Kapcsolat

globetrekker128@gmail.com

Kazahsztán

2016.12.31.

Kazahsztán

KOSH KELDINIZ

Mosolygó almák és üvöltő szelek 

Az öreg Dzsambul bizonyára igen elcsodálkozna, ha megnézné, mi a helyzet hazájával és néhai nomád népével 2016-ban. Dzsabajev Dzsambul, a kazahok egyik legnagyobb költője, dalosa 1846-ban született és néhány hónap híján 100 évet élt. Kazah testvérei 150 évvel ezelőtt is túlnyomó részben még pusztai nomádokként élték évszázadok óta hasonló életüket Eurázsia szívében, a hatalmas kazah sztyeppén.

A végeláthatatlan sztyeppén jurtákban élő és kumiszt iszogató családok, szilaj lovaikon vágtató férfiak, akik a Nap felé fordítva büszkén emelik az égbe az újszülöttet, amint vad tekintettel hazavágtatnak, hogy a gyerek előbb járjon lovon, mint a lábán, nos, ezek a toposzok jelennek meg a kazah televízió hagyományőrző rövidfilmjeiben. Dzsambul idejében, tehát tényleg nem is olyan régen még tényleg erre hasonlíthattak a nomád kazahok mindennapjai. A nagy dalos a hagyományos népi hangszeren, a dombrán (tehát két húron) kísérve adta elő énekeit a nomádok életéről. Ezek között a legismertebbek talán a gyönyörű bölcsődalok, de nem csupán ezek szépek. Dzsabajev Dzsambul mintegy 100 év alatt igen sokfélét tudott alkotni és ma is óriási kultusza van Kazahsztánban. 

Manapság azonban igencsak mást látna Dzsambul, mint amit a sztyeppén megszokott. A kazahok élete óriási változásokon ment keresztül, részben a tizenkilencedik században kezdődő orosz befolyás és russzifikáció, aztán a szovjet rendszer, de leginkább a függetlenség elnyerése után kezdődő egyfajta "nyugatiasodás", és a gazdasági átalakulás és fellendülés miatt.

A kazah városokban ma árnyas fasorok mellett megbúvó hangulatos kávézókban, éttermekben beszélgetnek a legfrissebb trendeknek megfelelően öltözködő, divatban naprakész, gyönyörű lányok. Grandiózus szórakoztató központokban és csilivili bevásárló plázákban a legmenőbb termékekből és szolgáltatásokból válogatnak a szerencsésebb családok. Menő napszemüvegekben vadítanak a trendy bárokban és diszkókban a háemcsék.. Az egyetemisták egy része előszeretettel tanul egy kicsit külföldön is, többek között Magyarországon is.

Gombamód szaporodnak az ultramodern épületek, a hipermodern, szupergyors vasúti szerelvények. Az utakat ellepték a batár terepjárók, kissé háttérbe szorítva a lovas romantikát. Ezek lennének a modernizálódó, dinamikus Kazhasztán fényes toposzai.

Mivel Dzsambult egyfajta szociális érzékenység is jellemezte, így valószínűleg észrevenné az árnyas oldalt is. Látná azoknak a nehézségeit, akikhez még nem ért el a nagy boom szele, vagy talán már örökre kimaradnak belőle, mint a kisnyugdíjasok nagy része. A bolsevik rendszer okozta nyomorúság jelei azért még bőven fellelhetőek, a kevésbé szerencsés kazahok jelentős részének továbbra is nehéz munkából, csak lassan javuló körülmények között kell élnie.

Nehezen megjósolható, hogy az egyszeri turiszt inkább a fényes, vagy az árnyas oldalakat fogja inkább meglátni, észrevenni, tapasztalni. Ez függ a meglátogatott helyek jellegétől és persze szemének élességétől, kíváncsiságától is. Én 2016-ban jártam itt, amikor a csökkenő olajárak miatt némi feszültség érződött amiatt, hogy az árnyasból is lesz- e valaha fényes, és vajon mikor. 

Nos, ha valami lehet "tágas", akkor a kazah szteyeppe biztosan az. Fogós kérdés, hogy ki mennyire találja vonzónak, de egyszer az életben talán mindenképpen látni kell (némi tekintettel a saját népünk történelmében is fellelhető nomád elemekre). Nem dönteném el, hogy mennyire hívogató, netán "vendégváró" a sztyeppe, a néhai "népek országútja", hogy ilyen líraian mondjam.

Az egyhangúnak gondolt steppét gyakran tarkítják tavak, folyócskák, dombvidékek. Mindezzel együtt néhol valóban hosszú-hosszú kilométerek százain át körülbelül ilyen változatos táj látszik a vonat ablakából, mint a felső és az alsó képen. Ennek izgalmassága persze, lehet, hogy csak annyi mint egy sumer királylistáé, vagy egy Forma-1 közvetítésé az obligát rémunalom vorspiel-nachspiel "szakértői" beszélgetésekkel együtt, de akkor is van valami megkapó fensége, méltósága, illetve romantikája.

Ha egy kicsit konkretizálnánk ezt a "vendéghívogatós" kérdést, hát gyorsan le kellene szögezni, hogy a sztyeppén cudar körülmények vannak ám, főleg ami az időjárást illeti. Nem csoda, hogy olyan szilaj arcokat nevelt ki ez a föld, mert itt élni nem piskóta, ahogy azt gyermekkorunkban mondtuk. Télen mínusz negyvenek, nyáron plusszban még több fok is lehet. Vad szelek tombolnak, üvöltenek végig a véget nem érni látszó pusztán. Amikor már néhány órája áll a szuperexpressz a sztyeppei semmi közepén, és látjuk, hogy néhány zsákokkal bugyolált arcú igazi hardcore sztyeppei arc igyekszik megszuperálni a tomboló szél által leszaggatott elektromos vezetékeket és a helyükre huzatni az oszlopokat, no, ez is egy sztyeppei idill.

De Kazahsztán nem csupán a sztyeppe végtelenség élményét nyújtja. Délkeleten vad hegyek, festői szurdokvölgyek, vadregényes tájak is felfedezhetőek. (fotó: Gaukhar Kareke)

Annyiban azonban mindenképpen csalogatóbb lett a hatalmas területű, mintegy 2,7 millió négyzetkilométert felölelő Kazahsztán, hogy a magyar állampolgároknak 30 napot nem meghaladó tartózkodás esetén 2015-től kezdve már nem kell vízum. Ezzel Kirgizisztánnal együtt már két közép-ázsiai sztánba is eljuthat a kíváncsi magyar utazó a vízumos és meghívóleveles hülyeségelés nyügjeitől szerencsésen megszabadulva.

A városok kicsit olyanok itt mint az elszórt oázisok, meglepően kellemes szigetek a hatalmas sztyeppe és keleti, délkeleti hegyláncok és kanyonok között. A legvonzóbb város talán Almati városa, Kazhsztán korábbi fövárosa.

Alma anyácska, vagy a mosolygó almák városa Közép-Ázsia egyik legzöldebb városa, rengeteg parkkal, és hosszú, hosszú, illetve gyönyörű, de gyönyörű fasorokkal.

Almati egyben talán Közép-Ázsia legkozmopolitább városa, ahol a sétálóutcák, a kávézós sétányok, a nyüzsgő bevásárlós terek a belvárosi részeken egy kicsit még Nyugat-Európára is emlékeztetnek. Ez valljuk be, kissé szürreális érzés Ázsia ezen részén, de egészen léleknyugtató tud lenni, a léleksimogató hosszú fasorokkal egyetemben.

A nyugati városok számos okos ötletét, illetve "polgárbarát" vagy turistabarát elemét átvette a legnagyobb kazah város. A turisztoknak lesznek emeletes városnéző buszok, drótkötélpályás kilátótornyok, sok minden más, köztük a zsetonos bérelhető turistacanga. Talán előbb létezett, mint a budapesti bubi.

Almati jelentős részben egy russzifikált kreáció, hiszen a tizenkilencedik században közép-ázsiai expanzióját erősen feltúrbozó cári birodalom avanzsálta tulajdonképpen határőrző erődvárossá a korábban inkább csak nagyobbacska lóitatóközpontnak nevezhető települést. Az orosz hatás szépen megfigyelhető az épületeken.

A Zenkov-katedrális a cári időszak legszebb, és szinte egyetlen monumentálisabb építészeti emléke. 1904 és 1907 között épült ez a megejtően szép ortodox istenháza. A történet érdekes része, hogy négy évvel később hatalmas földrengés pusztított Almatiban, gyakorlatilag elpusztítva a cári uralom alatt épített lakóházak és intézmények szinte összességét. Egy, csak egy épület maradt sértetlen, ez a katedrális, a helyi hagyomány szerint deus ex machina isteni oltalom alatt állt.

A Zenkov teljesen fábólt készült, még kötőelemei között sincsenek vasszegek, cak faanyagok. Ilyet azért tényleg ritkán lehet látni, tényleg mondhatja az ide látogató vándor, hogy "ilyet még nem pipáltam".

A katedrális körüli szép, gondozott park nagy "néünnepélyesdi" színhely, bikfábbul mondva amolyan "közösségi tér", ahol aztán összejön az apraja-nagyja. Igazi családi sétálós, kimozdulós, kellemes hely.

Vattacukor, öcsém, vattacukor!!!!! Itt még van ilyen, öcsémpajtás!!! Milyen jó is volt törpkorunkban megvenni, összeragacsozni vele magunkat, aztán ragadni szájtól kézig, majd lenyalni a cukrot, aztán valahogy megszabadulni tőle...Székesfehérváron volt egy piros Ladás bácsi, aki árulta, ő volt a vattásmeglufisember, nem tudom, meddig gyakorolta hivatását, már biztosan nyugdíjas. Szóval vattacukor, ez ám az élet, komák! Retroélményes slágerlistán a Retróélmény NO1.

Messziről nem igazán látszik, hogy ez teljes egészében faépítmény. Közelebbről további érdekességek vehetők észre az épületen. Érdemes körbe-körbe sétálgatni, mert minden oldaláról egy kicsit más arcát mutatja.

Az ortodox tremplomokba elsősorban az oroszajkúak járnak, mert ők többségükben keresztények. A kazahok nagyobb része muzulmán. Ugyanakkor Kazahsztánban a kazahokon és az oroszokon kívül még több mint száz különböző nemzetiség él, tehát az etnikai és vallási kép sokkal tarkább annál, mint amit a felületes turiszt gondolna.

Kazahsztán szekularizált állam és jelentős hangsúlyt fektet a vallási tleranciára. A különböző nemzetiségek és felekezetek békés együtt élése fontos eredménye az 1991-ben függetlenné vált Kazahsztán fejlődésének.

A Zenkov-katedrálist a Panfilov-parkban találhatjuk egy szovjet háborús emlékművel együtt. A panfilov vezette különítmény Moszkva mellett harcolt hősiesen a Szovjetunió megvédéséért a második világháborúban. Az újabb kutatások szerint ugyan ez a hősiesség kissé eltúlzott és kiszínezett, ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy Kazahsztán lakosai óriási áldozatokat hoztak az itt nagy honvédő háborúnak nevezett harcok idején. Az ennek emléket állító félelmetes és tipikusan szovjet emlékmű szövege talán kevéssé hangsúlyozza ki a kazahok áldozatvállalását.

Az elsősorban a kazah etnikumú lakossághoz köthető muzulmán vallási tradíció legfontosabb épületei a mecsetek. Almati legismertebb muszlim imahelye, a Központi Mecset réginek tűnik, pedig egészen új, 1999-ben adták át. 

Kazahsztánban a mecseteket általában a nem muzulmán hívők is látogathatják, a megfelelő szabályok (tehát a cipők levétele, nőknél a haj eltakarása) betartásával. Itt az iszlám jelentős részben szufi tradíciókra építő, toleráns felfogása a jellemző. (fotó: Gaukhar Kareke)

Ebben a mecsetben mintegy háromezren imádkozhatnak egyszerre.

Az iszlám toleránsabb felfogásának dominanciája abban is érződik, hogy az életmódra vonatkozó vallási előírásokat itt lényegesen lazábban kezelik, illetve másképp értelmezik mint például egyes közel-keleti területeken. A nők kendőzése, vagy elfátyolozása szinte egyáltalán nem jellemző, az alkoholabsztinencia meg, hát no, itt eléggé vicces lenne, egy szovjet múlt után...

A kazahok mindennapi szokásait részben még élő, nomád tradíciók, másrészről pedig a russzifikáción keresztül elterjedt orosz, illetve európai elemek alakítják inkább, mint a vallási hagyományok vagy előírások.

Nagy kultusza van a virágoknak és virágok ajándékozásának (ez talán nem annyira nomád hagyomány). Meglepően felkapott a csokoládé is, mint ajándék vagy állandó nassolózós. Neves kazah csokoládémárkák törtek fel, ízléses, különlegesen csomagolt édességeikkel bolondítva a helyieket és a turisztokat. Almaty központjában, a sétálóutcás részen menő csokoládés márkaboltokra lehet bukkanni. A Zelyony Bazarban, azaz a Zöld Bazárban szuperjó kínálatből lehet válogatni zöldségek, gyümölcsök, fűszerek, ruhák terén is, igazi közép-ázsiai hangulatban, alkudozással. Közép-Ázsia többi sztánjából is hoznak ide portékákat az ottani árusok (akik egyébként általában a bazár melletti Hotel Turkesztánban is gyakran megszállnak, csakúgy mint a magyar turisták)

A szovjet kor vitathatatlanul elterjesztett korában errefelé csak gyerekcipőben járó művészeti ágakat, példéul a színházat és az operát.

Az állami gyermekszínház előtt ilyen kissé groteszk szobrocskák igyekeznek kedvet csinálni a világot jelentő deszkákhoz.

A kazah zenei, irodalmi, színházi élet ma igen gazdag, holott nem tekint vissza hosszú hagyományokra. A kazah nyelvű írások a tizenkilencedik században jelentek meg eőször, gyakorlatilag ez a század volt az írodalom és a jelentősebb írásbeliség kezdete a kazah történelemben. Ebben nagy szerepet játszott egy bizonyos Abay Kunanbaev. A ma is óriási kultusznak örvendő kulturális ikon egy hegyvidéken élő hordában született, majd hagyományos iszlám iskolába, medreszébe és orosz iskolába is járt. Ez a kettős műveltség segítette abban, hogy kapcsolatot teremtsen a két kultúra között. Orosz irodalmat fordított kazahra, majd kazahul írt saját műveit lefordította oroszra. Más európai és keleti nyelvű műveket is átültettett anyanyelvére, egészen rendkívüli műveltségű, zseniális egyéniség volt.

Kunanbaev utcákat, utakat, tereket, szobrokat mindenfelé láthatunk, így illendő tudni, ki ő. A kazahok igen büszkék rá. Egyik legfontosabb műve a Negyvenegy Fekete Szó.

Abaj Kunanbaev szobra a Kok-Tobe kilátótoronyhoz vezető lanovkapálya, nem, kabinos lift bejárata előtt.


Mivel Kunanbaev életében, mintegy 100-150 évvel ezelőtt,  a kazah élet még alapvetően nomád kultúrát jelentett, Kunanbaev művei és fordításai a nyomtatott könyvek mellett elsősorban, mondjuk úgy, hogy "iinkább" a hagyományos módokon, élőszóban terjedtek. Kunanbaev felolvasásokat rendezett mindenfelé kazah földön az ő meghallgatására összejött kisebb-nagyobb közönségeknek.

 A cári megszállás és a szovjet uralom alatt kifejlődött művészeti életet ma bohémabb és kifinimukltabb irányzatok is kiegészítik. Almati minden évben nemzetközi jazzfesztiválnak, filmfesztiváloknak és egy meditatív-jóga-zenei fesztiválnak is otthont ad.

Pécsi tükék, azaz lokálpatrióták szerint ez a szerelmes lakatozás, tehát a szerelemnek lakatfeltéttel való megpecsételése egy igazi pécsi kuriózium. Ez a szokás valóban egyedi lehet Magyarországon belül, de a határokon túl sok helyen dívik valamilyen hasonló szokás. Belaruszban és Litvániában ugyan nem lakatfalak vannak, hanem a hidak korlátjaira helyezik el az ilyen emlékzárakat az amorozók. Ez az egyfajta "szerelmi időkapszula" kazahsztánban is előfordul, Almatiban a kissé giccses kacsausztatós-tavacskás parkok korlátjain lehet ilyeneket látni. 

Nehéz lenne igazságot tenni, és megmondani a tutit arról, hogy a szerelmesek lakatjai hol bukkantak fel először. A kazah nomád udvarlási tradíció igazából nem ezzel a lakatos lacafacázással konform. A nomád hagyomány szerint a romantikát a kiszemelt leány elrablása jelenti. Mindebben persze benne van a hölgyek által saját bevallásuk szerint annyira kívánt "meglepetés", meg "váratlanság", meg "spontaneitás", hiszen ez az esemény valóban lehet "derült égből leányrablás". A lányt tényleg érheti igazi meglepetés, hogy ki rabolja el. Európában talán még Albániában él nyomokban hasonló hagyomány (léásd erről albániai leírásomat).

Persze a leányrablás inkább már csak vidéken, ott is eléggé korlátozottan létezik, de a helyi erők szerint még előfordul. Régen az volt a szokás, hogy a leányrablásba illett belenyugodni, manapság ki tudja...

A kozmopolita nagyvárosok ultradivatos lányai lehet, hogy az udvarlásban is inkább a nemzetközi trendeket követnék figyelemmel, és inkább a Chukotka-szerű ultrachic szórakozóhelyeken táncolva és italozva barátkoznának a lóra feldobva elrablás helyett. Almatiban hiperaktív és igényes a szórakoztatás, persze a maga vicces elemeivel. A szilaj lovasnomád tekintet és egy vad ló helyett éjfélkor viselt napszemkó és valami opecbarát terepjáró (kössz ezt a remek jelzős kapcsolatot, Stephen King)jellemző inkább a férfiakra, meg egyébként a hölgyekre is.

Egyébként ez tényleg kissé bizarrul hangozhat, hogy a nyüzsgő és ultratrendy bulivilágot kereső turiszt ügyesen teszi, ha Közép-Ázsia ékköve, Almati felé veszi az irányt. A hihetetlen néha mégis igaz.

Elöbb-utóbb biztosan találl a turiszt ilyen lakatokat, ha szeretne vele szelfizni és a pécsi lakatfalas fotók mellé helyezni a turisztikai relíkviák között. Almati egy ngayon jól sétálható város, könnyű orientációval. A hosszú, árnyas sugárutakat végigjárva az egész metropolisz áttekinthető, a keresztutcákon balra-jobbra letérve pedig belefuthatunk az érdekességekbe.

A négy legforgalmasabb sugárút a Dostyk, a Seyfullin, a Furmanov és a Zheltoksan. A korán kelők jutalma lehet, hogy a sugárutakon északról dél felé haladva, tehát a vasútállomás irányából a felvonulási tér felé nézve kellően tiszta időben szemben felbukkannak az Almati melletti gyönyörű, hóval fedett hegyek.

A Zhybek Zholy, mely becenevében is követi a moszkvai sétálóutca mintáját, tehát Arbatnak is hívják, az európai nagyvárosok központi látványosság-sétálózás-bevásárlás-eszemiszom élménykörét idézi egy igen érdekes közép-ázsia változatban. A hangulat teljesen a nyugati metropoliszokat idézi, azzal a különbséggel, hogy a rengeteg kiterített hatalmas szőnyeg egy kicsit azért ad némi közép-ázsiai fílinget az utcának.

Persze alkat kérdése, hogy ki mennyire vonzódik az lyen utcai mutatványosokkal, kávézókkal, harapnivalós lacikonyhákkal, portrérajzolókkal, eladásra kínált festményekkel zsúfolt sétálóutcákhoz. Aki kedveli az ilyet, az azonnal szívébe zárja Zhybek Zholit, aki meg nem éppen, az fejvesztve menekülhet innen, csakúgy mint mondjuk Budapesten a Váci utcából.

A kiállított festményeken igen hangsúlyos a nomád romantika. Jurták a festői tájban elhintve, lovak a mezőkön, vágtató folyók, teát vagy kumiszt szürcsölő nomád kazahok. A képeken egészen szép, valójában cudarúl nehéz élet lehetett. A kazahok, akiknek emelkedő életszínvonala talán először a történelemben könnyebb éltet és úgymond modernebb életstílust tesz lehetővé, talán már nosztalgikusan szmlélik ezeket a festményeket. A turisztok meg persze látják a szájukat, mert nekik annyira nem nomád múltról mesélnek az idősebb rokonok. 

A Starbucks-dizájnos kávé találkozik itt a jurtákat ábrázoló hangulatképekkel, a nyugatias utcaperformanszok világa játszik együtt a hagyományos nomád hangszerek "lantosaival".

A kazah hangszerek sztárja a dombra, egy kéthúros pengetős. Kis szerencsével láthatunk még az Arbaton a kobüz nevű hangszerből vagy a kissé bizarr nevű és alakú fúvós sübüzg csodából. A hagyományos kazah bárdok, az akinok voltak azok, akik ezeken a muzikális csodákon adták elő a nomád élet sztorijait. A dombrán játszva "párbajokat" is rendeztek, ha éppen többen találkoztak. 

Egy dombra kissé szürreális zenéjét hallgatva egy hegyek-völgyek közti jutában kumiszt iszogatva, a kint settenkedő vadállatok számát és fajtáját latolgatva, ez lehetett az élet, komák! Igazából azonban az a helyzet, hogy ennek a romantikának a kissé turisztikus, de még eléggé autentikus átéléséhez inkább a szomszédos Kirgizisztánban kell csatangolni, mert ott még sokkal inkább létezik ez az életforma. Kazahsztánban is mélyen élenk még persze a nomád gyökerek, de ez az életforma inkább már csak az Arbat festményein létezik.

A nomád múlt és a jelenlegi "modernista", kozmopolita, fogyasztói társadalom felé tartó jelen-jövő közé ékelődik egy megkerülhetetlen történelmi időszak, a bolsevik uralom mintegy hetven éve.

A szovjet rendszer elképesztő mérvű anyagi, illetve emberéletekben mérhető áldozatokkal járt a Kazah Szovjet Socialista Köztársaság néven megszervezett tagköztársaságban. A bolsevik kor áldozatainak, illetve a rendszer elleni első nyílt, 1986-os lázadás vértanúinak állít emléket a "Szabadság hajnala" elnevezésű szoboralkotás a Zheltoksan sugárút felvonulási tér felőli végén.


Noha történelmi léptékekben nézve a szovjet rendszer kiteljesített néhány hosszabb távon is ható társadalomfejlesztő folyamatot, például a letelepült életmód terjedését, a női egyenjogúságot (ami egyben a nagyon kemény férfimunkák férfiak helyetti elvégzését is jelentett, főleg a második világháború idején), az oktatás fejlődését, az írástudatlanság csökkentését és a nagymérvű iparosítást (a második világháború idején a SZU európai teruletein levő ipari üzemek egy részét ide telepítették), az egyik legjellemzőbb trend mégis a nagyon agresszív eloroszosítás volt.

Az emlékmű konkrétan az 1986 végén kitört tüntetések áldozatairól emlékezik meg, általánosabb értelemben a szovjet rendszer áldozatairól. 1986-ban rendszerllenes zavargások kezdődtek, melyeknek volt egy erős etnikai éle is. A közvetlen kiváltó ok az volt, hogy a kazah tagköztársaság első számú pártvezetőjévé orosz etnikumú embert kívánt állítani a moszkvai központ, miután a 18 éve regnáló kazah nemzetiségű első titkár lemondott.

A szobor nőalakja jelképezheti a feltámadó szabadságot, a háttérben levő domborművek a szovjet rendszer elnyomására utalnak. A Zheltoksan-lázadás huszadik évfordulóján, 2006-ban leplezte le Nazarbajev elnök. A történet elég ellentmondásos, mert a jelenlegi elnök 1986-ban a legfelsőbb kazah kommunista pártvezetés tagja volt, 1989-től pedig ő lett az első számú pártkáder. Kissé groteszk tehát, hogy a rendszer egyik leghűbb kádere avatja fel a szovjet rendszert elítélő emlékművet. A "szabadság hajnala" is maximum a moszkvai függéstől való szabadulást jelentheti, nem a politika szabadságát.

Az igazsághoz tartozik az is, hogy az 1986-os eseményeket ugyan gyakran a szovjet rendszer elleni első nagy belső felkelésnek nevezik, ez azért nem pontos ( például1956-ban Grúziában is volt jelentős felkelés a szovjet uralom ellen), bár valóban igaz, hogy a tüntetéseket közvetlenül kiváltó etnikai sérelem mellett az egész rendszer kritikája is megfogalmazódhatott.

Kazahsztán lakossága rengeteget szenvedésen ment keresztül a szovjet időkben. Ezeknek legdöbbenetesebb mementóit néhány utazási iroda amolyan "szovjet időutazás" csomagban megismertetheti a turistákkal, horribilis áron.

A nukleáris kísérletek színhelyére, Semeybe (szovjet korában Szemipalatyinszk volt a neve) talán nem is lehet máshogyan bejutni, de oda talán jobb nem ellátogatni. Három számjegyű nukleáris kísérlet történt itt, mintegy 160 atomtöltetet robbantottak fel a Semey környéki sutyeppén. A poligon területére védőfelszerelésben turisták is bemehetnek az említett irodák szervezésében, de minek is? A szovjet nukleáris fegyverek atyjáról, Kurcsatovról elnevezett intézet ma is az ő nevét viseli egyébként Semeyben. Én kihagytam ezeket a szovjet borzalmakat, de ha valaki mindenképpen dokumentálni szeretné ezeket, hát van rá lehetőség.

Az egykori sztálini munkatáborok helyszínei közül néhányat egyéni turistaként is lehet látogatni. A Karaganda mellett fekvő Dolinka és az Asztanához közeli Malinovka voltak a leghírhedtebb lágerek a Gulág-hálózat kazahsztáni tagjai közül. Az utóbbiban a kényszermunkára hurcolt férfiak női családtagjai töltötték három, vagy akár sokkal több éves börtönbüntetésüket. Hasonlóan az Észak-Koreában még ma is létező gyakorlathoz, a feleségek, anyák, leánygyeremekek is munkatáborba kerültek, ha férjüket elítélték. Sztáin idején Kazahsztánba deportálták  a Szovjetunióban élő németek és koreaiak egy részét is, szintén kényszermunkára. A mintegy egytizedére zsugorodott, a szovjet időkben tönkretett Aral-tó is benne van a szovjet csomagban. A tó két részre szakadt, üzbég területen levő részének sorsa gyakorlatilag reménytelen, a kazah oldalon megmaradt víztükör újraélesztésére és növelésére viszont egyes friss tanulmányok szerint van némi esély.

A szovjet csomagnak van még egy nem szörnyűséges, viszont igen izgalmas eleme, a bajkonuri űrközpont meglátogatása. Mivel erre az egyre én is kíváncsi voltam, utánajártam, hogy egyéni turistaként hogyan lehet bejutni. Kicsit meglepő módon ez nem lehetetlen, 45 nappal az utazás előttre kell mindenféle engedélyeket és dokumentumokat elintézni, utazási iroda segítsége nélkül gondolom kissé reménytelen. Egyébként maga a SZU idején épíztett, jelenleg Oroszország által 2050-ig bérelt állomás kissé odébb fekszik a Bajkonurnak nevezett várostól. Ez a kicsit odébb több száz kilométert jelent, ami kazah viszonylatban nem túl sok, de azért megtévesztő lehet. Elképzelhető, hogy a paranoiás szovjet idősuzakban ez a megtévesztés volt az egyik cél (a szovjet időkben például a turistatérképek egy része szándékosan nem a valóságot ábrázoltra, hogy megtévesszék az "ellenséget".

A bajkonuros procedúrához végül nem volt sem időm, sem lelkierőm, az ára sem lett volna éppen "turistabarát". A helyi erők szerint egyébként semmi értelme sincs ellátogatni oda, talán csak egy kilövés lehet izgalmas, azt meg elég nehéz előre úgy szervezni, hogy éppen legyen egy pont akkor ugye. Egy dologra lettem volna kifejezetten kíváncsi, a Fenyvesi Csaba pécsi jogászprofesszor, egytemi oktató írásaiban említett állítólag valahol az űrközpont területén elrejtett titkos emlékműre, amelyik 63, Gagarin sikeres űrrepülése előtt a kísérletek során elhunyt hősnek állít emléket. Az emlékmű létét egyértelműen nem erősítik meg fényképes beszámolók, én legalábbis kutakodtam, de nem találtam. Lehet, hogy tényleg csak az láthatja, talán csak véletlenül, aki bejut oda. 

A gyökerek keresését jelzi a "Szabadság hajnalához" közeli Függetlenségi Emlékmű is. A nomád szkíták világától egészen Nazarbajevig áttekinthető itt a kazah föld múltja.

Itt van Altyn Adam, az Aranyember, egy dugig aranyba öltöztetett Szaka, azaz közép-ázsiai szkíta vezér szobra. Az eredeti, valóban szemzációs régészeti lelet, az aranyba öltöztetett szaka vezér csontváza Almaty közelében került elő. A szaka "herceg", ahogy az Aranyemberre utalnak, Krisztus előtt az ötödik században tevékenykedhetett és nagy úr lehetett, mert több ezernyi aranydarab került elő csontozata és ruházata mellett.

Altyn Adam egyes kutatók szerint éppenséégel hölgy is lehetett...Sőt, számos kutató szerint valószínűbb, hogy a harcos egy nőszemély volt.

Még merészebb kutatók szerint a közép-ázsiai szkíták körében lehetett valami olyasmi, amire azt mondanánk, hogy "Amazónia", tehát ahol a meglett korú hölgyek vitézkedtek és övék volt a nomád társadalomban a vezető szerep. Ki tudhati, azaz ki tudhatja...

Hogy jön ehhez Nazarbajev tenyere?

Idézet nélkül sem ússzuk meg.

A ködben kellene látnunk a szép hegyeket.

A kazah szóegyébként szabad lovast, kalandozót jelent.

Nomád hagyomány: kumisz (erjesztett kancatej), shubat (erjesztett tevetej) le atorkon, dombra elő a kézbe. Egyes kutatók (például Nemes Sándor) genetikai kutakodásai alapján nem csupán nomád múltunkban, de a genetikai gyökereinkben is kimutatható némi közös a kazahokkal. Aki nem hiszi, járjon utána...

Egy új egyetem a sok közül a függetlenségi emlékmű mellett.

A függetlenségi emlékmű alatt persze szupermarket lesz...

A fogyasztói kultúra tombolásában az a szép, hogy a szuprrmodern csilivili csodaplázák mellett agyonfűtött aluljárókban kialakított áruházak, meg igazi retró trafikok és múltat idéző tea+szamsza lelőhelyek is kényeztetik a helyieket és a turisztokat a kazah fővárosban. Isteni jól tud esni egy egyszerű pohár csáj, azaz jó kis tea egy aluljáróban.

A vásárcsarnok és abutikpláza egyfajta tájjellegű ötvözete is igen jellemző.

Ha az utazó a kiadós sétákat laktató étkezésekkel szeretné vegyíteni a kazah városokban, Almatiban biztosan nem lesz gondja. Az egyszerű sztálovajáktól, menzaszerű kifőzdéktől kezdve az ultradizájner éttermekig itt bőven akdnak helyek arra, hogy a vándor felfújja magát plovval és beshbarmakkal, vagy más közép-ázsia csodákkal. A House of Plov nevű étterem (lent) például a jellegzetesen közép-ázsiai "rizságyon fekvő birkahús zöldségféle barátokkal, esetleg megkeverve" leírással beazonosítható plov néhány tucat variációját kínálhatja. Ahány ház, annyi plov, a rizses birhahús van sok különböző módon mindenfélével keverve és erre valahogy minden közép-ázsiai állati büszke. Egyébként tényleg finom tud lenni még a "menzásra" lebutított változata is és jól tölt.

A laktatáshoz hozzátartozik, hogy a salátában mindenképpen legyen valami lila és még sok minden más dolog, ami nem éppen saláta.

Az általunk megszokott fehér kenyér amolyan európai, illetve orosz huncutságnak (hleb) számít, a hagyományos éttermek inkább a nagy, középen lyukas, kerek lepényszerű közép-ázsiai kenyérvalamit, vagy ilyen olajban sütött miegymást kínálnak kenyér helyett.  

Ha kifejezetten kazah, nem pusztán ilyen holmi "közép-ázsiai" étellegendát szeretne a bátor utazó, akkor mindenképpen meg kell kóstolni az "öt ujjat". Ezt jelenti ugyanis kazahul a beshbarmak név. Igaz, az elnevezés a fogyasztás módjára, és nem tárgyára utal, hiszen a nomád hagyomány szerint kézzel ették ezt az igen összetett, mondjuk így "gazdag" ételt. Igen, mert leves is jön, meg sok hús és harcostársai, két külön tányéron.

A lapos tányéron ilyen alátétként is értelmezhető, nyújtott, talán szögletes tészta lesz, jó sok. Mellé rengetes hús dukál, ennek egy része biztosan lóhús. Ez ugye kicsit kultúrsokk, mert európai nem igen eszik lovat, no, de mi is bírunk nomád ősökkel, nemde...Több másfajta hús is lehet még, birka, kecske, végülis disznóhúson kívül majdhogynem bármi. Ezekhez még társulhat krumpli, rizs, zöldség, további barátok. Ez lenne hát az első tányér. Egy másik, külön tányérban kapjuk a levesét, azaz azt a levet, melyben ez a kiadós mennyiségű hús és társai főttek. A kazahok bolondulnak érte, így biztosan megéri azt a komplett délelőttöt, amit mondjuk egy otthoni háztartásban a szakács az elkészítésével bíbelődik.

A hagyományos, nomád étkezési szokások között az egyik legérdekesebb a kazah étkezési szimbolika. Húsevésnél az elfogyasztott állat bizonyos testrészeit egyfajta jelentéssel, a megvendégeltnek szánt üzenettel adják. Úgy vágják fel a húst, hogy mondjuk a combokat aért kapja valaki, hogy edzzen többet és fusson gyorsabban, meg ilyesmi. Kissé erőltetett, igen.

Hatalmas dinnyékre lelhetünk a Zöld Bazárban, mosolygó almákra, Almati névadóira pedig szinte bármelyik sarki árusnál. Ez a helyi alma kicsit tényleg más, mnt a többi, talán levesesebb és egy kicsit más a zamata.

A gyors ütemben fejlődő Kazahsztánnak van egy árnyasabb oldala is, az életszínvonakl emelkedése nem ért el mindenkit. A külvárosokban rendre láthatunk magas bádogkerítésekkel, amolyan szovjet módra eltakart udvarokat. Ide még nem jutott el sem az új modi, sem a jólét, tehát az újmódi prosperitás.

A szovjet múlt az ilyen üzemanyagfaló rombolókkal is kísért...

Talán ezek lehettek a jellemző utcaképek a Szovjetunió idején (fent és lent), és hát akadnak retrónegyedek, ahol még bőven megcsodálható a szegénységből és az igénytelenségből fakadó szovjet "bádogkultusz".

A gazdasági rendszerváltás és fellendülés előnyeit legkevésbé talán a kisnyugdíjasok érezhették. Ez az utcákon is látványosan, igen látványosan látszik. A nagyvárosok érdekes háztáji piacsarkain vidéki kisnyugdíjasok próbálják eladogatni házi készítésű lekvárjaikat és más egyszerű termékeiket. Sokan vannak, beszélgetnek. Arcukon látszik a kemény múlt és a nehéz jelen. Még a roppant csilivili kirakatváros Asztanában, a fővárosban is van ilyen piac (az alsó képen). A kéregetők szinte mind idősek. Sokan valamilyen szolgáltatásként "burkolt" adománygyűjtéssel igyekeznek a nyugdíjukat kiegészíteni, hasonlóan Kirgizisztánhoz. Ilyen például a "ráállós" mérlegen való utcai súlymérés. A Szovjetunió szétesésével a nyugdíjfedezet is megrendült, a nyugdíjak emelése pedig a boom időszakában is kevésbé élvez prioritást, mint a nagyarányú infrastruktúrális beruházások és presztízsépítkezések.

A történet másik oldalát nézve viszont igaz, hogy bizonyos közszolgáltatások ára továbbra is igen alacsony, és ez az időseket és az elesetteket is segíti. Hihetetlenül, pontosabban számunkra hihetetlenül olcsó a tömegközlekedés, olcsóak az alapvető élelmiszerek. Nincsen elég rálátásom ahhoz, hogy megítéljem, mennyire nőnek vagy csökkennek a szociális feszültségek. Tény, hogy a helyiek szerint a kilencvenes évek óta lényegesen növekedett az életszínvonal. "The nineties were very, very difficult, mondta nekem elmerengve egy fiatal menedzser a vonaton. Hozzátette, hogy a fejlődés azért egyenetlen, illetve arányrtalan, mert bizonyos szektorokat, jellemzően az időigényesebb beruházásokat és kevésbé látványos hasznot hozókat nem fejlesztették megfelelően ("the agriculture and the social schemes have not really been developed"). Az utóbbi néhány évben a csökkenő olaj, illetve más nyersanyagárak miatt komolyan lassult a fejlődés és az egyoldalú gazdaságfejlesztés érezteti hátulütőit.

A jelenlegi nehézségek közepette a turizmus fejlesztése is húzóágazat lehet. Kazahsztánra kevesen gondolnak turistaparadicsomként, pedig óriási lehetőségek rejlenek ezen a téren. Egyrészt jó a közbiztonság, a turisták biztonságban érezhetik magukat, másrészt a végtelen sztyeppén kívül azért akadnak itt más látványosságok, természeti szépségek és kulturális emlékek is.

Almatyból csak egy lépés és a gyönyörű hegyek lábánál találhatjuk magunkat. A Dendrapark gyakorlatilag kivezet a természeti szépságekbe. Az Almaty környékén fekvő hegyekből igazi turistaparadicsom lehet.(fotó: Gaukhar Kareke)

A turizmus fejlődését segítheti, hogy nagyon jó a közbiztonság. Az állampolgárok és a turisták életét nehezítő bolsevik hülyeségelések nagy részét leépítették. Egyszerű a pénzváltás, a szolgáltatások jelentős része olajozottan működik.

Kicsi bökkenő a nyelv. Orosz vagy kazah nyelvtudás nélkül itt nem igazán megy...Noha tényleg sok fiatal beszél igen jól angolul, meg mindenféle emberek beszélnek valamennyit angolul, de azok akik hivatalból kapcsolatba kerülnének a turistákkal, lásd taxis, jegypénztáros, pincér. hoteles, közülük nem éppen mindenki. Egy kis orosz ismétlés vagy tanulás, esetleg kazah, no ez a turiszt felkészülési feladata.

Akad itt azért sok úgymond vadregényes hely, vidéken aztán meg tényleg jól jön egy kis orosz vagy kazah szókincs...

Talán nem annyira köztudott, hogy Kazahsztán egy igazi síparadicsom. A kazah hegyláncok között kiépített sípályák, felkészült infrastruktúra várja a téli sportok rajongóit.

Almati közvetlen szomszédságában, akár menetrend szerint járó helyi autóbusszal kijuthatunk medeu és Shymbulak havas üdülőhelyeihez.

A 6-os számú helyi busz jár Medeuba, célszerű a Hotel Kazakhstan mellett levő megállóban felszállni a Dostyk sugárúton, később nem biztos, hogy sikerül felpréselődni rá egy derültebb hétvégi napon. Népszerű járat. Medeut és Chimbulakot ellepik a havat kedvelő kazahok. Kisebb számban ugyan, de turisták is megnézik Közép-Ázsia és a világ egyik legnagyobb korcsolyapályáját és a régió leghíresebb síparadicsomát.

Medeu közelebb fekszik Alamtihoz, mint Chimbulak. Mintegy 1700 méter magasan fekszik, 15 kilométerre Almati központjától. A helyi busznak itt a végállomása, a néhány kilométerrel odébb, már 2200 méter magasan fekvő Chimbulakba gyalog, taxival, minibuszjárattal, vagy drótkötélpályán lehet feljutni.

Medeu csodája a mintegy 10 000 négyzetméter területű, hatalmas korcsolyapályája egy festői hegyoldal hátterével. 

1972-ben épült és mitegy fél évszázadnyi története során számos korcsolyabajnokot nevelt ki. Igen híres arcok gyakoroltak itt, aztán futottak be felívelő sportkarriereket. Persze nem kell korcsolyalegendának lenni ahhoz, hogy valaki itt  jégre szálljon, hiszen a létesítmény legalább annyira szolgálja a tömegsportot és a kikapcsolódást, mint az elitsportot. Korcsolyapálya zene nélkül elképzelhetetlen, és persze csak a legtrendibb popkínálattal elképzelhető.

2011-ben jelentős nemzetközi sporteseményeknek adott helyet a környék, ezért számos újdonsággal túrbózták fel az infrastruktúrát. Ilyen például a Chimbulak sípályáihoz felvezető drótkötélpálya. Csodaszép, az év jelentős részében behavazott táj felett visz el, kiindulópontja még a helyi 6-os busz medeui véállomása előtt van.  

Síelés nélkül is nagyszerű lehet egy kirándulás ide, akár csak a ropogós havon sétálás, az üdülődácsák vagy a fenyvesek megtekintése végett is.

Tavasszal és nyáron lehet itt mountain bike cangázással is próbálkozni. Bérelni is lehet ilyen jószágot.

Igazi "lounge" hangulat, olyan chill out életérzés van itt a sípályák melletti bárokban és éttermekben. A hagyományos saslikos árusok ugyan már nincsenek, tehát inkább svájci lett a fíling, mint közép-ázsiai, de az isteni kellmes levegőn remek lehet a kikapcs, talán nem csupán novemberi hónapokban, amikor én éppen erre jártam.

Akár síelni is lehet itt persze, ha valaki épp semmi jobbat nem tud...

A drótkötélpályán tovább lehet dzsesszelni a magasabban fekvő Talgar-hágóig, ahonnan aztán gyalogtúrázni lehet.


Shymbulak rulez :)

Az átlagos turiszt általában Almatival és környékével kezdi a kazahsztánnal való ismerkedést, ezt követi aztán Asztana, a főváros. Ezt általában már nem követi semmi, mert az óriási távolságok miatt a többi várost és régiót csak a huzamosabb időre ide költözők keresik fel.

A hatalmas távolsgokra fekvő látványosabb helyek között általában végeláthatatlan sztyeppe terül el, annyira nem elbűvölően sok változatosságot nyújtva. megoldás lehet a belföldi repülő, nem túl drága, de nem is feltétlenül túl biztonságos utazási mód ( a kazah társaságok többsége nem igazán felel meg a magasabb vbiztonsági sztenderdeknek, egy kivételével az európai légtérből ki is vannak tiltva). 

A másik lehetőség a vonatozás. A szovjet kor síndöcögényei mellett letaglózóan gyors és hipermodern vonatok is vannak már, de a távolságok ettől még irdatlan nagyok maradnak, az elavultabb pályaszakaszokon pedig a legmodernebb csodák sem tudnak suhanósihuhu módjára reülni a sztyeppe felett.  Az Almati-Astana távot a leggyorsabb és legmodernebb, a spanyol Talgo licensze alapján helyben gyártott Tulpar, becenevükön "iszpánszki", azaz spanyol szupervonatok jelenlegi, 2016-os állás szerint 10-12 óra alatt teszik meg menetrend szerint. Ha valahol leszaggatja a szél az elektromos felsővezetékeket a sztyeppén, akkor ez lehet hosszabb, sőt sokkal hosszabb is. A 2017-es világkiállítás megnyitásáig szeretnék tovább csökkenteni a menetidőt. Célszerű a LUX nevű kétszemélyes hálókabint választani, ez is kissé szűkös, de kényelmes.

Óriási ám az Almaty-Astana távolság, és milyen más lesz a klíma mondjuk októberben, amikor Astanában kiszállunk...

Érdemes látni, milyen egy ilyen újonnan avanzsált műfőváros, mint Astana (maga a szó is fővárost jelent kazahul). Mindig kíváncsi voltam, milyen egy ilyen építészeti, várostervezési kísérlet. 2010-ben Brazíliában járva nem fért bele az időmbe Brasilia városának felkeresése, így Astana megvizslatását olyan "felfokozott" izgalommal vártam. 

Astana azért nem teljesen a semmiből nőtt ki a kilencvenes években, de majdnem. Korábban Akmola, illetve Celinográd néven létezett már a város régi része, mint egy jelentéktelen mezőgazdasági település. 1994-ben derült ki, hogy a kazah elnök ide, az Ishim folyó túlpartjára, az óvárossal szemben képzeli el a kazah nemzetépítés újabb állomását, a vadiúj negyedekkel felépülő álomfővárost.

Húsz év fejlődése mindenesetre igen impozáns. Látványos építészeti csodák nőttek ki itt a végtelen sztyeppéből néhány év alatt. Az, hogy ez mennyire emeberközeli, hát életérzés és ízlés dolga.

Miért is nem volt jó Almaty, az "Almák Atyja" fővárosnak, ha 1997-ig megfelelt annak? A hivatalos magyarázatok szerint egyrészt azért, mert földrengésveszélyes. Ez így is van. Aztán a kirgiz határ mellett van, minden,csak nem központi fekvésű. Valóban. Astana centrálisabb fekvésű, észak felé közlekedési összeköttetései is jobbak. Nos, igen, de posztszovjet viszonylatban nem lehetünk valami jó kis konteó nélkül. A hivatalosan nem hirdetett magyarázatok legköz

ismertebb és legnyilvánvalóbbnak tartott konteó námbervánja szerint azért van itt egy kis etnikai dolog a háttérben. Észak-Kazahsztánban nagyobb az etnikailag oroszok aránya. Az új főváros pedig sok kazah etnikumú kazahot is vonzhat északra, módosítva az etnikai arányokat és elejét véve az esetleges orosz elszakadási törekváseknek. Az ukrán történéseket látva el kell ismerni, egy előrelátó öreg motoros ez a Nazarbajev. Egy új kezdés szimbóluma is lehet az új főváros, a gyakorlatileg először megvalósulóerős kazah államiság szimbóluma, míg Almaty alapvetően az orosz megszállók fejlesztései révén lett metropolisz.

Tény, hogy a város sokoldalú és az óceanáriumtól kezdve az operáig mindennel igyekszik elkényeztetni az ide költözőket. Ez inkább a beltéri élvezetekkel működik, a kültéri dolgok talán nem annyira jönnek be az évi hetven-nyolcvan fokos hőingásokat is produkáló klímában. A szélsőséges időjárást tekintve kicsit vicces, hogy van itt egy "Szerelem Park" is, tökéletesen kitéve a sztyeppei szelek tombolásának. Persze az is romantikus lehet, ahogy kipirul a szerelmes arca a szélben.

Szokták használni az okosok ezt a fogalmat, hogy "eklektikus". Nahát, a modern Asztana valami ilyesmi. A hagyományőrző motívumokat vegyíti az ultramodernitással, a letisztult formákat a meglepő kísérletekkel. Talán az közös mindenben, hogy elég megalomán...Az óceanárium egy hipermodern szórakoztató-és üzletközpontban, az opera pedig egy ilyen "klasszicista", vagy legalábbis klasszicilzáló épületben kapott helyet. Hely bőven jut mindennek, a sztyeppén "térben" nincs hiány.

Milyen lenne már egy posztszovjet főváros opera és filharmónia nélkül?

A "klasszikus" és a "modernista" barátsága Astanában mindenfelé tetten érhető.

A 2005-ben átadott Nur Astana mecset az egyik legszebb és legnagyobb mecset Közép-Ázsiában. Nekem nagyon tetszik a küldő és belső színvilága, szerintem az egyik legszebb új épület Astanában.

Belül két óriási imádkozótér fogadja a látogatót. A földszinten a férfiak, a gallériában a hölgyek imádkozhatnak. Gyönyörűek a szőnyegek és a belső dekorációk. A Kazahsztánban jellemző toleráns felfogánsnak megfelelően ennek a mecsetnek a belső tere is megtekinthető bárki számára. 

A mecset finanszírozásában egyébként jelentős katari források is szerepet kaptak.

A nagy sztyeppei építészeti csinnadratta legfőbb színpada és kirakata a Nurzhol Búlvár. Egyik oldalán a Khan Satyrbevásárló-és szórakoztató központ a végpontja. Középpontja a Bayterek, a kazah Eiffel-torony, mely így látszik a Khan Satyr lépcsőjéről (fent).

A csodapláza formáját némi nomád nosztalgia ihlette, hoha egy brit sztárépítész, Norman Foster tervezte.

A Khan Satyr bevásárlóközpont sziluetteje valahogy íilyen sejtelmesen tűnik fel a másik oldalról, Nurzhol Búlvár felől. Az óriási sátornak ható csodát 2010-ben adták át, bizonyára valamilyen Nazarbajev-évfordulón vagy születésnapon.

A Norman Foster által tervezett hipermodern gigapláza elsősorban anyaga miatt különleges. Külseje a hőt nagyszerűen elnyelő és felhasználó ETFE, azaz etilén-tetrafluoroetillénből készült. Így jobban esik neki, ha kint akár mínusz harminc vagy negyven fokokkal "fogat csikorgattat és vacogtat"  a sztyeppei tél tábornok, belül itt könnyedén lehet normál szobahőmérsékletet varázsolni. Egy igazi "statement" a modern építészet tudásáról és lehetőségeiről.

Bravó, Norman Foster, tényleg, de ettől nekem még ez a hely nem sokban izgalmasabb egy Forma.1-es pályánál. Igaz, itt aztán tényleg törekedtek arra a plázaálomgyárosok, hogy a magamfajta plázaszkeptikusok ingerküszöbét is elérjék.

Sínpálya futja körbe a sátor belsejét, lehet zuhanni egy zuhanótoronyból, lehet hullámlovagolni. Gondolom igazi plázaszkeptikust nem hatnak meg ilyesmik sem. Itt aztán lehet még a sky Beach Club nevű strandon igazi, Maldív-szigetekről idehozatott álomszigeti álomhomokon napozni a sátor tetőterében, miközben kint üvölt a jeges sztyeppei szél és repkednek a mínuszok. Nos? Mindenesetre kellemes hely bemenekülni ide az időjárási viszontagságok elől. Az éttermekben, bárokban, fagyiparadicsomokban jókat lehet mélázgatni és nézegetni a fogyasztói kultúra örömeiben elmerülő kazahokat. 

Mindenesetre tény, hogy a vásárlástól írtózó férfiak parkoltatására nem is olyan rossz az a mini Maldív-szigetek, miközben a boltkóros családtagok alul tobzódnak...

Néhány lépés és a Maldívia/Monte-Carlo csiliviliből kint lehetünk a sztyeppei ködben, mely további építészeti meglepetésekkel kecsegtethet. Sokkal jobb hát, ha sétálunk az évszaktól függően jeges vagy forró sztyeppei Dubaj utcáin, mintha csak ejtőznénk ott a sátortetős trópusokon...

A kazahok jelentős része büszke az új fövárosra és az építészeti csodákra. A Khan Satyr környéke és a Nurzhol Búlvár az egyik legjelentősebb szelfiző hely a világon :) Sokan jönnek ide Kazahsztán távoli részeiből is "megnézni a csodát", a távol pedig itt igen távolt jelent.

Az asztanai nézelődés a hőmérsékleti skálán is elég nagy változatosságot jelenthet, mert télen lehet itt mínusz negyven, nyáron meg ugyanennyi pluszban. A külső attrrakciók, parkcsodák azért talán nem ennyire belakottak. Novemberi napokon sétálgattam erre, bizony már igen jeges szél fújt, hát nem egy nápolyi passeggiata...

A Khan Satyr fogyasztói útvesztőjéből kimenekülve elkezdhetjük a sétát  a kirakatproszpekten, Nurzhul Búlváron.

Változatok a modernitásra. Meghívásos pályázat alapján, a világ legmenőbb sztárépítészeinek koncepciói közül válogathattak a "sztyeppei Dubai" atyái, köztük személyesen a döntő szavú elnök.

A konstrukciók elnevezése is fantáziadús, vannak itt Smaragd Tornyok, aztán Északi Fények (ezek toronyházak), aztán az öngyújtónak becézett bizarr alakú felhőkarcoló, mely még bizarrabb módon néhányszor a valóságban is kigyulladt a tetején valamilyen műszaki hibák iiatt.

2017-ben Astana ad otthont az EXPO 2017 világkiállításnak. a részvételre jelentkező országokat ilyen kis nénikgömböcskével szobrocskák jelképezik. Természetesen meg kellett keresnem a magyar kompozíciót, hiszen nekünk is ott van a helyünk a világkiállításon. 

Kissé ironikus, de a gáz, illetve olajnagyhatlom Kazahsztánban megrendezendő EXPO fő témája a megújuló energia fontossága lesz. Dumbadum...(fotó: Maralita Sun)

Maga az EXPO teljesen "önfenntartó" lesz az energia tekintetében. Kazahsztán a zöldenergia tekintetében is előnyös fekvésű, tény ami tény.

Az EXPO modelljeivel, makettjeivel, az építkezéseket ábrázoló poszterekkel, tervrajzokkal tele van Astana. A rendezvény évében újabb repülőjáratok indulnak, a kazah főváros mindinkább egy jelentős logisztikai központtá kíván válni Eurázsia szívében.

A Nurzhol Búlvár igazi sztárja, noha közelről korántsem olyan látványos, mint messziről, minden bizonnyal a Bayterek torony. Minden valamire is való városnak kell egy kilátótorony, legyen az akár olyan, mint Pécsett a Misina. A sztyeppe Eiffel-tornya, a Bayterek nagyon népszerű, igazi zarándokhelye itt a belföldi és külhoni turistáknak.

A torony kazah nomád tematikát idéz. A mitikus életfa, a poplar (amolyan nyárfás fa) tetejére a mitikus Samruk csodamadár aranytojást tesz minden évben. Ebben az aranykölteményben nyílván benne van minden tudás ésjóság. Meg kell védeni a rablóktól, és hasonló elemek vannak még a tanulmányozásra méltó történetben. 

A Bayterek igen népszerű, jó eséllyel sokaságot fogunk találni a toronyban, ahol lift visz fel az aranytojásba, ahonnan nagyszerű a kilátás és minimális a kínálat az étteremben.Szépen lehet egyet itt nyugizni, visszatekinteni a Nurzhol Búlvárra  Khan Satyrig, vagy a sztyeppe felé terjeszkedő városra egy pillantást vetni,  meg persze elnézegetni a feló turisztokat. Egyes látogatók némi erotikus szimbolikát vélnek felfedezni a torony és a kupolaszerű épület tekintetében, de ez kissé erőltetettnek hat.

A Nurzhul Búlvár a Bayterek felől nézve (fent).

A toronyban és a búlváron alapvetően négy típusú arcot lehet megkülönböztetni. Hesszelnek itt, már amennyira a metsző szél engedi, a sztyeppei csodára kíváncsi külföldi arcok. Aztán az új fővárosra büszke és azt szinte zarándékkont látni kívánó kazah tagok az ország más részeiből, az ide költözött és új lehetőségeket kereső modern életformájú, az új helyzetet élvező fiatalok és kevésbé fiatalok, no meg az expat itt élő külföldiek is sétálgatnak erre. Nem tudom, hogy az elviselhetőbb klímájú májusban és szeptemberben mit kell elkpézelni, de a vadabb klímájú többi hónapban semmiképpen sem tömeget kell elképzelni a búlváron, talán csak a Bayterekben gyűlik össze egy kicsit a társaság.. 

A Bayterek másik, tehát a Khan Satyrhoz vezető oldallal átellenes részén további csodák sorakoznak a startup főváros kínálatából. Zenélő szökőkutak, egy konferenciaközpontnak otthont adó óriási piramis, szintén A la Norman Foster, ha jól tudom. Aztán itt van mindezek megálmodójának háza, az Első Elnök rezidenciája, az Ak Orda. A Nurzhul Búlváron van egy óriási kivetítő is, mely arrafelé csatangolásomkor a kazah tv adását sugározta és véletlenül éppen Nazarbajev volt a képernyőn. Valószínűleg másoknap pontosan ugyanilyen szerencséjük lehet és valami hasonlót láthatnak. éppen a Tulpar csodavonatokat összeszerelő üzemben tett látogatásról szólt a riport, melyben főleg ő beszélt.

Mindamellett, hogy erre az egészre nagyon büszkének lehet lenni, a klíma nem teszi éppen túl vonzóvá az itt lakást. Asztana a földkerekség második leghidegebb fővárosa Ulánbátor után. A kazah átlagnál általában magasabb fizetések viszont már igen vonzóak. Asztanára sok fiatal tekint a lehetőségek városaként.

Különösen gyönyörű ám ez éjszakai kivilágításban, csak késő délután már olyannyiraarc-és idegmetsző lett a süvítő-üvöltő sztyeppei szél (teljes erejével döngeti a büszke Nurzhul Búlvárt), hogy én a magam részéről tápos módra lemondtam az éjszakai képekről és a Mukammal Hotel kényelmes, rezidenciának is beillő szobájában szürcsölgettem inkább a literenként 50 forintos tursztüdítő gránátalmalevet.

A közbeszéd szerint az óriási hőingás a legfrankóbb szuperhiper futurisztikum kategóriájába tartozó épületcsodákat is megviseli. "All time repair", mondja Maral, az Asztanában engem kalauzoló kazah egyetemista lány. Azért itt nagyon toppon kell lenni, hogy egy csilivili épület sokáig is bírja. Az alsó képen az Öngyújtó épülete is látható.

Akinek nem annyira jön be a futurisztikum, azért talál hagyományos látnivalókat is.

Aki csak a Nurzhul Búlvárt vizslatta meg, korántsem látott mindent. Akadnak itt régebbi érdekességek is.

A plakátok mögött bizony egy aranyos színház bújik meg. Egy darabla múlt, még az emberléptékű, "fávárosiság" előtt építkezések korából.

Ezek arégi, de normális épületek egészen megnyugtatóan hatnak a modern újváros totálfuturisztikus alakításai után.

Eléggé nyitott szemmel járva azért Astana régi városrészében találhatunk még hagyományos, a modern részből nézve történelem előttinek ható épületeket.

A cári, illetve a szovjet időkből is kad néhány erősen "russzikus" hatást keltő, de szép tér-forma-szín kompozíció.

Ez a kékséges valami az egyik kedvencem a modern startup Astana születése előtti időkből.

Végül a legbizarrabb alkotás, amég élő elnök múzeumot alapított saját magáról. A nagylelkűen ingyenes "közgyűjtemény" az "Első Elnök Múzeuma" névre hallgat. Nazarbajev, az országalapító, akinek műve egy fellendülő, etnikailag és vallásilag toleráns, stabil állam. Ugyanakkor ő az, akinek országában levágott fejű kutyák jöttek a spontán annak az újságnak a szerkesztőségébe, mely az elnök svájci bankszámláira érkező összegek eredetét firtatta. Demokráciává fejlődik -e majd Kazahsztán Nazarbajev után, egyátalán mi lesz az agg elnök után, a jövő utazásainak tárgya.

Források:

Lonely Planet Central-Asia

www.journalofnomads.com


vissza