TRAVELINSTEAD128

Balla Italia, avagy egy kis Napoli, de még inkább Fellini és Márai

Passione, passione...Hogyan is érthetnénk meg az olasz szenvedélyt, ha nem utaznánk el oda?

Buona sera, signorina, buona sera, come é bello stare a Napoli e sognar, mentre il cielo sembra dire buona sera, la vecchia Luna sul Mediterraneo appar, haha...

Mi segíthet még? Talán Francesco Napoli számai is, de sokkal inkább Fellini filmjei és egy hazánkfia, Márai Sándor naplói. Aztán mehetünk is pár eurót dobni a Trevi-kútba. Naponta legalább 3000 eurót szednek ki itt sötétedés után és juttatnak jótékonysági célokra.

Az olasz lét lényege a spontán szenvedély, az ösztönös, improvizált passione. Ezt nem Márai állapította meg, de ő idézte fel egy nem kisebb tekintély bölcsességét segítségül kérve, mint maga Stendhal.

Stendhal bizony elég régen élt ahhoz, hogy az efféle általánosítgatásokat megbocsáthassuk neki. Szerinte csak az olaszok képesek igazán Európában a spontán szenvedélyességre, a franciáknál elnyomja az ösztönös szenvedélyt a modor, a németeknél a módszer, meg a többieknél is valami.

Fellini. Filmen mutatja meg azt, amit Stendhal érez. A bennfentes tudásával mutatja meg mindennek bolondságát, őrületét, ellentmondásosságát. A "latin skizofréniát", ahogy Márai mondja. Azt a latin skizofréniát, ami más mint az "észak-nyugati őrület". Otto e mezzo, a Nyolc és fél. "Se füle, se frka fim, tehát kitűnő" írja róla egyik naplójegyzetében a Nápolyban sokáig élő, az olasz világot megérteni próbáló Márai.

Otto e mezzo. A Nyolc és fél kezdőjelenete talán az egyik leghatásosabb klassis. Néhányan bátran nevezik a valaha készült legmeglepőbb kezdőjelenetnek. A film első perce, igen, moltissimo, egészen elképesztő az, ami egészen testiesen és "vághatóan" összesűrsödik itt. Intenzíven nem történik semmi, mégis izzik a levegő, tombol sok-sok passione. Van a levegőben valami nehéz, súlyos testiség, közben valami számító, vészjósló nyugalom is belengi a teret. Mi olyan erősen olasz még ebben a jelenetben? Az arcok, a tekintetek, minden. Fellini nagy mester volt, valamit láttat az olasz világ sokrétűségéből, melyről Stendhal mérleget vont és Márai töprengett.

Otto e mezzo. Marcello Mastroianni megmutatja milyen az, ha valaki igazán olaszosan "cool", vagy legyen inkább magnífico. Stílus és passione, igen, kis skizofrenitással, jól mondja Márai.

Amarcord. Talán még tanulságosabb film, mint a Nyolc és fél. Ebból a maga módján szórakoztató filmből rengeteget lehet tanulni az olasz társadalomról. Hogyan éli át és éli túl az olasz passione és a "latin skizofrénia", ez a minden ízében organikus lét az olyan kategorikus uralmi kísérletet, mint a totális fasiszta diktatúra, Mussolini rendszere? Tetszik, ahogy a fasiszta őrület nevetségessé válik és elbukik az emberek spirituáléján, itt nem lehet az iszonyú tökélyre fejleszteni a kategorikusan diktált totális diktatúrát. A rendszer kiépül, rozogán működik, az emberek többsége nem bír hozzáhülyülni, hanem a maga önérzetes és szenvedélyes életét éli. 

A Fellini-összes ismeretében már bátran indulhatunk Olaszországba.

Márai Sándor azt írta 1948-ban Rómában, hogy Buddha a közönyben hitt, míg a nagy rómaiak a közigazgatásban. "Egyik sem vált be, mint az eredmények mutatják", írta akkor lelombozóan az emigrációs éveit kezdő, hazáját elhagyni kényszerülő, talán nem meglepően igen szkeptikus író.

Itália lenyűgöző erejéhez az ókori római örökség is hozzájárul. Az építészet területén különböző szinteken láthatjuk Itália ókori lakóinak zsenialitását. 

Ha a legegyszerűbb szintről indulunk akkor figyelmünk első tárgya az insula. A szó szigetet jelent, a gyanútlan szemlélő nem gondolná azonban, hogy bérházat is jelent. A római városlakók tömegei ilyen többszintes bérházakban éltek.

A tehetősebb polgárok ezekből a szigetekből vonzóbb oázisokba költözhettek, a vidéki villákba. Egy igazi római villa jellegzetes alaprajzú, központjában az aulának nevezett széles csarnokkal. Elengedhetetlen, hogy ott legyenek benne a vezető római istenségek házi oltárai, szentélyei. A vidéki villa nélkülözhetetlen kiegészítője a tégas kert, benne tujákkal, veteményesekkel. Az ember csak ilyenre vágyik. Rómában vagy Itália más részén járva több helyen megtekinthető ilyen ókori római stílusú villa.

A római építészet remekei a műszaki zsenialitás nézőpontjából tekintően a hatalmas fürdőkomplexumok, a thermák. Ezek, ellentétben például az amfiteátrumokkal, meglehetősen demokratikus intézmények voltak, a rabszolgáktól a császárokig minden társadalmi réteg látogathatta őket. Belül ugyanakkor teljes szigorral tombolt a nemi elkülönítés.

A thermáknál talán többen ismerik a jellegzetes római vízvezetékeket, vagy a basilica nevű építményeket. Ez utóbbiak elsősorban középületeknek épültek és nem feltétlenül rendelkeztek vallási tartalommal.

Az utak közül Külön ki kell emelni az első utat, a Via Appiát, amelyet Appius censor építettett és Neapolist, a mai Nápolyt kötötte össze Rómával.

 A limes a határ védelmeét szolgálta A rómaik számára nagyon fontos volt, bizonyos helyeken építettek kőből vagy fából készült falakat is a barbárok visszatartására. A legismertebb ilyen fal Észak-Angliában a Hadrianus által épített fal.

A Colosseum mai nevét a középkorban kapta, Némó császár 30 méteres szobráról, amely mellette áll . A Colosseumnak több mint 80 bejárata van, egykori befogadóképességét 50.000 és 80.000 látogató közé becsülhetjük. A négyszintes épület első három szintének bejárata a már jól ismert ión, dór és korinthoszi oszlopokkal van díszítve.

A nyugati kijáratot Porta Libitinának is nevezték, amely magyarul a "Halál Kapuját" jelenti, mert ezen a kapun szállították ki az elhunyt gladiátorokat. A Porta Triumphalison keresztül távoztak a győztesek, illetve külön kapu állt rendelkezésre a kegyelemben részesült vesztesek számára is, a Porta Sanavivaria.

A Colosseum fapadlója eltávolítható volt, így az alsó cellákat vízzel megtöltve tengeri csatákat utánozva hajózhattak is. Az aréna alatt két szinten át kamrák és földalatti járatok vannak, ahol az állatokat és a gladiátorokat tartották, mielőtt a porondra kerültek volna. Az állatokat és a díszletet közvetlenül az arénába tudták juttatni 80 függőleges aknán keresztül.

A rómaiak ingyen élvezhették az eseményeket. Egy mai színháznak megfelelően belépőjegyet kaptak, amely tartalmazta a bejárat, illetve az ülőhely és a sor számát.

A nézőket azonban szigorúan elkülönítették egymástól. A rang és nem szerinti elkülönítést alulról felfelé figyelhetjük meg. A legalsó szinten volt a császárnak és a Vesta szüzeknek a külön páholya, közvetlenül mellettük pedig a szenátor és a papság széles emelvénye. A felettük lévő szinten foglaltak helyet a gazdag patríciusok, s még tőlük is feljebb állva kapott helyet a közönséges római polgár, a plebejus. Az aréna legfelsőbb szintjét a nők, a rabszolgák és a szegények népesítették be. De voltak olyan embercsoportok, akiket kifejezetten kizártak a nézők sorai közül, például a sírásókat, színészeket, illetve a visszavonult gladiátorokat.

Márai nyomában

Az emigráció  kényszere borzasztó lehet. Márai 1948-ban, kiadója "államosításakor" írja, hogy "e hónapban bekövetkezett az, amitől leginkább tartottam, kiadómat államosították. Könyveim, életem egész munkája, a politikai zsibvásár piaci árujává lettek. Talán ez is kellett ahhoz, hogy egy napon mégis legyen erőm elcseréni mindazt, ami számomra Magyarországból, még megmaradt, egy küldföldi hotelszobával." De Márainak annyiban szerencséje volt, hogy Nápolyból hotelszobája a vezuvra nézett, olasz villák kertjeiben sétálgathatott, a Csendes-óceánt nézhette aztán Kaliforniában, ha ezek bizonyosan nem is pótolták a hazát, azt, ami Magyarországból megmaradt.

A magyar író rajongott Itáliáért. Velencében már a kávé is más, mint Genfben, jegyezte meg.

Források:
Róma Szenvedély: Colosseum
Netkoffer: 18 érdekesség a Colosseumról