan külföldi mindezek után valamire való játszótereket keres Ferihegyen, hát csalódnia kell. Ismételten bebizonyosodott, hogy propagandára nem lenne szükség, ha igaz lenne.  

Mindez elgondolkodtatja az utazót, hogy miképpen is lehetne valamilyen eredményt elérni abban a reménytelennek látszó európai küzdelemben, hogy a kontinens ne haljon ki.

A magyar kormány az utóbbi években az adókedvezményekkel próbálta a gyermekvállalási hajlandóságot növelni. A demográfiai adatok azonban mára eléggé nyilvánvalóvá tették, hogy ez önmagában nem elég.

A gyermekvállaláshoz gyerekbarát társadalom, megfelő társadalmi hangulat is kell. Ha bezárnak a szülészetek és parkolóvá alakítják a játszótereket, mint ahogyan ez 2025-ben Magyarországon jellemző trend, akkor hiába vannak adókedvezmények.  Az észt családpolitika ezzel szemben arra épül, hogy a gyermekneveléshez megfelelő körülményeket és fejlesztéseket minél magasabb szinten biztosítani tudja az állam.

Az észtek szeretnek az elsők között lenni az újításokban. Tallinn úttörő volt a teljesen ingyenes tömegközlekedés bevezetésében.

A helyi tömegközlekedési eszközök használata a tallini lakosok számára ingyenes. A külföldiek egy része félreérti ezt és azt gondolja, hogy a tömegközlekedés mindenki számára ingyenes az észt fővárosban. 

A nem csupán szavak és szlogenek szintén létező ifjúságpolitika célirányosan törekszik a fiatalok közéletbe való bevonására és a politikai szféra fiatalítására.

A helyi önkormányzati választásokon az észt fiatalok 16 éves koruktól már szavazhatnak.

A középiskolákban átgondolt felkészítés zajlik a választópolgári magatartásra.

Parttalan viták tárgya lehet, hogy a tinédzserek mennyire érettek a politikai szavazásokra, de a lényeg nem is ez. Mivel ők is szavazók, a politikai erők sokkal komolyabban veszik érdekeiket és problémáikat. 

Észtországban a politikai tisztséget ellátók "vertikuma" sokkal fiatalosabb, mint Magyarországon. A nemzeti törvényhozás és a kormány tagjainak átlagéletkora is egy jó évtizeddel alacsonyabb, mint nálunk. Itt elég furcasa lenne, ha ehy matuzsálemi korú volt rendőrségi pártkáderr lenne az oktatásért felelős miniszter, mint ahogyan az a reszovjetizálódó magyarországon 2025-ben lehetséges.

Észtországot járva és egy kicsit kutatgatva a témában arra jutottam, hogy a magyar és az észt mentalitás közötti egyik fő különbség talán a változáshoz, az újításhoz való hozzáállásban érhető tetten. Persze minden ilyen okoskodás a túlzó és megalapozatlan általánosítás veszélyével jár, én azonban szembenézek és szembemegyek most ezzel a kockázattal.

A modernkori Észtország rövid története az új bátor kipróbálásáról, az innovációról szól. 

Olyan soktényezős problémák újszerű megoldását tudták megvalósítani, mint például a magánautózás csökkentése az ingyenes fővárosi tömegközlekedésre való áttéréssel. Budapesten az okozott hónapokig, évekig tartó huzavonát, hogy sikerüljön végre a középiskolai oktatást reggel egy órával később kezdeni, hogy kicsit csökkenjen a reggeli csúcsban a zsúfoltság.

Azt is tudja mindenki, hogy reggel nyolckor egy középiskolás még éber kómában sincsen, nemhogy rendesen ébren, de az iskolának akkor is korán kell kezdődnie, mert így szoktuk meg. Ha valami tíz, száz, vagy ezer éve rosszul működik, akkor annak továbbra is rosszul kell működnie, mert "legalább működik". Az észt mentalitás ebben teljesen más, mert ott abból indulnak ki, hogy milyen lenne kipróbálni valamilyen sokkal jobb működést.

A példák sora hosszan folytatható lenne. Észtországban sikerült megvalósítani egy látványos módszertani váltást az oktatásban, míg Magyarországon az oktatásirányítás lassan évtizedek óta nem végez érdemi újító munkát és gyakorlatilag minimális az innováció az oktatási rendszerben.

A már említett közlekedés szintén nagyszerű tükre egy társadalom gondolkodásának. Sok magyar rituálisan belehalna, ha reggel nem kellene hosszan dugóban szenvednie egy autóban és helyette esetleg kerékpárral vagy tömegközlekedéssel kellene járnia. Nos, van olyan főváros, ahol dugók ritkábban fordulnak elő, Tallinn például ilyen. 

A Teliskivi kreatív negyed egy-két pontján meghagytak mementónak néhány szovjet gyárcsarnokot, hogy látható legyen, hol is volt a kezdet 1991-ben, honnan volt szép nyerni.

A Teliskivi tőszomszédségában található a vasútállomás és a piac. Áfonyarajongó számára paradicsom.

Talán még nem tejesen a múlté, talán még nem teljesen anakronisztikus, hogy itt egy könyvpiacot is találhat a gyanútlan turiszt vagy lokál.

Ha nem feltétlenül tanulni jöttünk oda, ahonnan tanulni lehetne, hát ez talán bocsánatos bűn.

Ha csupán az ártatlan turista szemével és lelkével szeretnénk beszívni a történelmi emlékek levegőjét és a modern Észtország hangulatát, illetve jól megvizslatni a látnivalókat, akkor sem fogunk unatkozni.

Ha a történelmet kutatjuk, akkor érdemes Tallinn történelmi belvárosában megkeresnünk az évszámos utcát, mely Ajalod kalk, azaz the Path of History, a történelem ösvénye névre hallgat.

Itt a lábunk előtt hever az észt történelem folyamata a kezdetektől a modern Észtország létrejöttéig. Sok külső hatalom, megszálló, elég tekervényes sztori, de talán nem pusztán azoknak érdekes, akik történelmi évszámoktól jönnek a legjobban tűzbe.

A középkori észt történelem egyik legizgalmasabb eseménye a pogány hitről a kereszténységre való áttérés. Kevés irodalmi mű próbálja megfogni azt, hogy ez hogyan történhetett, milyen konfliktusokkal járhatott. Magyar viszonylatban szinte egyáltalán nincsen ilyen. Az észt irodalom egyik legkülönlegesebb alkotása, a "The Man who Spoke Snakish" azonban éppen ezt a rejtélyes kort próbálja nagyon különlegesen megragadni. Andrus Kivirank regénye magyarul is elérhető  "Az ember aki értette a kígyók nyelvét" címmel.

A regényben a kereszténységet elhozó "vasemberek" idegen páncélos lovagok és külföldi szerezetesek az erdőkből a falvakba csábítják a korábban különböző erdei szellemekben hívő észteket. A földművelésre áttérő, falvakba költöző észtek így elfelejtik régi tudásukat. 

Az erdőkben élők még szoros kapcsolatot ápoltak az erdei szellemekkel és az állatvilággal. Tudtak a kígyók nyelvén és ezen beszélgeti tudtak az állatokkal. Medvék és emberek lehettek egymásba szerelmesek és még cifrább dolgok is történtek itt. 

A régi kultuszok azonban feledésbe merültek. Az irodalmi mű nagyon elgondolkodtatóan probálja feszegetni, hogy milyen is lehetett az átmenet kora valamikor a tizenkettedik és a tizennegyedik század között. 

Az észtek a nyugati kereszténységhez tartoznak, az ország területén jelentős számban élő orosz nemzetiségűek viszont a keleti kereszténységhez. Tallinn legszebb ortodox temploma a hatalmas Alekslandr Nyevszkij katedrális. Ez a belváros szélén található és az esti órákban érdemes ide elbandukolni, hogy egy ortodox vallási szertartást megtekinthessünk. 

Tallinn történelmi belvárosa az egyik leginkább korhű állapotában megmaradt középkori városnegyed Európában. Kicsi és kompakt ékszerdoboz. Gyalog is nagyszerűen bejárható, de biciklit is lehet bérelni.

Az 1219-ben Reval néven alapított középkori város egyik legizgalmasabb része az erődített városfal. 

A fal szélessége egyes helyeken eléri az öt métert, magassága is lenyűgöző. Tallinn igencsak masszívan erődített város volt a középkorban, hiszen bő negyven őrbástyát is tartalmaz a fal. A legismertebb torony "Kövér Margit" névre hallgat.

A fal a magasban és a mélyben is izgalmas. Egyes helyeken tetőteraszokat alakítottak ki, más részeken pedig alul, a katakombákban múzeumi kiállítótermek vannak. Itt minél mélyebbre haladunk, annál távolabbra megyünk vissza a történelemben. Kellemes sétákat lehet tenni a fal tövében fekvő kis utcákban, ezekben számos hangulatos kávézó, borozó segít az utazóknak feldolgozni a történelmi impressziókat.

A belváros napközben kellemes, nyugodt és szinte makulátlanul tiszta centrum képét mutatja. Az talán egy kicsit romantikus túlzás, hogy a korhű szerkezetű városrészben sétálgatva a 14. vagy 15. században érezhetjük magunkat. Ugyanakkor némi képzelőerővel kicsit megkóstolhatjuk egy középkori Hanza-város hangulatát. 

Tallinn nagyon felkapott lett, ezért sok turistaszaktársra számítsunk. ez a csávó is számít rájuk, mert vidám sakkozós elmebajnokságra várja őket a belvárosban.

Különböző nyelveken 90 perces, ingyenes, interaktív vezetett túrákra lehet jelentkezni. Mivel itt a tengerpart, az óriás hajózós, egy napos turisztok tömegei is csatangolnak a városban. 

Pénteken és szombaton este látványosan megváltozik a város hangulata. Mivel Észtország árszínvonala angolosan szólva reasonable, azaz lényegesen alacsonyabb mint a közeli skandináv országoké, itt bizony ittas állapotba kerülni is gazdaságosabb. Ez közeli és messzi földekről vonzza a bulituristákat, így hétvégén Tallinn belvárosa egy nagy bulinegyed, ennek minden szépségével és antiszépségével együtt. Isznak itt kulturáltan és kevésbé kulturáltan egyaránt.

A helyiek látványosan jól bírják az alkoholt. A tinédzserek, hasonlóan a világ más pontjaihoz gondosan távol tartják magukat az igényes helyektől és a legalja McDonald's gyorséttermekben bandáznak.

A Hanza-korban, azaz a 13., 14. és 15. században épült házakban ma főleg boltok, vendéglők találhatóak. 

A főtéren áll a régi városháza monumentális épülete, a maga mintegy 700 évével.

A belváros minden napszakban igen hangulatos. 

A városháza előtti nagy játszópark egy szuper közösségi tér, és minden generációt ide vonz. 

A belvárosban számos múzeum is található. Célszerű kiváltani a Tallinn Card nevű bérletet. Ennek több változata van, a három napra szóló bérlet 70 euróba került 2025-ben.

Ezzel a bérlettel Tallinn minden múzeumába bemehetünk és a helyi tömegközlekedést ingyenesen használhatjuk. Ne feledjük, hogy a tömegközlekedés a bérlet nélkül csak a helyiek számára ingyenes. 

Tallinn híres a régi gyógyszertárairól. Van itt olyan patika, amelyik már jó 700 éve, 1422 óta működik folyamatosan, ugyanazon a helyen. 

Tallinn a 13. század második felében lett a Hanza kereskedelmi szövetség tagja. 

A kereskedelem pezsgése fellendítette a város gazdaságát. A tengerpart és a Hanza kikötője ma is közel fekszik a belvároshoz. 

Az észtek a 13. századtól a 16. századig formálisan a Livóniai Lovagrend fennhatósága alatt álltak. Tallinn városfalai között lsősorban némtajkúak éltek ekkor, azésztek az elővárosokban és vidéken éltek. A 16. századtól a 18. századig a svéd király uralta az észtek által lakott területeket, majd ezt követte az 1918-ig tartó orosz megszállás. Észtország a bolsevik puccsot követő zavaros időkben tudta először kivívni függetlenségét 1918-ban. 

A városháza karcsú tornyával az egyik legmagasabb épület Európában. A sok épület között rejtőzik az a sárga ház, ahol a Hanza helyi kereskedői összejöveteleiket tartották. Itt volt a város politikai-gazdasági szíve, itt születtek a legfontosabb döntések. Ahogy egy idegenvezető élcelődött ezen itt kvaterkázott a "gazdasági maffia". 

A Hanza ehemalige központja egy kis utcányi sétára található a főtértől. A turistákat leginkább a Hanza kereskedőinek néhai lakóházai nyűgözik le.

A sok épület között rejtőzik az a sárga ház, ahol a Hanza helyi kereskedői összejöveteleiket tartották. Itt volt a város politikai-gazdasági szíve, itt születtek a legfontosabb döntések. Ahogy egy idegenvezető élcelődött ezen, itt kvaterkázott a "gazdasági maffia".

A Hanza néhai központja egy kis utcányi sétára található a főtértől.

Közben rácsodálkozhatunk erre a kis piros házra.

A néhai Hanza-központban ma interaktív múzeum található. Kiváló áttekintése ez a Hanza történetének. Ha mélyebben érdekel bennünket a történelem, akár 2-3 órát is el lehet tölteni itt.

A lakóépületek és a köponti ház felső emeletein raktárhelyiségeek is helyet kaptak. A földszinten jellemzően boltok voltak, a lakóterek pedig az utcafronttóé távolabb estek. Tallinn a Novgorod felé vezető kereskedelmi útvonal egyik állomása volt. Az észt földek mezőgazdasági terményeit szállították innen, ide pedig nagy mennyiségbn hoztak sút , illetve a nyugat-európai és dél-európai területek termékeit.

Közvetlenül a Hanza-központ épülete mellett található Oroszország nagykövetsége. A konzuli szolgálat elvileg működik itt, az épületet azonban transzparensek veszik körbe.

2022 óta tiltakozik ez a kiállítás Oroszország ukrajnai agressziója ellen. 

A transzparenseken az orosz ellenzék üldözött, bebörtönzött, vagy megölt képviselőinek is emléket állítanak. A mérgezési kísérletet túléli, de a szibériai börtönben életét vesztő Alekszej Navalnij arcképe is itt található virágok között.

A hely érzékeny. Az orosz, illetve szovjet birodalmi múlt felé nosztalgiázó putyini rendszer félelmet kelt Észtországban. 2025-ben Szovjetunió feliratú pólóban pózolgatott Lavrov orosz külügyminiszter,  ezt itt nem vették poénkodásnak.

Nem messze innen, a KGB volt épületében, a néhai cellákban, büntetőkfülkékben és vallatószobákban kísért a szovjet múlt. Nem csupán a cllák, hanem az emberekről vezetett, megmaradt iratok is itt állnak néma emlékként.

A helyzet azért is nagyon szenzitív, mert Észtország lakosságának jelentős része oroszajkú, orosz nemzetiségű észt állampolgár.

Az észtek lakta területet az 1700-as években szerezte meg Nagy Péter orosz cár a svédektől. Az újonnan megszerzett területen Nagy Péter egy grandiózus építészeti vállalkozásba fogott, egy gyönyörű kastély építését határozta el a feleségének szánt ajándék gyanánt. 

1725-ben készült el a Kadriorg-palota, azaz Katalin rezidenciája. 

A feleségeknek valóban illik kastélyt építeni. Így tett például Székesfehérváron Bory Jenő, aki negyven nyáron át dolgozott néhány segéddel a Bory-vár nevű kastélyon, ahol a Bory család ma is lakik (turisták számára is látogatható ez a családi lak). Bory Jenővel ellentétben Nagy Péter cár nem volt sem építész, sem szobrász, sem festő, így a Kadriorgot nem két kezével építette. 

A kastély tervezésével egy zseniális olasz mestert bízott meg. Nicola Michetti rászolgált a bizalomra, és egy impozáns barokk alkotással kápráztatta el a cárt és feleségét.

Az épületegyüttes körül egy gyönyörűen tervezett parkban lehet kikapcsolódni. 

Lenyűgöző, ugyanakkor arányos, ízléses, harmonikus.

Az épület külseje ugyan mértéktartó, de belül aztán nem látjuk nyomát korlátoknak. 

Pazar, monumentális kidolgozás, hatalmas csarnokok és óriási bútorok között álmélkodhatunk.

300 évvel ezelőtt a a palotamég sokkal közelebb volt a tengerparthoz, a partvonal azóta változott. ma mintegy tíz percnyi járásra fekszik a tengertől és gyors tempóban harminc percre a történelmi belvárostól.

A kastélyban művészeti gyűjtemény is található.

A palota körül szinte minden irányban további parkok vannak, nyugalmat kínálva.

Tallinn rejtett kincsi közé tartozik aMuseom of banned Books, azaz a betiltott könyvek múzeuma. a várakozásokkal ellentétben itt nem csupán a szovjet diktatúra alatt észtországban betiltott könyvekből található egy testes kollekció, hanem a világ különböző pontjairól mindenféle okokból betiltott művek kissé eklektikus válogatása is.

A tengerpart legfontosabb látnivalója a tengerészeti múzeum, ezen belül is az itt kiállított tengeralattjáró.

Ennek a helynek külön írást szenteltem ezen a honlapon "Észtország szürke tengeralattjáróján" címmel.

A történelemfaló és a kultúrahajhász utazó bizonyosan nem unatkozik Tallinnban, ezt láthattuk, de mi lesz az ínyencekkel? 

Ha tenger, igen, akkor hal is, de aztán tényleg minden más is, ami finom, bizony minden van itt.

Tallinnban különböző gasztronómiai tradíciók élnek együtt, a hagyományos észt nép étlek mellett erősek a skandináv hatások és az orosz beütések.

Mindennek hála az úgynevezett klubétkezdékben, koktéléttermekben, tésztázókban kedvünkre lakomázhatunk kaviáros palacsintát, isteni orosz sztojanka levest és mi szem-szájnak ingere. Tippem a várfal melletti Kohlik Pelmeni, reális árakkal és lenyűgöző desszertekkel.

A végére hagytam Tallinn legszürreálisabb látnivalóját. A belvárosban megbúvó gyik zöld folton, monumentális templomtorony árnyékában éktelenkedik egy brezsnyevi korból a jelenbe szakadt szovjet ZIL vagy talán GAZ márkájú romboló. Ez a teherautó nem ágyút visel magán, hanem egy magtöltő berendezést. Miért is vanitt? A terület magántulajdonban van, tulajdonosa nem adja el, az önkormányzat viszont rendeletileg tiltja a terület beépítést. A nyűgös tulaj minden évben más módon áll bosszút a városképen és a városvezetésen, voltak már itt trágyahegyek is, 2025-r a szovjet tehrgépjármű-igyártás gyöngyszeme jutott. A gyerekek és a turisták is imádnak rajta ugrálni és tekergetni a hatalmas kormányt. 

A vidéki Észtország felfedezése könnyen megoldható tömegközlekedéssel. A szigetekre rendszeres komjáratok indulnak, a távolsági vonalakon magas komfortfokozatú luxusbuszok járnak, a vasút is jól működik.

A vasúti járműpark a budapesti elővárosi vonalakról is ismert Stadler Flirt motorvonatokból áll. A szovjet kor vasúti járműveit 2015-ifg teljesen lecserélték, itt nem szeretik, ha valami a szovjet korra emlékezteti úket. A járművek azonban szélesebbek , mint nálunkkétszer négy helyett kétszer három ülőhely fér el egy sorban.A nyomtáv ugyanis az orosz szabványt követi még. 

Tartu Észtország második legnagyobb városa, mintegy 90 000 lakossal. Bő két órányi vonatozással juthatunk el ide.

Tartu Észtország intellektuális, szellmi központjának vallja magát. Ez az ország egyetemi központja, a város lakóinak mintegy ötöde egyetemista.

Tartu egyeteme 1632-ben nyitotta meg kapuit, még a svéd uralom idején. Egy neves egyetem léte egy városban persze mindig azt jelentheti, hogy az meberk jönek és mennek, de mindig van egy csomó örúlt, aki éppen veszett jó dolgokat csinál.

Tartu négy fázisban vehető igazán a gyanútlan turiszt számára.

Vannak a gyönyörű parkok, aztán a történelmi városrász a pasztellpink városházával és az egyetem főépületévl, aztán a nyüzsgő modern városközpont és a bohém folyóparti rész.

Mindezeket amolyan baltias hangulatú utcák kötik össze festett faházaikkal.

Két különleges ajándékot jelent az utazónak az egyetemi obszervatórium épülete egy kilátóterasszal, illetve a katedrális romjai és a hozzá kapcsolódóinteaktív múzeum. Ez amolyan harrypotteres, megmozdulnak és effekteket adnak a szobrok, titkos kamrák vannak és hasonlók. just like Roxfort.

Tartu 2005-ben az UNESCO Világörökség listájára került, az UNESCO egyik "Irodalom városa", illetve 2024-ben Európa kulturális fővárosa volt.

Tartu számos apró ötlettel kedveskedik a gyanútlan vándornak.

Ilyen például a "Tartu sticker bus", a matricás busz. Ez egy művészeti projekt részként készült, a busz egész karosszériáját matricákkal ragasztották tele.Bármelyik helyi menetrendi vonalon előfordulhat.

Tartu a művésztek városa is. Tele van street art alkotásokkal, a Tartu Visitor's map ezek közül is sokat feltüntet. 

Nem csupán ez az Apa és fia szobor, hanem az Észt Művészeti Múzeum is ebben a városban található.. A tárlatok egyik érdekessége, hogy az információs panelek a belépőjegy hozzájuk érintésével váltanak nyelvet.

utazási vlogok beépített panelkifejezése, hogy "it has a vibrant café scene". Nos, igen, ez tartu egyetemi városára is igaz.

Tartu kerékpárral is kellemesen bejárható, hogy hasonlóvá válhatunk egy kicsit az itt tanuló egyetemistákhoz.

Ha a tallini KGB-központ múzeuma nem lett vona elég borzalinó, Tartu is nyitott mementóként egy "KGB Cellák Múzeumát" (A képen nem ez látható egyébként.)

A két nagyobb városon kívül egy kicsit más, vidékiesebb Észtország hangulata. A festett faházas, falusias low-key életérzés egészem más, mint a két nagyvárosban. Amolyan befelé élős fílingje van az utcáknak. Mondják, hogy az introvert észt a saját cípőjét nézi, miközben beszélget valakivel, az extrovert pedig a beszélgetős partnere cipőjét. Őrákat lehet sétálni egy gíroszos, lacikonyhás, vagy akár egy pressző zavaró vagy üdítő látványa nélkül. A szovjet stílusú lakótelepeken faluról megszokott sufnik, górék, fészerek varázsolnak igazi rurális életérzést.

A Lettországgal közös Valga városának külön írást szenteltem zen a honlapon "Valga és Valka"  címmel. A festett faháza rusztikus világ és a még megmaradt szovjet lakótelep-gettók érdekes találkozása kutatható fel itt.

Észtország legszürreálisabb városa az ország északkeleti csücskében fekvő Narva. 

Szűk három órányi vonatozással juthatunk el ide Tallinnból. Az Elton vonatai naponta 5-6 járatpárral bonyolítják a forgalmat a durván 200 kilométeres távon. A sínek tovább futnak keletre, de arra már nem jár vonat. Az már Oroszország és a vasúti személyforgalom néhány éve teljesen megszűnt a két ország között.  

Itt ér végt az Európai Unió és kezdődik az Oroszországi Föderáció. A vasútállomáson található lezárt határállomás csendesen és szimbolikusan jelzi két széttartó világ találkozását.

Az integrálódott Európát és az oroszok birodalmát a Narva folyó választja el egymástól itt. A folyó két partján két erőd néz egymással szembe, Narva kastélya az észt oldalon és Ivangorod erődítménye az orosz oldalon.

Narva erődítéseit még a dánok kezdték el építeni 1256-ban. A területet aztán teuton, livóniai lovagok vásárolták meg, aztán a svéd uralom következett. III. Iván orosz cárt kicsit idegessé tette az erőd, ezért a folyó túloldalán építtetett egy szomszédvárat Ivangorod néven. Nagy Péter cár az 1700-as években a mai Észtország jelentős részét bekebelezte, így Narva és Ivangorod egy nagy komplexum lett orosz kézen.

A hosszú és orosz uralom Narvában hagyta maga után a legerősebben a russzifikáció nyomait az észt városok közül. A város mintegy 50 000 fős lakossága ma is szinte teljesen oroszajkú.

Egy olyan városban, ahol a nem észt nmzetiség a többség, azt várnánk hogy mindenhol kétnyelvű utcanévtáblákat és feliratokat találunk. Ez azonban meglepő módon korántsem így van, illetve a második nyelv inkább az angolt jelenti. vannak persze orosz nyelvű feliratok és táblázások, de ez nem tűnik automatizmusnak. az észtek erősen ellenálltak a russzifikációnak és ennek hatása még ma is látszik.

A városnak ennek ellneére van egy oroszos, kicsit szovjetes beütése. A szovjet építészet, a szovjet típusú lakóházak is sokkal markánsabban jelen vannak, mint Észtország más városaiban.  

Bábuskák "fagylaltkoktélt" árulnak, koktel, igen, marozsenoje, fagylalt leöntve almalével... Már csak ezért is érdemes elzakatolni ide az Elton narancssárga, széles Flirt vonatain.

A folyóparton egy gyönyörű park, a Joessu Hele, illetve egy hangulatos sétány segíti az utazót, hogy csendesen gondolkodjon, elmélkedjn egy kicsit. 

A sétányról átláthatunk az orosz oldalra, illetve instagramos kilátás nyúlik a két egymással szemező várra.

A folyót átszelő hínak "Barátság hídja" a neve, csakúgy mint Kodarinál a Nepált ás Kínát összekötő alkotmánynak.

A turisták és az észtországi oroszok a sétányról átnézegetnek a túloldalra és vizslathatják, hogy mit csinálnak az oroszországiu orosz halászok és kacsaetetők. Egyébként az orosz oldalon is kialakítottak egy folyóparti sétaösvényt, ahonnan pedig ők vethetik kíváncsi tekintetüket az észt oldalra.

Az észt oldalon álló kastély látogatható és nagyszerű interaktív kiállításokkal mutatja be a különböző korok emlékeit.

Miután III. Iván felépítette Ivangorod erődjét, a derék livóniai lovagok felhúzták a hermann nevű tornyot a folyó túloldalán az ő várukban, hogy innen belássanak az ivangorodi falak közé.

A hídon leállították a járműforgalmat és kölcsönösen eltorlaszolták az utat, viszont kishatárátlépó személyforgalom továbbra is lehetséges. Magyarul át lehet sétálni a szabad világból oda, ahonnan rndre kiesnek emberk a hatodik emltről, ha valami nem tetszik nekik. Illetve a másik irányban is lehet sétálni, ha valaki a szükséges papírokat el tudja intézni.

Néhány órát sétálgattam errefelé és azt láttam, hogy szinte folyamatosan koptatták a hidat a gurulós bőröndöket vonszoló gyalogos határátlépők.

Szürreális és lassulásra parancsoló hely, nagyon sok gondolat átfut az ember agyán. A folyó meg mindig jön, ahogy Pelikán mondta a Dunáról az örökbecsű filmben.

A kastélyból szépen ráláthatunk a szabad világba vezető folyosóra, ahol Európa outpostja fogadja a schengeni övezetbe érkezőket.

Narvában nincsen túlzottan sok egyéb látnivaló, de a kissé oroszos-szovjetes hangualtért mindenképpen érdemes eljönni ide. Még egy apró szürrealitás, hogy a város valamelyik pontján elrejtve meghagytak egy Lenin-szobrot. Ezt sikerült annyira eldugni, hogy nekem nem sikerült megtalálnom, de állítólag még áll. Sapkában vagy sapka nélkül, ugye ez a nagy kérdés. Úgy hírlik sapka nélkül. Igen, mutat is valahova, ahogyan lenin mindig mutat valahova. Oroszország felé mutat, onnan várja vissza a Szovjetuniót talán. Talán azért hagyták meg, hogy a Putyintól jó okkal tartó, Európához sikerrel felzárkozó észt mintaállamot ez is emlékeztesee a szovjet re-make veszélyére.

Források:

www.visittallinn.ee

Lonely Planet Estonia