TRAVELINSTEAD128

Mit csinál vajon a szél, ha nem fúj? Ez a könnyed metafizikai kérdés vidám gyermekkorom egyik amatőrcsillagász táborában hangzott el egy augusztusi meteorészlelő éjszaka közben. Hát meditál...

A Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek egyik legizgalmasabb szigetén, Lanzarotén viszont nem lazsál holmi meditációval. Mindig teszi a dolgát. Néha annyira, hogy úgy kell vele szemben nyomulni, mint azoknak az arcoknak a hóviharban a kudlikjúliás Delta című műsor elején.

A szél kellemessé teszi a kanári életérzést, mert ha esetleg hőség van, akkor az sem olyan nyomasztó.

Az Afrika partjaitól néhány száz kilométerre fekvő szigetcsoportot az örök tavasz birodalmaként is szokták jellemezni.

A közhiedelem szerint itt egész évben tavaszias klíma csillapítja a kedélyeket. Ez nem is áll annyira távol a valóságtól, bár a klímaváltozás itt is érezteti hatását.

A nyári hónapokat kivéve valóban szinte mindig a tavaszba cseppenhetünk. A nyarat talán úgy kell elképzelni, hogy egy 10 fokot kell levonni a magyarországi 35-40 Celsius körül tomboló "rekkenő" hőségből.

A szigetek belsejében délutánonként szélcsendes időben azért itt is "megrekkenhet" egy kicsit a hőség. A délelőttök viszont szinte mindig frissek és kellemesek akár még augusztusban is.

Superagradable, azaz nagyon kellemes.

A kanári életérzés vonzó oldalát nem nehéz felfedezni.

Este holdfényben lehet az óceán partján sorakozó bárokban és éttermekben friss halat és más egészséges ételeket vacsorázni.

Reggel a partmenti strandokon kocogva, biciklizve, rollerezve, gördeszkázva lehet kezdeni a napot.

Egy óceánparti vityillóból szemlélve a világot sok minden más értelmezést nyer. Fűtésszámlával spórolni kívánóknak ideális home-office munkahely lehet télire.

A parton cada día el fiesta, azaz hát egy strandon mindennaposak lehetnek bulik, koncertek. A spanyol bulik családias események, az apraja-nagyja együtt dzsesszel ki a partikra.

A strandok ilyenkor nagy fesztiválokká alakulnak. A babáktól a dédszülőkig az egész család együtt élvezheti a fülbemászó vagy éppen elviselhetetlen zenét.

Neves alkotók, művészek telepedtek le a szigeten szerte a bolygóról, vagy vásároltak itt nyaralót. Omar Sharif "Lagomar" fantázianevű, kissé giccses háza a "világ legszebb otthona" hírében jár azokon a portálokon, ahol ezt írják róla. Omar a Mysterious Island című filmet forgatta itt, ekkor bátorkodtt ingatlant vásárolni, melyet később állítólagosan egy kártyajátékban veszített el.. Itt nem Sharif az egyetlen, aki szép nevet ad a házának, hanem errefelé általános szokás valamilyen fantázianévvel megtisztelni a rezidenciát.

José Saramago portugál író, akit sem a hazájában 1975-ig tartó katonai diktatúra, sem a későbbi politikai kurzusok sem tudtak betörni, "önkéntes emigrációba" vonult ide 1993-ban. Történt ez azután, hogy feleségül vett egy spanyol újságírónőt. Aztán jól összekülönbözött a portugál kormánnyal, mert az korlátozni próbálta egyik művének terjesztését és népszerűsítését.

Saramago óceánra néző wigwamja Tías falucska-városkában délelőttönként néhány órára a látogatók előtt is nyitva áll. Az atlanti szél és a vulkáni háttér jót tett az írói alkotókedvnek, mert Saramago néhány évvel később az irodalmi Nobel-díjat is megkapta. Életének utolsó éveit aktív közéleti tevékenységgel töltötte, hogy olyan társadalomban éljünk, ahol, ahogyan írta "the person is an absolute priority, and not the trade or the struggles for a hegemonic power, always destructive."

Lanzarote a Kanári-szigetcsoport Afrikához legközelebb eső tagja. Nem csupán kellemes, hanem kirobbanóan izgalmas úticél is. Három égitesten lehetünk egyszerre.

Superemocionante. But how? Föld? Hold? Mars? Superespectacular. Supermisterioso.

Ez a kis földdarabka tekintélyes vulkáni tevékenységet tud felmutatni a történelmi időkből, egészen a 19. század közepéig. Bár ma már nincsen aktív vulkáni tűzhányózás.

A sziget felszínét vulkánkitörések, lávaömlések formálták. Ennek köszönhetően a táj időnként a Holdra, máskor pedig a Marsra emlékeztet.

Jártak-e itt vajon az Apolló űrprogram asztronautái mielőtt a Holdra indultak?

Az Apollo-program úrhajósainak képzésében a spanyol Lanzarote és Izland szigete is szerepet kapott.

Ennél is izgalmasabb azonban, hogy a 2010-es évektől Lanzarote újból az űrkutatás fókuszába került.

Lehetséges, hogy éppen európai és amerikai űrhajósjelöltek is éppen a szigeten időznek akkor, amikor mi ott vagyunk. Ezen a képen például a Deutsche Welle megörökítette, amint a gyakorló asztronauták éppen a szomszédos La Graciosa szigetében gyönyörködnek a Lanzarote északi partjain fekvő festői El Mirador del Río kilátótoronyból.

A magánvállalkozásként működő Mars-1 projekt ugyan becsődölt, de újabb Hold-utazások, illetve emberes Mars-vizitek előkészítésén a NASA és az ESA is dolgozik.

Bár sokkal csendesebben tevékenykednek, munkájukat a BBC híradásai, illetve a Deutsche Welle adásai rendszeresen dokumentálják.

Az ESA, az európai űrügynökség 2016-ban indult PANGAEA nevű programja azt célozza, hogy a jövőben valaha interplanetáris missziókra induló űrhajósok megfelelő tudományos ismereteket szerezzenek, például geológiából.

Tréningre fel, terep: Lanzarote. Marsjáró robotokat, Mars rovereket is teszteltek itt, miközben a központ Hamburgból távirányította őket.

A felkészítő táborok vezetője az a Loredana Bessone, aki többek között európai államok által fenntartott antarktiszi kutatóállomások áttelelő személyzeteinek felkészítését is vezette már. 

Kövessük akkor az asztronautákat? Lanzarote akár közvetlen járattal is elérhető Budapestről 4-5 óra repülés árán. Fuerteventura szigetéről komppal is át lehet hullámozni. A nemzetközi nrepülőtér Puerto del Carmen ésa fővároska, Arrecife között fekszik. A kompok a sziget déli csücskén Playa Blanca városkába futnak be.

A sziget tömegközlekedéssel is felfedezhető akár, de az iránytaxik és az autóbérlés is segíthet. A kerékpározás bátor ötlet, ha a szélre gondolunk.

A menetrend szerinti autóbuszjáratok Timanfaya és el Golfo látványos kivételével eljutást biztosítanak a sziget látványosságaihoz.

A menetrendiség paradigmája a sofőröket különösebben nem zavarja. A legnépszerűbb 3-as vonalon igazán tömeges a közlekedés, mert a lokálok mellett a turisztok is busszal járnak. A többi járaton kisebb a zsúfoltság, viszont cserébe ritkábban indulnak.

Nagyon olcsón. 2-3 eurós jegyárakért lehet így bolyongani a szigeten. A jegyet a buszon felszálláskor lehet megváltani, maximum 10 euró címletű bankjeggyel. A központi pályaudvar a főváros Arrecife szívében fekszik.

Ezt kiegészíti még a város szélén, majdnem az óceánparton fekvő Intercambiador nevű kisebb utaselosztó.

A szolgáltatás viszonylag megbízható, bár a Tripadvisor oldalán helyiek és külföldiek is a szolgáltatás színvonalának romlásáról értekeznek.

Nekem többségében kedvező tapasztalataim voltak. Lehet, hogy azok, akik utazni is panaszkodási céllal mennek, eleve bevonzzák az ilyen helyzeteket, hogy aztán fürödhessenek az átélt helyzetek szörnyűségében.

Lanzarote nem klasszikus fürdősziget, bár vadregényes vagy gyönyörű strandokon is lubickolhatunk. Ez az "ezer vulkán földje." Az igazán különleges attrakció itt a vulkáni örökség. Már említettük, hogy a tűzhányók az Apolló űrprogram tagjai számára ideális gyakorló terepet alakítottak ki a sziget déli részén.

Valahogy talán így lehetne elképzelni a Hobbit című regényben "The desolation of Smaug" néven illetett vidéket, azaz a Smaug sárkány által szétdimbolt területet. Semmilyen szó nem lehet olyan félelmetes, mint a desolation, de a wasteland vagy malpaís szavak is eléggé érzékletesek.

A kinek holdbéli, kinek marsbéli asszociációkat jelentő élményt a Timanfaya Nemzeti Parkban lehet igazán megszerezni.

Bár vulkáni tevékenység ma már nincs a park területén, még 150 év alatt sem hűlt le annyira a felszínhez közeli réteg, hogy szabadon lehessen gyalogoskodni benne.

A földről felvett kavicsok forróak. Ha egy pár méteres lyukba szalmát tesznek akkor az meggyullad.

Ha vizet öntenek egy néhány ásónyom mélységbe akkor forró sugárban tör ki a vulkanikus élményzuhany.

A park látogatóközpontjában található étterem energiatakarékosan süti a húst, egyszerűen felteszi a vulkáni hő fölé.

A vulkánok munkájának eredményét legjobban itt, a Timonfaya Nemzeti Park területén vizslathatjuk meg.Az 1800-as években, az utolsó, évekig tartó vulkánozás idején a lávafolyamot egy keresztet a magasba tartó állította meg egy hívő ember a hagyományos emlékezet szerint.

Ide többféleképpen juthat be az egyszeri, azaz mezei turiszt.

Az első merítés az lehet, ha Playa Blanca fele haladunk a főváros, Arrecife irányába (vagy fordítva) a főútvonalon.

Erre jár a 60-as számú autóbusz is, mely Arrecife és Playa Blanca között ingázik általában óránként (ha feltételezzük, hogy betartja a menetrendet).

Kicsit jobban testközelbe vonhatjuk a marsbéli tájat, ha elmegyünk a park látogatóközpontjába.

Innen 40-50 perces autóbuszos körtúrákon járhatja be a földlakó a Hold és a Mars tájainak érdekes keverékét.

A túrabusz egy 14 km hosszú kiépített útvonalon kanyargózik. Superespectacular.

A buszból nem lehet kiszállni. Nem másért, hanem azért mert a talaj olyan forró lehet, hogy nem lehet csak úgy csámborogni.

Hátrány, hogy így csak a buszból lehet az other wordly valóságot fotózgatni.

Instagram szelfiket a látogató központban lehet elkövetni, ahol dobálhatjuk a forró kavicsokat, pózolhatunk a gödrökben kigyulladó szalmával vagy a földből kilövelő forró vízzel.

Esetleg az "ördög konyhájának" nevezett étteremben vulkáni hővel megsütött húst eszegetve megörökíthetjük magunkat. Azt már kevesebben veszik észre, hogy itt számos geológiai és vulkanológiai műszert is kiállítottak.

Érdemes ide vezetett buszos túrán érkezni, mert a külön buszos csoportok elsőbbséget élveznek a parkba való belépéskor. A reggeli nyitás előtt már hosszú kocsisorok kígyóznak a kis marsozásra-holdazásra való bejutásra várva. A közeli Yaiza településről taxival is ki lehet jönni a park bejáratáig. A 60-as busz áthalad Yaiza faluján. 

A parkon belül tevegelni is lehet, szigorúan egy rövid, kijelült útvonalon. A tevék évszázadok óta segítik Lanzarote lakóinak életét. Ez csoportosan szervezett tevékenységet jelent, mert a védett területen egyénileg szervezett túrákat nem lehet tenni. Talán ha tudjuk, hogy néhány ponton a föld akár 300-400 fokos is lehet, nem is biztos, hogy vágyunk erre.

Ugyanakkor mégis csak van egy lehetőség egy igazi hands-on élményre, Yaiza falujában egy turisztikai egyesület szervez gyalogos sétákat a park biztonságos részeire. Ezek a bejárások néhány fős csapatokban zajlanak és hónapokkal előre online formában kell rájuk jelentkezni. A park kis emblémácskája egy kis ördög, ezért láthatjuk ezeket a kis ördöglogókat.  

A szőlő is vulkáni. A már nyugodtan pihenő vulkánok különleges talajába telepített tőkék különleges védelmet kapnak. A ritkán meditáló, annál gyakrabban süvítő szél elleni védelem céljából körkörös kőrakásokat emelnek az egyes szőlőtőkék köré. 

A kövek válogatása és elhelyezése speciális technikával történik.

Fehér és vörös nedűt egyaránt termesztenek a vulkáni talajon.

La Geria környékén számos borospince és vulkáni szőlőskert található.

Megkóstoltam néhány szemet isteni finom, édes, zamatos ez a speciális termés.

A borosgazdák panaszkodnak ugyan, mert az utóbbi néhány évben még a szokásosnál is kevesebb az eső és ezért gyengébb a termés.

A vulkáni lávafolyam barlangokat hozott létre. Ezek közül a leglátványosabb a Cueva Verde (Zöld Barlang) nevű képződmény.

Itt nagyon izgi az, hogy tulajdonképpen két barlangrendszer van egymás felett.

Sokáig kalózok elől való menedékül szolgált, aztán egy Verde nevű család itt tartotta a birkáit.

Aggteleken szocializálódott hazánkfiainak talán nem akkora durranás, illetve hangulatosabb lenne magányosan és sötétben zseblámpával, mint csoportban vezetővel, de például a kisebbeknek igen maradandó emlék maradhat.

A vulkáni üregek közül a különböző víznyelők (jamelos) megindították a sziget leghíresebb építészének fantáziáját. Nem akárhol járunk egyébként, hanem egy mintegy hét kilométer hosszú vulkáni alagút, az Atlanti Alagút mentén.

Superraro. Mit lehet kialakítani a beszakadt vulkáni láva által kialakított hatalmas üregekben?

César Manrique nyaralni járt haza Spanyolország más részeiről vagy az Egyesült Államokból az 1960-as években.

Egy ilyen vakációzás alkalmával felfedezett egy odahordott szeméttel teli vulkáni eredetű, a lávafolyam által kialakított víznyelőt.

Ebből lett a Jamelos de Agua, a sziget egyik legnépszerűbb látványossága.

Az építész gyönyörű közösségi tereket varázsolt a vulkáni üregekbe, benne éttermekkel, vendéglőkkel, színpaddal és színházi próbateremmel, látványmedencével.

A színpaddá és nézőtérré alakított katlanban éppen egy darab próbája zajlott.

Túlzottan mindent azért nem lehet itt csinálni, de a pazar látványt kötelező megvizslatni.

Talán érdemes ebédidőben-ebédnézőben erre járni, mert azért mégis igen pepsi érzés egy vulkáni lávatombolda maradványaiba biggyesztett étteremben falatozni.

Aztán jöhet a kávézó és a lugas.

A Jamelos de Agua lett César Manrique első jelentős alkotása, amit aztán számos további követett.

Kevés ember gyakorolt akkora hatást szűkebb pátriájának jövőjére, mint ő.

Talán olyan Manrique Lanzarote szigetének, mint Antonio Gaudí Barcelona számára.

Nem csupán építészként, hanem szobrászként és festőként is kiválóan dolgozott.

Ebben a mesterhármasságban talán hasonlít egy kicsit a magyar Bory Jenőre. A székesfehérvári építész, szobrász, festő 40 nyáron át épített egy kastélyt a királyok városának határában a felesége tiszteletére. A Bory-vár látogatható és a neves művész leszármazottainak egy része ma is ott lakik.

Egy emblematikus fotón Manrique éppen egy vizslával beszélget.

Aki pedig a vizslákat szereti, rossz ember nem lehet.

César művészeti hitvallásának lényege a természet és az ember világának összehangolása, harmonizálása.

Kiváló formaérzéke ötletességgel, bohémsággal párosult. Kilátótornyoktól kezdve kaktuszligeteken át a szélgépes szobrok huncutságáig rengeteg eredeti gondolatot valósított meg a gyakorlatban.

A szigeten be lehet fizetni olyan vezetett túrákra, ahol kifejezetten a Manrique-alkotásokat járják végig az érdeklődők. 

A sziget legrégibb települése, Teguise, a sziget belsejében található. A 18. századig ez volt Lanzarote közigazgatási központja.

Ez a legrégebbi spanyol település a Kanári-szigeteken.

Tulajdonképpen mondhatnánk azt, hogy ez volt az első spanyol gyarmati városka. Nem is ám Santo Domingo ott messze az óceán túlpartján, a Dominikai Köztársaságban, mert az csak az új világban az első spanyol gyarmati központ és majdnem egy évszázaddal később született. 

Sürgetően itt van már az ideje, hogy végre történelmi évszámokkal borzoljuk a kedélyeket. 1402-ben jelentek meg itt az európai hódítók, a Kanári-szigeteken elsőként. 

Kissé furcsa módon egy spanyol szolgálatban álló francia zsoldos vezette őket.

Egy úgynevezett szerelmi szál szövődött az őslakosok vezetőjének lánya, Teguise és a hódítók egyik vezetője közt.

Így adhatta nevét a conquistadorok első településének a gyönyörű Teguise. Később egy másik kisvároska, Costa Teguise nevébe is bekerült a hölgy emléke.

Teguise nagyon kellemes városka tud lenni addig, míg a nap nem emelkedik túl magasra és nem ragyog igazán pusztítóan. Az angol "unforgiving" szónak értelmet adó perzselő napsütés esetleg megakadályozhatja, hogy felcaplassunk a városka mellett fekvő erődbe. Engem legalábbis meggátolt ebben.

A piciny belváros szerkezete, felépítése a késő középkori, koraújkori időket idézi.

Történelem van a levegőben és álmos nyugalom.

Nagyszerű getaway az óceánparti települések turistaözönétől.

Vasárnap régimódi vásárt rendeznek a néhai fővárosban, erre a napra viszont külön buszokkal tömegeznek a brit turisták is.

Arrecife, a főváros egy kicsit liliputias élmény.

Hogyan lehet egy kvázi kisvároska olyan, hogy egy főváros minden csudáját adja? Mintegy 50 000 lakost számlál csak ez a település és a turisták tömegei sem itt tömegeznek.

Talán Victoria, a Seychelles-szigetek (az egész ország) fővárosa kisebb nála, lásd erről nagyon fájintos Seychelles-sigeteki leírásomat.

Itt van akkor nekünk egy batár nagy koraújkori erőd az óceánparton. Castillo de san Gabriel névre hallgat, a Puente de Bolas nevű hídon közelíthető meg. A kalózok elleni védelmet szolgálta, mielőtt az ágyúkkal instagramoló gyerekek kedvence lett.

Aztán van itt egy nagyon kis családias, de azért mégiscsak történelmi belváros.

Ha egy halászfalucska minden báját ötvözzük egy nyugat-Európai történelmi város hangulatával, akkor itt inkább a halászfalu nyer.

Mindenesetre nagyon kellemes hangulatú ez a kis központ a reggeli vagy az esti szélben.

Az épületek a tipikus kanári stílusban készültek.

Az Iglesia de San Ginés az 1600-as években épült, kora és szépsége is tekintélyt parancsoló.

Az előtte fekvő picinyke tér méreteiben és hangulatában is olyan "kanárias".

Tudhatjuk, hogy nem csak valahol akárhol Spanyolországban vagyunk, hanem az igazi afrikai részen, bizony a Kanári-szigeteken.

Természetesen a főváros sem kerülte el Manrique figyelmét.

A neves térformáló itt az egyik kis öblöt álmodta újra.

A Charco de San Ginés kikötőcske igazán romantikagyanús highlight lett a fővároskában.

San Ginés (Szent Genesziusz) a sziget védőszentje. 

Manrique, aki a Lanzarote főépítészeként hosszú időn át befolyásolni tudta a sziget építészeti arculatát, elérte, hogy az épületek nagyjából egységesen fehérek legyenek. Egy kivétellel megakadályozta felhőkarcolók építését is.

Manrique már nem él, az utókor is igyekezett példájátés tájépítészeti alkotásokat létrehozni. Ilyen például Arrecifében az Islote nevű mesterséges szigetecske. Ez egy chill-out zónának és egy helytörténeti kiállításnak ad otthont.

A kisebb települések utcáin is érdemes egy kicsit bóklászniL, befogadni a kanári falvak hangulatát.

La Haría, a sziget északi részén fekvő falucska. Az egy főre jutó lombos fák száma igen alacsony, így egyet le is fotóztam. 

Pálmákból ugyanakkor bőséges a repertoár és itt található a Pálmák Völgye is. La Haria minden újszülött fiúgyermekének tiszteletére kettő, leánygyermekének tiszteletére egy pálmát ültettek itt évszázadokon át.

Mennyire hangsúlyoztuk már, hogy Lanzarote szigetére nem a strandok miatt érdemes elutazni.

A plázsbetyárok millióit ez azonban cseppet sem érdekli, a turisztok tömegei mégis az óceán hullámaiban való lubickolás kedvéért repülőznek ide.

Lássuk hát akkor a plázsokat.

Beszélhetünk vadregényes helyekről, ahol a strand egyszerű élményét kiegészíti valamilyen különleges hangulat. Ilyen például a szörfösök paradicsoma, Caleta de Famara.

A környék országai erősen rivalizálnak abban, hogy melyik kínálja a legcsábítóbb terepet a szörfözőknek.

Az utóbbi években nagyon népszerűvé vált Nyugat-Szahara is, de jól tartja magát Marokkó, illetve az Zöld-foki Szigetek is.

Sokan kifejezetten a szörfözés miatt utaznak ebbe a régióba.

Caleta de Famara annyiban nyújthat többet, hogy egy megkapóan vad szépségű hegyoldal védelmében fekszik a szörfözős partszakasz.

Akár apály, akár dagály idején is lenyűgöző.

Egy napkelte vagy egy napnyugta pedig egyenesen lírikus, mágikus vagy varázslatos, hogy kimerítsük Selena Gomez szókincsét.

Famara környéke egyébként kicsit olyan, mintha a buckalakók földjén járnánk a Csillagok Háborújában.

Az ide vezető főutat is ellepi időnként a homok.

Hangulatos kis település rengeteg étteremmel és persze turistával.

Ha kicsit figyeljük a helyiek életét, irigykedve látjuk, hogy a szörfözés nem csupán a turisták vigassága, hanem a helyiek számára az egyik legnépszerűbb szabadidős elfoglaltság.

Egy kimerítő iskolai nap vagy 8 óra munka után természetes dolog 20-30 alatt idebuszozni egy deszkával aztán ülni vele a parton vagy menni vele a vízbe.

A szörfözősdi kapcsán érdemes elmondani, hogy az európai ember mindezt Agatha Christie második házasságának köszönheti.

A pár Hawaii szigetén elkövetett nászútján kedvelte meg az ottani őslakosok ősi sportját, melyet aztán az európai köztudatba is behoztak.

Az igazi lanzarotei lelkületű strandok közé tartoznak a vulkáni láva által formált fürdőhelyek is.

Ez azt jelenti, hogy néhány évszázaddal ezelőtt a vulkáni láva és az óceán vize közvetlen kontaktusba került egymással, ez alakította ki a partszakaszt.

Úgynevezett "charco" medencék alakultak így ki.

A felkapott üdülőhelyeken, például Costa Teguise városkájában is találhatunk ilyeneket.

A vadregényesség élményéért néha egy kicsit meg kell dolgozni.

A sziget déli csücskének leglátogatottabb üdülőhelye, Playa Blanca számos egyszerűen megközelíthető brit turistákkal elárasztott stranddal rendelkezik.

De az igazi gyöngyszem kissé távolabb fekszik a mindenki által ismert strandoktól.

Mint egy két óra part menti sétával juthatunk el a Playa del Papagayo, azaz papagájok strandja fantázianevű öbölhöz.

Az utolsó szakaszon egy sziklás kaptatón és hegyi kecskéknek való ösvényeken is meg kell küzdenünk a festői látványért.

Ha valaki viszont siófokias hangulatot szeretne, akkor Costa Teguise, Playa Blanca vagy Puerto del Carmen strandjain megtalálhatja, amit keres.

Playa Blanca első sorban a brit turisták körében népszerű. itt köszálhatunk céltalanul a parton és a kikötöben, de céltudatosan megkereshetjük a víz alatti múzeumot is. Ez csak búvároknak van ám, de superoriginal, kevés ilyen létezik.

Puerto del Carmen főleg a  német turistákat vonzza.

Costa Teguise és Arrecife utcáin, strandjain pedig gyakran hallunk francia szavakat.

A nyári időszakban rengeteg spanyol is érkezik ide az ország más részeiből.

A strandok itt néhány jelképes összeget kérő kivételtől eltérve mind ingyenesek és példásan gondozottak.

Igen, persze hangsúlyozzuk ki, hogy nincsenek oligarchák kezére játszva és túlárazva.

A strandok nem csupán közkincset jelentenek, hanem egyfajta közösségi tereket is biztosítanak.

Itt tartanak táncórákat, itt edzenek a sportklubbok, itt tartják a lakóközösségi és családi piknikeket. (A témáról részletesebben is lehet olvasni a Grand Canaria szigetéről szóló leírásomban, igen jó tessék elolvasni.)

Majdnem elfelejtettem, hogy itt bizony mindenfelé kaktuszokkal lehet strandolni.

Ezen a szigeten lombos fákat ritkábban láthatunk, mint egy Columbo-felegéget, cserébe viszont a legkülönfélébb kaktuszok popmáznak szerte a szigeten. Akik nem utaznak annyira kaktuszban, nem is tudják, hogy milyen belevalóan tud virágozni egy kaktusz nyáron.

Ezek árnyékot ugyan nem biztosítanak, de tájépítészeti izgalmakat kelthetnek. A kaktuszokból csokoládé is készülhet, lásd erről remek moldovai útleírásomat, tessék elolvasni.

César Manrique figyelme természetesen a kaktuszokra is kiterjedt.

Dizájnolt egy művészien kialakított kaktuszparkot.

A hely neve Jardín de Cactus és tömegközlekedéssel is megközelíthető.

Sosem késő kaktuszimádóvá válni.

A statisztikák szerint Spanyolország évek óta a második legtöbb turistát fogadó ország.

Ez azonban nem minden spanyolból vált ki eufórikus érzést.

Az utóbbi években turistaellenes demonstrációkról lehetett híreket kapni, a Kanári-szigetekről is.

Én sehol sem tapasztaltam turistaellenességet, de belefutottam egy tourist go home felirattal, falfirkával.

A helyi erőket megkérdezve annyit sikerült kiderítenem, hogy ezt a kérdést a pártpolitikai vetélkedés vetette fel és egyes politikai erők igyekeztek kampánytémát csinálni belőle.

Mivel azonban Lanzarote gyakorlatilag a turizmusból él, ez a téma hamar háttérbe szorult.

Talán a covid idején a helyiek érezhették mennyivel nyugodtabb az élet turisták nélkül, ezért lehetett ezzel a kérdéssel érzelmeket kiváltani.

Ha megnézünk 60-70 évvel ezelőtti filmfelvételeket a tevék segítségével földművelgető derék szigetlakókról, akkor talán érthető, hogy a többség számára mégis inkább a turizmus a vonzóbb bevételi forrás. Különös tekintettel a látogatók számára épült rengeteg kisebb-nagyobb vityilló bérbeadására.

A Kanári-szigeteken továbbra is kellemes érzés turistának lenni.

Akár még magyarnak is, bár éppen a spanyolországi tartózkodásom alatt történt a magyar-spanyol diplomáciai kapcsolatokban finoman szólva bizarr fejlemény.

A spanyol kormány nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva megakadályozta, hogy a magyar kormány által támogatott magyar cégek tulajdonrészt szerezzenek a Talgo nevű spanyol vonatgyárban (vasúti járműgyárban, hogy szebben szóljunk).

Mi nemzetbiztonsági kockázatot jelentünk egy másik NATO és EU tagállam számára. A magyar kormány putyinbarát külpolitikai ámokfutása szépen hozza csodás eredményeit.

Biztosan nem szeretnék arrafelé, hogy a vonatgyár is orosz hekkerek játszótere legyen, mint a magyar külügyminisztérium, vagy esetleg egy orosz kémközpont.

Remélem, hogy azért nem szorolunk ki teljesen az úgynevezett Európából, de azért ideje lesz gyorsan sokat utazgaatni az uniós országokban is, hátha a schengeni zónán kívülre kerülünk. 

A vasfüggönyre meg a korlátozott utazásos rendszerre (a kék meg a vörös útlevél, ugye)már egyre kevesebben emlékeznek. Egzotikum volt akkor a "nyugat", csak minden harmadik évben mehettünk arra, mert "keletre" voltunk elköteleződve és magunktól szabadulni nem tudtunk. Én nem kívánnám vissza.

Források: bbc.com

Deusche Welle

lanzarote.net

hello-cnary.com